Rose Davis~
Régi suli, új év, új barátok és régi ellenségek. Ismét elkezdődött egy újabb iskolás év. A nyarat otthon töltöttem. Sosem szerettem elmenni itthonról, szerettem ha meg van a saját kis komfortzónám, a saját kis világommal. Sosem mondtam magam kirívó egyéniségnek, csak egyszerűen átlagosnak. Két legjobb barátom van, akiket már pelenkás korom óta ismerek. Louis és Dawn testvérek. Jól kijövünk egymással és hárman mindig is jó csapatot alkottunk. Nekem egy bátyám van, Scott. Ő sajnos az egyetem miatt elutazott Angliába. Én itt maradtam az ostoba és erőszakos szüleinkkel egy kisvárosban, Kanadában.
Szép kis helység igaz, de az egészet egy hatalmas erdő veszi körül ahol farkasok, medvék és szarvasok mászkálnak. A Davis ház kertjéből nyílik a erdő. Mi a város szélén lakunk, így előfordul hogy az állatok bemászkálnak az udvarunkba. Volt már példa arra hogy egy medve bekukucskált az ablakomon... ami... nem a legfelemelőbb dolog korán reggel. De ez a történés eltörpül amellett amit az erdőben láttam. Hiába ismertem úgy az erdőt, mint a tenyerem, olyan farkast mint akkor, még sosem láttam.
***
Az iskola busz vagy két megállóval később tett le mint kellett volna, ezért haza kellett sétálnom. Kezdett sötétedni de nem aggasztott hiszen ismertem a hazavezető utat. Vagy nyolcszáz méterre lehettem az otthonomtól mikor hangokat hallottam magam mögül. A torkomon akadt a levegő és szép lassan megfordultam. Hangosan fújtam ki a levegőt mikor észrevettem, hogy csak egy bagoly adta ki a furcsa hangot. Tovább haladtam de a szorongás ott volt bennem. Úgy éreztem hogy valaki figyelt, hogy követtek. Próbáltam minden félelmemet eltüntetni és tovább sétálni. Néhány métert mehettem előre mikor faág reccsenést hallottam magam mögül, emiatt szemeim kitágultak és majdnem elengedtem az iskola táskám.
Biztos voltam benne, hogy már nem egy egyszerű madárról volt szó. Hallottam erős lélegzetvételeit és morgást. A tüdőmbe szorult a levegő és megálltam a mozdulatomban. Ha egy medve követett, akkor felesleges lett volna elfutnom, úgy is elkapott volna. A vállam felett hátrapillantottam és csak egy hatalmas állatot és a világító zöld szemeit vettem észre. Ijedten és gyorsan fordultam meg. Egy fénylő szempárral találkoztak íriszeim, melytől kirázott a félelem hidege. Ám nem egy medve állt előttem. Sokkal inkább egy túlméretezett farkas. Mancsa lehetett akkora mint egy ember feje, magassága csaknem két méter volt, fogai pedig lehettek akkorák mint egy cápáé. Bundája színe sötét volt, de nem láttam annyira a gyér fényviszonyok miatt. Ajkaim elváltak egymástól, ahogy végig vezettem rajta tekintetem.
-Ó Istenem!-leheltem magam elé.
Tett felém egy lépést, én pedig az ijedségtől annyira hátráltam, hogy elcsúsztam egy vizes falevélen. A földre kerültem a farkas pedig felém kerekedett és vicsorogni kezdett. Ahogy szemeibe néztem furcsa érzés kerített hatalmába. Úgy éreztem mintha átjárna a melegség és nyugalom... de a másik szempontból pedig a félelem és a szorongás kerített hatalmába. Nem tudtam eldönteni hogy mit tehetnék. Egy hatalmas, már-már ijesztően nagy farkas volt felettem és vicsorgott rám. Mit is csinálhattam volna?
Próbáltam kiutat találni abból a lehetetlen helyzetből. De nem bírtam elszakadni a szemeitől, nem bírtam megmozdulni. A levegőt kapkodtam, mert azt hittem megöl. De nem ezt tette, hisz meghallott valamit. Jobb fülét elmozdította, de fénylő, zöldes íriszeit rajtam tartotta. Hirtelen még egyszer egy nagyobbat morrant, majd leugrott rólam és elrohant az éjszakába, ki tudja hova. Egy fa tövébe telepedtem le és próbáltam szabályozni a lélegzetvételeimet. Olyannyira megijedtem, hogy könnyek gyűltek a szemeimbe. Erősen hajamba túrtam és összeszorítottam szempilláim. Mi a franc volt ez? Honnét került ide? És miért volt ekkora? Még sosem láttam ilyet. Miért támadt rám?
-Minden rendben Rose?-hallottam meg egy férfi hangot. Azonnal felkaptam a fejem és Frank tizedest láttam meg. Mélyet sóhajtottam-Úgy bámulsz rám mintha szellemet láttál volna.-nézett értetlenül. Felpattantam a helyemről.
-Jól vagyok Frank.-bólintottam sokat. Felkaptam a hátizsákom és megfordultam.
-Mit kerestél itt egyedül a sötétben?-hallottam meg még egyszer hangját. Beharaptam alsó ajkam.
-Az iskolabusz rossz helyen tett le.-rántottam vállat. Elindultam.
-Ne kísérjelek haza?-szólalt meg az idős férfi. Hátra néztem. Megráztam a fejem.
-Köszönöm, nem kell már haza találok egyedül is.-szóltam vissza neki, majd intettem egyet.
Nem figyeltem reakcióját csak elindultam abba az irányba amerre a házunk volt. Ám tudtam, hogy a farkas is arra futott az pedig aggasztott. Ahogy megláttam a házunk tornácát azonnal fellélegeztem. Miközben körülnéztem észrevettem a sötétben azt a világító, zöld szempárt. Az éltető oxigén a torkomban szorult. Megijedtem hogy ott volt, és figyelt engem, de nem tett semmit, csak bámult. Óvatosan, nem téve hirtelen mozdulatot fellépkedtem a lépcsőn majd beléptem a házba. Az ajtónak dőltem és imádkoztam azért. hogy az a lény ne legyen ott reggel. Féltem tőle... sőt rettegtem. Nem bírtam kiverni a fejemből a pillanatképeket, és remegtem mint a nyárfalevél...