- Kicsim, ébredj, el fogsz késni!- ébresztett fel anyu.
- Oké- ültem fel az ágyamra.
- Akkor mit fogsz felvenni? A fehér blúzod? Vagy az nem fog tetszeni bíráknak?- idegeskedett anyu.
- Anyu, nyugi- nevettem el magam- Csak holnap lesz a meghallgatás.
- Igen, de jó lenne tudni, hogy mit viszel New Yorkba.
- Várj- mondtam, majd elkezdtem keresgélni a gardróbomba. Egy ujjatlan fehér pólót vettem fel szoknyával.
- Gyönyörű vagy- nézett engem apu.
- Köszi, apu- mondtam mosolyogva.
- Akkor menjünk- mondta apu.
- Kicsim, nagyon vigyázz magadra. És ahogy odaérsz, hívj fel!- mondta anyu.
- Oké, szia, anyu!- köszöntem el tőle.
- Szia!- ölelt meg anyu.
Beültem apu mellé a kocsiba és elindultunk a repülőtérre. Mikor odaértünk, apu eljött velem a váróterembe, majd bemondták, hogy most már fel lehet szállni a repülőre, így aputól érzékeny búcsút kellett vennem.
- Kicsim, nagyon szorítunk neked!
- Köszi, apu.
- Ha oda érsz, rögtön hívj!
- Úgy lesz.
- Nagyon szeretlek kicsim- ölelt meg apu.
- Én is téged- mondtam.
„Figyelem, megkérünk minden utast, aki a New York felé tartó repülővel utazik, hogy kezdjék meg a felszállást!"- utasított egy női hang.
- Akkor, szia, apu- köszöntem el tőle, majd indultam a repülő felé, aminek a segítségével a jövőmet alapozhatom meg.
Kilenc órával később ott voltam New Yorkba. Olyan volt, mint ha hazajöttem volna. Éreztem, hogy idetartozom. Mikor odaértem a szállodába, felhívtam apuékat, hogy megérkeztem, és elindultam a NYADA-ra. Amikor odaértem a bejárathoz, a szívem rögtön elkezdett kalapálni.
- Figyelj May, minden rendben lesz!- nyugtatgattam magam.
Megnéztem a papírt, amire rá volt írva, hogy hova kell mennem, és elindultam abba a terembe. Amikor megláttam a 490-es szobát, tudtam, hogy ide kell várnom, de csak két ember várakozott itt.
- Bocsánat, nem itt van a meghallgatás?- kérdeztem.
- De, csak van bent valaki- mondta az egyik.
- És csak ennyien leszünk?- kérdeztem.
- Hát nagyon sok terembe folyik meghallgatás, így gondolom igen.
- Ó, rendben köszönöm- mondtam, majd leültem az egyik székre. Mikor kijött egy lány, láttam rajta, hogy szomorú. Ennyire rossz lehet bent? De nem tudtam tovább gondolkozni, hiszen egy női hang szólalt meg.
- May Hataway következik!
Bementem az ajtón és felálltam a színpadra.
- Jó napot!- köszöntem.
- Jó napot, Ms. Hataway!- köszönt a bíra- Mit szeretne énekelni?
- Roots Before Branches- válaszoltam.
- Akkor tessék!
És akkor elkezdtem énekelni.
És egy dologra rájöttem. Hogy miközben a dalt énekeltem, nem Davere gondoltam, hanem Harryre. Ahogy tegnap együtt duetteztünk, és amikor komolyan beszélgettünk. Miért kellett megint találkoznom vele? Így soha nem leszek boldog senkivel, mert mindig ő fog járni a fejembe.
- Köszönjük szépen, majd értesítjük!- mondta a nő.
Mikor kimentem az ajtón, egy marha nagy posztert láttam, amin Harry szerepelt.
- Ez most komoly?- kérdeztem hitetlenkedve.
Mikor visszaértem a hotelszobába, anyuékkal videochateltem, majd elmentem aludni. Alig várom, hogy hazaérjek és Davvel legyek.
Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! :) Ha érdekel mi lesz Mayyel, tarts velem! :)