Anger management problems: Dühkezelési problémák
Harry Styles~
-Erre Dawn pedig annyira nevetett, hogy elengedte a létra alját, Louis pedig a földre esett.-nevetett fel Rose, ahogy beléptünk az iskola bejáratán. Egy érdekes, de vicces történetet mesélt el a testvérpárról, és arról, mikor egy macskát akartak leszedni a tetőről.
Az éjszaka képtelen voltam aludni. Annyira... annyira más volt mellette lenni, és figyelni Őt. Érezni bőre illatát, és átkarolni Őt. No, persze ez teljesen máshogy nézett ki reggel. Ha annyit mondok, hogy Rose arca vörösebb volt, mint egy rózsa szirma, minden tiszta, igaz?
-Remélem legalább látták páran a jelenetet.-kuncogtam fel. Rose erősen bólogatni kezdett.
-Igen. Szinte mindenki nevetett rajtuk.-emlékezett vissza az egészre. Megálltunk az udvaron majd a falnak dőlve beszélgetni kezdtünk. Mindenről, ami eszünkbe jutott, és mindenről, amiről csak lehetett. A kapcsolatunk megváltozott a tegnap estével. Sokkal... bizalmasabb lett. Hirtelen Dawn jött oda hozzánk, majd néhány szó után elhúzta Rose-t a női öltözőbe, hisz sporttal kezdtük a napot.
Én is elindultam a férfi öltöző felé, útközben pedig Niall-be botlottam.
-Levadásztad már?-kérdezte nevetve. Oldalba böktem, majd megforgattam szemeimet.
-Te nem vagy magadnál.-ráztam meg fejem, majd lecseréltem pólómat, egy fehér ujjatlanra. Hasonlóan tettem farmerommal, és cipőmmel is, majd úgy indultam a sportcsarnokba. Hallottam magam mögött Niall lépteit, így bevártam Őt, majd ketten léptünk be a hatalmas ajtón, a szintén elég nagy terembe. A lányok már tornasorban álltak, nekem pedig egyből megakadt Rose-on a tekintetem. Ismét egy csuklószorító volt rajta, de most nem látszott semmi sem hegeiből. Tekintetünk találkozott, én pedig összeszorított állkapoccsal indultam a helyemre.
Mikor mindenki megérkezett, a tanár először futtatott velünk húsz kört, majd kiadta, hogy játszunk egy kosármeccset. Persze, hogy fiúk a lányok ellen volt. Miért is ne?...
~*~
8-6 volt az állás a mi javunkra. Sokan alig pihegtek már, mi Niall-el pedig még csak ki sem pirosodtunk. Miért tettük volna? Szinte minden nap lefutottuk a város területét kétszer. És nem titok, hogy a farkasok kitartó futók. Mi is azok voltunk. Ez pedig egy jó előny volt ilyenkor.
Niall felém passzolta a labdát, én pedig elindultam a palánk felé. Felugrottam, majd beledobtam, így még két pontot szerezve a csapatunknak. Mindenki örült és ujjongott, kivéve persze a lányok, hisz vesztettek.
-Ez nem ért.-fonta össze karjait maga előtt Rose. Felnevettem.
-Már miért nem?-vontam össze szemöldököm.
-Erősebbek vagytok mint mi.-nevetett Ő is. Imádtam nevetését. Annyira...különleges volt. Szinte simogatta érzékeim. Tarkóm bizsergett, ahogy közel kerültünk a másikhoz. Fogalmam sem volt, hogy miért volt ez, de abban biztos voltam, hogy ez valami köteléknek a jelen... amit nem tudtunk megfejteni.
-Hé! Göndör brit srác!-szólt valaki. Azonnal arra fordítottam a fejem, és egy kigyúrt... már már ijesztően izmos fiú nézett vissza rám. Fél fejjel magasabb volt, és tudtam, hogy nem akarhatott semmi jót-Gyere! Küzdj meg velem!-szólt. Összefontam karjaim.
-Már miért tenném?-kérdeztem még nyugodtan.
-Te dobtad a legtöbb kosarat. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire is vagy tökös gyerek.-lépett közelebb. Tudtam, hogy Ő itt valami "Alfa vezér" de, mivel én valóban az voltam, nem volt nehéz felnevetnem rajta. Kacagásom betöltötte az egész teret, a pasas pedig nem is tudta, min mulattam ennyire jól.
-Komolyan? Ez nálad valami berögződött dolog? Különben sem bántok gyengébbeket.-ingattam meg a fejem. Tudtam, hogy ez nála kiütötte a biztosítékot, ezért is provokáltam. Sokan kurjongattak, és nevettek. Persze, hogy nem tudták, hogy erősebb vagyok nála. Mellette egy fogpiszkáló voltam.
-Néztél már tükörbe? Gyengébbeket? Na nézzük melyikünk a gyenge.-szólt, és maga felé intett.
-Nem hiszem hogy...-szólalt meg mellőlem Rose. Szemem sarkából rá néztem, de nem is fordítottam mondandójára nagyobb figyelmet. Niall csak összefont kezekkel figyelt. Tudta, hogy képes vagyok rá, és azt is, hogy nem tudna megállítani, ha meg kellene. Volt bennem annyi méltóság, hogy ne tépjem ki az előttem álló izompacsirta torkát.
A fiú futni kezdett felém, de én egy egyszerű mozdulattal leintettek, erre pedig lecövekelt. Elvigyorodtam.
-Hát ezt sem tanították neked? Nem támadhatsz védtelen emberre.-ingattam meg fejem ismét, de már vártam mikor is indulhatok neki.
-Mi az? Beijedtél?-tárta szét karját és tett hátra pár lépést, hogy nagyobb legyen közöttünk a távolság-Gyere már!-kiáltott.
-Azt hiszed kifutsz az időből? Van még egy perc az órából. Nekem pedig csak tíz másodpercre van szükségem, hogy földre vigyelek.-mondtam magabiztosan. A tanár csak figyelt. Azt hittem, majd beáll közénk vagy valami, de hát szerintem még Ő is félt az előttem állótól.
-Na akkor próbáljuk ki.-mosolyodott el. Azt hitte, hogy nem fog sikerülni. Mennyire tévedett...
-Kezdj el számolni!-kiáltottam majd nekiiramodtam.
Szélsebesen szeltem át a köztünk lévő hat métert, és mivel ez megzavarta, hátulról a térdhajlatába léptem, ezzel Őt a földre kényszerítve. Nyakánál átfontam jobb kezem, így nem hagyva, hogy mozdulhasson.
-Tíz.-szóltam miután tényleg elértem a kiszabott időt. Mindenki csak bámult. Sokan nevettek, páran kurjongattak, de azok akik valóban ismertek, egy szót sem szóltak-Azt hittem legalább küzdesz egy kicsit.-ingattam meg fejem-Legalább lett volna benned annyi méltóság.-húztam még egyet nyakán, majd elléptem tőle, és elindultam a kijárat felé. Erős léptek zaját hallottam, és éreztem, hogy hamarosan nekem támadnak. Mikor ez megtörtént, megfogtam karját, majd a földre dobtam. Kezére álltam, majd erősen szemeibe néztem-Mint mondtam, nem támadunk védtelen emberekre.-nyomtam meg egy kicsit lábam, ezzel Őt arra kényszerítve, hogy kiáltson fel a fájdalom miatt. Szélesen elmosolyodtam, és a kijárat felé indultam.
-Te állat! Eltörted a kezem!-ordított. Meg sem állva, folytattam tovább az utam, és hamarosan hallottam is a kicsengetőt...
~*~
Hátizsákommal vállamon léptem ki az utolsó órámról, és indultam volna Rose felé, ha meg nem hallom a hangosbemondót.
"Harry Styles-t várják az igazgatóiban!"
Mondta az igazgató, én pedig összeszorítottam az állkapcsom, és úgy indultam be az említett helyre. Amint felértem a harmadik emeletre, és ott is, az utolsó ajtóhoz gyalogoltam, kopogás nélkül léptem be, s álltam meg összefont kezekkel. Ott volt az izompacsira is, akinek be volt gipszelve a keze. Meg kellett állnom nehogy felnevessek. Az igazgató összefont ujjakkal támaszkodott az asztalán, és engem nézett.
-Nos Harry Styles. Úgy vélem, te is látod, hogy fájdalmat okoztál egy osztálytársának. És mivel nem szeretném bevonni a rendőrséget ebbe az ügybe, ezért szeretném ha bocsánatot kérnél és távol tartanád magad Adrew Patel-től.-mondta a férfi, az én állam pedig a padlót súrolta. De hisz nem én kezdtem!
-De kiprovokálta!-kezdtem el mutogatni.
-Nem! Nekem támadtál mint egy veszett állat!-védte meg magát Adrew. Farkas karmaim kinőttek a dühtől, s ökölbe szorítottam kezem, ezzel tenyerembe mélyesztve a karmokat, hogy elfojtsam dühöm egy részét.
-Kérdezze meg a testnevelés tanárt!-mondtam legvégső esetként.
-Nos Harry. Ez már megtörtént. Ő is azt mondta, hogy te támadtál Adrewnek. Kérlek, most hagyd el az irodát, és egy igazgatói figyelmeztetéssel megúszod az ügyet.-mondta még mindig higgadtan. Dühösen fújtam egyet, és kirontottam az ajtón.
Sebesen indultam le az emeletről a férfi vécébe, hogy lemossam véres kezem. A diákok csak néztek utánam, és néhányan már tudták is, hogy miért kellett a igazgatóiba mennem. Elszáguldottam Rose mellett, aki utánam is szólt volna, de meggondolta magát állapotomat látva. Kicsaptam az ajtót, majd elengedtem öklöm, és a csapba helyeztem kezem. A vér szivárgott a sebekből, én pedig csak fejemet a csempének döntöttem. Nem az dühített fel, hogy nem hittek nekem. Egyszerűen csak gyorsan dühbe gurultam, ez pedig nem volt a legjobb dolog, mert csak úgy tudtam elfojtani, ha a karmaimat a bőrömbe vájtam.
Egyre lassabban vettem a levegőt, és kezdtem lenyugodni. A vizet megengedtem, és lemostam kezeimről a vért. A sebek, amik tenyeremen éktelenkedtek a szemem láttára forrtak össze, ezzel engem egyre jobban megnyugtatva. Hallottam hogy belépett valaki, hamarosan pedig megéreztem Niall parfümjének szagát.
-Ne mondj semmit.-kértem tőle.
-Nem terveztem most leszidni a fejed. Egyszerűen csak nem engedheted meg magadnak, hogy ilyeneket csinálj. Ha egyszer rájönnek a dolgokra, sokkal rosszabb lesz.-tette vállamra a kezét-Tudom, hogy dühkezelési problémáid vannak, és az sem segít rajta ami vagy, de nézz csak körül.-nézett szemembe-Most, hogy Kanadába jöttél minden megváltozott igaz? Lettek barátaid, végre szabadnak érzed magad... sőt, a tenyeredben tartasz egy gyönyörű lányt is, aki oda meg vissza van érted. Ne cseszd el ezt az egészet ilyen könnyen.-tartotta ismét a szentbeszédet-Azt a lányt, aki most egyedül indult haza, mert nem akart még jobban felbosszantani.-célozgatott. Felkaptam fejem-Menj utána.-mosolyodott el. Elindultam, de aztán meg is torpantam.
-Köszönöm Niall. Sokat segítettél.-tettem vállára a kezem.
-Ez a barátok dolga nemde?-rántott vállat, én pedig kiléptem a férfi mosdó ajtaján és Rose után vettem az irányom. A parkolóban megálltam és észrevétlenül beleszagoltam a levegőbe. Ám nem tetszett az, amerre ment. Az erdő felé...