Tekla megszorongatta Barni markát és elköszönve a többi kisgyerektől fáradtan huppant be Andor mellé. A szőke fiú összeborzolta Barni fürtjeit majd a gázra taposott.
– Milyen volt a buli? – Andor szórakozottan lesett hátra a visszapillantó tükörből. Barni belemerült az ülésbe és fáradtan elhúzta a száját. Tekla azonnal megfordult és kérdőn lesett az öccsére, de ő továbbra is a kezében szorongatott piros versenyautót bámulta. – Öcskös?
– Elment – elhúzta a magánhangzókat és továbbra se engedte felszökni a tekintetét.
– Oké! Történt valami? Mi a baj? – Tekla egy szusszanásnyi időt sem hagyott a kisfiúnak, Andor a lány térdére simította az ujjait és megrázta a fejét. – Nem fogom tétlenül nézni, hogy az öcsém szomorú!
– Tekla – Andor hangja túlságosan nyugodtnak tűnt a lánynak a helyzethez mérten. Már-már lemondóan csengett.
– Igen? – dühösen csattant fel, de magába szívva a levegőt inkább kibámult az ablakon. – Barni, tudnod kell, hogy nekem bármit elmondhatsz, én mindig melletted fogok állni, bármi történjék...
– Pedig nem vettem észre! – Barni lehajtotta a fejét és a sarokba húzódva nézte az elsuhanó tájat.
Tekla fájdalmasan hunyta le a szemeit, könnyek csiklandozták a pilláit, de az utolsó pillanatban visszanyelte őket. Nem mert Andorra lesni, pedig tudta, hogy a fiú egyenesen neki szentelte minden figyelmét. Csupán lemondóan megrázta a fejét, míg kétségbeesetten pattogtatta le a körömlakkot a körmeiről. Reszkettek a kezei, kereste a megfelelő választ, hogy miképp cáfolhatott volna rá, de tudta, hogy Barninak igaza volt.
Egy mosolyt erőltetett az ajkaira, aztán egy mély lélegzetet vett és megfordult. Barni hatalmas szemei a nővérére vándoroltak.
– Tibi és Sanyi legjobb barátok lettek. Kihagytak, érted? Kihagytak mert én nem vagyok miskolci! – kiabálva görnyedt össze, szemeiből folytak a könnyek. Tekla kinyújtotta a kezét Barni felé, de a kisfiú makacsul összehúzta könnyektől ázott tekintetét. – Te is folyton elhagysz!
– Barni én soha...
– Anya is miattad sír! – vádlón kiabálta a szavakat. – Mindent tönkreteszel!
– Sajnálom! – susogta alig hallhatóan. Barni fel sem figyelt az aprócska, nyikkanás szerű hangra. Lehajtotta a fejét és makacsul összepréselte vörösre sírta ajkait. Egy ideig csak figyelte a kisfiút, majd elnyelve könnyeit reszkető ujjakkal érintette meg borzas tincseit. – Annyira sajnálom!
Én meg akarok változni! Én tényleg meg akarok! Csak nem tudom, hogy kell! Ezt már mondta ki.
A kisfiú csak bólintott.
Mikor a ház elé értek, Barni pillanatok alatt ugrott ki a kocsiból és egyenesen Izolda karjaiba rohant. Egyszer sem nézett hátra a lányra. Mindent tönkreteszel! Tekla tudta, hogy ezeket a szavakat a vak harag szülte, mégis ezek voltak a legőszintébb mind közül. Nem egyszerű hazug, és tartalom módosító tettek, hanem a színtiszta érzelmek.
Hiszen mennyiszer ígérte meg, hogy megváltozik? Hogy nem fogja tovább ezt az átkozott szerepet játszani? Hogy behódol annak a valaminek, ami már annyi éve igába akarta hajtani? És átlépve a küszöböt, ösztönszerűen törtek elő belőlek a keserű, vad érzelmek. Az irigység, a félelem a magánytól. Az ajkaiba harapva zárkózott a szobájába. Fel volt dúlva, hihetetlen erejű érzések vágtattak keresztül-kasul a testén.
Az ajtón kopogtak és édesapja kissé megszeppenve meredt a lány ráncba borult vonásaira.
– Miért nem jössz ki? Vacsorázunk. Mint egy nagy család – sóhajtva lépett egyet, ám meg is torpant, mikor meghallotta Tekla fáradt mormogását.
– Gyűlölöm, hogy azt kell játszanunk, hogy egy szerető, nagy család vagyunk! – sziszegte.
– Tekla az isten áldjon meg! Senki sem akarja azt játszani! – fakadt ki dühösen a férfi, egy ér ugrált a homlokán, de végül feladta a küzdelmet. – Vedd észre, hogy itt mindenki szeret, csak te gyűlölsz mindannyiunkat!
Talán igaza volt. Tekla mégsem mozdult.
. . .
Másnap Mendel a falnak támaszkodva figyelte a fűszálak közt alvó Andort, végül elmosolyodva közelítette meg és levetette magát a húsos szálak közé. Merengve nézett fel az égre. Megannyi fehér pamacs úszott keresztül a hatalmas égbolton, teletűzdelték a végtelen kékséget, ami azonnal Andor szemeit idézték fel Mendelben. Az ajkain érezte a bulin elcsattant csók ízét, az elsuttogott szavakat. Minden érintése csöpögött az elfojtott vágytól. Az ajkaiba harapva fordította oldalra az arcát. Andor egy mosolyt villantott rá, de nem szólaltak meg.
Távolból hallani lehetett a morajló erdőt, valahonnan még a tücskök zizegése is elúszott hozzájuk. Lélegzetük egybeolvadt. Mendel érezte a fiúból áradó buja illatot, mint a friss harmattól terhes reggeli levegő. Elmerült a másik szépségében, pedig kényszeríteni akarta önmagát, hogy vesszen el inkább a végtelen égboltban, de képtelen volt leszakítani az íriszeit Andorról. Gondolatai csepegtek a romantikától, hánynia kellett önmagától, de nem bírt mást tenni csak nézni azokat a mélységbe örvénylő szemeket, pír csókolta fehér bőrét, az aranyra emlékeztető hajszálakat és telt, cseresznyepiros ajkait.
– Szokatlanul csendes vagy – susogta Andor oldalra fordulva. A mozdulat következtében orruk majdnem összeért, érezte a fiúból áramló sötét, mentás, cigarettás illatot. Mendel elhúzta a száját, de nem nézett el.
– Néha jó csendben maradni.
– Most arra utalsz, hogy kussoljak? – Andor felnevetett. Nem értette, hogy miért reagált ilyen hevesen a fiú közelségére, de valamit jelentenie kellett annak, hogy a torka pikkelyesre száradt. Meg akarta érinteni Mendel arcát, de félt saját magától. Olyan új volt minden! Erről egyértelműen csak olvasott eddig, életében nem tapasztalta ezt a mindent elmosó hullámot, de kíváncsiság lobogott benne. Meg szerette volna ismerni Mendelt ezt az egész buja vágytól nedvesedő világot, amibe bele akarta rángatni. És készségesen vetette volna magát a karjaiba.
Telefonjának csipogó hangja tépte szét a kis burkot. Mendel elnevette magát és elhúzódva tornázta magát ülésbe, viszont félszemmel még mindig Andort leste.
Ha megcsókolnám elutasítana? Akarja, vagy csak én érzem ezt az egészet?
- Ki az?
– Hanga. – Andor elhúzta a száját.
sos
muszáj találkoznunk, hívd mendelt is
ez így nem mehet tovább!
Andor felmutatta a rövidke üzeneteket, majd belevezette ujjait a hajába. Tudta, hogy ez így tényleg nem mehetett tovább, de mit tehettek volna? Öten egy ismeretlen világ ellen? És mi van akkor, ha mindez tényleg csak puszta hallucináció? Talán valami gomba spórái repkednek a levegőben. Azonnal elvetette az ötletet, pedig egészen észszerűnek tűnt.
Andor felnézett Mendelre, a fiú némán bólintott majd elindult befelé a házba, viszont az ő kezei reszketve tartogatták a telefonját. Félt.
. . .
Hanga ujjai már elfehéredtek annyira szorongatta a naplót. Bőszen keresgélte a választ, de nem találta. Meg szerette volna érteni, hogy Dodi miért ugrott le a diófáról. És az sem hagyta nyugodni, hogy a lány szelleme egyértelműen mutatni akart számára valamit! De annyira homályos minden emlék!
Sóhajtva túrta hátra a fürtjeit. Már mindenkinek írt egy üzenetet, egyenesen megemésztették a kérdések és kötelességének érezte azt, hogy befejezze Dodi munkáját. A táskájába gyömöszölte a kiskönyvet és egy-egy csókot hagyva nagyszülei arcán már meg is indult a megbeszélt találkozóhelyhez. Ujjait idegesen rázogatta és elmélyülten figyelte az esti színekben úszó égboltot, menedéket keresett a lassan kúszó árnyakban. Menedéket a kérdések és saját félelme elől.
Ő érkezett meg elsőnek. A Hámori-tó felszínén egymásba olvadtak a színek, a fák sötét sziluettje pedig elmerült ebben a vad és burjánzó kavalkádban. Hanga úgy érezte, hogy órákon át képes lenne elveszni ebben a földöntúli nyugalomban. Egyenesen a móló szélére ült, cipőjét maga mellett tartva eresztette lábát a hűs habokba. A füle mellett már zúgtak a szúnyogok, a bőrén több viszkető pont is mutatta a vérszívók nyomait, de még az égető viszketés sem tántorította el. Ez a táj sarkalta arra, hogy akár egyedül is, de meg kell találnia a válaszokat. Dodi és saját maga miatt is. Egész életében csak tengődött, sosem ásta bele magát mélyen a dolgokba és most itt volt a lehetőség. Nem csak magának de Dodinak is bizonyítani akart. Egy vérbeli Almási lánnyá szeretnék válni!
Felcsapta a rojtos kötésű naplót. Pontosan vele szemben állt a hatalmas diófa, mely már a felhőket csókolgatta. Hanga elhúzta az ajkait és tovább lapozgatott. Hirtelen hullott az ölébe egy szikkadt levél, azonnal felismerte a diófa tojásdad leveleit és megkeresve az oldalt, ahonnan kihullott elképedve figyelte a vörös tintával belevésett szavakat.
Kedves Naplóm!
Ma is voltam a könyvtárban és utána olvastam néhány növénynek. Igen növénynek. Már írtam azt hiszem, hogy a népi hiedelmek szerint – megjegyzem Magda ültette el bennem a magot – vannak növények melyeknek varázserejük van. Mivel már régóta látom ezeket a dolgokat, gondoltam utána olvasok némelyiknek. Talán a legérdekesebb a dióról szólt. Az a hatalmas diófa jutott eszembe a tó partján. Azt írta, hogy már évezredek óta a diót egy varázsnövénynek tartják a népi hiedelmek. Főleg a zöld diót!
Azt is leírta, hogy a Szent Iván éjjelén szedett zöld dió varázsereje meghaladja minden más növényét! Hogy megérthetjük segítségével az állatok nyelvét.
Persze mindez badarság, de nagyon érdekes volt! Ki is vettem a könyvet.
Nos majd jelentkezek!
Hanga szemei a sorokról a hatalmas diófára tévedtek. Tudta, hogy Dodi a diófáról vetette le magát és az egész eset valahogyan még inkább összekuszálódott az elméjében.
– Kevesebbet kéne bújnod azt az átkozott naplót! – Tekla éles hangja kirángatta a lányt a gondolataiból. Megforgatta a szemét, de mélyen igazat adott barátnőjének. Tekla leheveredett Hanga mellé és elhúzta a száját, mindketten a hatalmas diófát figyelték. – Minden okés?
– Kikészít ez az egész. Téged nem? – Hanga óvatosan nézett barátnőjére, azt hitte, hogy Tekla totálisan idiótának fogja tartani, de a lány egyszerűen bólintott és Hanga vállára fektette a fejét.
– Itt élek, amióta az eszemet tudom. És történtek velem furcsaságok, de egy kicsit megsokszorozódtak az utóbbi időben. – Tekla visszagondolt a múltkori esetre a sötétséggel. Megborzongott. Körbenézett. Mintha most is sűrűbbé vált volna körülötte a homály, mintha a sötétség tudtára akarta volna adni, hogy itt volt mellette. Hogy bármikor fordulhat hozzá. Nem vagy egyedül! A lány pislantott és az érzés tovaillant.
Mögöttük halk recsegés hallatszott, egyszerre kapták hátra a tekintetüket. Andor és Mendel párosa jelent meg előttük. Tekla zavartan fordult vissza Hangához, de Hanga elfojtott vigyorral szemlélte őket. Ismerte már annyira Andort, hogy lássa mennyire zavarban volt Mendel mellett.
– Itt is volnánk! – Andor egy mosolyt vakart az ajkaira és lehuppanva a lányok mellé sóhajtva támaszkodott meg a tenyerén. – Komolyan gondolod ezt az egészet? – kezdett bele azonnal.
Hanga előkaparta a naplót és a kis kör közepére helyezve bólintott.
– És mégis mit vársz tőlünk? – Mendel értetlenül meredt a rojtos borítójú naplóra, majd ezt a tekintetet sodorta tovább a lányra, de Hangától nem kapott értelmes választ.
Utoljára Sebes érkezett meg. Szórakozottan foglalt helyet mellettük.
– Akár egy szekta.
– Ez nem vicces! – Hanga rápirított a fiúra, de a többiek halk nevetést hallattak.
A lány végül sóhajtva kezdett bele, legalábbis bele szeretett volna kezdeni, de már most az elején belegabalyodott a gondolataiba. Körbekémlelve lassan jutott csak el a tudatáig, hogy mindannyian tőle várták a magyarázatott, hiszen mégis csak ő hívta össze a társaságot. Az ajkaiba harapva lapozta fel a rojtosra olvasott naplót, észre se vette, hogyan reszkettek a kezei, a hirtelen keletkezett rettegés pillanatok alatt rohanta le és csak akkor bírta elűzni a tétlengő homályt a szemei elől, mikor megérezte Andor hűs ujjait a bőrén. Egy pillanatra megborzongott, de közben mérhetetlenül hálás volt a fiúnak. Át is vette tőle a szót.
– Nem igazán voltam őszinte a múltkor – suttogta. Hanga egy apró mosollyal szorított rá az ujjaira és szavak nélkül megköszönték egymásnak a másik a támogatását. – Mikor a tónál sokkot kaptam. – Nem nézett fel, végig összekulcsolódó ujjaikra koncentrált a fiú. Kiűzte a gondolataiból a szorongó érzelmeket. – És Tekla emlékszel mikor lógva hagytál? – Egy kérdő igen volt a lány válasza. – Azon az estén elmentem úszni a tóba. És ne kérdezzétek, de valamiért átúsztam a másik partra és egy nő várt ott. Mintha tudta volna, hogy ott leszek, pedig mikor elindultam a túlparton még senki sem állt! Az egész találkozó annyira gyors volt és hihetetlen! Egyik pillanatban csak beszélt a másikban pedig egyszerűen megérintette a mellkasomat – hadarta fáradhatatlanul, de hirtelen megtorpant. Kellemetlenül hullámzottak a belsőszervei, de egy mély sóhajjal kissé rendbe kapta magát. – Égetett az érintése, mintha a tűzbe nyúltam volna! És aztán az egyik pillanatról a másikra elkapott valami növényt és a sebre kente! Paff... és eltűnt! Eltűnt... de, de azóta is bennem van ez az érzés. Mintha kaptam volna egy hetedik érzéket!
– Nem szívtál véletlenül valamit aznap? – Mendel gúnyos hangja megrekesztette Andort. Dühösen vezette szemeit a fiúra.
– Nem szokásom, egyesekkel szemben – súgta dühösen.
– Jó, jó! Elég! – Hanga fáradtan emelte fel a tekintetét és vetett egy megrovót Mendelre, miközben rászorított Andor ujjaira. – Andor megérzi, ha bajban vagyok! Értitek?
– Ég a mellkasom, az a pont, ahol megérintett! Olyan mintha lenyúznák a bőrömet! És mindig elvezet Hangához. Egyszer eszméletlenül feküdt az avarban, tegnapelőtt pedig, a buli után is megtaláltam Sebesék mellett az erdőben. A fájdalom vezetett el hozzá – hadarta el. Tekla értetlenül pillantott Hangára, de a lány csak bólintott.
– Mi a fasz – Mendel idegesen rágta az ajkait. Előkaparta a cigarettáját és azonnal meggyújtotta. Sebes követte a példáját. – Megkérdezem még egyszer: mégis mit vársz tőlünk?
– Nem tudom! Hát nem érted? Ezért hívtam össze ezt az egészet mert rohadtul nem tudok mit kezdeni ezzel az egész helyzettel! És tudod nem akarom úgy végezni, mint a nagynéném! – Hanga kétségbeesetten ejtette ki a kezéből a naplót és ezzel egyszerre eresztette el Andor ujjait. Sóhajtva gyűrte össze az ölében a markát, a levegő reszketve távozott a tüdejéből.
– Miért mi lett a nagynénéddel? – Mendel óvatosan tette fel a kérdést, látta, hogy Hangát különösen felzaklatták az események. Kérdése nyomán azonnal megérezte Andor éles könyökét a bordái között, de nem tágított. Hanga homályos tekintete percek múltán végül megtalálta az övét. Mendel beleszívott a parázsló cigarettába, az ég felé fújta a füstöt. A szél rögvest a füstfelhő felé nyúlt és óvón ölelte körbe, egy pillanat kellett csak hozzá, hogy szemcséire hulljon a sötétségben.
– Az övé ez a napló. Ő is érezte ezt az egész valamit. Kutatott utána, talán már rögeszmésen kereste a választ... végül csak a napló maradt hátra és az, hogy levetette magát a diófáról.
– Fasza. Akkor miért is akarod tovább kutatni ezt a szarságot? – Mendel elnyomta a csikket a mólón, majd kérdőn Hangára meredt. Csak egy értetlen tekintet volt a válasza. – Mármint, érted. Itt a jel a szemünk előtt, hogy hagyjuk az egészet! A kibaszott nagynénéd vetette le magát arról a diófáról!
– Ha nem mondod nem jövök rá!
– Te komolyan nem érted? – Mendel gúnyos tekintete egyenesen Hanga lelkéig hatolt. Csupán egy kicsit dőlt közelebb, de palakék szemeiben égett a veszély tüze. Andor már egyenesen verte a fiú bordáit, de Mendel nem vett róla tudomást. Dühítette Hanga. Dühítette a helyzet! – Ez a valami üzent neki és most nekünk is, hogy hagyjuk ezt az egészet a faszba! A nagynénéd nem hagyta és nézd mi lett az eredménye! Pont te mondtad, hogy nem akarod úgy végezni, mint ő mégis ugyanazokat a hülye hibákat véted el, mint ő! Miért van a múlt, ha nem tanulsz belőle?
Hanga megszeppenve szívta magába a hűvös levegőt.
– És akkor mégis miért jelent meg előttem első éjszaka az a kettő gyermek? Miért keltette fel a figyelmemet, ha azt akarja, hogy hagyjam békén?
Mendel egy újabb cigarettáért nyúlt, szikrázó szemekkel állta Hanga kérdését.
– Talán nem akarja, hogy itt légy.
– Ezt ugye most nem gondoljátok komolyan? – Sebes nevetve vágott közbe, szemei a társaság tagjai közt jártak, de egyikőjük arca sem tükrözte azt, amit ő érzett mélyen. Ez egy vicc!
– Mégis mit nem gondolunk komolyan? – Hanga megelőzte Andort. Szemei élesen villantak Sebestyénre.
– Ezt az egészet! Úgy beszéltek erről, mintha létezne itt valami!
– Haver... akármennyire para, de ez a dolog létezik. – Mendel túlzottan nyugodt hangja pedig már egyenesen dühítette a fiút. – Hallom, itt duruzsol a fülemben – csikket tartó ujjai a füle felé böktek. Sebes nevetve pattant fel, szemei gúnytól lángoltak.
– Srácok ne mondjátok már! Elhiszed azt, amit a 13 éves nagynénéd írt le abba a hülye naplóba? Nem gondoljátok, hogy csak eltúlozzuk a dolgokat? Mármint egyértelműen mindenkivel megesik, hogy érthetetlen dolgokat látnak, de nem kell azonnal bemagyarázni azzal, hogy valami mágia van minden mögött! – Pedig van! Sebes egy része is tisztában volt vele, mégsem volt még képes bevallani, hogy valami mágia tényleg lappangott a homályló törzsek mögött. Az ajkait az ujjai közé csippentve hallatott egy fáradt nevetést. – Ne már.
– Rohadtul nem magyarázunk be semmit, Sebes! – Andor egyenesen üvöltötte ezeket a szavakat, idegesen túrt bele szőke fürtjeibe és hitetlenül elnevette magát. Ujjai reszketve simultak Sebes verdeső szívére. – Láttam azt a szellemet, láttam azt a kibaszott szellemet! Érted? Ég azóta is a mellkasom, nem kapok levegőt és ne! Ne nézz ezzel a szkeptikus ábrázattal, nem vagyok allergiás, nem vagyok halálos beteg, nem hallucinálok! – kétségbeesetten vájta körmeit Sebes mellkasába, íriszei elhomályosultak a könnyektől. – Gondolj Hangára Sebes! Éreztem, hogy ott van és nem először történt meg!
– A szarvas, hát nem emlékszel! – Hanga követte Andort, megtorpant a fiú előtt. Kérlelve kényszerítette, de Sebes menekülni akart. Szürreális volt a helyzet. Nem bírta megemészteni, nem akart hinni benne, félt hinni benne. Félt megérteni az egészet. Ő nem ezért jött ide! Szórakozni, pihenni és fotózni! Ennyit szerettetett volna a nyarából, most mégis valami természet felettit keresett. A szarvas.
Emlékezett rá, napokig kísértette, de nem akart rágondolni. Egyszerűen megfeledkezett volna róla, mint egy álomról, amint feltárulnak a pillái. Talán az érzés megmarad, de az emlékek elhalványulnak. De sajnos tisztán emlékezett minden egyes képkockára. A szarvas jegesen villámló tekintetére, a testéből áradó erőre, ami egyenesen térdre kényszerítette. A szavaira. Mintha felismert volna!
Esetlenül meredt Hangára, megrázta a fejét. Egyszerűen megfordult és elindult a hullámzó sötétségbe, hallotta maga mögött a felhangzó lépteket, de nem szeretett volna vele törődni, mindaddig míg a csuklójáért nem nyúlt és maga felé nem rántotta valaki.
Hanga hatalmas nugátszínű szemekkel pislantott rá. Ezüst könnyek csillantak meg a hold árva fényében, szipogva szorongatta Sebes csuklóját, míg a sajátjával megpróbálta letörölni a könnyeket a pilláiról. Lenézett a lányra. Szeplők vesztek el a bőrén, ártatlan tekintete pedig összezavarta a fiú elméjét. Megrázta a fejét, nem szeretett volna arra a valamire gondolni, de érezte. Érezte, hogy most is ott volt, hogy árgus szemekkel leste minden egyes mozdulatát. A valami ismerte őket, csak ők nem ismerték a valamit.
Hanga ujjai Sebes állára simultak, tenyerei közé kapta az arcát. Duzzadt ajkain csüngtek a könnycseppek.
– Ne csináld ezt! Szükségem van rád... tudom badarság ilyet mondani nem tudom hány hét ismertség után, de bármennyire is hangzik hülyén és klisésen és undorítóan, mégis igaz! – Hanga súgta a szavakat, halvány mosoly derengett az ajkain, majd összeérintette az orrát Sebesével. A fiúnak csak ennyi kellett, eddig feszes izomkötegekbe szorult testét elöntötte valami kellemes nyugalom. Hanga tette ezt vele. – Mindannyian félünk, de ha együtt vagyunk talán több esélyünk van.
– Veszélyes!
– Megrettennél egy kis veszélytől? – Hanga kihívóan vonta fel a szemöldökét. A fiú elmosolyodva nevette el magát, a lány pedig itta magába a látványt. Sebes göndör fürtjeiben pillanatok alatt elvesztek a lány ujjai, míg orra érintette a fiú éles állkapcsát, érezte bőre alatt a lüktető ereket. Pihegve szorította közelebb magához Sebes arcát, hosszú pillái cirógatták felhevült bőrét, érezte nedves ajkait a sajátján. Kapkodta a levegőt és el is merült az érzésben. A fiú cirógatóan édes ajkaiban, melyek pillanatok alatt megrészegítették és minden egyes kételyt kiűztek az elméjéből. Sebes hevesen kapott a lány dereka után, mohón tűrte fel a pólóját és veszett el Hanga puha bőrén. Érezni akarta őt.
Mindez addig tartott, míg Andor meg nem jelent mellettük. Egyszerűen köhintett egyet és Hanga már is elugrott a fiútól. Pirulva túrt a fürtjeibe, míg a pólóját igazgatta. Egyszer sem meredt Andorra, pedig érezte annak szórakozott szemeit az arcán.
– Megoldottátok a problémát?
– Te inkább meg se szólalj! – Hanga dörmögve sütötte le a szemeit. Sebes ismerte ezt a hangot, ugyanígy szólt hozzá az első napon, mikor meglátta az úton a bőröndjével szenvedni.
Andor lemaradt mögöttük, de a lányról lassan Sebesre vezette a szemeit és elveszett annak heves barázdákba futó homlokában. Gondolkodott, ezt még ő is érezte.
Sebesnek zúgott az elméje a gondolatoktól, üvöltött a vészjelző mégis valamilyen földöntúli nyugalom kerítette hatalmába a tagjait. Talán a földöntúli nyugalom maga a vöröshajú lány volt, vagy egyszerűen a mágia. Tudta, hogy a legokosabb döntés egyértelműen az lett volna, hogy hagyja az egészet a francba és ott folytatja a nyarát, ahol abbahagyta, de nem merte egyedül hagyni, vagy egyszerűen Sebes félt a magánytól. Ő sem ismerte ezt a részét önmagában.
– Még mindig nem hiszel nekünk?
Sebes nem válaszolt a szőkének, a kételyeket képtelen volt kiírtani magából.
– Annyi ember járt már itt és senki se vette észre ezt a valamit? Aztán jövünk mi öten és megváltoztatjuk az egész kibaszott világot? Nem hangzik ez egy kicsit hihetetlenül? – Sebes a zsebeibe gyűrte az ujjait és harciasan tűrte Andor pillantását.
– Honnan veszed, hogy senki sem vette észre? Ők egyedül voltak, Sebes! Pont emiatt nem lehettek a tapasztalataikban biztosak, erre itt vagyunk mi öten, mindannyian észleltünk valamit és megosztottuk egymással a gondolatainkat! – mély lélegzetet vett és tett egy lépést Sebes felé. – És ne is próbáld letagadni, hogy nem érzed! Látom rajtad, hogy küzdesz magadban!
Elfordult Andortól. Már hallotta a távolból a többiek hangját, de ő megtorpant. Andor egyszerűen elsétált mellette és egy utolsó, bizakodó pillantást vetve a fiúra ő is csatlakozott a többiekhez.
Talán egy része igazat adott Andornak. Talán egy része már régen meg is tette ezeket a következtetéseket, de egyszerűen nem állt rá készen, hogy véglegesen levesse magát a szakadékról. Ujjaival az ajkait gyűrögette, fájdalmasan csippentette össze őket és vészesen keresgélte a szemeivel a megoldást. A nem létező megoldást.
Végül ő is a mólón kötött ki, ujjai Hanga derekán róttak le végtelen köröket. Sebes ezt az érzést sem értette. Fellángolt a bőre, érezte, hogy az ereiben buzgón forrt a vére és a szíve is heves kalapált. A gondolatai pedig cserben hagyták. Csak annyit érzékelt, hogy ebben a pillanatban, Hanga mellett jól érezte magát, hogy többször szeretett volna elveszni ebben. De egyben meg is rémisztette a tudatlanság. Félt az ismeretlenbe vetni magát. Sebes szerette a logikus válaszokat, amikor tudta, hogy mi az, amit érzékelt, amikor valaki ott volt mellette és megmagyarázta, vagy esteleg, amikor saját maga értette meg a dolgok mibenlétét. Most pedig egyedül volt és minden, ami körülvette megmagyarázhatatlan, ismeretlen dolog volt. Arcát Hanga kókusz illatú fürtjeibe rejtette és nem is figyelt a szavakra. Egyszerűen magába szívta a lány illatát és elmerült benne.
Tekla félszemmel Sebes mozdulatait leste. Hevesen összeszorította az ajkait, emlékezett a fiú érintésére a testén, érezte forró ajkait a bőrén és most mindezt Hangával is eljátszotta. Forrongott benne a düh, de közben érezte, hogy talán valami több is gyöngyözött a háttérben. És az emiatt érzett féltékenység pedig megemésztette.
Sebes az ő kincse volt, ő talált rá! Most mégis Hanga derekát ölelgette és az ő tincseiben veszett el! Kihullott a kezéből a gyeplő, pedig egy ideig azt hitte, hogy jó szorosan tartotta a markában. Egy ideig minden tökéletesen klappolt, megvolt az egyensúlya, de az utóbbi pár hétben elvesztette az irányítást. Látta Hanga és Andor bensőséges pillantásit, a burjánzó köteléket. Látta, hogyan veszett el Andor a Mendel által keltett vérengző ködben, hogyan merült el Hanga Sebes mélységében. És ő hirtelen ott maradt egyedül. Magány, magány ó istenem, magány!
– Tekla?
– Hmm? – homályos tekintettel pillantott fel.
– Figyelsz te egyáltalán? – Andor értetlenül nézett bele a szemeibe, de Tekla igyekezett minden érzelmet magába szorítani.
– Bocsi, miről volt szó? – sután ejtette ki a szavakat. Hanga éles tekintete már a legkisebb rezdülést is kiszúrta. Tudta, mikor volt bajban a lány, és most jó sok problémában lubickolt.
– Arról kérdeztelek, hogy veled pontosan mi történt?
Hallotta hogyan pattant fel Mendel öngyújtója, hogyan vonta el körüle az óvó sötétséget. Itt volt már megint! Szent ég mi történik velem? Mindent elmesélt, legalábbis azt a mindent, amit a többieknek feltétlenül tudniuk kellett.
– Minden rendben? – Hanga már csak akkor kérdezett rá, mikor megindultak Tölgyeskert felé maguk mögött hagyva a mólót.
– Persze – sóhajtotta nevetve –, csak kicsit fáradt vagyok.
– Otthon is minden okés?
Tekla az ajkaiba harapva sütötte le a szemét, fájdalmasan lüktetett a szíve az otthon szóra.
– Persze – de még őt is meglepte mennyire gyengének tűnt a hangja. Hanga sóhajtva fújta ki a levegőt és arcát a vállának döntve szorította magához.
– Bármi is van elmondhatod nekem, ugye ezt tudod? Legyünk őszinték egymáshoz, kérlek!
Teklában egy pillanat alatt lobbant fel a tűz. A dühe táplálta a forrongó lángcsóvákat.
– Tudod, mit? Semmi sincs rendben Hanga! Éppen most beszéltünk valami szürreális dologról és még azt kérdezed tőlem, hogy minden rendben van? Nem, Hanga! Be kell valljam, hogy kurvára úgy érzem minden kiesik a kezemből! – hangszálai beleremegtek az erőlködésbe, nem akart Hangával kiabálni, de a harag megmérgezte a tudatát.
– Zavar, hogy belemásztam az itteni életedbe, ugye? – Hanga rátapintott a lényegre.
– Nem minden rólad szól! Istenem, miért nem tudod felfogni, hogy nem körülötted forog a világ?
– Hanem ki körül? Talán te körülötted Bán Tekla? – Hanga szemrehányóan tett felé egy lépést. – Zavar, hogy összebarátkoztam Andorral, pedig te különösen ügyeltél arra, hogy ez a két életed sose találkozzon egymással, hogy mindig, hogy mindig csak te legyél a hülye középpontban!
– Jó érzés, ugye? Hogy egyszer túl tudtál szárnyalni, mi? És ezt annyira, de annyira a szemeim elé akarod köpni, hogy egyszerűen már szánalmat érzek! Jó érzés, hogy kibaszott Karnovszky Sebestyén lesi minden kívánságodat? Hogy Andor annak ellenére, hogy olyan meleg, mint a tűz, mégis belédzúgott? Hogy még azt a kőszívű idiótát is magad mellé tudtad állítani? Jó érzés ugye? Hátrahagyni engem...– Ujjai Hanga mellkasába fúródtak. Könnyek marták a szemeit. – Most már tudod milyen érzés! Most már nem is kellek én, hiszen...
– Azt hiszed ezért barátkoztam veled? – Hanga egyenesen ordította ezeket a szavakat. – Mert irigyeltem a hülye életmódodat? Azt, hogy úgy próbálod felhívni magadra a figyelmet, hogy leszopsz minden második fiút? – Tekla keze hatalmas erővel csattant Hanga arcán. Könnyektől fuldokolva fordult meg, de Hanga ujjai megakadályozták. – Téged szerettelek, nem a hülye hírnevedet! Nem érdekelt mit csináltál, mert téged szerettelek! Támogattalak, de te... most... most, hogy már nem vagyok láthatatlan már gyűlölsz!
– Én találtam rá Sebestyénre! – üvöltötte Tekla megragadva Hanga csuklóját. – Én találtam rá és te elvetted tőlem! Mindent elveszel tőlem!
– Semmit sem veszek el tőled! – Hanga kitépte magát a karok közül és könnyeit törölgetve két tenyere közé kapta Tekla maszatos arcát. – Én nem tudtam, hogy kedveled Sebest.
– Nem is – Tekla könnycseppjeit nyelve nevette el magát és belebújt Hanga ölelésébe.
– És nem veszek el tőled semmit, Tekla! Mind ugyanúgy szeretünk téged és a te barátságod Andorral! Hiszen mióta ismered őt! Azt hiszed, hogy nem szeret már? Ne butáskodj, csak adj magatoknak lehetőséget! – susogta Tekla fülébe. – Sose tennék veled ilyet! Sose bántanálak! – Hanga szipogva nevette el magát. – És nagyon sajnálom, hogy az előbb olyan otrombaságokat vágtam hozzád!
– Leszopom a fiúkat, mi? – Tekla elhúzódott Hangától és letörölve a könnyeit elnevette magát. – Nem gondoltam volna, hogy ismered ezt a kifejezést. Mutassak néhány belevaló kis technikát?
– Tekla! – pirulva temette a tenyereibe az arcát. –, de ne felejtsd el, hogy volt egy két hónapos kapcsolatom Sáfár Norberttal.
– Úristen Norbi! – Tekla hátradöntött fejjel kacagott fel. – Beszéltetek azóta?
– Nem, összejött Jázminnal szóval, nem igazán. Azóta nem is voltam fiúval. – Hanga azonnal lesütötte a szemét, Tekla pedig horkantva torpant meg. – Miért mondtam el ezt?
– Azt akarod mondani nekem, hogy múlt nyár óta nem is voltál fiúval egy ágyban?
– Tekla! – Hanga pirulva pirított a lányra, de ő továbbra is csak meresztgette rá a szemét. – Elég!
– És Karnovszky? Vele mi van? – Tekla szándékosan nevezte a vezetéknevén. Hanga dühösen nézett rá. – 19 éves vagy, mindjárt 20 és még mindig pirulásra késztet a szex téma? Hanga! Nőj már fel! Ha igazán Karnovszky-ra fáj a fogad itt az idő, hogy kicsit vadóccá válj! – Közelebb hajolt Hangához, egyenesen a fülébe súgta a szavakat. – Az olyan fiúk, mint ők eléggé, hogy is mondjam, tapasztaltak.
– Sikeresen rám hoztad a frászt, köszönöm. – Hanga dühösen nézett Teklára, de a lány csak nevetve pislantott a sötét égboltra. – Ne már! – tenyerei közé kapta az arcát és megpróbálta kiűzni az elméjéből Sebes félmeztelen képét.
– Mondhatok pár trükköt...
– Csak maradj csendben! – azonnal az ajkaiba harapott mikor megtorpant a többiek előtt. Mendel Sebes mellett állt zsebre tett kézzel, míg Andor elmélyülten figyelte a két lányt.
– Kiadtátok magatokból?
– Zengett az egész erdő, sőt az egész Bükk hegység. – Mendel egy pimasz mosolyra görbítette az ajkait. – És Karnovszky mi? Igazán kelendő a lányok körében.
– Mondanám, hogy a fiúk körében is, de sajnos csak hetero változatban elérhető.
– Tekla! – Hanga kuncogva lökte meg barátnőjét, Mendel válaszul beleszívott a cigarettájába. – Nem hallottatok semmi érdekeset ugye?
– Hanga mindent hallottunk, még azt is, hogy Sebes, hogy is mondjam, tapasztalt.
– Mendel! – Andor a fejét fogva fordult el tőlük.
Tekla elnevette magát a kínos szituációra és sajnálkozva figyelte Hanga pírba borult bőrét. Sebes az arcát dörzsölve engedett ki magából egy nevetést.
– Szerintem felejtsük el – Sebes vetett Hangára egy pillantást, de a lány rá se mert nézni.
– Egyetértek. Egy napra épp elegendő drámát hallgattam végig. Mendel? Jössz vagy szívod még szegény vérét?
Mendel eltaposta a csikket és egyet kacsintva elfoglalta a helyet Andor mellett. Pár pillanat elteltével pedig már csak hárman toporogtak.
– Ne is fáradjatok velem, haza gyalogolok! De nektek jó szórakozást! – Tekla egy puszit hagyott Hanga arcán.
– Ne merészeld ezt tenni!
De Tekla válasza már csak egy harsány nevetés volt. Hanga mélyen magába szívta a levegőt és széttárt karokkal fordult a fiú felé.
– Mi lenne, ha én is egyedül haza gyalogolnék?
– Ugyan már Hanga! Hallottam már ennél kínosabb beszélgetést is – Sebes Hanga csuklója után kapott. A lány élesen magába szívta a levegőt.
– Ebben kicsit kételkedem – húzta el a száját, mire Sebes magához vonta.
– Igazából tényleg elég kínos volt – súgta, majd kissé megcirógatva a lány forró bőrét elmosolyodott. – Tudod most bevethetnéd azt, amit még az exeddel tanultál.
Hanga nevetve lökte el magát Sebestől.
– Képzelődj csak!
– Na gyere, hazaviszlek.
Hanga az ajkaiba harapva mosolyodott el és hálát mondott érte, hogy Sebes lazán kezelte a helyzetet, mert ő egyenesen égett a kínosságtól. Sebes tényleg tapasztalt volt. És ez még inkább megrémisztette, de egyben kíváncsiságot is csalt a testébe. Mikor leparkolt a Mercedes a házuk előtt, Hanga egy mosolyt varázsolt az ajkaira és Sebes felé fordult, de még abban a pillanatban torpant meg. Fogalma sem volt, hogy hányadán álltak éppen, de Sebes csak pimaszul felvonta a szemöldökét.
Néma választ kapott a kérdésére, majd minden erejét összeszedve egy apró csókot lehelt Sebes ajkaira.
– Jó éjszakát!
Sebes nevetve figyelte, ahogy belépett a babakék ajtón és egészen elfelejtette az összes fennálló problémáját és csakis Hanga szelíd csókja körült jártak a gondolatai. Nem igazán volt tapasztalt ilyen téren, általában ilyenkor már rég lefeküdtek egymással, de Hangával egy egészen más utazáson vett részt. És imádtam minden egyes pillanatát.