Relaxing tea: Pihentető tea
Rose Davis~
Lassan már két hete, hogy visszajöttünk Kanadába. Úgy érzem, senki sem tudja, hogy itt vagyunk. Persze, ennek talán az egyik oka az lehetett, hogy Niall egyik eldugottabb házában szálltunk meg, és nem léptünk még ki a falai mögül.
Szörnyű érzés volt otthagyni Harry-t. Nem sírtam közben, valósággal zokogtam, még a kocsiban is. A többiek próbáltak megnyugtatni, de sehogy sem sikerült nekik. Úgy éreztem, mintha Harry meghalt volna. A szívemben olyasfajta fájdalom és üresség honolt, melyet még sosem éreztem. Mintha én is vele haltam volna...
-Hogy aludtál, Rose?-kérdezte kedvesen Niall, mikor beléptem a konyhába, és a kávégép elé sétáltam, hogy töltsek magamnak az életet adó nedűből.
-Szarul.-válaszoltam hanyagul, és hajamba túrtam.
Egyszerűen képtelen voltam aludni úgy, hogy Harry nem volt mellettem. Két hete, hogy forgolódom, és bámulom a plafont. És ezt Ők is pontosan tudták, csak szerettek volna tapintatosak lenni. A lélegzés is fájt, ha arra gondoltam, hogy Ő még ott van, fent északon, és kómában fekszik az ágyon. Egyszerűen képtelen voltam bemesélni magamnak, hogy fel fog ébredni, és utánunk fog jönni. Pedig ha beláttam volna, minden sokkal egyszerűbb lett volna.
-Ti srácok?-kérdeztem miközben leültem az asztalhoz, és elvettem egy újságot a kupacból.
Csaknem egyszerre rántották meg a vállukat. Liam a telefonját bújta, Newt szintén egy aznapi lapot olvasott, Niall pedig velem szemben figyelt engem. Harry nem túlzott akkor, mikor azt mondta, hogy kötelességüknek érzik, hogy vigyázzanak rám. Ez megmelengette a szívem, hisz tudtam, nem vagyok senkijük, talán még a barátjuk sem mégis óvnak, mert az alfájuk barátnője vagyok. Csodálatra méltó mégis hihetetlen ijesztő.
-Kérlek, nektek nem kell virrasztanotok mellettem, aludjatok, nem fogok elszökni vagy valami.-ingattam meg a fejem.
-Egyszerűen nem megy úgy, hogy hallom ahogy szipogsz és tudom, hogy rosszul vagy, esetleg magadat hibáztatod.-mondta egy szuszra Newt.
-Én csak...-kerestem volna a szavakat. Elmosolyodott.
-Szereted Őt és a bevésődés sem egyszerű dolog, tudom, főleg nem vérfarkas és ember között, mert valljuk be, talán még sosem volt ilyen.-magyarázta, én pedig halványan bár, de felfele görbítettem a szám sarkát.
Tovább kevergettem a kávémat, néha-néha pedig bele ittam, miközben lapozgattam az újságomat. Napokig eszembe sem jutott Louis és Dawn, azonban tudtam, mihamarabb túl kellett esnem egy beszélgetésen a fiúval, mert nem mehettem el a történtek mellett, hiába volt az már hetekkel ezelőtt.
-Ha pedig nem tudsz aludni-kezdte Niall, én pedig rá vezettem tekintetem-akkor a polcon van nyugtató tea, talán segít.-intett az említett fa felé, én pedig oda néztem. Valóban voltak ott teák, de nem gondoltam volna, hogy olyasféle is van közöttük, amilyeneket a szőke említett.
-Miért vannak ott... ?-értetlenkedtem, közben pedig kíváncsian néztem az írre.
-Felkészül vagyok, ennyi.-rántott vállat. Sóhajtva hajoltam ismét bögrém felé, és kortyoltam bele italomba.
-Köszönöm. Lehet, hogy kipróbálom az egyiket.-szóltam. Az előttem ülő, halvány mosollyal bólintott, közben pedig Ő is itta a saját kávéját.
Talán igazuk volt, Harry felébred, és hazajön, utána pedig minden rendben lesz. Legalábbis, nagyon reméltem, hogy ez fog történni, mert nem voltam benne teljesen biztos, hogy kibírnék még egy csapást. Egyszerűen eleget szenvedtünk már, legalábbis ezt éreztem. Szerettem volna nyugodtan tovább élni, és gondtalanul tenni dolgokat. Nem akartam rejtőzködni, attól tartva, hogy talán a szüleim ismét fegyvert fognak ránk.
Vajon mi lehet velük? Jól vannak? Gondolnak rám? Vagy már rég elfelejtették, hogy a lányuk vagyok, és csak egy célpontot látnak bennem, akit minél előbb likvidálni kell? Reméltem, hogy nem, és látnak bennem még valamit ami a lányukra emlékeztette őket.
-Egyébként...-szólalt meg ismét a szőkeség-...szeretnénk ha visszamennél az iskolába.-mondta ki gyorsan. Hogy mi?
-De...-kerestem volna a kifogásokat, azonban belém fojtották a szót.
-Talán jót tenne, ha ismét a tieiddel lennél.-szólalt meg helyette Liam.
-Az enyéimmel? Ez úgy mondod, mintha ti nem lennétek emberek vagy nem érezném mellettetek jól magam.-fújtam.
-Hízelgő, de teljesen nem is vagyunk.-mondta Newt, miközben letette a kezében lévő újságot.
-Akkor sem akarok visszamenni.-ingattam a fejem-Hogy néznének rám, mikor már lassan két hónapot kihagytam? Nem tudnám bepótolni az elmaradásimat.-ingattam meg a fejem.
-Mi is ott leszünk, és segítünk.-mosolygott Liam.
-Te is beiratkoznál?-kérdeztem nagy szemekkel. Bólintott.
-Ami azt illeti, már fel is vették.-mondta, Newt-Én pedig az új iskola orvos vagyok. Sajnos engem túl sokan ismernek ahhoz, hogy tizenévesnek nézzenek.-kuncogott fel mi pedig követtük a példáját.
Így könnyebb szívvel indultam ismét a suli falai közé, azonban még mindig tartottam a testvérpár elítélésétől. Hiszen, szó nélkül hagytam itt Őket, nem mellesleg nem válaszoltam az üzeneteikre, és a hívásaikra. Már akkor belesajdult a szívem, mikor csak rá gondoltam. Féltem, sőt, rettegtem attól, hogy utálnak...
*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*
Csoport név: Ladybady Books
Elérhetőségeim:
Facebook: Laura Petes
E-Mail: ladybadybooks*gmail.com
Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3
Kérlek komizz!