Fear: Félelem
Rose Davis~
Értetlenül bámultam Harry után, miközben megpróbáltam megfejteni dühének okát. Fejemben elferdített dolgok jelentek meg, de ahelyett, hogy találgattam volna, inkább utána eredtem. Már a konyhában járt és a kávégéppel bajlódott. Ingerülten nyomkodta a rajta lévő gombokat, közben pedig gyorsan vette a levegőt.
A nemrég felvett fehér pólója alól átütöttek a gyönyörű tetoválásai, amelyek akkor elmosódott képeknek tűntek. Mellé álltam, és csípővel nekitámaszkodtam a pultnak. Karjaimat magam köré fontam, és úgy figyeltem tetteit.
-Miért lettél ideges?-kérdeztem halkan, bal kezemet pedig az övé közé csúsztattam, így ráhelyezve ujjaimat puha bőrére. Mélyet sóhajtott.
-Nem akarok erről beszélni.-ingatta meg a fejét és megpróbált elhúzódni, de visszatartottam. Átható tekintetét enyémbe fúrta.
-Harry-szólítottam-Tudni akarom mi történt veled, de így nem könnyíted meg a dolgomat.-ingattam meg a fejem, közben pedig gyengéd mozdulatokkal cirógattam bőrét. Éreztem, ahogy átfutott rajta a borzongás, és ez egyfajta önbizalommal töltött el.
-Tudni akarod, mennyire elcsesztem mindent?-háborodott fel, és minden izma megfeszült. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá, közben pedig próbáltam megfejteni a gondolatait.
-Fogalmam sincs miről beszélsz.-ingattam meg fejem-Megsérültél, és sajnálom, hogy ott hagytunk de muszáj volt eljönnünk, különben a farkasok rájöttek volna, hogy egy ember van közöttük.-magyaráztam, és reméltem, hogy megnyugszik, majd végre normálisan tudunk kommunikálni, úgy mint a reggel első felében. Szerettem azt a játékos Harry-t aki néhány perc alatt eltűnt.
Mélyet sóhajtott és kezeinkre nézett. A gyűrűket bámulta az ujjainkon, és láttam, amint néhány percre magába merült.
-Harry...-szólítottam gyengéden. Megrázta fejét, mintha elakarta volna űzni a fejéből az oda nemillő gondolatokat.
-Elveszett a tekercs.-mondta hirtelen-Fogalmam sincs, hogy Mary és a tekercs hová tűnt. Láttam, ahogy nála volt ezután pedig képszakadás. Sajnálom, hogy nem tudtam elhozni. Sajnálom, hogy nem tudtam megmenteni a kapcsolatunk.-mondta, szavai nyomában pedig erős szívfájdalmat éreztem. Nem csak azt a csalódottságot észleltem, amit hangjában hallottam, hanem a saját kiábrándulásom is arcon csapott.
Most mi lesz?
-Nem fog semmi sem történni.-ígértem, de csak remélni mertem, hogy igazam lesz-Nem a te hibád, hogy a tekercsnek nyoma veszett, mert ez alatt mással kellett foglalkoznod.-mondtam, közben pedig próbáltam lelket önteni belé-Megsérültél, és majdnem belehaltál. Megértjük, ha nem azon az ostoba papíron jártak a gondolataid.-szóltam, közben pedig próbáltam szemkontaktust teremteni vele, azonban az csak úgy sikerült, hogy felemeltem állát és arra kényszerítettem, hogy a szemeimbe nézzen. Pont úgy, ahogy Ő szokta.
-Abba fogok belehalni, ha elveszítelek emiatt a szarság miatt.-szorította össze pilláit, eközben éreztem ahogyan megmarkolta derekam.
-Ne gondolj erre, kérlek.-esedeztem fájó szívvel. Én sem élném túl, ha végleg elveszítenénk egymást. Nem bírnék ezzel a gondolattal élni.
-Annyira félek. Akkor is rettegtem, mikor felébredtem és nem találtalak a lakásban.-vallotta be, közben hozzám bújt.
-Itt leszek és nem mozdulok mellőled.-ígértem, kezeimet pedig átvezettem karjai alatt, és közelebb húzva Őt, vállába kapaszkodtam.
-Szeretlek.-suttogta bőrömre. Elmosolyodtam, és nyaka bőrére hintettem apró puszit.
-Szeretlek.-viszonoztam gesztusát. Közelebb hajolt, majd édes puszit hintett ajkaimra, melyből mély csók lett. Kezét arcomra helyezte, és annál fogva húzott közelebb magához.
Fogalmam sem volt, hogyan kerültem fel a konyhapult tetejére, de nem bántam, hiszen biztonságban éreztem magam, mert Harry annyira közel tartott a testéhez, amennyire csak lehetett...
~*~
Ideges léptekkel haladtunk az iskola bejárata felé. Erősen szorítottam Harry kezét nyugtalanságomban. Nem csak az újabb iskolai naptól féltem, hanem attól is, mit szólnak ahhoz a többiek, hogy először én utána pedig Harry is felbukkan. Persze, inkább Louis és Dawn furcsa pillantásaitól féltem, úgy érzem, teljesen jogosan.
Amint átléptük az iskolakaput, majdnem minden szem megtalált minket, így tudatva velünk, észrevették a megjelenésünket. Igaz, az első órát lekéstük, mégis egyik tanár sem pillantott felénk. Talán néhány diákon kívül, senki sem vette észre a megjelenésünket.
Vagyis, mégis, hiszen Niall és Liam abbahagyták a beszélgetést ezután pedig irányunkba fordultak, majd hatalmas léptekkel indultak meg felénk. Ahogy közel értek, Liam Harry, Niall pedig az én nyakamba borult, ezután pedig helyet cseréltek, és úgy köszöntöttek minket. Nagyon meglepődtek Harry megjelenésén, de látni lehetett, hogy a hatalmas vigyoruk mellett semmi hátsó szándék nem lapult. Hiszen, mégis az alfájuk állt előttük.
Percekig mosolyogtunk és beszélgettünk, majd mintha valami elvágta volna a hangszálaikat, elcsendesedtek, és összevont szemöldökkel pillantottak egymásra. Tudtam, hogy hallottak valamit, mert már ismertem ezt a cselekedetüket. Huzamosabb ideig egymásra néztek, de később csak Harrynek volt annyira mersze, hogy elfordítsa a fejét, és szemügyre vegye a hangok forrását. Követtem pillantását.
Először két sulis lányra nézett, akik gesztikulálva beszéltek elég távol tőlünk, ezután pedig az iskola másik végébe tekintett, ahol Dawn álldogált, zsebre dugott kezekkel és lehorgasztott fejjel.
-A francba!-káromkodott a mellettem álló, hamarosan pedig rám nézett, majd a fülembe súgta, hogy el kell intéznie valamit, ezután pedig elsétált, vissza a kocsijához...
*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*
Csoport név: Ladybady Books
Elérhetőségeim:
Facebook: Laura Petes
E-Mail: ladybadybooks*gmail.com
Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3
Kérlek komizz!