Broken Heart: Összetört szív
Harry Styles~
-Nem gondoltam volna, hogy táncolhatok veled a szalagavatódon.-mondtam Rose-nak, aki vállamnak döntve fejét ringatta testét a zene ütemére.
-Harry...-sóhajtotta-Attól, hogy rendezel nekem egy gyönyörű bulit, az még nem minősül szalagavatónak.-nevetett fel-Főleg nem így, hogy a vizsgáimmal sem tudtam végezni.-pillantott fel rám csodaszép, csokoládé barna íriszeivel. Féloldalas mosolyra húztam a szám, majd megingattam a fejem és homlokára adtam egy csókot.
Pörgős zene szólt amely felpezsdítette volna a vérünket, viszont mi egymásba kapaszkodva ringatóztunk, mintha csak egy Mozart dal szólt volna. Nem foglalkoztunk a többiek nevetésével és iszákos megjegyzéseivel, hiszen semmi sem volt fontosabb annál, hogy együtt voltunk.
-Annyira várom már, hogy holnap Anglia felé repüljünk.-sóhajtottam fel.
-Izgatott vagyok emiatt.-vallotta be, majd éppen annyira vált el tőlem, hogy kezeit feltudja csúsztatni a nyakamba. Miközben tetteit figyeltem, megláttam gyűrűsujján ékeskedő eljegyzési ékkövet, melyet pár hete kapott tőlem.
-Lelkesnek is tűnsz.-vigyorogtam rá, ezután pedig gyengéd csókot hintettem ajkaira.
-Persze, hiszen veled élhetem le az életem hátralévő részét.-mondta, íriszei pedig csillogtak, ahogyan rám nézett. Egész életemben erre vágytam. Hogy valaki így nézzen rám. Viszont mikor megkaptam, ki is csúszott minden a kezemből-Még akkor is, ha gyilkos vagy.-tette hozzá, majd hátrébb lépett tőlem ezután pedig a háta mögötti asztalról felemelt egy kést, majd a mellkasomba döfte azt...
***
Csapzottan riadtam fel, miközben gyors lélegzetvételeimet próbáltam fokozatossá csillapítani. Egyik kezemmel kisodortam homlokomból a ráragadt fürtöket, míg a másikkal támasztottam magam, hogy ülőhelyzetben maradjak. Nem mertem lehunyni a szemeimet, mert tartottam attól, hogyha ezt megteszem, a rémálom képkockái ismét befészkelik magukat az agyamba.
Hónapok óta nem hagy nyugodni ez a rettenetes álom; és mindig felemlegeti bennem azt, hogy egy gyilkos vagyok. Ami a legrosszabb pedig, hogy ezt Rose arcával teszi. Először elhiteti velem, hogy minden rendben van, majd pár pillanat múlva mintha elvágnának egy zsinórt, minden szőrnyű lesz.
Gondterhelten zuhantam vissza a párnáim közé, majd próbáltam kitörölni a fejemből a negatív gondolatokat, még akkor is, ha mostanság csak azok kaptak helyet az elmémben. Rose-t már három hónapja keressük. Kámforrá vált, és akármit is próbáltunk, eddig még nem sikerült a nyomára bukkanni. De egy dolog ösztönzött nap mint nap arra, hogy felkeljek, ami nem más volt, mint a remény. Tudtam, hogy él, hiszen én is éltem, viszont csak remélni mertem azt, hogy jól van, és nem bántotta senki sem. Mert ha igen, akkor nem érdekel, hogy ki az, de ki fogom tépni a torkát.
Oldalamra fordultam, majd a hatalmas ablakon keresztül kezdtem kémlelni a Holdat. Gyönyörű volt, s ezt nem csak farkas szemmel láttam annak. Mindig is elképesztőnek találtam azt, hogy minden éjjel más arcát mutatta az élőlények felé. Meglehet, hogy azért tetszett ennyire, mert régebben én is olyan voltam mint az égitest; többarcú.
Megpróbáltam aludni, s kiverni a fejemből a fájdalmas képeket, viszont egy idő után feladtam, és inkább a szekrényemhez léptem és magamra aggattam a ruháim. A nagy kutakodásban a kezeim közé akadt Rose egyik blúza. Amint megfogtam a selymes anyagot, szívem kihagyott pár ütemet, a szám pedig kiszáradt. Akármennyire is kínos volt, könnyek gyűltek a szemeimbe, arra gondolva, hogy mikor hagyta itt. Még azon az éjszakán, mikor nekem adta magát.
Orromhoz emeltem a ruhadarabot, majd mélyet szívtam az illatából. Olyan volt, mintha csak a bőrét szagoltam volna. Pont ugyan olyan levendula illata volt, akárcsak neki. Ettől pedig még inkább összeszorult a szívem. Sajnáltam, hogy nem tudtam segíteni neki. Annyira sajnáltam, hogy tehetetlen voltam. Bűntudat mardosott, amelyet nem tudtam semmivel sem csillapítani. De nem is lehetett volna, mert az én hibából rohant el... az én hibámból halt meg az apja...
Mély lélegzetet vettem, hogy uralkodni tudjak az érzelmeimen, majd visszatettem a felsőt, és becsuktam a fiókot. Felöltözve hagytam el a hálószobát, majd lekocogtam a lépcsőn, ezután pedig becsuktam a bejárati ajtót is, és bepattantam a terepjárómba. Mielőtt elindultam volna, körülnéztem. Eszembe jutott az a pillanat, mikor először hoztam ide Rose-t. Éppen a tűzeset után történt. Talán már akkor is beakartam bizonyítani neki, hogy mennyit jelentett számomra.
Ölemben lévő kezeimre néztem, majd kipislogtam a szemeimbe gyűlő könnyeket. Ebben a három hónapban teljesen elgyengültem. Olyan emlékek és gondolatok jutottak eszembe, amiket nem is sejtettem volna, hogy egyáltalán elraktároztam magamba. Megingattam fejemet, majd beindítottam az éjszínű autót, készen állva arra, hogy órákat vezessek a városig...
Úgy kormányoztam, mintha oda sem figyeltem volna az útra. Mintha pár perc alatt megjártam volna az egészet, de vagy két teljes órán keresztül a gondolataimba temetkeztem, úgy ahogy eddig eléggé gyakran. Csak akkor tűnt fel, hogy nem is az állatkórházhoz vezetettem, mikor már leparkoltam egy családi háznál. Méghozzá szerelmem családi házánál. Mikor Scott-al végigfésültük a területet, elmondta, hogy a legtöbb erdei út ehhez a házhoz vezet, így meg sem kellett volna lepődnöm, hogy egy másik irányból is egyszerűen odataláltam.
El sem hittem, hogy nem csak egykori legjobb barátomat, de már a húgát is elveszítettem, aki nem mellesleg kivételes helyet foglalt el a szívembe. Tudhattam volna, hogy nem kellett volna visszajönnöm ebbe a városba, még akkor sem ha a barátom bízott meg azzal, hogy védjem meg a testvérét.
-Mit keresel itt?-pillantottam nővéremre amint kiszálltam az autóból. Még mielőtt bármit is mondhatott volna, oldalra néztem majd megingattam fejemet-Mit kerestek itt?-javítottam ki magam, amint rájöttem, hogy nem csak Gemma, de Stig is azon a helyen tartózkodott amin én.
Miért is hittem azt, hogy egyedül mernek hagyni? Szerintük kiszámíthatatlan voltam. Ebben a helyzetben már semmiben sem kételkedtem. Talán már a lakásomban sem voltam egyedül.
-Segítünk neked, ha eddig ez nem tűnt volna fel.-fonta össze karjait maga előtt a férfi farkas. Megforgattam a szemeimet.
-De csak egyedül akartam lenni!-tártam szét a karjaimat, közben pedig megesküdtem volna, hogy az egész erdő tőlem zengett.
-Most nem lehet.-jött közelebb nővérem, majd vállamra tette a kezét-Nem tudom beleképzelni magamat a helyzetedbe, viszont látom, hogy mennyire nem vagy önmagad az utóbbi hetekben.-mondta, és szemeiben láttam a félelmet.
-Hónapokban, Gemma.-helyesbítettem, ámbár hiába tettem, mert a nő csak nemrég érkezett. Először próbáltam elhallgatni előle a történteket, de Stig nem bírta ki, hogy ne árulja el neki a hogylétem. Kotnyeles barom...
-Hallottátok ezt?-kapta fel a fejét Stig. Amint én is követtem a tettét, egy szúrást érzékeltem nyakamnál, ezután pedig elhomályosult, majd elsötétült előttem minden...
*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*
Csoport név: Ladybady Books
Elérhetőségeim:
Facebook: Laura Petes
E-Mail: ladybadybooks*gmail.com
Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3
Kérlek komizz!