Green Eyes: Zöld szem
Harry Styles~
Az új suli és az új környezet nem mindig jó. Főleg nem a magamfajtának. Ha kettőnk közül választanom kellene ki az aki jobban bírja az itt létet, akkor az mindenképp Niall lenne. Sosem szerettem a változást, és ez gyakran nem is kedvezett nekem. Niall-nek sokkal nagyobb volt az esélye, hogy megszokjon itt, Kanadában mint nekem. De én a birtokomban tartottam egy előnyt, azt, hogy már jártam itt és ismertem a környéket.
-Jól vagy haver?-kérdezte Niall mellőlem.
Ahogy kiszálltunk a kocsimból szinte minden szem ránk szegeződött és az emberek suttogni kezdtek. Szinte olyan információkat tudtunk meg, amelyekre kicsit sem voltunk kíváncsiak. Az udvaron maradtunk, és próbáltuk magunkba szívni a Nap éltető sugarait. Niall a telefonját kezdte el nyomkodni míg én hallgatóztam, erre-arra tekingettem és szagoltam. Annyi minden járt a fejemben hogy csak akkor vettem észre belépni a barna hajú lányt az iskola kapuján mikor megéreztem a bizsergést tarkómon és azt a jól ismert vaníliás illatot.
Figyeltem minden mozdulatát. Kecsesen járt és visszahúzódóan, könyveit magához szorította és lehajtott fejjel lépkedett. A hátizsákja nem volt koszos vagy sáros mint előző este. Hallgattam szívverését, amely izgatott volt és cseppet sem nyugodt. Mikor oda kiáltottak neki, Niall meg lengette előttem kezét. Felmordultam és keményen a mellettem állóra néztem.
-Fel ne fald.-kacsintott rám. Megforgattam szemeim közben pedig ismét a lányt kerestem. A barátaival volt. A mázlim pedig az volt hogy hallottam minden egyes szavukat...
Rose Davis~
Ahogy beléptem a suli ajtaján furcsa érzés fogott el. A tarkóm bizseregni kezdett és úgy éreztem figyelnek... ismét. Tegnap éjjel semmit sem aludtam, ezért a szemeim alatt lévő karikák sötétek és mélyek voltak ahhoz, hogy bármivel is sikerüljön eltüntetni őket.
-Davis!-kiáltott felém egy jól ismert hang. Ahogy elfordítottam fejem azonnal Louis-t és Dawn-t pillantottam meg. Elmosolyodtam és feléjük igyekeztem.
-Szia Hamupipőke!-nevetett Dawn ahogy megölelt. Megnevezése miatt, egyszerűen csak vállon ütöttem legjobb barátnőmet. Szemem sarkából Louis-ra néztem.
-Ne aggódj.-legyintett- Csak egy újabb becenév, amit holnapra elfelejt.-szólt bátyja. Louis kék szeme és barna haja elveszett Dawn szőke fürtjei és szinte rikító kék íriszei mellett. Ha nem tudnám hogy testvérek elnézném Őket egy szerelmes párnak.
-Kialvatlannak tűnsz minden oké?-célzott a kis gondunkra... nem, nem arra a farkas... mutánsra amelyikkel tegnap találkoztam. Nem, Ők nem tudnak róla, és nem is szeretném hogy tudjanak. Ez az én kis titkom marad. Ez egy másik gond volt. A szüleim. Erőszakosak és cseppet sem együttérzőek.
-Persze minden oké.-válaszoltam és kivételesen igazat is mondtam. Tényleg nem bántottak... ma.
-Akkor is álmosnak tűnsz. De nagyon.-nevetett fel Louis. Megforgattam a szemeim és egy hamiskás mosolyt küldtem felé.
-Egy szemhunyásnyit sem aludtam az éjjel.-vallottam be.
-Miért?-vonta fel érdekesen Dawn, szépen ívelt és jól meg csinált szemöldökét-Féltél a medvéktől? -röhögött .
-Mi? Nem! Azóta nem félek mióta padlás szobám lett. Egyszerűen csak izgatott voltam a mai nap miatt.-mondtam. Igen... nagyon jó dolog ha van egy padlás szobád. Én akkor takarítottam ki, és csináltam meg lakhatóvá a tetőteret mikor benézett a medve az ablakon. Halálra rémültem tőle, éppen ezért pakoltam fel egyből a legfelső emeltre.
-És tessék! Már megint elkalandozott!-legyezett előttem Louis. Feleszméltem és azonnal rájuk néztem.
-Mi... miről beszéltetek?-kérdeztem már figyelve mondandójukra. Megcsóváltak fejüket-És hogy van Elea...-kérdeztem volna rá barátnője állapotára.
-Danielle.-javított ki Louis, ebből pedig megtudtam, hogy ismét egy újabb lányt sodort a hálójába.
-Danielle.-helyesbítettem. Elmosolyodott és bólintott miszerint jól van. Hallottuk a becsengőt ami arra hívott minket hogy menjünk az első óránkra.
A könyveimet magamhoz szorítottam, majd afelé a terem felé igyekeztem, ahol a első órámat tartották. A nagy sietségemben nekiütköztem valakinek.
-Nem látsz a sze...-fordult vissza de amint meglátott elharapta a mondatát és nagy szemekkel bámult rám.
Ó azok az íriszek. Smaragdzöld tónusú szép, mandula szemek voltak. Ahogy találkozott pillantásunk egy ismerős, még is megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába. A tarkóm bizseregni kezdett és zavarba jöttem, kutakodó és domináns tekintetétől. Lehajoltam a könyveimért és elkezdtem Őket felszedegetni. Nem gondoltam volna, de az előttem álló göndör hajú fiú is lehajolt és segített felvenni őket, de így történt.
-Köszönöm. És ne haragudj hogy beléd estem...-zavartan megráztam fejem és kijavítottam magam-...mentem.-egy halvány mosoly jelent meg ajkain.
-Semmiség.-rántott vállat. Elindultam mellette de megfogta karom-Hogy hívnak?-kérdezte. Rekedtes mély hangjától és érintésétől kirázott a hideg. A borzongás végigfutott gerincem vonalán és úgy éreztem mintha elektromossággal töltődtem volna fel.
-Rose, Rose Davis.-mondtam neki. Zöld kozmoszaiban mintha meglepettséget véltem volna felfedezni, de vagy tévedtem, vagy pedig könnyen palástolta érzelmeit, mert az emóció egycsapásra eltűnt onnét.
-Harry Styles.-mondta sajátját.
Halvány mosoly jelent meg ajkainkon majd együtt indultunk el a termünkig. Ahogy beléptünk minden szem ránk szegeződött és minket nézett. Harry keményen csak bólintott egyet majd helyet foglalt az utolsó padsorban hisz már csak ott volt hely. Én kislányos zavaromban csak fülem mögé tűrtem egy barna tincset, majd hajammal elpalástolva arcom, indultam meg a Harry melletti üres helyre. Mikor leültem, még a fiúra néztem aki a betoppanó tanárnak szegezte minden figyelmét.
~*~
A bejárati ajtó zárjával bajlódtam hisz nem nyílt ki. Idegesített, hogy nem bírtam kinyitni a zárat, egészen addig, míg egy remek ötletem nem támadt. Kiskoromban mindig felmásztam a tetőre, mert onnét beláthattam az egész erdőt. A ház azon falához mentem amelyikről fel tudok kapaszkodni, majd levettem a háti táskám és feldobtam a tetőre. Egyik szemem összeszorítottam és keresztbe fontam az ujjam, hogy még véletlenül se essen a fejemre az összes könyvem és füzetem.
Amikor úgy ítéltem, hogy biztos nem jön le, utána indultam. Feltettem az egyik lábam a tégla helyére majd rugóztam rajta egyet, hogy elbír-e. Ekkor hallottam, hogy leállítja valaki az autó motorját. Szemeim kitágultak, pulzusom megnőtt. Meg ijedtem. Tudtam hogy a szüleim azok, és ha így találnak meg akkor lesz ne mulass!
Felkapaszkodtam a falra, majd mint egy légtornász, pár mozdulattal feljutottam a tetőre. Lebuktam mikor láttam hogy a szüleim kiszálltak a kocsiból, majd bemásztam az ablakomon. Mikor be akartam csukni a nyílászárót, észrevettem valamit a bokrok között. Ismét ott volt az a rikító zöld szempár...