Things: Dolgok
Rose Davis~
A napok teltek, és múltak. A telihold közeledett, mi Harryvel pedig távolodtunk. Nyilvánvalóan kijelentette, hogy nem szeretne aznap maga mellett tudni, hisz attól tart, hogy bántani fog. Én nem féltem ettől annyira mint Ő, de beleegyeztem, hogy addig Dawnnál és Louisnál leszek, hisz a telihold napja, pontosan vasárnapra esett. A gond, pedig nem csak az volt, hogy nem lehettem Harry mellett, de még az is, hogy nem mehettem haza. Harry ezt is a tudtomra adta, azzal indokolva, hogyha átváltozik ott fog engem először keresni. De egyből megfogalmazódott bennem egy kérdés. Miért akarna megtalálni?
Mikor odaértem a testvérpár szülői házához, becsengettem, és vártam, hogy valaki ajtót nyisson. Az a valaki a testvérek édesanyja, Marie volt. Amint meglátott elmosolyodott, és egy nagy ölelésbe vont. Már kiskorom óta ismertem Őt, így hasonlóan éreztem felé, mintha az én édesanyám is lett volna. Régen Louis, Dawn és én, olyanok voltunk mint az ikrek. Szétválaszthatatlanok. Ám... rengeteg dolog történt, én elzárkóztam, Dawn lett a legnépszerűbb lány az iskolában, Louis pedig a kosárcsapat kapitánya lett. Ezek a dolgok elegek voltak ahhoz, hogy befolyásolják hármunk kapcsolatát, és persze azt, hogy hogy viselkedünk egymással az utóbbi időben. Igen, még mindig nagyon jó barátok vagyunk, de ez már rég nem olyan, mint évekkel ezelőtt volt.
-Gyere be Rose.-invitált be Marie-Dawn és Louis fent vannak a szobájukban. Nyugodtan menj fel hozzájuk.-intett az emelet felé. Hálásan pillantottam rá, és bólintottam egyet beleegyezésképp-Hamarosan viszek fel egy kis sütit!-kiáltott utánam, mikor már a lépcső fordulóhoz értem.
Ismét csak bólintottam, majd folytattam utam, egészen Dawn szobájáig. Az ajtóra hatalmas lila betűkkel volt ráfirkantva a neve. A kilincsen egy 'stop' feliratú papír csüngött. Dawn szobájával szemben, pedig Louis birodalma volt. Az Ő neve is rá volt festve az ajtóra, de persze az övé feketével.
-Szia!-köszöntem, amint kopogás után beléptem Dawn szobájába.
Amint meglátott szeme felragyogott, és felém sietve, szoros ölelésbe vont. Régen jártam már a hálójában, de ahogy körülnéztem a rózsaszín, és a lila, esetleg barack színek helyett, inkább a kávé, és a bézs volt jelen. A hercegnős dolgai eltűntek úgy, ahogy a plüssök is az ágya körül. Helyettük inkább tömérdek párna volt a kényelmesnek tűnő ágyon. Volt egy könyvespolca is, ami televolt jobbnál jobb olvasmányokkal, de biztos voltam benne, hogy még egyiket sem nyitotta ki. Egy nagy zenelejátszó is helyet kapott a szobában, hatalmas hangfalakkal.
-Mindened megvan?-fogta meg a sporttáskám, amiben a ruháimat és még néhány dolgot pakoltam. Akkor ugrottam haza, mikor tudtam, hogy anyáék dolgoznak, így nem fognak észrevenni.
-Igen, mindent amit kellett elpakoltam.-helyeseltem, és hagytam, hogy letegye az ágyára a fekete táskát.
-Nos akkor, mit csináljunk?-pillantott felém. Megrántottam a vállam.
-Nem tudom, de én beköszönök Louisnak, addig találj ki valamit.-kértem meg, majd el is hagytam a helyiséget, és átmentem a szembe lévő szobába. Először bekopogtam, s amint meghallottam egy halk 'tessék' félét, beléptem. Louis az ágyon ült, és a mobilját nyomogatta. Fel sem nézett, mikor beléptem.
-Hol hagytad a barátod?-hangja gúnnyal és megvetéssel volt tele. Fogalmam sem volt, hogy mi ütött belé vagy, hogy miért ilyen mostanában, de egy kicsit aggasztott.
-Harry nem tudott eljönni.-sütöttem le szemem egy pillanatra, hisz Ők nem tudták, a valódi okát annak, hogy miért is vagyok itt.
Válaszra sem méltatott, csak tovább nyomkodta a telefonját. Közelebb mentem.
-Csak gondoltam beköszönök.-mondtam el látogatásom valódi okát.
-Jó.-mondta, rám sem nézve. Mély levegőt vettem.
-Ha úgy gondolod, átjöhetnél majd Dawn szobájába. Szerintem filmet nézünk és...-kuncogtam fel mondandóm közben, de mikor folytattam volna Louis félbeszakított.
-Befejeznéd végre?-kérdezte, miközben felült az ágyon. Értetlenül tekintettem jég kék szemeibe, és megpróbáltam leolvasni valamit arcáról. Ám sikertelennek bizonyult ez a művelet, hisz olyannyira hideg volt az arca, mint az, ahogy beszélt hozzám.
-Mi a bajod?
-Semmi, egyszerűen csak nem érdekel, hogy mit csináltok, sőt, az sem érdekel, hogy miért vagy itt. Csak menj már ki végre!-intett az ajtó felé, és felemelte hangját velem szemben.
Döbbenten figyeltem Őt, és próbáltam feldolgozni azt, amit mondott, de elég nehezen sikerült, hisz szívem minden egyes szóba belesajdult
-Nem érdekel a tökéletes kapcsolatod az, hogy milyen a tökéletes pasid vagy az, hogy mi a fenének kerültetek össze! Fogad fel, hogy rohadtul nincs humorom a képedbe mosolyogni akárhányszor meglátlak titeket!-állt fel az ágyról, és jött egyre közelebb.
Én hátrálni kezdtem, ám csak egyre közeledett. Hirtelen ütköztem bele az ablakba, ami eltorlaszolta előlem a menekülési útvonalat. Minkét tenyerét az ablak üvegnek nyomta, ezzel engem kezei börtönében tartva. Mélyeket lélegeztem, hisz nem voltam hasonló dolgokra felkészülve.
-Engedj el Louis!-próbáltam kiszabadulni, és ellökni Őt, ám képtelennek tűnt.
-Rengeteg dolgot nem veszel észre magad körül, ugye tudod? Rengeteget.-ingatta meg fejét, s közelebb hajolt-Nem értem, miért pont Ő. Miért pont Ő kell neked.-szemeiben fájdalmat láttam-Miért nem hagyod, hogy valaki tényleg szeressen?-tette fel a költői kérdést, amit már csaknem ajkaimra suttogott. Ám képtelen lettem volna hagyni neki azt, hogy megcsókoljon. Mielőtt megtehette volna, elfordítottam fejem, és kibújtam mellőle, hisz meglepődött azon, hogy nem hagytam, hogy megcsókoljon.
Én is. Ám nem tudtam másra gondolni Harryn kívül, aki úgy ért volna hozzám, ahogy Ő. Sem Louisnak, sem másnak nem hagytam volna, és szerintem ez volt a helyes. Helyes, hisz én Harryt szerettem, Louis pedig csak egy barát, semmi több. Testvérként tekintek rá, nem úgy, mint a pasimra, vagy hasonlók. Sosem tudtam volna rá úgy gondolni.
-Rose! Várj én...-szólt utánam, de nem foglalkoztam vele, csak kirontottam az ajtón, és lefutottam a lépcsőn. Hallottam magam mögül Dawn és Marie hangját is, de egyikőjükkel sem foglalkoztam. Kirohantam az utcára, és meg sem álltam az erdőig. Az igazat megvallva nem volt messze a házuktól. Berohantam a fák közé, nem foglalkozva Harry figyelmeztetéseivel. Azzal amiket mondott arról, hogy egyedül mennyire veszélyes rohangálnom az erdőben. Nem törődtem ezzel. Louis szavai zúgtak a fejemben.
"Rengeteg dolgot nem veszel észre magad körül, ugye tudod? Rengeteget "
Miért mondta ezt? Miért? Mire akart ezzel utalni? Mit nem veszek észre?
A kérdések csak úgy csapódtak bele elmémbe, én pedig csak előre futottam. Mikor elfáradtam, arcomat kezeimbe temettem, és úgy próbáltam legyűrni a gondolataimat. Ám ez sikertelennek bizonyult, hisz morgást hallottam meg magam mögül, méghozzá, nem is annyira messziről. Testem lefagyott, olyan volt mint egy jégkocka. Ám mikor megfordultam, nem tudtam eldönteni, hogy ijedjek meg, vagy könnyebbüljek meg. Két farkas állt előttem, ám felismertem Emeraldot és Ceruleant. De fogalmam sem volt, hogy mivel a telihold napja volt, hogyan fognak rám reagálni...
*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*
Csoport név: Ladybady Books
Elérhetőségeim:
Facebook: Lora White
E-Mail: ladybadybooks*gmail.com
Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3