Mikor felkeltem olyan volt mintha nem is én irányítanám a történéseket, olyan voltam mintha csak egy néző lennék az első sorból.
- Heather gyere le reggelizni!
- Mindjárt anya. - Válaszolta a testem finom kislány hangon. Majd a tükörhöz sétáltam és belenéztem. Csak akkor vettem észre, hogy a 6 éves "én" voltam. Gyönyörű hosszú, hullámos szőke hajkorona borította a fejem és tengerkék szemek pislantottak vissza a tükörből. Igen, bizony egy tündéri és gyönyörű lány voltam már akkor is. Azzal a furcsasággal, hogy a mosolyom őszinte volt.
Miután felvettem egy aranyos kis ruhácskát rögtön futottam le az asztalhoz reggelizni.
- Nyugalom kincsem, megvár a reggeli. - Majd anya egy csókot nyomott a homlokomra, és egy nagy adag palacsintát rakott elém. - Jó étvágyat Heather.
- Köszönöm anya. - Feleltem kedvesen egy hatalmas mosollyal az arcomon. Miután megreggeliztem csöngetni kezdtek az ajtónkon.
- Heather. - Szólt utánam hangosan anyám. - Itt a kis barátnőd Megan.
- Megan? Éljen! Várj egy pillanatot anya mindjárt oda megyek. - Megan... arra gondoltam milyen érdekes, hogy ugyanúgy hívják, mint a fejemben élő kis csajt. Gondoltam csak véletlen egybeesés. Egyenesen a bejárati ajtóhoz rohantam, ahol egy hosszú, barna, egyenes hajú, barna szemű lány várt engem a verandán.
- Csókolom Mrs. West. Heather kijöhet velem játszani a játszótérre? - Ezer közül is felismertem volna azt a hangot. Az volt az a hang, amit már vagy egy hónapja folyamatosan hallottam amikor fájt a fejem.
- Uhh hadd menjek anya. - Rángattam meg kötényét jobb kezemmel.
- Na jó rendben, de csak pár órára. - Mondta szelíd, lágy hangon.
- Köszönöm szépen. - Válaszolt visszafogott hangon a Megan nevezetű kislány.
- Ne izgulj anya, vigyázok magamra. - Majd egy puszit adtam az arcára, és már szaladtunk is a játszótér felé. Anya még utánunk szólt egy "ne rohanjatok olyan gyorsan" aggódó mondattal, de Megan és én mintha meg sem hallanánk csak futottunk tovább a játszótérre.
- Olyan aranyos az anyukád Heather.
- Köszi Megan, tudom. Senkiért sem cserélném el.
- Bár az én anyám lenne ilyen aranyos és kedves. - Mormogta futás közben oldalra fordított fejjel.
- De hiszen a te anyud is aranyos. Hiszen mindig mikor átmegyek hozzátok sütivel vár engem.
- Lehet, de tudod sokat veszekednek apával. Anya valami fura gyógyszert is szokott szedni.
- Biztos minden rendbe jön, mint ahogy a mesékben is mindig boldog vég vár a szerelmesekre.
- Nem vagyok biztos benne, hogy anya még szereti apát. Sokat sír is miatta.
- Hát én nagyon remélem, hogy minden rendbe jön!
- Köszi Heather, ilyenkor tudom, hogy tényleg te vagy a legjobb barátnőm. -Vigyorgott rám Megan. Ahogy feleszméltünk már a játszótéren találtuk magunkat. Minden szép állapotban volt, a hinták fényesek és tiszták voltak épp úgy ahogy a csúszdák is. A körhinta folyamatosan forgott, és a víz tiszta volt és csendes.
- Gyere Heather játszunk! - Fogta meg a kezemet Megan és a csúszdák felé vettük az irányt. Azt játszottuk, hogy hercegnők vagyunk, akiket fogva tart egy sárkány. Bár ahogy feltűnt már akkor se voltam valami ártatlan bárány és a királyfi segítsége nélkül "megöltem a sárkányt". Amin össze is vesztünk Megannel.
- Haether ez így nem jó játék. - Pufogott rám Megan.
- De miért? Én erős hercegnő vagyok, aki megvédi magát.
- De ezt nem így játsszák! Meg kell várnod míg a herceg eljön és megment téged a gonosz sárkánytól.
- Nem kell nekem nyamvadt herceg, egy lány is lehet olyan jó fiú, mint egy fiú.
- Jaj Heather. - Forgatta a szemeit, majd elsétált a mólóhoz és leült a végére. Erőt véve a büszkeségemen én is követni kezdtem őt a mólóhoz és leültem mellé.
- Megan ne haragudj rám. Ha szeretnéd játszhatunk úgy ahogy te szeretnél.
- Nem ezért vagyok szomorú Heather.
- Akkor miért? - Nézett rá szomorú tekintettel a 6 éves énem.
- Tudod te mindig olyan erős és bátor vagy. Soha semmi sem ijeszt meg téged és tudod kicsit féltékeny vagyok emiatt rád.
- Te vagy rám féltékeny? – Kérdeztem meglepett hangon, de Megan összekuporodott és megnémult. - Jaj Megan hiszem te sokkal érdekesebb vagy mint én. Okos vagy és kedves, csomó barátod van és mindig kitalálsz valami kreatív játékot, amivel feldobod a napot.
-Csak vigasztalni próbálsz. - Mormogta még mindig lehajtott fejjel.
- Dehogy is. - Majd felálltam, megfogtam a karját és felhúztam magamhoz. -Ne szomorkodj Magen én így szeretlek ahogy vagy. - Megannel elkezdtünk körbe-körbe forogni és nevetni kezdtünk.
- Heather ígérj meg valamit!
- Bármit Megan!
- Ha valamelyikünkkel valamikor bármi is történjen a másik egy szó nélkül ott terem és segít neki.
- Megígérem. - Majd folytattuk a nevetést és a forgást. Addig-addig forogtunk míg el nem vesztettem az egyensúly érzékemet, és bele nem estem a vízbe.
Erősen csapódtam bele. Az orrom és a szám is hirtelen tele lett vízzel, majd merülni kezdtem. A víztükrön csak halványan látszódott a megcsillant napfény, amely egyre homályosabb és homályosabb lett. Kezdett minden elsötétülni amikor hirtelen megpillantottam Magent, aki gyorsan úszott utánam a víz alatt. Láttam ahogy nyúlt felém a kezével, amit próbáltam megfogni, de túl messze volt. Ennek ellenére egyikünk se adta fel, majd egy tenyeret éreztem meg a kézfejemen és elájultam.
Mikor felébredtem egy kórházban voltam Megannel, aki ott sírt az ágyam mellet.
- Megan? - Szólaltam meg erőtlen, halk hangon. Ő egyből meghallotta és könnycseppekkel teli arccal mosolygott rám egy hatalmasat.
-Hála az égnek jól vagy Heather. - Ölelt át szorosan. - Úgy aggódtam miattad. Azt hittem nem nyitod ki többet a szemed.
- Hol vagyok Megan?
- Valaki hívta a mentőket és behoztak veled a kórházba. Majdnem 6 óráig nem tértél magadhoz.
- És te mégis itt maradtál velem?
- Persze Heather, hiszen megígértük. A Doktor bácsi felhívta anyut és aput, akik lassan itt lesznek értem.
- És az én szüleim?
- Szerintem... -Váratlanul egy erős ajtó csattanás szakította félbe Megant. Anya volt az, aki szinte villámgyors sebességgel rohant oda az ágyamhoz.
- Ohh édesem végre magadhoz tértél. Magen miért nem szóltál hamarabb? - Nézett rá anya kicsit ideges tekintettel.
- Bocsánat csak most tért egy perce magához.
- Jól van Megan köszönöm, hogy figyeltél rá, de szerintem jót tenne neked ha kint egy picit lepihennél, majd én vigyázok Heatherre.
- Rendben van Mrs. West. - Majd kifutott a folyosóra.
- Heather jól vagy? Drága kincsem.
- Igen anya jól vagyok.
- Szívbajt hoztad ránk, apád is nagyon kiakadt, mégis, hogy estél bele a folyóba?
- Baleset volt anya, de nyugodj meg jól vagyok!
- Tudom és most csak ez számít nekem. Viszont van valami, amit, meg kell ígérned nekem, valami nagyon fontosat.
- Mit szeretnél anya?
- Ígérd meg, hogy egy ideig most nem találkozol majd Megannel!
- De anya Megan a legjobb barátom. - Akadtam ki a sértő kérésén.
- Tudom kicsim, de miatta kerültél ide és nem szeretném, ha ez megismétlődne.
- Nem az ő hibája, hanem az enyém!
- Tudom kicsim, hogy védeni próbálod, de nem kell. Nem haragszom rá csak féltelek, és ezt meg kell értened.
- De anya!
- Kérlek drágám ne nehezítsd meg még jobban. Már Megan szüleivel is beszéltünk, és ők is egyet értettek ezzel!
- Rendben van anya, megígérem.
- Köszönöm édesem. - Majd megpuszilta a homlokom és kiment a szobából. Én pedig álomba sírtam magam a szomorúságtól.
Mikor újból felébredtem, ismét a régi szobámban ébredtem fel. Délután 5 óra volt és a szekrényemhez vettem az irányt, ahonnan három mozijegyet vettem ki. Egy Barby filmre szóltak a jegyek a közeli Moziba.
- Ha azt hiszi anya, hogy kihagyom a filmet, amit egy hónapja várok Megannel akkor nagyot téved. - Mondtam magamban, majd egy lepedőt leeresztve kilógtam az ablakon és lemásztam a földre. Elnevettem magam, majd futni kezdtem Meganék háza felé. Amint oda értem elkezdtem kaviccsal dobálni az ablakát.
- Megan! - Suttogtam minél hangosabban az ablaka felé. - MEGAN!!!-Erre már közelebb jött az ablakhoz és kinyitotta.
- Mi az Heather?
- Gyere mássz le mindjárt kezdődik a Barby.
- De nem mehetek anyuék nem engednek el veled sehova se.
- Csak mássz le a többivel ne foglalkozz!
- És ha meglátnak? - Aggályoskodott Magen.
- Csak csináld! - Buzdítottam egyre lelkesebben, míg erőt vett magán és elkezdett lemászni egy lepedővel az erkélyéről.
Amint épségbe leért futásnak eredtünk.
- Gyerünk Megan lefogjuk késni az elejét!
- Úgy futok ahogy csak bírok. - A mozi már kezdett körvonalazódni a távolban én pedig lépésről lépésre közelebb éreztem magam a célhoz. -Heather állj meg, ott egy zebra és piros a lámpa!
- Ha most megállok tuti lekésem a filmet! - Mégsem hallva Megan aggódó hangját rohantam tovább a cél felé. Mikor elértem a zebrát a lámpa még mindig piros volt. Erőt vettem magamon és tovább futottam, a zebra elejénél vettem észre ahogy egy kocsi közeledik a baloldalról, elég gyors és közel volt. Ahogy oldalra fordítottam a fejem megdermedtem a látványtól. A kocsi csak pár méterre volt tőlem, én pedig leblokkoltam. Úgy éreztem meghalok. Amikor váratlanul két kéz az úttest másik oldalára lökött. Az utolsó, amit láttam az Megan volt mosollyal az arcán, amiért sikerült megvédenie. De saját magát már kevésbe. Habár az autó már fékezett, így is elég erősen neki ment Megannek, aki a földre esett és erősen vérezni kezdet az oldala és a homloka. Mindent beborított a vér én pedig nem tudtam mit reagálni. Kiakadtam. Meganre néztem, akinek szemei csukva voltak és valamit halkan nyögdécselt. De nem hallottam. A vére egyre nagyobb tócsában állt körülötte, a sofőr pedig vissza tolatott és eltűnt.
Hirtelen azt vettem észre, hogy futni kezdek vissza a házam felé, könnyek lepték el az arcom a Fejemben pedig csak egy hang szólt megállás nélkül.
- Na hagyd magára Heather, ne hagyd, ne hagyd...
Felébredtem. A jelen testemben, de ismét egy kórházban. Egy ágyon feküdtem, mellettem a jól ismert Matt. Szólni akartam hozzá, de nem tudtam, a szemeimből folyt a könny, és ideges voltam.
- Heather jól vagy? - Kérdezte Matt aggódó hangon.
- Igen persze. - Válaszoltam. De mintha mégse én mondtam volna ki a szavakat. Furcsa mód olyan volt, mint az emlékezetemben, mintha csak egy megfigyelő lennék a saját testemben. – Nem fog sokáig tartani tudom, de van valami, amit megszeretnék tenni, mielőtt eltűnők. - Kezdtem kiborulni. Az érzések garmada vett körül, nem én beszéltem. Nem tudtam irányítani a testem, mintha valaki más irányított volna.
- Hogy érted azt, hogy eltűnsz? – Kérdezte Matt, értetlenül állva a szavaimhoz.
A következő pillanatban az akaratom ellenére magamhoz húztam Mattet és szájon csókoltam.