Elküldtem a gyerekeket moziba, amíg itt van Luke apja. Éreztem, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni. Leültünk a kanapéra. Luke annyira ideges volt, hogy összekulcsolta a kezét az enyémmel és szorongatta.
- Ők az unokáim? - kérdezte.
- Azt mondd, mi a faszt akarsz mielőtt betöröm a képed. Ahogy te is az enyémet tizennégy évesen! - szólt rá Luke.
- Sajnálom én pont ezért jöttem ide. Eleget ültem börtönben ahhoz, hogy rájöjjek mennyit hibáztam és mennyire ostobán viselkedtem.
Luke arca még vörösebb lett a dühtől. Megfogtam a kezét és adtam rá egy puszit nyugtatásképp. Felsóhajtott.
- Ostobán? Az hogy a gyerekeidet vered az ostoba viselkedés? Ennyi telik tőled?
- Mit mondhatnék még? Volt egy csodálatos családom, amit nem becsültem meg!
- Igen, csak volt! - ordított Luke.
Az apja elkomorodott és könnyel teltek meg kék szemei.
- Fiam én..
- Nem vagyok a fiad! - csattant fel Luke.
- Luke én beteg vagyok. Nincs sok hátra már az életemből. Nem azért jöttem ide, hogy visszakapjalak titeket. Hisz tudom, ilyet nem kérhetek. Csak amiatt, hogy megbocsáss nekem.
- Már miért tennék én ilyet?
- Mert Lily is megtette.
- Lily megtette? - nevetett fel Luke.
- Igen, meg.
- Lehet eltelt egy pár év, de sosem felejtem el, amit tettél és nem is fogok megbocsájtani neked! Soha! Miattad a gyerekeim hazugságban élnek! Sosem beszélek a gyerekkoromról nekik! És ez mind miattad van!
- Sajnálom Lucas.
- Nem érdekel. Látod őt? - mutogatott rám - Ő hozott fényt az életembe! Miatta tudtam elfelejteni azt a sok szart amit te okoztál! A feleségemnek! Akit szeretek.
A szívem melegség járta át, amikor ezt mondta. Az apja rám nézett és elmosolyodott.
- Ezt elhiszem.
- Még valami? - kérdezte tőle Luke.
- Ennyit akartam - elővett egy papírt és felírta a számát. - Ha meggondolnád magad!
- Ja, persze - mondta szarkasztikusan Luke és kikísértük.
Amint láttam megviselte ez az egész. Visszamentünk a kanapéra és az ölébe ültem. Sírva fakadt és a melleim közé fúrta a fejét.
- Shhh Lukey! - cirógattam a haját, majd rám nézett.
- Nem akarok megbocsájtani! - mondta keservesen.
- Pedig meg kellene próbálnod. El kell engedned ezt a fajta fájdalmat, Luke.
- Nem megy Faith!
- Még nem. De majd egyszer. Csak gondold át!
Annyira sajnáltam őt. Tudom mit érzett. Megszakadt a szívem azért, hogy így kell látnom.
- Szeretlek! Szeretlek! - szorosan megölelt, de az egyik karom esetlenül lógott.
Nem viszonoztam. Ez nem változtat azon, amit tett.
- Ugye te is szeretsz kicsim? - nézett rám - Mondd, hogy szeretsz, kérlek! - könyörgött.
- Luke..
- Szükségem van rád! Szükségem van! Annyira sajnálom! Kérlek csak.. Kérlek Faith!
Elsírtam magam. Nem tudom, mit tegyek. A szívem azt mondja „igen Luke meg bocsájtok szeretlek" az eszem pedig azt hogy ne tegyem ezt.
- Luke nem tudom, mit mondhatnék!
- Nem.. Nem szeretsz? - kérdezte kétségbeesetten.
Fel szerettem volna állni, de nem hagyta.
- Keressük meg a kulcsot. Ez nevetséges.
- Nem Faith! Válaszolj! Nem szeretsz már?
Csöndben maradtam és lesütöttem a szemeim.
- Válaszolj! - parancsolt rám.
- Szeretlek! - kiabáltam rá - De nem tudom ezt elnézni! - itt már sírva fakadtam és rádőltem a mellkasára. - Miért tetted ezt velem Luke?
- Sajnálom! Nem voltam észnél. Nem akartam. Részeg voltam.
Ránéztem és dühömben ütlegelni kezdtem hisztérikusan a mellkasát. Ekkor átkarolta a derekam és maga alá gyűrt.
- Ezt nem foghatod erre! Nem teheted! Gyerekeid vannak, családod! Nem vagy már tini! - köpködtem szinte a szavakat.
- Sajnálom. Annyi a történet hogy egyik este Ashtont vártam egy bárban, de nem jött. Amíg vártam viszont leittam magam, tényleg. Tudod, hogy már annyira nem bírom mint régen. Megláttam Lucy-t akit egy srác szorongatott.
- Ohh micsoda hős vagy te!
- Most hagytam volna, hogy megerőszakolják?
- Helyette megdugtad.
- Nem. Ő mászott rám.
- Azt akarod, hogy ezt el is higgyem vagy mi?
- Tényleg így volt.
- És az a randi?
- Arra is ő hívott el. Rá akart arra venni, hogy hagyjalak el érte. Nem akarta fel fogni, hogy nekem semmit sem jelentett.
- Aha. Szállj le rólam. Most.
- Baby kérlek!
- Luke azonnal! - szóltam rá mire megcsókolt.
Beadtam a derekam és az egyik kezem a tarkójára tettem miközben falta az ajkaimat.
- Szeretlek - búgta a csókunkba.
Hirtelen megszólalt a csöngő. Luke morcosan szállt le rólam és az ajtóhoz siettünk. Mikor kinyitottam az ajtót nem akartam hinni a szemeimnek.
Lucy volt az.