Round Cube: Fordulókocka
Rose Davis~
Az ágyamon tanultam, a lámpafényben, mikor egy tompa puffanást hallottam, nem is olyan messziről. Összevontam a szemöldököm, de nem is igen foglalkoztam vele egészen addig, míg valaki be nem kopogott az ablakomon. Ijedségemben elejtettem a tollamat, viszont az ablakra néztem, ahol egy magas alak állt. Felkeltem az ágyból, majd megfogtam baseball ütőmet, és úgy közelítettem az alak felé. Ahogy megláttam ki az, az ütőt leengedtem, és dühösen nyitottam ki a nyílászárót. Harry beugrott rajta, majd mosolyogva felém pillantott.
-Mi a fészkes fenét keresel itt? És miért ijesztettél meg?-kezdtem el mutogatni, mint valami őrült. Nem tetszett, hogy bunkó volt mikor elváltunk, akkor pedig boldognak tűnt. Sőt, a reakciója sem volt a legjobb, de az aggasztott legjobban, hogy hogyan tudott meg dolgokat, amiket senkinek sem mondtam el Louis-n és Dawn-on kívül. Furcsa fiú volt, az már biztos.
Az ágyam felé sétált, és leült rá, majd megfogta a matematika könyvem, és elfintorodott.
-Komolyan? Matek?-nézett fel rám. Megforgattam szemeim.
-Nem válaszoltál a kérdésemre.-fontam össze karjaimat magam előtt. Rajtam tartotta szemeit.
-Nem váltunk el valami jól, ezért gondoltam boldogítalak így estefelé.-rántott vállat. Felvontam a szemöldököm.
-Ezt még te sem hitted el.-ingattam meg a fejem.
-Miért?
-Mert a régi Harry nem csinált volna ilyet. Maximum azért jött volna, hogy tovább veszekedjünk. De most, pár napja, mintha kicseréltek volna. Normális vagy, sőt... néha törődő. Lázas vagy?-tettem kezemet homlokára, ami valósággal tüzelt. Elrántottam onnan tenyerem, majd ijedten néztem rá-Tényleg beteg vagy?-döbbentem le. Megforgatta íriszeit.
-Adottság.-rántott vállat, de nem hittem el. Mérget vettem volna rá, hogy a testhőmérséklete magasabb volt negyven foknál.
-Biztos ne hozzak egy pohár vizet?-intettem a fürdő felé. Megrázta fejét.
-Jól vagyok.-szólt majd felemelte a matek könyvem. Vizsgálgatta a számokat, és számolgatni kezdett-A 23. feladatban nem jó az eredményed.-pillantott fel rám-A helyes megoldás a 12043.-tette le, majd bökött rá az ujjával. Emlékeztem, hogy ez volt az a keze, amelyiken a hegek voltak. Tényleg ugyan olyanok lennénk? Tényleg hasonló gondokkal küzdenénk? Akkor miért éreztem azt, hogy ezek a sebek, teljesen máshogy keletkeztek, mint ahogy elmesélte?
-Sosem értettem ezeket a számolásokat. Biztos ezért van.-húztam el a szám. Halványan elmosolyodott.
-Gyere, megmutatom.-intett fejével maga mellé. Úgy helyezkedtem, ahogy mondta, majd figyeltem hogy miket mond. Szépen ívelt ajkai lassan, kifejezően mozogtak, mély, rekedtes hangjától végigfutott rajtam a bizsergés. Ahogy beszélt, szinte minden mondatot előre átgondolt, hogy biztos ne mondjon nekem sületlenségeket-Érted már?-pillantott rám mosolyogva. Ismét a lapokra nézem.
-Azaz úgy kell megoldani, hogy összeszorzom ezt, és ezt...-mutogattam-...és elosztom tízzel?-pillantottam ismét rá. Bólintott.
-Igen.-szólt, én pedig kezembe vettem a tollam, és oldani kezdtem a feladatokat. Éreztem, ahogy felkel mellőlem, és körülnéz a szobában. Belefeledkeztem a házi feladatba, és csak akkor észleltem Harryt, mikor megszólalt-Ő Scott igaz?-kérdezte. Felemeltem fejem, és észrevettem, hogy egy képet tartott a kezében, amin a bátyám és én voltunk.
-Igen.-szóltam halkan-Azelőtt készült, hogy elment volna.-mosolyodtam el halványan, visszaemlékezve arra az időre.
-Hiányzik igaz?-kérdezte törődőn. Most miért ilyen kedves?
-Nagyon. Mintha... mintha elvittek volna belőlem egy darabot, amit nem kapok vissza.-próbáltam érthetően megfogalmazni, hogy mit érzek.
-Ha Gemma tűnt volna el, vagy nem jelentkezne, én is így éreznék. Ez normális a testvérek között.-pillantott rám-Ne haragudj, nem akartalak elszomorítani.-mondta. Megráztam a fejem.
-Nem tetted.-mosolyodtam el, majd felálltam és elé sétáltam. Elvettem tőle a képet és megnéztem-Biztos, hogy van valami amiatt nem hív, ír, vagy jön haza. Lehet egy lány van a dologban.-kuncogtam fel gyengén. Harry is elmosolyodott.
-Igen, biztosan.-mondta, és ismét a szekrényemre vezette tekintetét-Naplót írsz?-vett le egy számomra nagyon is értékes könyvet. Szemeim kitágultak, mikor kinyitotta.
-Hé!-kaptam ki kezéből-Ez személyes dolog!-szóltam rá, bár ajkai mosolyogtak.
-Szóval igen.-szűrte le reakciómból. Megrántottam a vállam.
-Nem baj, ha gyerekes, nem érdekel.-ingattam fejem-Sőt, az sem ha kinevetsz emiatt.-öleltem magamhoz, a könyvet. Megrázta fejét.
-Nem tennék ilyet. Sokan csinálják ezt, és egyáltalán nem nevetséges. A nővérem is irogat hasonló dolgokat.-mosolygott, és tovább nézegetett. Az ágyamhoz sétáltam, és betettem a párnám alá a naplót. Visszaültem a helyemre, és tovább csináltam volna a feladatokat, ha Harry nem tesz fel még egy kérdést-Amúgy ki az az Emerald?-kérdezett valamit, amit soha nem gondoltam volna, hogy fogok hallani az Ő szájából. Szemeim nagyra nyíltak, és rá pillantottam.
-Hogy érted ezt?-kérdeztem, és zavaromban fülem mögé tűrtem egy kósza tincset.
-Mikor kinyitottam a naplót, ezen a néven akadt meg a szemem, ennyi. Gondoltam beavatsz.-rántott vállat. Nagyot nyeltem.
-E... egy barátom.-válaszoltam. Mondhatom ezt nem? Végül is, nem ölt meg. Akkor a barátom nem? Igen... határozottan mondhatom ezt. Rám vezette tekintetét.
-Oh, értem.-mondta. Ismét beállt köztünk a csend, de nem tudtam kiverni a fejemből a kérdését. Miért érdekelte? Vagy egyáltalán miért tette fel? Jó... az Emerald név nem szokványos, vagyis, még jó hogy nem az, hisz én találtam ki. De... akkor is.
Egy nagyot ásítottam. Harry felnevetett.
-Most mi az? Nem lehet már ásítani sem?-kuncogtam. Megrántotta a vállát.
-De, de lehet.-nevetett fel. Mély, rekedtes hangja miatt a hideg végigfutott tarkómon, és ez jó érzéssel töltött el, majd hamarosan visszatért a már megszokott bizsergés amit a közelében, és Emerald közelében éreztem. De miért volt ez? Miért éreztem mindkettejük közelében?-Nagy gond lenne, ha itt maradnék éjszakára?-kérdezte, és lebiggyesztette alsó ajkát. Pulzusom megnőtt erre a kérdésre, és úgy éreztem kiugrik a szívem a helyéről. Itt akar velem maradni? Éjjel? Miért?
Megrántottam vállam.
-Ha szeretnél.-próbáltam lazán kezelni a helyzetet, és nyugodt maradni... de ez sehogy sem sikerült. Mi az hogy itt akar velem maradni?!
Bólintott.
Felálltam a helyemről, és eltettem a matematika könyvet, s a szekrényhez sétáltam.
-A mosdó ott van.-intettem a fehér ajtó felé-Itt pedig tiszta ruhák és törölköző.-nyújtottam át neki, a szekrényből kivett darabokat. Most örültem igazán egy fiú testvérnek.
-Köszönöm-mondta és ellépkedett mellettem. Hallottam a víz csobogását, és ez egy kis megnyugvással töltött el. Miért akar velem maradni? Azért amit mondtam neki nemrég? Azért mert tudja, hogy a szüleim semmi kép sem egy szentek? Mert hasonlítunk? Mert hasonló gondokkal és gondolatokkal küzdünk? Miért? Miért akar megvédeni? Miért akar egyáltalán a közelemben lenni?
Az ágyhoz sétáltam, és bedőltem, magamra húztam a takarót, és lehunytam szemeim. Ám képtelen voltam aludni. Képtelen, hisz a tudat, hogy egy fiú... egy számomra cseppet sem közömbös fiú volt a fürdőszobámban, kiakasztott. Nagyon... és ezért lehetetlen volt, hogy aludni tudjak. Pár perc elteltével, meghallottam ahogy kilépett a fürdőből. Próbáltam alvást színlelni, de biztos voltam benne, hogy halványan, de mosolyogtam. Befeküdt mellém, de neki sajnos nem jutott takaró, én pedig magamban nevettem rajta. Pár percig még csukott szemekkel maradtam, de utána muszáj voltam kinyitni, hisz tekintete szinte lyukat égetett bőrömben.
-Érzem ahogy nézel.-nyitottam fel egyik pillám. Gyönyörű smaragdzöld tekintetével találtam szemben magam.
-Fázom.-szólt halkan.
-Negyven fokos a testhőmérsékleted, nem hinném, hogy fázol.-ingattam meg fejem.
-Pedig jobb ha elhiszed.-láttam ahogy libabőrös lett karja, ezért nagy mártír sóhaj közben, felnyitottam takaróm oldalát. Közelebb jött hozzám, az én szívem pedig egyre gyorsabban dobogott mellkasomban. Lábunk összesimult, úgy ahogy felsőtestünk is. Egymás szemeibe bámultunk, és egyre erősebben éreztem a bizsergés tarkómon. Nagyot nyeltem, és lehunytam szemem, hogy még véletlenül se találkozzak domináns tekintetével.
-Ez egy olcsó trükk volt.-súgtam mindentudóan. Halkan felkuncogott.
-Tudom.-zümmögte. Éreztem teste erős hőjét, ettől pedig jobban összehúztam magam-Jó éjt Rose.-szólt csendesen.
-Neked is.-leheltem. Majd hagytam, hogy elragadjon az álom.
Az éjszaka folyamán, éreztem, ahogy körém csavarta izmos karjait, és ahogy teste hozzám ért, a forróságot, ami belőle áradt. Megnyugtatott ez, és emiatt tudtam végre normálisan aludni. Persze... azt nem hittem volna, hogy ez egy lépcsőfok és egy fordulókocka lesz a kapcsolatunkban...