Mire a lakáshoz értünk, a srácok már ki is derítették, hogy hol van Ash. Egy másik kórházba szállították, ahol bűnözőket rehabilitálnak. Megmondták azt is, hogy egy pár nap múlva lesz egy nyílt nap.
Már egyedül voltam Skippel, mert hazazavartam a fiúkat azzal, hogy én most pihenni akarok, de a kis kölyök csak kiharcolta, hogy hagy maradjon velem. Skipper a kanapén ült már pizsamában és nézte a tévét.
-Skip, elmegyek fürdeni, ne engedj be senkit, akit nem ismerünk!-szóltam a fiúnak, majd egy törölközővel a kezemben bezárkóztam a fürdőszobába.
Életem talán legfájdalmasabb fürdésén estem át, de megérte, mert legalább tiszta voltam. Ahogy kiléptem a fürdőből, egy alakot láttam meg a kanapén, aki határozottan nem Skip volt. Felkaptam a kis asztalról a pisztolyomat és az idegenre szegeztem. Jól hallható kattanás jelezte, hogy kibiztosítottam a fegyvert.
-Állj fel!-utasítottam, miközben felé lépkedtem és a fejéhez tartottam a pisztolyt. Tette, amit mondtam.-Mutasd a kezed!-felemelte a mancsait, amik üresek voltak. Azt már nem mertem neki mondani, hogy forduljon meg, mégis csak törcsiben voltam.-Hol van a fiú, aki itt volt?
-Elment wc-re.-mondta. Ismerős volt a hangja, de nem tudtam volna megmondani, hogy honnan.-Azért örülnék, ha letennéd a pisztolyt.-nagyon felidegesített, így erőt vettem magamon, hogy márpedig nekem tudnom kell, ki ez a fiú.
-Fordulj meg!-morrantam rá, mire elkezdett felém fordulni.-Csak semmi hirtelen mozdulat, vagy kilyukasztalak!-sziszegtem idegesen, de azonnal leengedtem a fegyvert, amint megláttam, ki is a betolakodó.-Brandon!-vigyorodtam el, majd észbe is kaptam.-Basszus! Azonnal jövök!-rohantam be a szobámba és felvettem egy pólót és egy melegítőt.-Itt is vagyok!-mentem ki.-Mi járatban vagy?
-Híreket hoztam. Ash ott van Dino karmaiban. Meg fogja törni, ő úgy tudja, hogy meghaltál. Amikor ezt meghallotta, teljesen összetört.-magyarázott, miközben én elmentem a bárpult mögé és elkezdtem kotorászni a hűtőben. Ő leült a pulthoz és úgy beszélt tovább.-Be tudlak juttatni oda, de nem garantálom, hogy kifelé is menni fog.-nézett a szemembe, ahogy én öntöttem egy kevés whiskyt mindkettőnknek. Ekkor jött vissza Skipper. Ő is felkecmergett Brandon mellé, mire elé raktam egy pohár almalevet.
-Vállalom. Ki kell mentenem onnan, mielőtt az a szemétláda teljesen megtöri.-szorult ökölbe a kezem, a benne lévő pohár pedig halk recsegéssel jelezte, hogy ez neki nem tetszik. Kiittam a tartalmát, majd inkább letettem, nehogy összetörjem szegényt.
Így hát elkezdtünk tervezni. Kitaláltuk, hogy részt veszünk a körbevezetésen és egy óvatlan pillanatban lelécelünk a csapattól és megkeressük azt a bolond szőkét.
Ahogy elérkezett a nagy nap, idegesen járkáltam a lakásban, fogkefével a számban és úgy magyaráztam valamit, amit még én sem értettem. Skip és Bran csak nézett engem a kanapénak támaszkodva. Amikor megunták, hogy rovom a köröket a konyha, a nappali és a fürdő között, a nagyobbik hozzám lépett, megfogta a vállam az egyik kezével, míg a másikkal kivette a fogkefét a számból és a szemembe nézett.
-Állj már le. Meg fogjuk menteni. Meg amúgy is, szerintem mire megtaláljuk, már rég leszerelte a fél biztonsági szolgálatot.-vigyorodott el a fiú halványan. Erre csodával határos módon lenyugodtam, majd a fogkefémet visszavettem a számba és bementem a fürdőbe, hogy elkészüljek.
Ahogy beléptünk, nagy kő esett le a szívünkről, hogy a biztonságiak nem szúrtak ki a tömegben. Skippert leadtuk a bázison, így volt a legnagyobb biztonságban. Kisebb sóhajtással néztem körül, ezután pedig elismerően bólintottam.
-Azt be kell, hogy valljam, hogy nem semmi ez a hely.-súgtam oda a mellettem haladó fiúnak. Ő csak biccentett, hogy egyetért velem.
Fél óra múltán el is jött a legjobb pillanat, amikor megszólaltak a riasztók. Azonnal kaptunk az alkalmon és dobbantottunk a csoporttól.
Róttuk a folyosókat egymás után, mikor is egy őr állta el az utunkat. Brandonnal egymásra néztünk, öklöztünk egyet, majd a nyakamból kikapva a sálat, majd a két végén jól megfogva, hogy véletlenül se csússzon ki a kezünkből, elkezdtünk a folyosó két falának mentén futni, majd egy hirtelen helycsere után a sállal körbetekertük az őrt és pisztolyt tartva a fejéhez faggatni kezdtük. Miután végre köpött, hidegvérrel lőttem le. Mikor bedobtuk a szemétledobóba, éppen csuktam volna be az ajtót, mikor egy túl ismerős hangot hallottam a lyukból.
-Ne már! Ki a franc dobál le hullákat a szemétledobóba?!-kiabált valaki a szemétkupac tetejéről. Szépen és nőiesen kibasztam a csapóajtót és bedugtam oda a fejemet.
-Ash!-kiáltottam le boldogan. Felnézett, morcos arca azonnal döbbentre váltott, főleg amikor meglátta, hogy csúszok lefele a létra csövén.
-Amy?-kérdezte hitetlenül, amikor megöleltem.-Nem lehet. Te meghaltál. Nem lehetsz itt. Biztos, hogy becsavarodtam és hallucinálok.-motyogta teljesen dermedten.
-Nem haltam meg, Ash! Dino átvert, mint szart a palánkon!-kezdett vizesedni a szemem, hisz itt volt velem, mégse hitte el, hogy én vagyok. Folyamatosan az arcát figyeltem. Lassan lenézet rám.
-Tényleg nem csak délibáb vagy?-kérdezte halkan. Megráztam a fejem, ő pedig könnyektől csillogó szemmel rántott hirtelen magához, hisz ahogy ahogy beszéltem, egészen a falig hátráltam. Ijedtemben sikítottam volna, de a szőke nem hagyott erre sem időt, hevesen megcsókolt. Azonnal viszonoztam.
-De bolond vagy, komolyan lehitted, hogy feldobtam a papucsot?-kuncogtam rajta, miután elváltunk.
-Már megbocsáss, de azokkal a sebekkel, amikkel bevittek, már ott a helyszínen meg kellett volna halnod.-látszott rajta, hogy nehezen mondja ki ezeket, de be kellett látnom, hogy igaza volt. Csoda, hogy túléltem.
-Neked se voltak sokkal kisebb sérüléseid, mégse hittem el egy percig se, hogy meghaltál.-néztem rá morcosan.
-Bocsánat, hogy megzavarom a gerlepárt, de haladnunk kéne.-szólt közbe Brandon, mire mindketten ránéztünk.
-Igazad van. Lépjünk meg innen.-bólintottam, mire Ash lassan az ajtóhoz lépett, majd óvatosan kinyitotta. Kidugta a fejét, kikémlelt, majd intett, hogy kövessük. Felkapta a hátára Dawson professzor és kimászott, mi pedig mentünk utána.
Nehezen jutottunk ki, de valahogy összehoztuk. Éppen egy lenyúlt mentőben ültünk, mikor is Dawson professzor kezdett furán viselkedni. Mintha ideges lett volna. Ash, aki a fejét eddig az ölemben pihentette, felfigyelt erre, ahogy én is.
-Ne már. Komolyan rohama lesz?-motyogta maga elé. Ekkor a profon mintha megnyomtak volna egy gombot, úgy tört rá egy roham. Elkezdett rázkódni a teste, a szája habzani, mintha epilepsziás rohama lenne. Mi megtettünk minden tőlünk telhetőt, hogy enyhítsük, de végül nem sikerült. Alexis Dawson hivatalosan is halott.
-Most mit csináljunk?-kérdeztem a mentő padlóján ülve.
-Passz.-mondta Ash.
-Hagyjuk a mentőben. Már úgy is biztos keresik.-ajánlotta Bran.-Ez mégis csak humánusabb mód, mintha egy kuka lenne a koporsója.
-Igaza van.-pillantottam a szőkére. Ő csak kelletlenül biccentett egyet. Látszott rajta, hogy egyáltalán nincs ínyére, de ő sem lát más megoldást. Kicsit kesernyésen elmosolyodtam és felültem mellé, a kezünket pedig összekulcsoltam.-Már nemsokára vége van. Megígérem.-öleltem magamhoz.-Utána pedig normális életet fogunk élni. Jó?-kérdeztem halkan.
-Jó.-kulcsolta át szabad kezével a derekam és közelebb húzva magához a nyakamba temette az arcát.-Csak éljük túl mindketten.
-Túl fogjuk.-simogattam lassan a fejét. Kicsit eltoltam magamtól, a jobb kezemet pedig felé mutattam, a kisujjamat kinyújtva.
-Ez most komoly?-kérdezte kuncogva. Csak bólintottam egyet, ő pedig sóhajtva az én ujjamba akasztottam az övét.
-Ez így most már megszeghetetlen!-kiáltottam fel kislányosan, mire mindkét fiú elnevette magát.
-Brandon, szerintem itt már megállhatsz. Nem akarjuk, hogy megtudják, hol vagyunk.-mondta Ash, a fiú pedig leparkolt az út szélére. Gyorsan kiszálltunk és már vettük is az irányt a bázis felé.
Mikor odaértünk, teljes csend volt. Az asztalon volt egy cetli. Felvettem és hangosan felolvastam.
-Amy, Boss, ha ezt elolvassátok, ne aggódjatok! Szétszéledtünk, nem akartuk, hogy észrevegyenek minket! Skip Alexxel van! Csak óvatosan, Dino emberei grasszálnak minden sarkon, nehogy lebukjatok!-ahogy befejeztem az olvasást, ránéztem a társaimra, akiknek az arcán színtiszta megkönnyebbülés látszott.
-Akkor mi is menjünk!-mondta Bran és kifordult az ajtón.-Vigyázzatok magatokra!
-Rendben!-mondtuk egyszerre.
-Két perc, átöltözök és mehetünk.-ment Ash az egyik szoba felé. Tényleg gyors volt, két perc se kellett neki, már a szokásos ruhájában volt.
-Így azért jobban nézel ki.-mentem oda hozzá és megigazítottam a pólója nyakát, mert meg volt gyűrődve.-De a kórházi ruha se áll rosszul.-nyomtam egy puszit a szájára, ezután elugrottam tőle, hogy ne tudjon elkapni.
-Ezért még nagyon kikapsz, asszony.-morgott egy féloldalas mosoly mellett.
-Inkább induljunk, mielőtt eszükbe jut, hogy itt is lehetünk.-mondtam és kimentem a házból. Ash követett, majd megindultunk a Chapman rezidencia felé.