Futottam, ahogy csak a lábam bírta, bár átlőtt oldallal felettébb nehéz rohanni. A kurva anyádat, Arthur! Rohadt csaló!
Ahogy odaértem Conney Island-hoz, felmásztam a gerendázaton és csatlakoztam Ash-hoz.
-Baszd meg, Amy! Mondtam neked, hogy ne gyere!-ordított rám, de attól függetlenül rám bízta az egyik embert.
-Tudom! De akkor sem hagylak meghalni!-válaszoltam ugyanolyan hangerővel, de nem figyeltem eléggé és kaptam egy pengét a vállamba. Fájdalmamban felkiáltottam és kihúztam a kést. A sebből azonnal folyni kezdett a vérem, de pont nem érdekelt. Az úgymond "kapott" fegyvert a támadóm hasába szúrtam. Ő összeesett, én pedig közelről többször is fejbe lőttem. Oldalra néztem, ahol Arthur pont most zuhant le a hídról. Láttam, hogy Ash alig áll a lábán, szóval odamentem hozzá és egymást tartva néztük, hogy a rendőrök elözönlik az utcát, nem sokkal később pedig hozzánk is feljutottak.
-Fegyvert eldobni! Fel a kezekkel!-nehezen, de tettük, amit mondtak nekünk, ugyanis mindkettőnknek megsérült a válla.-Semmi ellenkezés!
-Barom..-motyogtam, majd a lábaimat elhagyta az erő és térdre estem.-Ha akarnánk se tudnánk...-nem tudtam végigmondani, mert eldőltem. Csak hallgattam, mi folyik körülöttem. Tompán hallottam a hangokat, de azt még felfogtam, hogy Ash keze az arcomra simul és szólongat.
Hogy kerülhettem én ebbe bele? Miért voltam ilyen hülye, hogy belementem ebbe az egészbe? Tudhattam volna, hogy van valami buktató!
Ahogy elnyelt a sötétség, újra láttam magam előtt mindent. Attól kezdve, hogy elmondtam Ashnek a részleteket.
~Kedd este hamar lefeküdtünk aludni, hogy nagyjából jól legyünk a találkozón. Mikor odaértünk, Cain már várt minket.
-Arthur?-kérdezte Ash azonnal, miközben körbenézett.
-Még nincs itt.-mondta az előttünk álló.
-Lehet, hogy megfutamodott?-kérdeztem, karba téve a kezeim és nekidőltem a mellettem lévő oszlopnak.
-Kinézem belőle.-mondta a szöszi, amint átkarolta a derekam. Ekkor végre befutott Arthur, oldalán egy sráccal.
-Ezzel a cérnával kéne nekem verekednem?-kérdezte a srác, ahogy meglátott. Morogni kezdtem.-Elég unfair, nem gondolod?-kérdezte a főnökétől.
-Ne becsülj le, baromarcú.-sziszegtem.
-Jól van, leállni.-állt közénk a bíró.-Kérem a pisztolyokat.-nyújtotta a kezét. Mi rögvest odaadtuk. Hirtelen lépteket hallottunk, majd megjelent Sing Soo Ling, a kínaiak új vezére.-Húzz innen, kölyök! Semmi keresnivalód itt!
-Igenis van, mert én is bandavezér vagyok!-ellenkezett.
-Had maradjon. De ne szóljon közbe. Se ő, se a kis kígyócskái.-mutattam körbe az állomáson. Sing arcára kiült a megrökönyödés.
-Honnan...?-habogott.
-Az egyiknek észrevettem a lábát. Pont helyezkedett, így a bőrét is láttam.-rántottam vállat, de a zsebemben lévő kezem már nagyon kezdett viszketni, hogy kést ragadhasson. A kis kínai sóhajtott, majd füttyentett egyet, mire az összes embere mögé tömörült.
Mikor már egy perce teljes csend uralkodott az aluljáróban, hirtelen egyszerre vettük le a dzsekiket, kabátokat, így mint egy szál felsőben voltunk. A vállamon a sebhelyeim megcsillantak, szájmaszkomon keresztül tompán lehetett hallani a légzésemet. Az ellenfelem elvigyorodott.
-Nem is vagy olyan rossz bőr. Lehet, hogy nem öllek meg, hanem inkább elfoglak és eljátszok majd veled, amíg nem kívánod majd a halált.-nyalta meg az ajkait. Undorodás ült ki az arcomra, szemem sarkából társamra pillantva, akinek az állkapcsa megfeszült a fenyegetéstől.
-Készen álltok?-hasított a levegőbe Cain hangja. Mindegyikünk bólintott.-Kezdjétek!-állt el az útból, mi meg lassan kettéoszlottunk és körözni kezdtünk. Innentől nem nagyon tudtam, hogy mi folyik Ash és Arthur között.
-Könyörögni fogsz, hogy öljelek meg! Sosem ismertelek el, tudod? Te csak egy kis ribanc vagy, semmi más!-rántott kést, mire követtem a mozdulatát.-Megkínozlak, Amy!-kiabált, majd nekem támadt. Ahogy kivédtem a támadást, rendesen ki kellett támasztanom magam, hogy ne lökjön el azonnal.
-Nem vagyok olyan könnyű préda, mint amilyennek látszok!-mondtam és kigáncsoltam. Ahogy földet ért, ugyanazzal a lendülettel már fordult is, hogy engem is a földre kényszerítsen. Majdnem sikerült is neki, ha nem vagyok ex-táncos, akkor biztosan hátra esek. Így is lehorzsoltam a vállamat, amitől elkezdett fájni a műtétem helye. A vér lassan csordogált le a karomon.
-Az nem egy egyszerű sebhely, igazam van? Az egy műtéti heg.-húzódott gonosz mosolyra Ty szája. Hirtelen csak a sérült bal oldalamat kezdte támadni.
-A kurva életbe...-morogtam, mikor megvágott. A szeme alatt felnyílt a bőröm és a piros folyadék szépen átitatta a szájmaszkom. Vettem egy mély levegőt és azt bent tartva kezdtem el újult erővel támadni. Nem hagyhatom, hogy szapora legyen a légzésem! Attól csak gyorsabban fáradok!
-Mi ez?!-kerekedett el az ellenfelem szeme a mozgásom láttán. Szinte tényleg kígyóként mozogtam. Laputam a talajhoz, miközben futottam és jeges íriszeim szinte villogtak, ahogy hajtott a vérszomj.
-Ez, kérlek szépen, egy kígyó mérge.-suttogtam a fülébe, ahogy mögé kerültem és végigvágtam a karját. Felordított a fájdalomtól.
-Vonat!-hallottam hirtelen Ash hangját. Cainnel egyszerre néztünk rá.-Jön egy szerelvény!
-Lehetetlen! Ez a szakasz le van zárva!-értetlenkedtem még mindig hadakozva.
-Igaza van! Fedezékbe!-ordított Sing. Ekkor befutott a metró és golyózápor zúdult ránk. Ash, Cain és a kínai banda időben bújt el egy oszlop mögé, de engem eltalált egy golyó. Az adrenalin tompította a fájdalmat, de így is éreztem. Ash a mellettem lévő oszlop mögött volt, látta az egészet. Én le voltam dermedve, így neki kellett fedezékbe rángatnia. Rám nézett és morgott egyet. A pisztolya már nála volt, Sing visszadobta neki.
-Maradj itt!-suttogott a fülembe, adott egy puszit a homlokomra, majd beugrott az egyik ajtón át a metróba.
ASH!!!-torkom szakadtából üvöltöttem, de már nem kaptam választ. Így meg fog halni! Nem akarom, hogy itt hagyjon!
-Mikayla!-szaladt oda hozzám az egyik kínai. Felnéztem és Jint láttam magam előtt.-Láttam, hogy meglőttek! Azonnal el kell téged látnunk!-térdelt le mellém, de ellöktem a kezét.
-Ne is álmodj róla! Addig biztos nem, amíg nem tettem sírba Ty-t és Arthurt!-keltem fel a földről. A többiek ijedten néztek rám.
-Amy, ne hülyéskedj! Egy kibaszott lyuk van az oldaladon!-próbált lefogni Cain, de nem hagytam magam és kirohantam az aluljáróból, majd egyenesen Conney Island felé vettem az irányt, ahol az F vonal végállomása van.~
Mikor felkeltem, egyből megpróbáltam felülni, de a törzsembe nyilaló fájdalom nem engedte. Hangosan felnyögtem fájdalmamban, mire rögvest bejött egy nővér. Ahogy meglátta, hogy ébren vagyok, egy pillanatra megdermedt, ezután pedig kiszaladt. Na szép. Pár perc elteltével egy orvossal tért vissza.
-Hihetetlen. Tehát ilyen erős Golzine lánya.-kezdett el vizsgálni.-Tudjam hogy hol van, kisasszony?-kérdezte.
-Gondolom, kórházban.-mondtam. Nem mertem vállat rántani.-De apámból kinézem, hogy valami eldugott helyre vitetett.-morogtam.
-Tudja, hogy mi történt, mielőtt eszméletét vesztette?-faggatott tovább.
-Párbajoztam, de az ellenfél csaló volt és átlőtték az oldalamat. A vállamban lévő műcsont valószínűleg elmozdult egy eséstől, meg az utóbbi időben szerzett sérülésektől. Lehet, hogy el is tört, csak nem mozdult el, így nem okozott fájdalmat.-válaszoltam teljesen nyugodtan.
-Rendben, az agya nem károsult. Ez nagyon jó hír.-egyenesedett fel a doki.-Kérem, cserélje ki a kötéseket, utána mehet a másik betegéhez.-utasította a nővérkét, aki csak bólintott és már ott is termett mellettem, hogy segítsen felkelni.
-Elnézést!-szóltam még utána, mikor már ment volna ki.-Két kérdésem lenne magához.
-Hallgatom.-fordult felém.
-Meddig voltam kiütve? A nővér nagyon megijedt, mikor látta, hogy felébredtem.
-Egy napig se. Ma reggel hozták be. Most van este kilenc.-nézett gyorsan az órájára.-Az átlagos betegek egy-két napot aludni szoktak.
-Így már megértem.-hümmögtem.
-Mi a másik kérdés?-sürgetett az orvos.
-A társammal mi lett? Egy szőke fiú volt velem a hídon, mikor elkaptak minket. Ő hol van?-aggódás csengett a hangomban.
-Ő is itt van. A kötéscsere után, ha szeretné, átmehet hozzá, ha úgy érzi, van olyan állapotban.-mondta egyenesen a fehér köpenyes.
-Köszönöm.-eresztettem meg egy halvány mosolyt.
-Semmiség. De akkor én indulok is.-mondta, majd kiment, kettesben hagyva az ápolóval.
-Jöjjön, kisasszony.-segített fel a fiatal hölgy.
-Kérem, ne magázzon. Hívjon Csak simán Amy-nek.-mosolyogtam rá.-És nyugodtan tegezzen. Nem látszik, de még csak tizenhat vagyok.
-Oh, rendben.-mosolygott a nő zavartan.-De akkor te is tegezz, kérlek. Zaina vagyok.nyújtotta felém a kezét, amit meg is ráztam.-Nos, akkor lássunk is hozzá a cseréhez.-mosolygott.
-Rendben. Melyikkel kezdjük?-kérdeztem fellelkesülve, hiszen ezután láthatom Asht.
-Kezdjük a lyukkal az oldaladon. Ahhoz fel kell állnod. Gyere, segítek.-már nyúlt volna a hónom alá,de megállítottam és magamtól felálltam, miközben próbáltam minél jobban mutatni, hogy nem fáj. Pedig kurvára fájt.-Uram Isten...
-Lehet, hogy nem látszik, de borzasztóan rossz.-mondtam egy fájdalmas mosoly kíséretében.-Inkább essünk túl rajta.
-Oké. Akkor kérlek, most ne nagyon mocorogj.-mondta és elkezdte letekerni a fáslit, ami az egész derekamat körbefogta. A felső rétegeknél nem volt semmi probléma, de mikor az utolsó pár rétegnél már torzult az arcom, mert azt átáztatta a vér és beleszáradt.-Bocsánat.-mondta, miután felszisszentem, ahogy levette az egész anyagot.
-Semmi baj.-fújtam ki a levegőt.
-Most kapaszkodj meg. Le kell szednem ezt is.-mutatott a vastag vattára, ami teljesen át volt ázva és bele volt száradva a vér.
-Csak tépd le.-utasítottam és erősen belekapaszkodtam az ágykeretbe. Bólintottam, mire Zaina rántott egy nagyot a vattán. Könnybe lábadt a szemem, ujjaim elfehéredtek, ahogy szorítottam a vasat, lábaim megrogytak.-Bassza meg...-sziszegtem.
-Sajnálom.-nyúlt az ép karom alá, hogy ha nem tudom tartani magam, ne essek össze.
-Legalább leszedted?-kérdeztem letörölve a kibuggyanó könnyeket.
-Igen. Kitisztítom és visszakötöm, oké?-mosolygott rám kedvesen. Visszamosolyogtam.-Tudod magad tartani?-bólogattam, így visszatért az eredeti munkájához.
Ahogy a fertőtlenítős vattapamacs hozzám ért, felnyüszítettem, mire Zaina megtorpant. Intettem neki, hogy végezze a dolgát, csak csíp, így folytatta.
Negyed óra múlva leülhettem. Szinte visszaestem az ágyra.
-Jól vagy?-kérdezte aggódóan Zaina.
-Ahhoz képest, hogy eggyel több luk van rajtam, mint kéne, jól.-kuncogtam. Az ápoló velem derült.
-Na, akkor nézzük a válladat.-csapta össze a kezeit. Segített megválni a bal vállamat takaró anyagtól. Már éppen tekerte le a fáslit onnan is, mikor megszólaltam.
-Zaina... Eltört?-kérdeztem a protézisre utalva.
-Nem tört el, de csúnyán megsérült, így ki kellett cserélni.-mosolygott szomorúan.-Láttam a gravírozást rajta. Nagyon kedves volt tőlük, hogy nem hagytak úgy.-simított az arcomra.-Teljesen ugyanolyan lett, mint amit Matt csinált neked.-felcsillantak a szemeim.
-Lemásoltattad?-kérdeztem.
-Igen. Olvastam az aktádat. Tudtam, vagy legalábbis sejtettem, hogy mennyit jelent neked.
-Köszönöm!-öleltem meg hirtelen.
-Igazán nincs mit.-ölelt vissza.-De ha nem engedsz el, akkor a büdös életbe nem fogok eljutni a szomszéd szobába, úgyhogy maradj nyugton, amíg kicserélem a kötésedet.-nevetett. Azonnal visszaültem és csendben tűrtem.-Amy, kérdezhetek valamit?
-Persze, akármit.-helyeseltem.
-Természetesen nem kell válaszolnod, ha nem akarsz.-pillantott rám egy pillanatra.-Miért kellett ezt beültetni?-simított végig a kulcscsontom vonalán, ahol a műcsont volt.
-Az egy nagyon hosszú történet, ami egybefügg a szökésemmel. Ha tényleg olvastad az aktámat, akkor tudhatod, mi a sztorim.-vakartam a tarkómat.
-Ez még el fog tartani egy darabig, szóval hallgatlak.-vette a kezébe a vattát, én pedig mesélni kezdtem.
Hellóka!
Itt is lennék, ahogy megígértem! Remélem, tetszett!
A kövi részben találkozunk, addig is boldog karácsonyt minden kis lidérckének!
Halálcsók!