Egy unalmas nap. Egy pont olyan átlagos nap mint mindig. Matek,latin,tánc,nyelvtan. A szokásos órák. Mindenki szerint hercegnek lenni a legjobb dolog a világon, ez némileg igaz de megvannak a hátrányai. Egész nap tanulsz, ha te irányítod az országot, az egész ország lelke rajtad szárad meg hasonlok. Persze erre fölkészítenek, de az meg tök unalom. Ezért a kis Rojara mindig lelép. Legalább is amikor tudok lelépek. Az évek során nem csak angol keringőzni tanultam meg, hanem arra is hogy hogy vágjam át a fél kastély személyzetet hogy hova is tartok tanítás időben. Termesztésen ezt egy idő után már nem tudtam eljátszani így sokkal nehezebb feladat volt megszökni. Apám számtalanszor megpróbált már leszoktatni a folytonos szökésimről, még anya elkönyveli pubertás kornak. Néha elmehetek valahova, de akkor se egyedül. Mindig jön velem 2 őr ha nem több. Néha eljátszom Mátyás királyt és járok a nép között. Ilyenkor mindig azt látom amit folyton takarnak a palota falai. Szegénységet, elnyomást és boldog embereket akik beszélgetnek, gyerekeket akik játszanak vagy éppen egy boldog anyukát aki egy almát ad az 5 éves kisgyerekének. Nekem azt hihetitek hogy mindenem megvan, pedig ez nincs így. Azt kapom meg ami létfontosságú, de még így is olyan ruhákba kell járnom amik nem épp az ízlésem. Most éppen vívás órám lesz. 2 nővérem és 1 öcsém van. A legrosszabb az egészben hogy még nem is együtt tanulok másokkal. Nem. Nekem külön tanáraim vannak, mindenre nekem kell válaszolnom, nincs kiről leckét másolni, a tanár konkrétan még ha érted is az anyagot akkor is a szádba rágja. Most éppen a szünetem élvezem a nagyterembe, ahova nem sokára belép az apám is.
-Szia fiam.-Köszönt avval a rettentő mély hangjával.
-Szia. Apa.-Köszöntem én is, mert bár délután 2 van nem láttam még ma.
-Élvezed a szünetet?-Jött oda hozzám.
-A..Igen.-Utálja ha úgy válaszolnak hogy "aha","ühüm","ja". Ezért keményen vagyok azon hogy leszokja erről.
-Beszélnünk kell valamiről...-Ja ne. Ilyenkor jön az hogy "ideje feleséget találnod". Na hiába vagyok 17 azért annyira ne siessünk.-És most nem arról amire te gondolsz.
-Hanem?
-Mostantól nem hagyhatód el a kastély falait még őrizettel sem.-Szemeim 2x-esére nőttek. Jól hallottam?
-Miért?!-Szerintem ezt a fél palota hallotta a felháborodott kiáltásom.
-Mert vámpír támadásokat észleltek innen északra.-Komolyodott el tekintete.
-De, őket nem kiirtottak az országból?
-De. Csak most valahogy bejutottak és ebben nagy szerepe lehet, Gordanos-nak a vámpírok királyának.
-Nem volt egy olyan szerződésetek hogy a vámpírok nem jöhetnek be az országba?
-Azt a szerződést az apám kötötte még 40 éve. A szerződés az a 2 király között szólt. Mint tudod az apám már egy ideje nincs és ezek szerint Gordanos-nak az apja is meghalt. Vagy...
-Vagy megölte a saját apját.-A gondolat is szörnyű hogy valaki ezért megölje a saját apját.
-Pontosan. A vívás , a lövészet, a lovaglás óráid átköltöznek a csarnokba. Mindig lesz veled egy őr.
-Éjjel,nappal?-Ültem most már ülő helyzetbe.
-Pontosan.
-Még fürdéskor is?
-Még akkor is.
-Ez már bőven benne van a személyes szférámban!-Akadtam ki.
-Hidd el, ha nem lenne ennyire rossz a helyzet, nem kellene ennek lennie. De nem hagyhatom, hogy bármi bajod essen. Főleg hogy te vagy a trónörökös. Most pedig. Várnak órára.-Hátat fordított majd kisétált a teremből. Hamarosan 2 szolgáló lány jött be meg egy páncélos őr.
-Úrfi..-Szólított meg.
-Tudom. Ideje lenne indulnom.-Fejeztem be mondatát. Attól tartok ő lesz az önkéntes kullancsom.
A nap maradék része ugyan olyan unalmas volt mint az az előtti. Mikor már a fürdést is átvészeltem valahogy, jöhetett a jól megérdemelt alvás. Ez a legjobb dolog abban ha herceg vagy. Egy franciaágy selyem pokróccal. Az önkéntes kullancs épp váltott. Gondolom nem fogja végig virrasztani az egész éjszakát, olyan nincs. Miként megérkezett az éjjeli kullancsom, magamra húztam a takarom, becsuktam a szemem és próbáltam elaludni, amihez nem kellet sok idő.
***
Az éjszaka közepén felriadok, arra hogy valami koppan a padlón. Tekintetem felkapom a zajra, és körül kémlelek mi volt az. Természetesen az őröm aludt. Ahogy végig néztem a kihalt szobán, nem véltem felfedezni semmi különöst. Csönd van. Az őr szuszogásán nem hallani semmit. Vissza feküdtem, magamra húztam a takarót és megpróbáltam vissza aludni. Mikor már olyan fél perce mozdulatlanul feküdtem az ágyba, rossz előérzetem támadt. Olyan érzésem lett, mintha megfagyott volna a levegő. Hirtelen az őr szuszogásai is abba maradt. Végig futott a hátamon a hideg. Vártam. Vártam mi fog történni. A szívem egyre hevesebben vert. Meghallottam a padló reccsenését. Csak az őr kelt fel, csak az őr kelt fel. Nem mertem kinyitni a szememet hogy megbizonyosodjak arról hogy ez így van. Csak feküdtem tovább, csukott szemmel, heves szív dobogással. Takaróm nem mertem feljebb húzni, mert ha ne adj isten egy vámpír van a szobámba, akkor ne tudja azt hogy én ébren vagyok. Mikor már újra hallottam az őr szuszogását, egy hatalmas kő esett le a szívemről. Kinyitottam a szemem majd felültem. Körbe néztem a szobába és csak az alvó őrt láttam békésen szuszogni, egy kicsit arrébb mint az előbb. Alaposan körbe szemléltem a szobába, még a hátam mögött is megnéztem minden, úgy döntöttem hogy elindulok a fürdő felé. Vajon keltsem föl az őrt? Áh, hamar végzek! Kiléptem az ajtón és minő meglepő, 2 alvó őrt találtam az ajtóm előtt. 100℅-os a védelmem komolyan mondom. Ezek után már biztos vagyok benne hogy tök mindegy hogy egy hulla fáradt őrrel megyek vagy a nélkül, vagy hogyha vissza bújnék abba a pihe puha ágyamba. Na de most. Az első az az hogy az előbbi feszültségben létrejött dolgokat, most enyhítsem. Irány a klotyó. Még szerencse hogy csak egy kanyart kell beforduljak és ott az életmentő helység. Dolgom elvégzése után, indultam volna vissza a szobámba, mikor is nem valamit hallottam a hátam mögül. Villám gyorsasággal fordultam meg de nem láttam semmit. Na jó kezdek be pánikolni. Itt az idő fölkelteni az őröket, én így képtelen vagyok elaludni. Gyors léptekkel indultam hálom felé. Mikor a kanyarban fordultam volna vissza, egy kezet éreztem a csuklómon. Na most akár egy vámpír,akár egy őr, akár szegény édesanyám, úgy fordultam vissza hogy közben a lában is lendítettem. Mikor vissza fordultam, megláttam életem első vámpírját. Haja fekete, szeme vörös. Lábamat, a másik kezével hárította. Kiabálni kéne. Kiabálni. De nem megy, le vagyok sokkolva! A szívem a torkomban dobogott, már vártam mikor ugrik ki a helyéről. Tekintetét az enyémbe fúrta. Láttam rajta elszántságot, elégedettséget és vágyat. Megszólalni nem bírok, nem hogy kiabálni. Kezem elengedte és lábamnál fogva hátra döntött. Nagyot puffantam a padlón, csoda hogy nem ébredtek föl rá. Fejemet az alvó örök felé kapom. Még mindig nem merek megszólalni. Vissza nézek a vámpírra aki csak vigyorog. El kezd közeledni felém, én meg természetesen fekve hátrálni. Mikor elértem a falat, tudtam hogy vége a játéknak. Lábaimat fölhúztam és vártam mit fog csinálni. Leguggolt elém és engem nézett. Most ki fogja szívni a vérem? Még egyszer reménykedve sandítottam oldalra és reméltem hogy mindjárt fel kel az egyik.
-Nem fognak fel kelni.-Tekintettem a vámpírra kaptam. Hangja nyugtató, mégis erőteljes.-Gondoskodtam róla.
-Mi..Mit.. Akarsz?-Halkan kérdeztem, remegve, féltem a választól. De ő csak nagyobb mosolyra húzta száját.
-Jól tudod te azt.-Megfogta a pizsomám a nyakamnál és olyan könnyen emelt fel, mintha csak egy toll lennék. Testén az a tipikus középkori ruha. Fehér ing betűrve a fekete simulós nadrágba.
-Megfojtasz.-Ejtettem ki nehezen a szót. Az anyag fájdalmasan vágott tarkómba.
-Te csak ne aggódj... Bár milyen igaz amit mondasz. Egy porcelán bőrűnek ez fájdalmasabb mint egy átlag embernek.-Porcelán bőrű?! Ez meg miről hablatyol itt össze-vissza? A lényeg az hogy elengedett. Bár fájdalmasan értem földet, nincs meg az a fojtó érzés.-Csak hogy eloszlassam a kételyedet. Porcelánbőrűnek mi a nemes embereket hívjuk. Nem vetted még észre hogy sokkal fehérebb a bőröd mint más embereknek? Ez pont azt árulja el, hogy tiszta vérű vagy. Vajon milyen ízű lehet a tiszta vér?-Nyalta meg a szája szélét.-Kár hogy nem tehettem.-Egy pillanatra föl nézett. Ez volt az a pont hogy fel kell húzni a nyúl cipőt. Amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam és már indultam is az ellenkező irányba. Pontosabban indultam volna hogyha nem kap el a bal csuklómnál fogva és lök neki a falnak. Bal kezével a csuklómat fogta, jobb kezével meg ráfogott a nyakamra.-Mit gondolsz te? Azt hiszed el tudsz futni egy vámpír elől?-Kezét megszorította a nyakamon. Ijedten kaptam oda jobb kezemmel. Valamiért elengedte a bal kezemet, így mindkettővel próbáltam leszedni az ő kezét szinte semmi sikerrel.
-Engedd el!-Hallottam egy mély dübörgő hangot. A fekete hajú rögtön elengedett. Ma már harmadszorra estem a földre nagy huppanással.-Még is mit csinálsz?-Ordított a mély hang.-Elfelejtetted mi volt a parancs?! Ha igen, emlékeztetnélek rá: sértetlenül elszállítani a palotába.-Az árnyékból megjelent egy teljesen más alkat. Teste izmos, magas, szőke. A ruhája meg olyan mint a másiknak. Tekintette rám téved. Alaposan végig mért.
-Hidd el nagyon jól tudom mi volt a parancs.-Komorodott el a feketeség. Most már esélyem sincs elmenekülni. Jobbról egy izom kavalkád, balról meg egy vámpír plusz zsákutca.
-Engem kihagytok a buliból?-Szólalt meg egy harmadik hang szintén balról.
-Szó sincs róla!-Kiáltott a fekete hajú. A hangulat feszült volt, tekintettemet az egyik vámpírról a másikra kaptam és vártam mik lesznek a fejlemények. A harmadik vámpírnak barna haja volt zöld szemmel, öltözete nem különb. Ő is végig mért aztán elvigyorodott.
-Ő lenne az?-Kérdezte végül.
-Ő.-Válaszolt a fekete hajú.
-Na már csak valahogy el kéne juttatni a palotába.-Mind a hárman rám néztek.
-Az előtt még volna valami...-Oda jött hozzám a szőke hajú, egy fehér zsebkendővel a kezében.-Nem fog fájni.-A zsebkendőt az orromhoz nyomta.Lélegzetemet visszatartva, kezeimmel próbáltam leszedni magamról az ő kezeit, viszont ez reménytelennek tűnt. Majd mikor már nem bírtam vissza tartani a levegőt, a szempilláimat minden egyes levegő vétel után nehezebbnek éreztem még végül teljes sötétség.