Elvette a kezét az arcomról és végigsimított a hajamon is. Ezt megelégelve adtam az arcára egy nem túl erős, de figyelmeztetően nagy csattanású taslit. A feje elfordult, arca piros lett, ahol megütöttem. Rám nézett, majd, mintha mi sem történt volna, bement. Lassan utánamentem és leültem reggelizni.
Evés után, mikor már kint gyakorolt az üres üvegekkel, odamentem hozzá.
-Mi volt az reggel?-néztem rá mérgesen.
-Akkora portigris volt a hajadban, azt hittem, megesz.-válaszolt szórakozottan és előhúzta a zsebéből a tényleg méretes szöszgolyót.
-Ez most komoly?-nézet rá azzal a tipikus "nemhiszemelhogyilyenszemétládavagy" tekintettel.-Szólni nem tudtál volna, mi?
-Így viccesebb volt.-rántott vállat.-Nincs kedved gyakorolni? Van neked is elég üveg.-biccentett egy elég nagy kupac felé.
-Nem rossz ötlet. Régen használtam már fegyvert.-mondtam az üvegek között turkálva. Hamar találtam is két jó kötésű borospalackot.-Ezek jók lesznek.-mondtam, mire Ash abbahagyta a lövöldözést, hogy én is oda tudjam rakni az üvegeimet. Odaálltam a szőke mellé és egyszerre tüzelni kezdtünk.
Pár körrel később léptek ütötték meg a fülemet, így letettem a pisztolyt és a hang irányába fordultam. Ezt a mellettem álló fiú észre is vette és ő is abbahagyta. Eiji jelent meg előttünk.
-Sziasztok.-köszönt kicsit álmosan.
-Szia.-mondtuk egyszerre.
-Felébresztettünk?-kérdezte Ash.
-Nem, már ébredeztem.-rázta meg a fejét Eiji.-Ti mióta vagytok fent?
-Régóta.-válaszoltam tömören.-Pontosan nem tudom.
-Nem vagytok normálisak, hogy ilyen hamar felkeltek.-kuncogott a japán. Én közben felraktam néhány üveget és elmentem jó messze.
-Ne mozduljatok!-kiáltottam rájuk, mire mind a ketten ijedten rám kapták a fejüket. Idejük se volt reagálni, ellőttem közöttük, egyenesen a palackokra. Egyenként robbantak apró darabokra.-Jól vagytok?-kérdeztem odamenve hozzájuk, mikor mindegyik üveg darabokban volt.
-TE NEM VAGY NORMÁLIS!! MIRE VOLT EZ JÓ?!-kezdett el üvöltözni Ash és megragadott a pulcsim nyakánál fogva.
-Már megint nyújtod a pulcsimat. És bíztam benne, hogy nem lesztek akkora marhák, hogy megmozdultok, mert akkor belétek állnak a golyók.-megfogtam a karját és kicsavartam, hogy elengedjen.
-T-te m-mi-ióta lősz?-kérdezte dadogva Eiji.
-Bocsi, hogy megijesztettelek. Nagyon régóta. Már nem is emlékszem, mikor kezdtem el.-vakartam a tarkóm. Eddig kissé hátracsatolt hajam most szabadon lengett a szélben.-Nem akarod kipróbálni?-tartottam felé a fegyverem markolatát.
-Eh? Mármint lőni?-nézett rám meglepetten Ei-chan.
=============
-Jézusom, mi ez a beállás?-néztem furán japán barátunkra, aki úgy állt a pisztolyommal a kezében, mint egy fosó galamb.-Határozottan tartsd.-fogtam és a vállánál fogva felhúztam.
-Vigyázz, vissza fog ütni.-mondta a másik oldalán álló Ash.-Ilyen távolságból nem kell a széllel foglalkoznod. Finomat biztosítsd ki és célozz pontosan.-láttam Eiji szemében, hogy koncentrál. Elsütötte, de nagyot rúgott vissza, így fölé ment.-Szuper.
-Nem volt olyan gáz. Rosszabbra számítottam.-mosolyogtam rá biztatóan. Visszamosolygott. Ekkor megjelent Ibe-san is.
-Jó reggelt!-köszöntünk teljesen egyszerre.
-Sziasztok! Kész a reggeli. Felkeltenéd Shortert is?-nézett Eijire Ibe-san.
-Persze!-azzal visszaadta a fegyvert és beszaladt a házba. Ibe-san ránk nézett.
-Nem tetszik, hogy fegyvert adunk a kezébe?-kérdezte Ash kihívó félmosollyal.
-Nem erről van szó. Csak....-nézett el a férfi.-Túlságosan különbözik tőletek. Beleértve azt is, ahogy eddig éltetek.
-Nem tudom, mi okod van rá, de szerintem túlságosan elkényezteted.-töltöttem újra a tárat.-Pontosan ezért nem tudja megvédeni magát.
-A mi országunkban nem kell fegyvert hordani magunknál, hogy megvédjük magunkat.-szólalt meg idegesen Ibe-san.
-Kár, hogy ez nem Japán.-jelentettük ki kórusban a szőkével. Ash csendben elsétált, én még lőttem kettőt.
-De mondd ezt akkor, ha valaki fegyvert szegez a fejedhez. Meglátjuk, bejön-e.-morogtam, miközben elsétáltam mellette.
Leültem az egyik sarokban lévő asztalhoz. Utolsónak értem be, így nem volt, aki mellém üljön. Legalábbis én ezt gondoltam. Kár, hogy nem jött be.
-Valami baj van?-ült le velem szembe Max, ezzel kiszakítva a gondolataimból.
-Hm? Ja igen.-néztem ki az ablakon.
-Nem hiszem el. Nekem nem tudsz hazudni.-kuncogott fel keserűen.-Ha te ilyen vagy, akkor csak valami nagy baj lehet.-váltott át komolyba.-Mi az? Találtál valamit?-dőlt előrébb.
-Egy albumot. Benne volt egy ismerős kinézetű férfi. Megnéztem a nevét. Abraham Dawson. Egy másik egységben voltak társak Griffinnel. A címe Kalifornai, Los Angeles, Westwood 42, 102.
-Honnan ismerős?
-Még kicsi voltam. Apukám abba a kórházban dolgozott, amelyikben Griffint is ápolták. Egy orvos nézett ki úgy. Amikor ő ápolta, Griff valamiért mindig bekattant. Nem értettem, de amikor elkezdtem énekelni, lenyugodott.-gondoltam vissza.
-Ez fura. Akkor? Irány Los Angeles?-villantott egy vigyort. Bólintottam.
-Irány Los Angeles.-motyogtam.
-Te nem eszel?-kérdezte felém tartva a reggelijét.
-Nem, én és Ash már reggel ettünk.-emeltem fel kinyitott tenyerem tiltakozóan.
-Ja, oké.-rántott vállat és evett tovább.
=========
Kint ültem a ház verandáján és figyeltem, ahogy Max szereli a furgont. Ibe-san ellépett mellettem és oda ment a barna hajúhoz. Elég gondterheltek tűnt és ezt Max is észrevette.
-Megkarmolt a két vadmacska?-vigyorgott.
-Meg.-ült le egy nagy sóhaj keretein belül Ibe-san.-Azt mondták, elkényeztetem Ei-chant.
-Már 19 éves, nem? Akkor igazuk van.-hajolt újra a motor fölé Max.-De amúgy miért hoztad magaddal?
-Hogy megmentsem.-sóhajtotta a japán férfi.-Régen egy rendkívül tehetséges rúdugró volt. De egy sérülés mindent megváltoztatott. Miután megkapta a sportösztöndíjat, egyre jobban visszafogta magát. Végül elfelejtette, hogyan ugorjon.-fejezte be.
-Egy kanári, aki képtelen dalolni, mi?-nézett az égre a másik.
-Ezért hoztam őt magammal. Azt akarom, hogy újra ugorjon. Bármit megtennék, hogy segítsek neki.
-Miért?-én ebbe nem szóltam bele, csak hallgattam csendben.
-Ő teremtette meg nekem a lehetőséget, hogy fotóművész legyek. Ezért tartozom neki.-emelte fel a kezeit Ibe, egy keretet csinálva az ujjaiból.
-Én másként látom.-mondta Max.-Tudod, mire gondolok, igaz? Csak mellette akarsz lenni.-ült le barátja mellé a veterán katona.
-Igen, azt hiszem. Nem, talán igazad van.-hajtotta le a fejét Ibe-san.
-Ez bizony Amadeus Szindróma. Szeretlek, szeretlek, mégis gyűlöllek, drága Amadeusom.-kuncogott Max kárörvendően.
-Ne csinálj már viccet belőle.-nyafogott a másik.-Miután végeztünk Los Angelesben, mi visszamegyünk Japánba.
-Hát, ez várható volt. De tényleg úgy gondolod, hogy ez lesz a legjobb Eijinek?
-Csak így védhetem meg őt. Nem akarom többé veszélynek kitenni őt.
-Nem így értettem.De ezt biztosan tudod.-harapott bele Max egy szendvicsbe, amit még én hoztam ki egy jó negyed órával ezelőtt. Egy ideig csendben maradtunk, majd Ibe-san elment valahova. Max felém fordult.
-Kelleni fog egy új aksi. Ez nem fogja kibírni Los Angelesig.
-Remek.-morogtam és elmentem, hogy szerezzek valahonnan egyet.
=============
Írói szemszög
-Köszönöm a kávét.-tette le Ash az üres poharat az asztalra.
-Miért jöttél vissza?-nézett fel az újságból Jim.-Nem kellene itt lenned, ugye tudod?
-Lelépek, amint megjavították a furgont.-ment ki az ajtón a szőke.
-Ash...-szólt utána Jennifer.
-Na végre, találtunk egy normális aksit.-lépett be Shad és Shorter.
-Nem tudna kedvesebb lenni vele?!-kiáltott rá Eiji Jimre. Az idősödő férfi mérgesen, mégis meglepetten nézett fel a fiúra.
-Ei-chan?-hitetlenkedett Ibe.
-Miért mondja, hogy nem kellene itt lennie?! Hiszen maga az apja!-dühöngött a fiatal japán továbbra is és mondata végén rácsapott az asztalra.
-Ki ez a kölyök?-kérdezte unottan Jim.
-Ash barátja.-lépett oda Max is, de ő nyugodt volt.-De most tényleg, miért akarod elküldeni őt?-nézett le a férfire.-Ő a fiad. Hát nem szereted?
-És te ki vagy? Miért lógsz vele?-kérdezett vissza a apa.
-Együtt szolgáltam Griffinnel Irakban. A barátom volt.
-Kértek inni?-tette le Jim az újságot az asztallapra. Mindenki bólintott. A férfi hozott itali és poharakat, majd elkezdett mesélni.
-Mikor 7 éves volt, a domb túloldalán élt egy veterán katona. Úgy tűnt, elég sokat elért az afganisztáni háborúban. Ő lett a srácok baseball csapatának edzője és mind imádták őt. Ash is közéjük tartozott, de egy nap... sebektől borítva, szakadt ruhákban állított haza. Azonnal tudtam, mi történt.
-És a rendőrség?-kérdezett közbe Max.
-Természetesen elmentünk hozzájuk. Úgy kellett magammal ráncigálnom őt. Tudjátok, mit mondtak? "Biztos benne, hogy ő volt? A városban mindenki odavolt érte. Végül még Asht kezdték el gyanúsítani, hogy elcsábította őt. Egy 7 éves kölyköt. Ash szélesre nyílt szemekkel hallgatta a beszélgetésünk. Ezért azt mondtam neki, hogy ha bármelyik seggfej hasonló dologgal próbálkozna, csak fogja be a száját és hagyja neki.De aztán kérjen érte pénzt! A történtek után, a fickó több alkalommal is felvitte őt magához. De Ash 8 évesen... lelőtte őt. A tudtom nélkül elvitte a fegyveremet.-mindenki elképedt.-A zsaruk átvizsgálták a fickó házát, és a pincében gyerekek csontjaira bukkantak. Nem hallottatok róla? A Cape Cod-i Kékszakáll. Emlékszem arra az esetre. Mivel rendszeresen fizetett Ashnek, talán nem érezte úgy, hogy meg kell ölnie. Nos, a körülmények miatt, Asht nem vonték felelősségre. Csakhogy ez egy kis város. Hamar szárnyra kaptak a pletykák. Ezért úgy döntöttem, hogy a húgomhoz küldöm őt...
-De elszökött.-fejezte be búskomoran Eiji.
============
Mikayla szemszöge
-RÉgóta ismerem már Asht, de erről még soha nem hallottam.-motyogta Shorter, ahogy lassan sétáltunk vissza a házba.
-Érthető, hogy miért nem bízik senkiben.-helyeselt Ibe-san.
-De még a történtek ellenére sem tört meg.-mondta Eiji.-Ash erős.-nézett fel az égre.
-Az.-morogtam helyeslően bakancsom orrát kémlelve a sötétben.
/Eközben a fogadóban/
-Miért vagy ilyen makacs?-kérdezte Jennifer a férjétől.-Hiszen szereted Asht.
-Neked ehhez semmi közöd!-kiáltott rá a férfi. Ekkor kinyílt a fogadó ajtaja.
-Szép estét.-köszönt egy férfi, ahogy belépett az ajtón.
-Már bezártunk.-fordult a bejárat felé a tulaj.
-Ugyan, nagyon szomjasak vagyunk.-mondta az egyik öltönyös férfi.
================
Shorter szemszöge
-Ash még mindig nem jött vissza.-nézett kifele az ablakon Eiji.
-Ezen a helyen nőtt fel, nincs miért aggódnod.-nyugtattam a kanapén fekve. Csak sóhajtott egyet.
-Körbenézek egy kicsit.-lépett kifele az ajtón.
-Hé! Veled megyünk!-mentünk a fiú után Shaddel.
Mikayla szemszöge
-Jaj, szétfagyok.-didergett mellettem Shorter.-Boston környékén durván hidegek az esték.
-Vajon hová mehetett?-kérdezte Ei-chan, leginkább magától.
-Ash!-kiáltottam el magam.
-Hé, Ash!-követte a példámat a két fiú is.
-Hm?-láttuk meg a fogadót a dombról.-Nem úgy volt, hogy zárnak?
-Talán Ash visszament.-mondta Eiji.-Akármi is történt közöttük, attól még apa-fia maradnak.-vidult fel.-Nézzétek, igazam volt.-mondta, ahogy közelebb mentünk és kiszúrtuk Asht a ház falánál állni.-As~-nem tudta befejezni, mert Shorterrel egyszerre befogtuk a száját egy "Várj, ne!" felszólítással, de már késő volt. Az ablak kitört egy hatalmas durranással.
-Bassza meg! Ránk találtak!-kezdtem el futni Ash felé, majd elbújtam az ablakkeret másik oldalán.