Shout: Kiáltás
Rose Davis~
-Ami köztünk van az több mint egy egyszerű szerelem.-kezdte, én pedig minden mozdulatát figyeltem közben-Mikor az obszidián gyűrű nem fejtette ki a hatását, rájöttem, hogy miért is bizsereg a tarkónk, ha egymás közelében vagyunk és, hogy miért üt egy ritmust a szívünk. Mert történt valami, amiért bevésődtél nekem. Nem tudom melyik pillanat volt az, de... attól kezdve összeköttetésben állunk.
Tartott egy kis szünetet, míg összeszedte a gondolatait. Fejemben megszületett egy kérdés, ezért muszáj volt megszólalnom.
-Mi az a bevésődés?-kérdeztem csendben. Észrevettem tekintetén, hogy pontosan ezt akarta megmagyarázni.
-Sokan azt hiszik, minden vérfarkasnál van ilyen. Kinél előbb, kinél később. De ez nem igaz. Nem tudom, mi váltja ki, de azok, akik közt megjelenik különlegesek. Sokat olvastam erről a jelenségről. Mégis, inkább a saját tapasztalataimat tudnám szavakba önteni.-nyelt egyet.
Figyeltem, ahogy gondolkodott. Ajkai egy kissé elváltak egymástól, homlokán apró mélyedések jelentek meg, szemei pedig a padlót kémlelték. Hamarosan felnézett rám.
-Azt hiszem, ez egy kicsit nyálasnak fog hangzani, vagyis... nagyon annak fog hangzani, de nem tudom máshogy elmondani mit tapasztaltam és mit érzek.-szólt egy kicsit zavartan- Mikor az erdőben megláttalak, valami elindult bennem. Ezért jártam a nyomodban, és ezért próbáltalak megvédeni mindentől. Saját magamtól mégsem sikerült.-sóhajtott egyet, utolsó mondata inkább egy megjegyzés volt, mintsem észrevétel-Szerelmet éreztem, komolyan, már akkor. Úgy éreztem megtaláltam az énem másik felét. Teltek a hónapok, mi pedig szinte elválaszthatatlanok lettünk. Bármit megtettem volna, hogy megvédjelek, úgy ahogy Niall vagy a többiek. Szinte kötelezőnek érezték, hogy segítsenek abban, hogy ne essen bántódásod. Newt ezért volt ott teliholdkor, mikor mi átváltoztunk. Figyelt téged.-kezeire vezette tekintetét-Néha úgy érzem, hogy a lelkem, vagy szívem egy része benned van. Akármennyire is beteges, így érzek. Azt hiszem, egy napot sem bírnék ki nélküled, pedig... pedig hamarosan átváltozom. És ez azt hiszem, megpecsétel mindent.-suttogta az utolsó pár szót.
Ujjaimra pillantottam.
-Nem szerettelek volna elszomorítani.-tette kezét enyémre. Mosolyogva néztem fel rá.
-Szeretlek.-szóltam, és nyomtam ajkaira egy apró csókot. Elvigyorodott, majd közelebb húzva magához, ölébe emelt.
-Én is szeretlek, el sem tudod képzelni, hogy mennyire.-simította ujjait arcomra. Behunytam szemeim, és fejem tenyeréhez nyomtam.
Közelebb hajolt, és egy hosszú csókra hívta ajkaim. Furcsa volt vele lenni, úgy, hogy tudtam, mindenhol vérfarkasok voltak, nem mellesleg egy tekercsért jöttünk, ami megmenthette Őt a teljes átváltozástól. Még mindig féltem a jövőtől, de tudva, hogy Ő mellettem volt, és nagy volt a valószínűsége, hogy nem hagy el, biztonság érzetet adott.
-Ez az a bevésődés rajtam is észrevehető lesz?-kérdeztem pár perc múlva. Fejem mellkasán pihent, míg Ő derekamat cirógatta.
-Idővel biztosan, már ha eddig még nem vetted észre magadon, hogy máshogy viszonyulsz hozzám.-szólt.
-Hogy érted, hogy máshogy?-vontam össze szemöldököm.
-Mélyebb érzelmeket táplálsz irántam.
-Eddig is mélyek voltak.-mondtam, majd szemeibe néztem-De ha valamit észreveszek magamon szólok.-mosolyodtam el, s kezeimet nyaka köré fontam.
-Rendben.-suttogta, majd megcsókolt...
~*~
Pár órával később már az ágyban feküdtünk, és halkan beszélgettünk. Itt északon gyorsan sötétedet, így mi is hamar ágyba kerültünk. Fény csak az ablakokon szűrődött be, így én csak Harry néhány vonását láttam, míg Ő minden centiméteremet, hisz neki ennyi fény is elég volt, hogy tökéletesen lásson.
Mikor felhozta a teliholdat ideges lettem. Attól tartottam, hogy Newt látott minket Louis-val, így bármikor elmondhatja Harry-nek. Fogalmam sincs meddig halogathatom, hogy ne mondjam el neki, de már igencsak érzem a végét.
-Már kezdenek homályosulni.-ujjai enyémekkel játszottak a levegőben, így teljes kilátása nyílt a hegekre amik kezemet borították. Nem voltam büszke rájuk bevallom, de már csak azt vártam minél előbb tűnjenek el a bőrömről.
Elengedtem kezét, majd válasz nélkül feküdtem mellkasára, és fejemet nyakhajlatába temettem. A házban nem volt fűtés, hogy védve lettem volna az északi hidegtől, hisz a vérfarkasoknak nem kellett radiátor, saját magukat fűtötték. Harry melege pedig engem, hisz bőre szinte tüzelt, mint egy kályha. Egy takaró mégis ránk volt terítve.
-Nem szeretem mikor bántod magad.-mondta csendesen.
-Én sem, mikor te.-támasztottam meg állam, így szemeibe nézve. Tudta, hogy mire gondoltam. Arra, hogy dühkezelési problémái voltak, és arra, hogy lenyugtassa magát, a fájdalmat használta. Ezért nem merem elmondani az, hogy Louis majdnem megcsókolt.
-Tudom.-mondta.
Behunytam szemeim, és próbáltam átadni magam az álmok világának. Pár perc múlva már máshol jártam.
~*~
Éles hangra keltem fel. Valaki sikoltozott, és a segítségemért kiáltott. Lefejtettem magamról Harry kezeit, majd mint akit puskából lőttek ki rohanni kezdtem a hang irányába. Berontottam egy sötét szobába, azonban a kiabálás megszűnt. Korom fekete volt minden, de tudtam, hogy nem volt a szobában senki.
-Rose!-kiáltott utánam Harry miközben sietősen közeledett a folyosón. Hallottam, ahogy valósággal nekiment az ajtófélfának, hogy lefékezze magát-Mi történt? Jól vagy?-kérdezte, és megfogta vállam.
-Hallottam, hogy valaki sikoltozott.-fordultam felé. Pimasz mosolyra húzta ajkait.
-Ez itt nem furcsaság, a vérfarkas lányok szeretik kiengedni a hangjukat mikor...-közbevágtam.
-Nem érted Harry, valaki a segítségemért kiáltott.-néztem szemeibe. Mosolya lefagyott ajkairól.
-De én nem hallottam semmit sem...
*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*
Csoport név: Ladybady Books
Elérhetőségeim:
Facebook: Laura Petes
E-Mail: ladybadybooks*gmail.com
Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3
Kérlek komizz!