Shot: Lövés
Rose Davis~
Egyenesen apám szemeibe bámultam, s mikor megláttam bennük a gonosz csillogást, tudtam, hogy semmi jóra nem számíthatok. Bár, mégis mire kellett volna? A szüleim az FBI-nak dolgoztak, nem mellesleg vérfarkas vadászok voltak. Így, a dolgok cseppet sem voltak egyszerűek főleg, hogy a barátom, akibe szerelmes voltam, természetfeletti adottságokkal rendelkezett.
Hirtelen éreztem meg egy szorítást, mielőtt a katonák tüzelni kezdtek volna. Egy gyors fuvallat kapta fel hajam, hamarosan pedig mikor kinyitottam szemem, már a szabadban voltunk, jó messze a csetepaté helyszínéről. Niall letett, és értetlenül pillantottam rá.
-Mégis mi volt ez?-kérdeztem döbbentem, hisz az egyik pillanatról a másikra változtattunk helyet.
-Harry szerette volna, hogy minden rendben legyen veled, ha rajtunk ütnek.-magyarázta. És akkor döbbentem meg. Körbefordultam tengelyem körül, de sem Harry, sem Stig nem volt ott, de még Einar alakja is láthatatlan maradt előttem. Ugye, nem maradtak ott?
-Te komolyan elhoztál?!-kezdtem el kiabálni, ám tenyerét számra tapasztotta.
-Ha kiabálsz, attól még nem lesz jobb, mert ismét ránk találnak.-szűrte fogai között-Rose, bízz bennük, képesek elbírni azokkal a katonákkal.-engedett el, nemsokkal később pedig Liam és Newt is mellénk lépett.
-De bajuk eshet, és...-kerestem volna újabb kifogásokat, ám az előttem álló ír megforgatta a szemét és elindult. Mind a hárman követtük, és a nyomában lépkedtünk.
-Maradjatok csendben, nem lenne jó, ha ránk találnának, így is észrevehették, hogy nem vagyunk ott.-mondta. Visszaindultunk a faházakhoz.
Csendben lépkedtünk, nekem pedig folyton az járt a fejemben, hogyan is tudnék visszamenni, s segíteni a többieknek. Azonban egy idő után feladtam, mert Liam és Newt tekintete csaknem lyukat égetett a hátamba, annyira figyeltek.
Rossz előérzetem volt, és az sem könnyített a dolgomon, hogy ismét szétszakadtunk Harry-vel. Szerettem volna mellette lenni, s segíteni neki. Elvégre, a szüleim is ott voltak...
Harry Styles~
-Most szépen ideadjátok a tekercset, máskülönben egy csinos kis golyót repítek az alfátok fejébe.-Peter szinte köpte felénk a szavakat. Einar torkához fogta a fegyvert, míg a mögötte lévő egyenruhások ránk szegezték a pisztolyt.
Azonban volt egy ütőkártyánk, amiről nem tudtak. Mary. Ő számukra még mindig láthatatlan volt, nekünk viszont húsvér embernek tűnt.
-Kiütöm a revolvert a szemben lévő kezéből, addig te, Einar, taposs Peter lábára...-osztotta a parancsokat a lány-...addig ti fiúk, szedjétek le a legtöbb katonát.-mondta, és csaknem egyszerre rugaszkodtunk el. Ahogy rohantam, láttam, amint Mary teljesítette a dolgát úgy, ahogy Einar is.
Stig és én amilyen gyorsan csak tudtuk, megöltük a katonákat, ám rengetegen elmenekültek. Éreztem egy jobb horgost állkapcsomban, ami váratlanul ért, így a földre estem. Erősen ütöttem be fejem, melytől látásom elhomályosult, azonban még pont időben láttam, ahogy Susan, Rose anyja elmenekült. Mellkasom erősen emelkedett s süllyedt, mikor a felém fegyvert szegező maszkos katonára néztem. Kirúgtam a bokáját, közben pedig elfordultam, nehogy engem érjen a töltény.
Felpattantam, ám hirtelen megszédültem, fejembe pedig hihetetlen fájdalom nyomult. Látásom elhomályosult, és már csak a felém tartott lőfegyver csövét láttam, és a tüzelés hangját, azonban a fájdalmat már nem éreztem...
Rose Davis~
-Rossz előérzetem van, nagyon rossz.-járkáltam fel s alá a nappaliban, miközben a nemsokkal mellettem ülő vérfarkasok nézték minden lépésem.
-Nem eshet semmi bajuk sem, összeszokott csapat, tudnak egymásra vigyázni.-mondta nyugtatóan Liam. Frusztráltan kaptam felé a fejem.
-Mégis, olyan érzésem van, mintha bármelyik pillanatban képes lenne felmondani a szívem a szolgálatot...-alig mondtam ki ezeket, mellkasomba elviselhetetlen fájdalom nyílalt. Úgy éreztem, a testemet meghajtó motor, melyet szívnek szoktak becézni, egyre jobban kezdte feladni a munkásságát, és kész volt mindent feladva elmenekülni egy bőrönddel a kezében.
Rettentően éreztem magam, s mikor a fiúk meglátták, hogy összegörnyedtem, és köhögni kezdtem, azonnal felém iramodtak, s a kanapéra ültettek. Testemet rázta a kényszer, hogy köhögjek, és erősebben lélegezzek, de egy ponton olyannyira fájni kezdett bőröm, hogy könnyek gyűltek szemeimbe. Minden létező dologra gondoltam, hogy eltereljem a figyelmem, azonban az, sehogy sem sikerült.
Niall rohant hozzám egy pohár vízzel, s késztetett, hogy igyam meg. Nagy nehezen sikerült, legyűrnöm a folyadékot, és a köhögésem is elmúlt, de a fájdalom, mely egy ponton szúrt bele, nem csillapodott. Pár perc után éreztem meg a tarkómon a jól ismert bizsergést, így azonnal felpattantam.
-Harry...-szóltam erőtlenül, s elindultam a bejárati felé, viszont mikor az kinyílt, teljesen megrökönyödtem.
Newt és Einar két oldalról támogatták Harry erőtlen testét, ámde mikor a farkasok a szemembe néztek, pillantásuk sajnálkozó volt, ebből pedig nem következtettem semmi jóra.
Nem, ez nem történhet meg!...
*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*
Csoport név: Ladybady Books
Elérhetőségeim:
Facebook: Laura Petes
E-Mail: ladybadybooks*gmail.com
Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3
Kérlek komizz!