2 Herceg

Egy kis titok...

Miután Rojara szülei és az én  szüleim elmentek megbeszélésre, én felsiettem a Rojara szobájába. Isten adja hogy itt legyen! Szinte betörtem az ajtót úgy rontottam be szegény Rojarához aki rémületében egy kisebbet kiáltott.

-Normális vagy ember?!-Az a fej! Látnotok kellene!

-Nem. Még ha ember is lennék.-Fejbe vágta magát és morgott egyet. Egyem meg.

-Megtudhatnám miért rontottál be?-Oh, a francba! Ha elmondom neki hogy itt az apja abból baj lesz...

-Csak ellenőrizni akartam hogy itt vagy-e még.-Huh hallod Franz ennél hihetőbbet.

-Aha. Én meg most jöttem le a falvédőről. Ki vele!-Ezt jól elintéztem! Becsuktam az ajtót és oda mentem hozzá.

-1 feltétellel.

-Mi az?-Jobb szemöldökét felhúzta.

-Csendben maradsz és a helyeden.-Ha nem, elintézem én azt hogy csöndbe maradj...

-Oké.

-Itt az apád és meg akartam bizonyosodni arról hogy itt vagy.-Tátva maradt a szája. Már majdnem mondott valamit de inkább mégsem mondta.

-M.Meddig lesz itt?-Dadog... oh, hogy enném meg!

-Nem tudom. Most beszél apámmal.-Csak bámul maga elé. Néha azt hiszem még pislogni is elfelejt. Gondolkodik.-Ne is gondolkodj bármiben... nem engedem hogy megtudja hogy itt vagy.

-Szerinted az meddig volt gyanús hogy hirtelen felrohantál hozzám?

-Ennyire hülyének nézel Rojara? Természetesen miután meggyőződtem arról hogy kellő távolságra vagyok vámpír sebességgel jöttem.

-Akkor most egy ideig nem lesz kijárom.-Láttam rajta hogy tényleg szomorú. Vajon akart valamit?

-Mi az? Netán valamit akartál csinálni?

-Csak kérdezősködni...-Olyan aranyos evvel a fejjel... mindjárt letámadom.

-Azt itt is tudsz... ki vele mit akartál!-Mivel direkt kerülte a tekintetem megfogtam az állát és magam felé fordítottam ártatlan arcát.

-Először is: Megkérdezni hogy van-e könyvtár. Bár szinte biztos vagyok benne hogy van, és elmenni oda.-Elengedtem azt a porcelán arcát amely mindjárt összetörik a kezeimben, természetesen addig gyönyörűen megmaradva, semmi nyomát nem mutatva annak hogy mindjárt széttörik amég meg nem történik. Így éreztem most. Addig gyönyörű még végleg össze nem töröm.

-Igazad van. Van könyvtár és holnapra elcsúsztatjuk. Mit szólsz?

-Nekem jó.-Mosolygott. Talán először mióta itt van. Mikor rámosolygott a kishúgomra... az olyan nem igazi volt.-Mos mi van? Úgy elgondolkodtál.

-Csak próbáltam felidézni mikor mosolyogtál utoljára ennyire őszintén.-Kicsit megingatta a fejét jobbra-balra elgondolkodó fejet vágva.

-Jogos. Most jó kedvem van.

-Mert itt az apád?

-Nem.-Vágta rá.-Csak úgy ámblok jó kedvem van. Eszembe jutott néhány jó dolog, meg emlék.

-Mint például?-Elvigyorodott majd rám nézett. Láttam rajta hogy alig tudja vissza tartani a röhögését.

-Áh!-Arcát kezeibe temette.

-Miért takarod el az arcod?-Tudtam a választ. Fél az érzéseitől. Én barom meg csak most döbbentem rá. Elindultam az ajtó felé.

-Nem is vársz választ?-Kérdését meg sem hallva távoztam a szobából.