Az ajtó előtt megálltam egy pillanatra és végig mértem kifogástalan sminkemet. Mint azt tökéletes volt. Majd ezt követően unott arckifejezéssel kopogtattam az öreg faajtón, aminek a kilincse is elég laza ér rozsdás állapotban volt.
-Köszönöm, hogy befáradtál Heather. -Csapott meg, Ms. Kurva rekedtes öreg hangja és az olcsó parfümjének bűze, miközben becsuktam magam mögött a folyosóra nyíló ajtót.
-Ha a ruhám lenne a probléma, ne fáradjon, nem fogok átöltözni abba az ízléstelen egyen-göncbe, akár az Apámmal is beszélhet, nem fogok engedni! - Emeltem fel a hangom Ms. Kurvával szemben.
-Ugyan kérlek, jól ismerlek már Heather! Tudom, hogy akkor sem vennéd fel az egyenruhát, ha pisztolyt szegeznék a halántékodhoz. - Miközben e szavak elhagyták a szájat, egyre közelebb hajolt hozzám az asztalán keresztül.
-Akkor mégis mit akar tőlem? -Kulcsoltam össze értetlenül a karjaim. Az igazgatónő imádott rébuszokban beszélni, amit én ki nem állhattam.
-Ha nem az öltözetem miatt hívott ide, akkor mégis miért?
-A tavalyi esetről szerettem volna beszélni veled.
-Ja, Hogy az a hülye picsa miatt? -Feleltem gúnyos hangnemben.
- Meghalt, Heather, miattad!!!-Tekintete élesen rám szegeződött.
-Ezt már egyszer áttárgyaltuk, semmilyen közvetlen dologtt nem tettem amivel rám lehetne kenni a gyilkosságot, na meg persze majd biztos az ön véleménye fog érdekelni ezzel az üggyel kapcsolatban.- Csak forgattam a szemeimet a szentbeszéd alatt.
-A te pletykád arról, hogy Lauren bulimiás vezetett el odáig, hogy az egész évfolyam ezzel zaklatta amíg...-itt megint megcsuklott a hangja - le nem, vetette magát a 10.-ről.
-Ő tehetett róla! Volt mersze azt állítani, hogy egy ribanc vagyok, komolyan azt hitte, hogy ezt majd szónélkül eltűröm- Igaz, mondjuk ezt én is tudtam magamról, de senki nem mondhatja ezt rám büntetlenül. - És ne mondja nekem, hogy ön nem látta a harapás nyomokat a kezén, meg a pálcika alkatát. Én csak az igazat mondtam. -kerekedet mosolyra az ajkaim.
-Az egy betegség volt Heather, ez nem kifogás arra, amit tettél. Nem tehetsz meg mindent kényedre, kedvedre! Vannak erkölcsi normák, amiket a te vattacukor agyaddal is képesnek kell lenned felfogni. Nem akarom, hogy még egyszer előforduljon a tavalyi incidens! Megértetted? -kérdezte kissé agresszívabban.
-Egyet értek Ms. Elisabethel. -Hallottam meg egy szintén ismerős hangot. Bár ez a hang nem a folyosóról szólt. Még csak nem is az irodából. Nem bizony, ez a fejemben szólalt meg.
-Hová tűntél Magen? Egy hete nem hallottam a cincogó, nyalizó hangod. - Mondtam magamban. Ne értsetek félre, ettől még messze nem vagyok selejt, mint az átlagemberek. Csupán egy skizofrénhez hasonló állapot lehet. Magen (így neveztem el nem tudom miért, illet rá) körülbelül 10 éve beszél hozzám a fejemben. Változó mikor hallom meg a hangját, nincs benne rendszer. Nem igazán kedvelem. Egy ártatlan "szentlélek" aki mindenben és mindenkiben a jót keresi. Hánynom kell tőle, nincs benne semmi stílus, semmi arrogancia.
-Nem tudom Heather, tudod jól, hogy nem én döntöm el mikor jelenek meg a tudattodban.
-Hagyj a felesleges dumáddal! Hogy állhatsz Ms. Kurva oldalára, hiszen látszik, hogy csak pikkelésből hivatott be az irodájába is?!
-Ő csak félti a diákokat és...-
CSEND!!!-vágtam a szavába. -Tudtam, hogy nincs értelme, még mindig nem változtál semmit te szánalmas hang!
-Heather válaszolnál a kérésemre kérlek! Egy perce várom, hogy reagálj rá! -Ms. Kurva kopogtatni kezdte ujjait az asztalsarkán. Utálom azt a nőt, az irodájával együtt. a jellegtelen sárgafalszín, a semmit mondó régi alakok képei. Nem mondanám éppen hívogatónak ezt a helyiséget, pár percet is alig bírok ott bent eltölteni, nem értem, hogy képes az igazgató több órán keresztül abban a kényelmetlen karosszékben, nem halálra unni magát.
-Ms.Elizabeth ha nem játszanak velem én sem fogom kiereszteni a karmaim. Jobban tenné, ha az iskolával és nem velem lenne elfoglalva! És most, ha megbocsájt, ha jól hallottam ez a csengő volt és mennék haza! - Mondtam, majd elindultam kifelé az irodából.
-Figyelni foglak Heather! -Szólalt meg Ms. Kurva, de én addigra már a folyosón sétáltam és csak a magassarkúm kifinomult kopogását hallgattam.
Hazafelé bizonytalan érzések vettek körül, olyan érzésem volt, mintha valaki követne. Mondjuk nem mintha nem történt volna meg. Több eset is igazolja, hogy fiúk megállás nélkül a sarkamban lihegnek, hátra fordultam, hogy megnézzem ki lehetett az, de senkit se láttam. Megkerestem a helyet, ahova parkoltam, majd beszálltam és hazavezettem. Elég volt aznapra az az őrült Ms Kurva, nem akartam magam feleslegesen felzaklatni, hiszen azzal csak ráncokat idéztem volna elő, amire gondolni sem mertem.
Minden esettre elgondolkoztam a tavalyi öngyilkosságon. Vajon annak a lánynak tényleg elég volt egy egyszerű pletyka, hogy az öngyilkosságba hajszolja magát. Nehezemre esett ezt készséggel elfogadni. Ahogy egymást váltogatták a háztömbök az ablakon keresztül, úgy cikáztam az én gondolataim is össze vissza.
A 2.fejezet remélem tetszett és a véleményekre továbbra is kíváncsi vagyok ^^