Discuss: Megbeszéljük (megvitatjuk)
Rose David ~
Mikor másnap felnyitottam szemeim, és az órára pillantottam, rájöttem, hogy túl korán keltem fel, ezért megpróbáltam visszaaludni, de sehogy sem ment. A tegnap eseményei játszódtak le a fejemben, és ahogy arra gondoltam, hogy elveszíthettem Harryt... a szívembe mintha ezer kést döftek volna abban a pillanatban. Nem akartam elveszíteni Őt, sem így, sem úgy. Pedig rá kellett volna jönnöm, hogy már pedig el fogom veszíteni, ha akarom, ha nem.
Lassan leemeltem Harry csípőjéről lábam, és megpróbáltam oldalra kicsúszni, hogy fel tudjak kelni, de a férfi előbb kapcsolt, és mielőtt távolabb kerülhettem volna tőle, karjait körém kulcsolta.
-Miért menekülsz?-reggeli rekedtes, mély hangján beszélt hozzám, ezért bizsergés futott végig testemen.
-Csak nem tudtam visszaaludni, és nem akartalak felébreszteni.-motyogtam neki. Fejét nyakhajlatomba fúrta, és egy puszit hintett bőrömre.
-De még korán van.-nyűgösködött. Elmosolyodtam. Haját simogattam, és elgondolkodtam. Eszembe jutott valami, amit nemrégen Ő mondott... ami zavart és képtelen voltam nem feltenni neki a kérdést ami megszületett fejemben.
-Mikor a barátodról, és a macskájáról beszéltél... akkor... Scottra, és rám értetted igaz?-kérdeztem hirtelen, szíve erősebben kezdett el dobogni, éreztem.
-Igen-válaszolt röviden, majd folytatta-Még baba voltál mikor találkoztunk. Én voltam az első idegen, aki téged a karjaiban tartott.-mosolyodott el, ahogy feljebb tornázta magát és átölelt kezeivel.
-Most is ott vagyok- döntöttem fejem mellkasának.
-És ez így van jól.-szólt, és éreztem ahogy ujjai megmozdulnak bőrömön-Scottal mindössze öt évesek voltunk.-kuncogott fel-Attól tartottam, hogy leejtelek de a bátyád csak legyintett. Már akkor sem volt teljesen normális.-kapta el a nevetés.
Ez rám is rám ragadt, és hangosan röhögni kezdtünk. Mikor egymásra pillantottunk, pedig még jobban ránk jött ez az egész, pedig nem is volt annyira vicces amit mondott. A végén már a könnyeink folytak, és a párnába kellett elfojtanunk a hangos kacagásunkat, mert egyikünk sem akarta, hogy a szüleim feljöjjenek. Bár... anélkül sem voltam benne teljesen biztos, hogy nem hallották a műsorunk...
~*~
-Minden oké?-kérdeztem Harryt mikor leparkoltunk a suli bejárata előtt. Rám vezette tekintetét és bólintott.
-Igen, miért gondolod, hogy nem?-szálltunk ki az autóból. Mellém jött, és ujjait enyémekre kulcsolta. Egy jó érzés kerített hatalmába közben, és éreztem, hogy mellette biztonságban voltam. Még akkor sem hittem el, hogy egy vérfarkas volt. Viszont döbbenetes volt, ahogyan megbíztak benne, minden zavaró körülmény ellenére is. Megszorította kezem, és befelé kezdett vezetni.
-Csak mert rettentő furcsa vagy.-kémleltem arcát.
-Majd megbeszéljük.-mosolygott rám, és tovább vezetett egészen be a suliba, ahol is megálltunk a szekrényeknél. Elővettem a kulcsom, eközben pedig elengedtem Harry kezét. Kinyitottam a szekrényt, és szemem sarkából láttam Harryt a szekrényeknek dőlni az oldalával. Úgy kémlelt engem. Hirtelen elkapta fejét, és körülnézett, nem értettem miért volt ez így, de mikor becsuktam a szekrényt összerezzent. Furcsán néztem rá.
-Mi a történt?-kérdeztem mellé lépve. Megfogta karom, és a suli kijárata felé kezdett el húzni. Fogalmam sem volt, hogy miért teszi azt amit, sőt, elképzelni sem tudtam, hogy mi lelte.
-Szállj be!-szólt, én pedig bepattantam a kocsiba. Gyorsan felbőgette a motort, és ki is faraltunk a parkolóból.
-Hova megyünk?-kérdeztem, és éreztem ahogy egyre jobban kezdek ideges lenni.
-Hozzám.-válaszolta kurtán. A pulzusom megnőtt a szó hallatára, és épp ezért szerettem volna részleteket megtudni.
-De mié...?-nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot azonnal közbe szólt.
-Megbeszéljük.-hallottam még egyszer ugyan azt a szót már másodjára és ez nem tetszett. Értetlenül néztem Őt egy darabig, aztán ráhagytam, hisz tudtam, hogy nincs a legjobb állapotában. Ezen kívül pedig a hangulatingadozásai megőrjítettek, hisz nem egészen hat perce még mosolygott rám.
Hamarosan leparkoltunk egy épület előtt, s mikor kiszálltunk rájöhettem, hogy az bizony Harry lakása volt. Előre ment, de mikor észrevette, hogy nem indultam utána visszanézett.
-Gyere.-mosolygott rám. Mit is mondtam a hangulatingadozásairól? Mellé lépkedtem, és megvártam míg kinyitja az ajtót. Beléptünk, és azonnal megcsapott egy otthon érzet. Fogalmam sem volt, hogy honnét jöhetett, hisz azelőtt még nem jártam abban a lakásban, de tetszett, hogy nem fogtam fel idegenként a terepet.
Harry értetlenül tekintett körbe, azonban én nem értettem miért volt ez. Láttam, ahogy fejét erre-arra forgatta, és orrlyukai kitágultak. Ebből arra mertem következtetni, hogy fülelt, és szaglászott. Mi történt? Vállat rántott és letette a kulcsait az asztalra.
-Amit elfelejtettem veled közölni, az az volt, hogy....-befejezni nem tudta a mondatát, hisz az asztal, amire a kulcsokat tette, felrobbant...