- Mennem kell- futottam ki a hotelből, és megpillantottam két taxit. Beültem az egyikbe, és hazamentem.
A nap többi része azzal telt, hogy kitaláljam, hogy most mi van. Mi van Louis és köztem? Vagy Harry és köztem? Harry és köztem mi lenne, hiszen Harry elvette Sarat, így örökre elvágva a kapcsolatunkat. Nem akarom többet látni, hogy csak fájdalmat okozzon nekem. Mert nem bírnám ki. Így is rosszul érzem magam, hogy lefeküdtem Louis-val, pedig Harrynek semmi köze sincs hozzá. De mégis...
Az elmélkedésemet Stella szakította meg.
- Szia!- köszöntött.
- Szia!- köszöntem vissza, majd leült mellém az ágyra.
- Mi bajod volt reggel?
- Semmi.
- Aha, azért rohantál el...
- Nincs semmi!- erősködtem.
- Mi van közted és Louis között?- kérdezte, majd a szívem kihagyott egy ütemet.
- Mi lenne?- néztem rá értetlenül.
- Tegnap óta elég közel álltok egymáshoz.
- Mi?- értetlenkedtem tovább.
- May Hataway, ne értetlenkedj! Pontosan tudod, hogy miről beszélek, és most szépen mindent elmondasz!
- Mit akarsz hallani?- adtam meg magam.
- Mindent!
- Oké- túrtam bele a hajamba- tegnap, mikor Louis felkísért... lefeküdtünk...
- Hogy mi?- döbbent le.
- Hát igen...
- Louis ennyire rád mászott? Komolyan, levágom a tökét!
- Mi? Nem! Én voltam az, aki ennyire rámászott.
- De miért?- kérdezte értetlenül.
- Azért, mert hiányzott, hogy valaki gyengéd legyen hozzám, azért! És amikor Louis tegnap mellettem állt, olyan fura érzés volt, hiszen 4 éve senki sem segített semmiben...
- De te Harryt szereted, nem?- nézett rám.
- Nem Stell, már nem!
- Mi? Miért?
- Az idők változnak. Meg amúgy is elvette Sarat, így elég merész lenne vele összejönnöm- hajtottam le a fejem.
- Igaz- fogta meg Stella a kezem, hogy tudjam, hogy ő is mellettem áll- és most mit fogsz csinálni?
- Hát holnap visszamegyek New Yorkba.
- Már holnap? Hiszen van egy hónap szüneted!
- Mit csináljak itthon?
- Legyél velünk.
- Bocsi Stell, de ha te és Niall, Saraval és az ő családjával fogtok lógni, nekem ahhoz nincs kedvem- húztam el a szám.
- Miért lógnánk vele?
- Mert jóba vagytok?- néztem rá.
- Figyelj, annyira nem vagyunk jóba, hogy vele lógjunk...
- De mégis az esküvőn sokat beszélgettetek.
- Mert az illetlenség lett volna, ha nem beszéltem volna hozzá. De amúgy nem nagyon csípem a csajt- nevette el magát. Ezen én is felnevettem.
- Mindegy, beszéljünk másról! Te mit dolgozol?- kérdeztem, mert nem emlékszem, hogy bármikor is mondta volna.
- Hát még semmit. És Niall nem is nagyon akarja.
- Mi? Miért?
- Mert, ahogy ő mondja, „nem vagyunk rászorulva"- formált idézőjelet a kezével.
- Ahha... És te nem is nagyon akarsz dolgozni?- néztem rá.
- Hát nem jártam egyetemre, így nem tudok nagyon elhelyezkedni.
- És figyelj... mi van, ha...
- Ha?
- Ha szakítanátok?
- Figyelj, mi szeretjük egymást, és ha turné miatt nem szakítottunk, akkor már nem is fogunk. De ha mégis, soha nem késő elkezdeni az egyetemet- adta meg a logikus választ.
- Annyira örülök, hogy te legalább boldog vagy- öleltem meg.
- Te is az leszel- ölelt meg erősen.
- Nem hiszem... Mindig, mikor meglátom Harryt, ő rá tudok csak gondolni.
- Azért, mert szereted!- nevette el magát Stella.
- Nem! Csak tudod, visszajönnek a régi érzések...
- Aha, persze-, mondta nevetve Stella-, de most mennem kell. Szia!
- Szia!- öleltük meg egymást.
5 hónappal később, a Brodway előadás sikereket ért el. Niall megkérte Stella kezét, szóval nemsokára megint ünnepelni fogunk. Harry és Sara elváltak, ezt Stellától tudom, mert Sara egyfolytában féltékeny volt rám. Nem tudom, hogy miért. Louisnak még mindig bűntudata van azért, mert lefeküdtünk, így úgy döntöttem, hogy haza megyek és megbeszélem vele a történteket, amúgy is most a közeljövőben nem fogok játszani a Brodwayen.
A repülőre felszállva egy vörös hajú férfi mellé ültem le. Nem nagyon tulajdonítottam nagy ügyet belőle, miért is. Egyszer csak rám nézett.
- Szia.
- Szia-, köszöntem vissza mosolyogva.
- Mi járatba, Londonba?
- Hát a családomhoz megyek haza, mert New Yorkba kaptam munkát. Te?
- Én is haza tartok. És milyen munkád van?- kérdezte.
- Brodway. Neked?
- Brodway? Hm, nem rossz. Melyikbe játszol mostanság?
- A Greasbe.
- Ú, tudom már, ki vagy. A főszereplő, ugye?- kérdezte, mire én ledöbbentem.
- Igen. Csak nem láttad a darabot?
- De. És imádtam. Gratulálok!- mondta mosolyogva.
- Köszönöm- nevettem el magam.
És majdnem az egész repülőutat végigbeszéltük. Mikor leszálltunk, telefonszámot cseréltünk.
- Oké, és mi a neved?- kérdeztem.
- Írd csak be azt, hogy Ed. És a tied?
- May. May Hataway.
- Nagyon örültem a találkozásnak May Hataway!- mondta, majd elindult az ellenkező irányba.
Leintettem egy taxit, és hazaindultam. Mikor beléptem a házba, anyuék ledöbbentek.
- Kicsim, te itthon?- nézett rám anyu.
- Igen. Úgyis most nem lesz egy ideig előadás.
- May- futott oda hozzám Sofi.
- Szia, kis mackó- nevettem el magam.
- Hiányojzál.
- Te is nekem.
- És most itt fogsz marajdni?- kérdezte.
- Egy keveset itt leszek- adtam egy puszit az arcára.
- May!- hallottam apu hangját.
- Apu- futottam hozzá.
- Oké, akkor mossatok kezet, mert vacsora!- mondta anyu.
Sofi felkísért a szobámba, hogy lerakjam a bőröndöm, majd megmostuk együtt a kezünket és lementünk enni. Anyuék már nagyon hiányoztak. De tényleg. Mikor 5 hónapja itt voltam, nem volt alkalmam ennyit beszélgetnem velük, mint most. Az esküvő miatt.
- Jól van kis bogár, ideje lenne aludni, menni!- mondta anyu Sofinak.
- De még nem vagyok ájmos- mondta szomorúan.
- De már késő van- mondta anyu.
- Nem, most Mayyel akarok lenni!- futott oda hozzám és ült le az ölembe.
- És mi lenne kis manó, ha mondanék neked egy mesét?- kérdeztem.
- Jó!- vidult fel, és vezetett fel a szobájába. Anyu hálásan pillantott rám. Láttam rajta, hogy elég fáradt ő is.
Mikor felértünk Sofi szobájába, és betakartam, úgy döntöttem, hogy én találok ki egy mesét.
- Mi lenne manó, ha most én találnék ki egy mesét?- kérdeztem.
- Jó!- mondta boldogan.
- Akkor- kezdtem- hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki találkozott az óvodáskori szerelmével. Ez a lány erre a fiúra nagyon haragudott, hiszen otthagyta őt egy szó nélkül, és a lánynak nem volt kivel játszania. Mikor már mindketten nagyok voltak, a lány szülei úgy döntöttek, hogy meglátogatják a fiút, de a lány nem nagyon örült neki. Mikor a fiúnál voltak, a lány ott is veszekedett vele, hiszen nem tudta elviselni azt, amit a fiú csinált vele kiskorába. Hogy otthagyta. A fiú próbált a lánnyal kibékülni, de a lány még mindig mérges volt rá. Pár nap elteltével, a lány mikor hazaért a suliból, azt vette észre, hogy a szülei otthon vannak. Furcsállta is, hogy miért. A szülei elmondták neki, hogy lesz egy kistestvére, de meg kell látogatniuk a gólyát, hogy megmondják neki, hogy melyik címre hozza a kicsit. Így a szüleinek az az ötlete támadt, hogy lakjon a lány a fiúnál. A lány nem nagyon örült neki, de belement, hiszen tudta, hogy a szüleinek nincs más választása. Így oda ment a fiúhoz. Első nap mindent megbeszéltek és egymásba szerettek. A lány azt hitte, hogy a fiú lesz neki az igaz, de nem így lett. Elvesztette. És a legjobb barátnőjét is. A fiút azért, mert a fiú elhitte egy gonosz embernek, hogy a lány csak azért szereti őt, mert valami hátsószándéka van vele. De nem volt. A legjobb barátnőjét azért, mert a lány hazudott neki, mert nem bízott meg benne. Pedig a legjobb barátnője soha nem mondta el senkinek a titkát. Így a lány egyedül maradt- mondtam, majd ránéztem Sofira, aki árgus szemekkel nézett így folytattam- a lány elment a fiú legjobb barátjához megszállni. A lány megkérte a srácot, hogy ne mondja el a fiúnak, hogy itt van, mert abból csak baj lesz. És a lány elkövetett egy nagy hibát. Megkérte a srácot, a fiú legjobb barátját, hogy tettessék azt, hogy ők együtt vannak. A lány arra nem számított, hogy az egyik fél többet fog érezni a másik iránt. Az a fél a srác volt. A lány megmondta neki, hogy csak úgy szereti őt, mint egy barát, így, hogy ne használja ki a srác jóságát, elköltözött tőle. A lány felhívta a szüleit, és elmondta, hogy mi történt. A lány anyukája intézkedett, és beszélt a lány legjobb barátnőjével. És sikerült neki az, ami a lánynak nem. A lány barátnője megbocsátott neki. Így a lány hozzá költözött- fejeztem be.
- Vége?- kérdezte Sofi.
- Még nem.
- Akkor folytasd!- kérlelt. Ránéztem az órára, nyolcat mutatott.
- Oké- adtam be a derekam- pár nap elteltével a szülei megajándékozták a lányt egy dologgal. Hogy beszélhetett a fiúval. De nem jöttek össze. Túl zavaros volt minden. Egyik nap, a lány találkozott egy pasival. A pasinak rögtön megtetszett a lány és elhívta randizni. A lány belement. A randin, találkoztak a fiúval. Látszott rajta, hogy nem nagyon örül a dolognak. De a lány és a pasi sokáig együtt voltak. Majd a pasi szakított a lánnyal, arra hivatkozva, hogy a lány, még mindig a fiút szereti. A lány először ellenkezett, de belement a szakításba. Azon az éjszakán, a fiú szerenádozott a lánynak. A lány akkor jött rá, hogy tényleg szereti a fiút. És összejöttek. Nagy volt köztük a szerelem, úgy érezték, hogy ez tényleg örökké fog tartani, de valami közbejött mindkettejüknek. Így szakítaniuk kellett, hiszen nem akartak úgy járni, hogy messze vannak egymástól...- fejeztem be.
- És?- nézett rám Sofi csillogó szemekkel.
- Mi és?
- És mi lett velük?
- Külön életük lett- mondtam. Láttam, hogy Sofi szomorú lett.
- Azt hittem, hogy újra szerelmesek lesznek egymásba- mondta csalódottan.
- A lány is azt hitte- mondtam szomorúan-, de nem így lett. Na, de most már aludni- nevettem el magam.
- Ne már.
- Na! Én elmeséltem az egész mesét, így most szépen aludni fogsz- mondtam.
- Rendben- feküdt le csalódottan.
- Jó éj kicsi manó- adtam puszit az arcára.
- Jó éjt May!- köszönt el tőlem, majd lekapcsoltam a lámpáját és én is elmentem aludni.
És tudom, hogy Sofi nagyon csalódott volt, hogy nem happy end lett a vége, de az élet nem tündérmese. Pedig de jó lenne, ha az lenne...
Sziasztok, tudtam hozni egy részt! :D Remélem tetszett a rész! :) Ha érdekel mi lesz Mayyel tarts velem! :)