Sziasztok!
Tudom, most nagyon sok időre eltűntem, igyekszem fokozatosan visszatérni, addig is összeszedtem nektek egy ilyen különkiadást, amit még ennek az évadnak a végére ígértem. <3
Ebben a különkiadásba a történet első felében játszódó részeket válogattam (időrendben), a többit későbbre tartogatom. :)
Remélem, tetszeni fog, azokat a részeket, amik változatok az eredeti történethez képest, fel fogom tüntetni megint.
Jó olvasást!
Kiki ❤️
***************************************
[I. fejezet - Casso szemszöge, kilencedik év eleje]
Megvan az érzés, amikor alapból is leszívták az agyadat ma már, ráadásul a tény is ott van, hogy még csak szerda van, volt vagy nyolc órád, hazaérsz, már rohadtul semmi mást nem akarsz, csak hogy szálljon le rólad mindenki, bevágnád magad a szobádba chillezni, erre lehív anyád a konyhába és random közli veled, hogy jövő héttől korrepre jársz rajzból?
- Mi van???
Kész vagyok, komolyan.
- Ne már, Anya, ez most csak valami poén, ugye? - röhögtem el magam feszülten, hátha tényleg csak szivat.
- Nem. És nem én találtam ki, most hívott fel a rajztanárod az előbb - tette hozzá.
- Neee, komolyan, az a hülye picsa? - nyöszörögtem.
Ma volt az első óránk azzal a nővel, gondoltam, hogy nem voltam szimpi neki azzal, hogy lófaszt nem csináltam, de ennyire?
- Először is, ne beszélj így a tanáraidról, vagy általánosságban tanult, felnőtt emberekről... - kezdte Anya a prédikációját.
- De ő tényleg egy hülye picsa.
- Másodszor pedig nem Molnár Laura tanárnő keresett, Várady Miklós tanár úr volt az.
Ja, ő meg a szépfiú a tanári karban, ó basszameg, tudtam, hogy nem bírom.
- De ő már nem is a rajztanárom, Anya, téged átvernek... - próbálkoztam kikészülve.
- Egészen eddig ő volt.
- Nem is állok bukásra, oké, jól se, de október van, ne mááár, azért ennyire nem vagyok szar - túrtam a hajamba nyöszörögve.
- Nem árt neked egy kis külön foglalkozás, ezek szerint.
- Rajzból??? Ez komoly?
- Nem halsz bele, heti egy-másfél órád biztos van erre. Tavaly első fél évben heti négy-öt, ennél még sokkal hosszabb edzésed volt, gitárórád is, és még élsz annyira, hogy reklamálni tudj.
- Három ellenérvem is van, Anya, kapásból.
- Alig várom, hogy mondd.
- Egy, azokat szerettem csinálni, kettő, abba is hagytam őket, három, ott haverjaim voltak, vízilabdán a csapat, meg az egész csarnok, mindenkit ismertem, ott volt a barátnőm is, gitáron is jóban voltam egy csomó mindenkivel, ne hasonlítsd össze azzal, hogy hetente valami tanárral kell fejleszteni engem, aki utál rajzolni, egy gyökér készségtantárgyból, nem, Anya, én ezt fix, hogy nem - közölte.
- Rendben, megértelek, de engem felhívtak, ez van. Ne dramatizáld túl, az ég szerelmére, nem kémia továbbképzésre küldelek, hanem, hogy hetente egyszer sétálj át, és rajzolj egy órát, amíg azt nem mondják, hogy nem kell többet.
- És te ezért hajlandó vagy fizetni bárkit?
- Nem fizetek semmit, iskolai szervezésű korrepetálás.
- Jaaa, hogy ráadásul suliban, egyre jobb - biccentettem röhögve - Remélem, az igazgatóhoz raksz be legalább, vagy a hülye picsa Lauhoz.
- Ne beszélj így a tanáraidról!
Nem mint ha Anya nem savazta volna már szét néhány tanáromat itthon, Apának, amikor azt hitte, hogy nem hallom, előttem meg prédikátort játszik.
- Egyébként megnyugodhatsz, nem tanár fog vállalni téged.
- Fasza, legyek még kiszolgáltatott is valamelyik művészléleknek, akire rábíznak és ugyanúgy nem akar tanítani engem, mint én tanulni nála, kurvajóóó - ironizáltam.
Igazából Anya most már kezd letenni arról, hogy szépen beszéljek, néha még szól, de legtöbbször inkább elengedi, vagy csak csúnyán néz.
- Remélem, azt se tudom, ki a szar és kicringelek, mire megismerem - folytattam.
- A tanár úr szerint osztálytársnőd.
Na, az utolsó három betű felett azért nem tudtam olyan könnyen elsiklani.
- Oké, szóval csaj, király, ássuk el a büszkeségemet is azzal, hogy... - kezdtem, aztán átgondoltam. Osztálytársam, lány, művész és jó rajzból. Könyörgöm Niki, ne tudj rajzolni - Ki amúgy? - szakítottam félbe saját magamat.
- Na, így már is érdekel, mi?
- Anyaaa - emlékeztettem, hogy választ várok.
Anya elnevette magát, majd válaszolt.
- Levendula. A szomszéd lány.
Minden erőmmel azon voltam, hogy anyám ezt ne lássa meg rajtam, de ez így már javított egy pár fokot a dolgon.
Így már mindjárt jobban hangzik.
- Rásózták legalább? - kérdeztem vissza.
- Nem, a tanár úr azt mondta, hogy még nem beszélt vele, kérdezzük meg, hogy vállalja-e, és ha nem, akkor persze vannak b, c, d lehetőségek.
És így már mindjárt szarabbul.
- Na, nem, ezt nem - jelentettem ki - Most kajak nekem kéne megkérnem, hogy korrepetáljon rajzból? Fix, hogy nem. Inkább tanár akkor már.
- Félsz a lányoktól? Nem gondoltam volna - mosolygott Anya.
- Nem, hagyjál már, nem az, csak ez mennyire gáz lenne?
- Inkább ülnél tanárnál hetente iskolai környezetben, mint hogy beszélj egy lány osztálytársaddal és megkérd, hogy segítsen?
- Oké, most, hogy össze-vissza forgattad a szavaimat és ezt direkt úgy fogalmaztad meg, hogy kiégjek magamon... - kezdtem, de nem hagyott kibontakozni.
- Szóval, az gond nélkül megy, hogy idegen, félig ismeretlen, innen-onnan, buliból, ismerősön keresztül összeszedett lányok elérhetőségeit kérd el, bele se mélyedjünk jobban, miket még, de a saját osztálytársad, aki egyébként a szomszédod is, segítségét meg nem megy?
Miért olt szét a saját anyám?
- De, csak nem akarom, mert behalok a cringetől - magyarázam, de mondjuk ez már kezdett egyre reménytelenebbnek tűnni.
- Szóval az nem kellemetlen, hogy egy bulis este alatt smárolás közben teljes DNS-cserét folytass valami véletlenszerű lánnyal, az pedig, hogy ettől a kedves, aranyos leányzótól, aki még csak nem is idegen, megkérdezd, hogy vállal-e heti egy órát veled, igen?
- Nem Levenduláról van szó, nem fogok senkit megkérni, hogy rajzból korrepetáljon, mert kibaszott gáz.
- Azért rendesen van egód, fiam.
- Nem akarok kapásból két embert megszopatni, én így is-úgy is benéztem, akkor már a másik legyen olyan, aki pénzt kap érte, ez a munkája és nyugodtan, feltűnően leszarhatom, nem baszok ki a kedves, aranyos osztálytársammal is - idéztem vissza.
- Roli, beszélj már normálisan.
- De most komolyan - folytattam - Amúgy meg mi az, hogy úgy hív fel téged egy tanár, hogy járjak korrepre valakihez úgy, hogy még nem is tud róla a csaj?
- Túldramatizálod. A tanár úr részéről ez csak egy ötlet volt, mert jól jöhet neked, pláne művészeti iskolában, ha kicsit fejlődsz, és javasolta, hogy például Levendulával dolgozhatnátok együtt, ha benne van, mivel vele egészen biztosan jobban jársz, mint egy tanárral. Ez az egész csak egy ötlet, jó szándékból.
- Szar ötlet.
- Ne hisztizz már. Ne próbáld bemagyarázni nekem, hogy olyan borzasztóan nagy szenvedés lenne hetente egy órát eltölteni azzal a lánnyal, mert nekirohanok a falnak. Ráadásul nem atomfizikáznod kell, ahova kétszázszázalékos koncetráció kell, hanem rajzolgatni egy lánnyal, aki nagyon ügyes, segít neked, beszélgethettek közben, ismerkedtek, örülj neki. Nem tudok róla, hogy olyan nagyon irritálna a társasága.
Túl sok pletykás nőszemély van a családomban, már ezer éve lebuktam, hogy érdekel a csaj, épp mikor mennyire.
- Anya, ezer plusz egy jobb megoldásom van arra, ha egy lánnyal akarok lenni, mint hogy korrepetáltassam magam egy készségtantárgyból, amiből ő full ügyes, én meg kábé annak a pohárnak a szintjén vagyok és még utálom is csinálni. Azért a csajozási szintem ne merüljön már ki abban, hogy korrep kell ahhoz, hogy beszélgetőviszonyba kerüljek azzal, akivel akarok, aki ráadásul az osztályomba jár és van kábé három méter a házaink között. Amúgy meg rohadt meghitt, ketten a suliban a rajzteremben délután, el ne olvadjak.
- Ki mondta, hogy az iskolában kell korrepetálnia? Átmész hozzá, vagy ő jön át ide, mint mondtad, három méter van a házaink között.
Oké, ebbe így nem gondoltam bele, lekötött, hogy ki vagyok akadva.
Azért így már jobb egy fokkal.
- Jó, de amúgy meg Vivivel vagyok - tettem hozzá.
- A teniszes lány?
- Aha.
- Ez a végső érved?
- Nem, csak mondom.
- Nagyszerű, ismeritek egymást egy hete nagyjából. Nem ez a téma.
- Akkor sem akarom megszivatni azzal, hogy random ráírok, hogy "szia, reménytelen vagyok, de áldozz már rám heti egy órát és korrepetálj már" - tértem vissza a korrep-témára.
- Ne vedd magadra, de kezd fizikailag fájni, amit itt összeproblémázol. Pont te.
- Pont én - ismételtem meg a szemeimet megforgatva, éreztetve, hogy nem jön be, hogy ezt mondja.
- Csak kérdezd meg tőle, hogy van-e kedve hozzá, ne legyen már ennyire bonyolult.
- Jól van, már rég eldőlt, hogy megkérdezem, nem? - kérdeztem vissza kedvtelenül.
- Akkor hajrá - válaszolta, elég egyértelműen, hogy nem majd, most, úgyhogy elővettem a telefonom és ráírtam a csajra.
Nem, anyám nem érti meg, hogy nem azzal van a bajom, hogy rá kell írnom, de mindegy, megadtam magam.
Akkor már tényleg inkább legyen a szöszi csaj, mint bárki más, akármilyen cringe.
"Nekem oké, szívesen segítek"
- Elvállalta, mi? - kérdezte Anya mosolyogva, ahogy a reakciómat fürkészte.
- Oké, igen - válaszoltam nagy nehezen, majd inkább felmentem a szobámba, hogy visszaírjak neki.
Na, ha valamit, ezt aztán tényleg soha nem gondoltam volna.
**********************************
[II. fejezet - Casso szemszöge, kilencedik szilveszter után]
- Mi volt veled tegnap, tesó? - kérdezte Ricsi, amikor már mindenki lelépett, én meg a kanapén nyomkodtam annak a szar tévének a távirányítóját.
Nem amúgy, a tévével önmagában nincs baj, csak nekem akkor mindennel bajom volt, akkor kábé huszonnégy órája már az összes életkedvem elment.
- Hagyjuk - pattintottam a témát.
- Pfú, ez jó szarul hangzik - ült le mellém - Már így is. Ha nem akarod, nem kell mondanod, nem azért, de...
- Offoltak - válaszoltam unottan.
- Téged, mi van? Ki? - döbbent le, mire ránéztem.
Vajon ki?
Az egyetlen lány, akitől még szarul is érint.
- Leni dobott? - értelmezte pislogva - Nemááár.
Kínosan elröhögtem magam.
- Az hagyján, azután, hogy megcsókoltam. Fasza.
- Miii, lemaradtam, kajak megcsókoltad?
- De vágod, ő is engem, éjfél körül, amikor már bent voltatok, ott smároltunk egy csomó ideig, full jó volt, neki is tetszett, baszki, aztán tíz perc múlva közölte, hogy alig ismerjük egymást, meg várni kéne.
- Akkor ezért basztál be azután, hogy lelépett, oké, vágom.
- Szarért csókoltam meg, baszki.
Szarért vágytam rá ennyire.
Ricsi elhúzta a száját, aztán rám nézett.
- Az legalább jó volt?
- Kurvára, Úristen - túrtam a hajamba nyöszörögve - Amúgy rohadt jó, már eskü örültem, hogy vége annak a retkes évnek, Lizának, meg az összes szarnak, aztán most egyből így nyitok.
Az a gáz, hogy nem az előző év volt a szar, hanem az életem az, csak most már legalább más dátumot írunk.
- De nem vágom, full bejössz neki - értetlenkedett Ricsi.
- Ja, én is ezt gondoltam - röhögtem el magam feszülten - Ezelőtt kétszer akartam megcsókolni, csak mindig közbejött valami, ez volt a harmadik, most meg is csókoltam, és mind a háromszor rohadtul ugyanúgy benne volt, ő is akarta, nem értem, kurva életért játszik velem, baszki.
- Sajnálom, Ró.
- Hát ja, én is.
Valaki tanítson már meg, hogy kell jó emberekbe beleesni, köszi.
*************************************
[III. fejezet - Leni szemszöge, bakonyi kirándulás kilencedikben, felelsz vagy mersz, VÁLTOZAT]
"Casso következett.
- Ezt ki írta? - mosolyodott el halványan.
- Mutasd - hajolt oda Ricsi, mire Casso odatartotta neki a cetlit.
Csak ők ketten látták, miközben vigyorogva összenéztek, mindenki más pedig kíváncsian próbálta megtudni.
- Na, mit húztál? - kérdeztem pislogva, mire Casso és Ricsi egyszerre rámnéztek."
Nem értettem, mi ez az egész, a Varga ikerpár kivételével heten voltunk ott, hat fiú és Betti, az egyetlen lány rajtam kívül, aki csak azért jött, mert mostanában Cassoval fogalmam sincs, hogy mi van közöttük, hogy járnak-e már, vagy majd csak fognak, de ő is pont ugyanolyan értetlenül nézett a kapucnis pulcsis srácra, mint én vagy a többiek.
- Kurva élet - röhögte el magát halkan Casso Ricsire nézve. Ezt a szép szókapcsolatot is csak azért hallottam, mert viszonylag közel ültem hozzá.
- Mit húztál? - kérdezte Betti, mire Casso felpillantott rá, majd valamilyen érthetetlen okból kifolyólag rám is, egész hosszan, ahhoz képest, aztán beletúrt a hajába és mégegyszer rám pillantva lerakta a cetlit az asztalra.
Meg kellett csókolnia valakit.
- Jaaa - nevette el magát Betti - Ééés, kit fogsz? - kérdezte Cassotól vigyorogva.
Mindenkinek egyértelmű volt, hogy Bettit fogja, mégiscsak van közük egymáshoz, így nem is értettem, hogy mit vacillál ezen, miért néz rám megint.
Már épp zavarodtam volna össze, amikor odaült aztán Bettihez és őt smárolta le, mire ösztönösen elkaptam a fejem.
Nézni se bírtam, ahogy megcsókolta, Betti vigyorogva, gondolkodás nélkül még viszonozta is, a hajába túrva, többször is, nyelvesen, akkora volt a gyomrom, mint egy golflabda, legszívesebben elfutottam volna onnan.
Nem volt a legkellemesebb élmény végignézni, ahogy a srác, akibe beleestem, megcsókolja a lányt, akire alapból féltékeny vagyok.
- Feladat teljesítve - jelentette be Betti ünnepélyesen, mosolyogva, ahogy Casso elhajolt tőle.
- Jaja - vigyorgott rájuk Laci.
Megéreztem egy tekintetet magamon, mire felemeltem a fejem, nem nézegetve tovább a görcsösen összefont ujjaimat, a tekintetemet pedig Casso vonzotta magához, aki velem szemben ült már, és ahogy észrevette, hogy észrevettem, hogy néz, el is fordította a fejét egyből.
[...]
"- Te jó ég, mit fogok kapni - húztam el a szám, majd Laci sapkája felé nyúltam, és elolvastam a cetlin szereplő írást - Mi? Nem! Kiszállok - jelentettem ki."
"Fuss három kört az épület körül!"
- Nemnemneeem - nevettem el magam őszintén, tiltakozva.
- Dededeee - vigyorgott Ricsi.
Tiltakoztam egy darabig, hogy simán lebukok a tanárok előtt és amúgy sincs kedvem a hajnal közepén futkorászni, de minden egyes ellenkezésemmel pont a fordítottját értem el, már csak azért is meg kellett csinálnom, sőt, a fiúk kitalálták, hogy lecsalnám, úgyhogy valaki menjen velem együtt ellenőrizni.
Legalább nem leszek egyedül.
Most már csak az volt a kérdés, hogy ki jöjjön velem.
- Oké, megyek én - szólalt meg Casso a legnagyobb meglepetésemre, mire csodálkozva ránéztem, de nem csak én, a mellette ülő Betti is - Szétfuttatom - nézett Andrisékra derűsen.
- Futtasd - vigyorgott Laci.
- Attól félek én is - túrtam a hajamba nevetve.
Casso és én kimentünk a faház elé, addig a többiek elfoglalták magukat valamivel, Cassoba helyezve a bizalmat, hogy tényleg megcsinálom a feladatom.
- Futsz mellettem? - kérdeztem.
- Azért jöttem. Na, beszámolok.
- Okés.
- Akkor három, kettő...
És elkezdtünk futni, először én indultam el, majd lazán beért és úgy futottunk tovább.
- Oké, meg kell állnom, beszorult a levegőm - álltam meg később, mire ő is lelassított, majd jókedvűen mosolyogva visszajött hozzám - Jól van na, ez a hajnali három órai kondícióm.
- Jaja - hagyta rám szórakozottan, majd leültem a fűbe a ház mögött, messze a többiektől, ő pedig mellém.
Szuszogva kifújtam magam.
- Nem tetszik ez a játék - vallottam be nevetve, miközben igyekeztem a légzéstempómat alaphelyzetbe állítani.
- Hát ja - értett egyet, olyasmi stílusban, mint ha azt mondaná, hogy "ugyanez".
- Azért a te feladatod nem tűnt valami nagy szenvedésnek - vágtam rá, talán túl őszinte hangnemben, mire rámnézett és elnevette magát.
Ezt tényleg túl őszintén mondtam.
- Hogy lekapjam Bettit?
- Miért, olyan nagy trauma volt?
Casso zavartan elnevetve magát, beletúrt a hajába, én pedig folytattam.
- Tudom, nincs közöm hozzá, de én eddig is majdnem biztos voltam benne, hogy együtt vagytok - tettem hozzá, bizonyítva, hogy bár nem értettem, min dramatizál, de ne tegye.
- Nem vagyunk - válaszolta egyszerűen, mire értetlenül ránéztem - Csak kavarunk. Vagy beszélünk, talizgatunk, hívd, ahogy akarod.
- És eközben meg probléma, hogy meg kellett csókolnod?
- Nem, nem... - tiltakozott a hajába túrva, majd valahogy megpróbálta javítani magát - Nem... nem azzal van a gáz. Na, futás tovább - zárta le a témát, majd felállt, így kénytelen-kelletlen én is.
Ez elgondolkodtatott, miközben futottunk.
- Ne agyalj már ennyit - szólalt meg az arcomra pillantva.
- Nem tudok nem agyalni, próbálom megfejteni, amit mondtál, csak mert nekem elég értelmetlenül hangzik - válaszoltam őszintén, és már lassítottunk is le újra.
- Igen?
- Hát, figyelj, elvileg "kavarsz" egy lánnyal, önszántadból, ennek ellenére azt mondod, hogy tudnád kifogásolni, hogy meg kellett csókolnod valakit és őt csókoltad meg, szóval kifogásolod, de nem azzal van a probléma, hogy meg kellett csókolnod. Hogy mi van? - kérdeztem elnevetve magam.
- Hagyjuk már.
Egymás szemébe néztünk egy pár másodpercre, majd hogy egyértelmű legyen, újra megszólalt.
- Nem ragaszkodom hozzá, hogy tovább fejtegesd.
- Zavar, ha mások előtt kell megcsókolnod valakit? - kérdeztem rá egy kis gondolkodás után.
- Attól függ. De szálljunk már le a témáról.
Ezzel lezárta a témát, én nem tudtam tovább kérdezgetni, ő pedig nem folytatta magától.
A harmadik kör vége előtt, még mielőtt visszamentünk volna a többiekhez, felsóhajtva megállt, mire én is.
Újra egymás szemébe néztünk, hiába zárta le a témát, azért közöttünk maradt, úgyhogy sóhajtva beletúrt a hajába és hagyta kifakadni magából az őszintét.
- Oké, csak hogy ne gyárts összeesküvés-elméleteket, nincs bajom Bettivel, de nem akartam ezt, csak gáz lett volna, ha nem őt... mindegy, érted, hagyjuk - kapta el a tekintetét.
- De várj, várj... - nevettem el magam zavartan - Azt akarod mondani, hogy...
- Ja, azt akarom - túrt a hajába kínosan.
- Akkor mit keresel Bettinél?
- Nem vagyunk együtt. Csak tudod, beszélünk, talizgatunk...
Pár másodpercig csak magam elé nézve emésztgettem a szavait, majd akaratlanul elmosolyodva ránéztem, ő pedig erre zavartan elnevetve magát, elfordította a fejét.
- Basszameg, miért kellett ezt elmondanom - nyöszörgött.
- Most akkor vagy nem vagy hetero, vagy... - néztem rá, bár az elsőt én se gondoltam komolyan, csak a másodikat akartam kimondatni vele.
- Egyszer már megcsókoltalak, Leni, kétszer majdnem, mégis min vagy meglepődve? - kérdezte kellemetlenül - Amúgy full hetero vagyok, ne ezen izgasd magad.
- De akkor ha jól értem, kimondhatom, hogy...? - néztem rá bizonytalanul, megerősítésre várva.
- Mondd - hagyta rám zavartan, tehetetlenül elnevetve magát.
- Szóval meg akartál...
- Meg akartalak csókolni, oké, kimondtam én, hagyjuk már - próbálta lerázni a témát.
Döbbenten néztem rá.
- Jó - igazítottam meg a hajam elpirulva.
Remélem, a sötétben nem láthatta a bőrszínem árnyalatát.
Casso a hajába túrva nézett.
- És ha nem lett volna a játék? - szólaltam meg újból, mire ismét felém kapta a fejét.
- Így se érdekelt a játék.
- Akkor ha nem érdekel, ne fussunk - mosolyodtam el.
Meglepetésemre Casso elnevette magát, majd a faházra pillantott és vissza rám.
- Mondjuk szétszednek minket, hogy mit csináltunk ennyi ideig - gondoltam tovább.
- Akkor érjünk vissza - közölte, majd erre felmentünk a dombon.
Nem tehettem róla, de a gondolattól végig mosolyogtam, amit szerintem észrevett, mert az első pár pillantása után inkább csak maga elé nézett.
A faház hátsó fala mögött voltunk, amikor lelassítottam, és megállva ránéztem.
- Köszi, hogy elmondtad - vallottam be.
Casso visszafordult hozzám, majd ahogy nézett, bár sötét volt, de egy pillanatra láttam, ahogy tényleg csak egy fél másodpercre a számra szökött a tekintete, majd vissza a szememre.
- Hát, mondanám, hogy szívesen, de... - röhögte el magát.
- Bocsi - sütöttem le a szemeimet.
Elég kínos helyzetbe hoztam, de nem csak őt, magamat is, az övé viszont jobban érdekelt, úgyhogy megszólaltam újra, hogy mentsem a helyzetét.
- Egyébként, ha már te is bevallottad... - szólaltam meg a kezemet morzsolgatva a zavartól, mire rámnézett - Nekem meg végignézni nem volt valami... nagy élmény. Érted.
Egy pár másodpercig szó nélkül egymás szemébe néztünk, azt hiszem, néhány újragondolás után le is reagálta, én viszont túlságosan zavarban voltam, úgyhogy hátraléptem volna, hogy jó, menjünk vissza a faházba, csakhogy picit így is zavarban voltam, ki ne lenne, ha a srác, akibe bele van esve, most vallotta be, hogy megcsókolna, és most sodortam egy igazán kellemetlen szituációba, szóval zavarban voltam, így nem esett le, hogy mögöttem egy fél méterrel egyrészt a faház fala van, másrészt meg, ami akkor fontosabb volt, egy kisebb gödör is, amibe jól beleléptem, kishíján elestem ott Casso előtt.
Sőt, gyakorlatilag az egésztől annyi mentett meg, hogy jók a reflexei és ösztönből elkapva a karom, visszarántott onnan, maga felé.
Ennek következtében majdnem nekiestem, a kezemmel támaszkodtam meg a mellkasán, teljesen akaratlanul, majd ahogy ezt megéreztem, elpirulva elhúztam a kezem és ösztönből felpillantottam rá.
Meglepően közel kerültünk egymáshoz, de egyikünk se húzódott el, először egymás szemébe néztünk, majd valahogy a tudatalattimnak köszönhetően, a szájára pillantottam, ahonnan aztán elkaptam a tekintetem, nehogy észrevegye, és láthatólag egy pillanattal később ő is pont ugyanezt tette.
Egy rövid szemkontaktus után, ami pár pillanat volt csak, mégis egy örökkévalóságnak tűnt, amíg elvesztem a szemeiben, újra eljátszottuk ezt, és újra, egyre hosszabb ideig merve elidőzni a másik ajkain, majd valószínűleg ösztönből közelíteni kezdtünk egymáshoz, lassan, mint ha még magunk se döntöttünk volna tudatosan, hogy mit is akarunk ezzel, figyelve a másik reakcióját.
Alig pár centi választott el minket, az ajkainkat egymástól, amikor csak egy pillanatra összenéztünk, hogy a másik akarja-e, és akartuk, így az egyik kezemet visszacsúsztattam mellkasára, a másik karomról pedig, amit el se engedett, gyengéden lecsúsztatta az ujjait a kézfejemre, még közelebb húzott magához, majd megsimította az arcom, lehunyta a szemeit, mire én is az enyéimet, picit oldalra biccentettünk a fejünket, pár pillanat múlva pedig megéreztem az ajkait.
Gyengéden csókolt meg, én gyengéden csókoltam vissza, aztán erre feltörő érzésekkel elengedtük egymás kezét, ő az arcomhoz nyúlt, az egyik kezével megsimítva, a másikkal a tarkómnál beletúrva a hajamba, én pedig a nyaka és az állkapcsa közötti részre vezetve a kezem nyitottam szét egy picit az ajkaimat, ő is az övéit, behatolást engedve a másik nyelvének, amiket habozás nélkül vezettünk át a másik szájába, végigsimulva egymáson, hosszasan megcsókolva egymást újra, újra és újra.
Casso időközben - persze kikerülve a gödröt - nekitolt a faház falának, aminek a hátammal támaszkodtam neki, ő pedig a derekamat átölelve csókolt tovább.
Ahogy elengedtük egymást, alig tartva valamennyi távolságot kettőnk között, egy pár pillanatot vártunk, hogy szóljon a másik, majd végül ő törte meg a csendet.
- Azért most adtam, hogy nem a többiek előtt kellett - jegyezte meg derűsen, mire felnevettem.
- Így már nem is olyan rossz a játék.
- Továbbra se érdekel a játék, Szöszi.
**************************************
[IV. fejezet - Zsombi szemszöge, tizedik osztály, Casso szülinapja]
Van, hogy felmerül bennem a kérdés, hogy mégis mikor vesztettem el a méltóságomat annyira, hogy folyamatosan magamból csináljam a legnaivabb bolondot.
Talán, még amikor életemben először lettem szerelmes, bármit megadtam volna, hogy azzal a lánnyal legyek, akit szeretek, abban a reményben hitegettem magam, hogy ha őszinte vagyok hozzá és küzdök érte, viszonozhat bármit az érzéseimből, ezzel hitegettem magam, hogy ne törjek össze, akkor is, ha rengeteg csalódást és megaláztatást kellett emiatt elviselnem, csak azért, hogy fél év után a lány egy olyan srácot válasszon, aki semmit nem tett érte, és nemhogy nem érdemelte meg, hogy Liza szeresse, hogy vele legyen, annyit se, hogy egyáltalán egy pillantást is vessen rá.
Akkor jöttem rá először, hogy ez az élet minden, csak nem igazságos, főleg velem szemben.
Végignéztem, az egészet végignéztem, ahogy mindezek után vele van, minden nap kishíján megfojtott a tudat, pláne, hogy még az arcomba is volt tolva, én voltam a vesztes, pedig annyi bűnöm volt csak összesen, hogy beleszerettem egy lányba, ezért viseltem el annyi lenézést, megalázást, fájdalmat. Én voltam utálva, hogy nem rajongtam ezért az egészért, vagy a srácért, aki elvett tőlem mindent, ami azelőtt tartotta bennem a lelket, meg is verettem magam az egész miatt mindezek után, konkrétan véresre lettem verve, mert utált, annyira rühellem, ahogy még soha senkit nem rühelltem ezelőtt.
Ekkor tudatosult, hogy ebben az életben kiállásra megy minden, pont le van szarva, hogy milyen vagy, érdemtelenül kiemelt, örök győztesek vannak, és igazságtalanul utált örök vesztesek, változtatni nem lehet, maximum beletörődni, ami nekem meg soha nem ment.
Egy jobb világon talán nem a szép szemek, a népszerűség és az értéktelen eredmények felmutatása alapján ítélik meg az embereket.
Szerettem Lizát, mindent meg tudtam volna neki adni, erre ő először azt a srácot választotta, akit a többséggel ellentétben mindig szívemből rühelltem, mert valószínűleg csak engem nem tévesztett meg az önimádata és a külseje, majd közvetlenül utána egy másik hasonlót, aki olyan rosszul bánt vele, ahogy nekem soha eszembe nem jutna, mindkettőt végignéztem, végig tudva közben, hogy én mennyivel jobb lennék neki.
Ő is tudhatta volna, de mint mondtam, ezen a világon nem a valós érdemek alapján ítélik és válogatják meg az embereket.
Egyszer volt csak, hogy úgy éreztem, hogy a hajóm végre révbe ért, végre igazságos hozzám az élet és most az egyszer nekem is jár a boldogság, aminek a kereséséért már annyit szenvedtem azelőtt.
Megismertem egy lányt.
Különös volt a megismerkedésünk, kiszámíthatatlan, és pont ettől tűnt olyan sorsszerűnek. Reményt adott.
Amikor először találkoztunk személyesen, és beszélgettünk, már akkor éreztem, hogy szerepe lesz az életemben, olyan volt, mint egy angyal, gyönyörű, aranyos, tökéletes - mindent kész voltam érte megtenni.
Boldoggá tett, elhitette velem, hogy ő is szeret, soha nem éreztem magam még annyira jól, mint amikor vele lehettem, minden erőmmel azon voltam, hogy megérdemelhessem, hogy ezt viszonozhassam neki, minden azelőtti sérelmemet és képemet a világról megváltoztatta, egészen addig a napig, amíg vissza nem tértünk az eddigi, jól megszokott forgatókönyvhöz.
Kiderült, hogy nem szeret - pontosítok, nem engem szeret.
Eszköz voltam, hogy elterelje a figyelmét a saját szerelmi bánatáról azzal a sráccal kapcsolatban, aki azelőtt is tönkretett már.
Ugyanőt választotta. Pontosan ugyanazt, helyettem, ugyancsak érdemtelenül a srác részéről.
Ismételve magam, vannak örök győztesek és örök vesztesek.
Varga Roland az örök győztes, mindig, mindenben, amióta az eszemet tudom, a legjobb, a legnépszerűbb, akit mindenki imád, aki mindent, mindenkit megkap bármilyen erőfeszítés nélkül, érdemtelenül, mindenhol sikere van, mindenhol ott van, mindenben, és már rohadtul gyűlölöm ezt az egészet.
Egy biztos, ennél igazságtalanabbul összetett világot kitalálni se lehetne.
Ezt a mindennek ellenére egy életen át az örök vesztes szerepét játszó srác mondja, aki már rég elvesztette a méltóságát, az érdekeltségét, hogy mit gondolnak róla, aki folyamatosan csak a bolondot tudja csinálni magából, mert nem mindegy már?
Hihetetlen, hogy néha még reménykedni tudok.
- Szia Zsombi – hallottam meg a volt barátnőm hangját a telefonon keresztül, mire a hajamba túrtam.
Négy hónapja szakítottam vele, mert nem szeretett, de én még meg akartam adni az utolsó esélyt kettőnknek.
Talán soha többet nem kéne szerelmesnek lennem.
- Szia, zavarlak? – kérdeztem vissza.
- Nem, dehogy, mi az?
Őrület, hogy még én jöttem zavarba mindezek után, mert fogalmam se volt, hogy mit mondjak.
- Régen beszéltünk, csak érdekelt, mi van veled, hogy vagy mostanában...
Örökkévalóságnak tűnt az a pár másodperc, amíg csend volt a vonal másik végén.
- Aham. Jól vagyok. Köszi. És te?
Ekkor még nem tudtam megállapítani, hogy miért érzem ezt, de valahogy sejtettem, hogy nincsen egyedül, aztán végül elvetettem a gondolatot.
- Megvagyok. A körülményekhez képest – mondtam végül, ahelyett, hogy szívem szerint egyből a témába vágtam volna.
- Akkor jó.
Határozottan úgy hallatszott, hogy nincs egyedül, de próbáltam nem foglalkozni ezzel és úgy viselkedni, mint ha maximálisan rám figyelne.
- Egyébként, ha már így beszélünk, valami komolyat mondanék... - próbálkoztam.
- Igen?
Nagy levegőt vettem, összeszedtem magam és kimondtam, már úgy is minden mindegy.
- Szeretlek.
Egyszerre esett le egy óriási kő a szívemről, ahogy ezt kimondtam neki, és egyszerre gördült a helyére új, mert nem mondott semmit, szóval inkább őszintén folytattam.
Mindig bíztam abban, hogy az őszinteség út lehet az igazságos bánásmód felé.
Kár, hogy ez a valóságban nem így működik.
- Tudom, hogy nem alakultak túl jól a dolgaink eddig, de... fontos vagy nekem, olyannyira, hogy szeretnék még egy esélyt adni kettőnknek, tiszta lappal, ha te is hasonlóan érzel, vagy csak látsz esélyt rá, hogy alakulhat így – vallottam be az arcomat dörzsölve.
Továbbra se szólt semmit, minden egyes néma másodperc fokozatosan törte össze az elképzeléseimet. Megéreztem azt a szokásos érzést. Az örök vesztes-érzést, a világ hülyéje-érzést, aki ismét feleslegesen próbálkozott, és csak tovább ölte azt a maradék méltóságát.
- Itt vagy, Leni? – szólaltam meg nagy nehezen újra.
- Igen – hallottam meg a hangját.
- Akkor?
Nagy nehezen végre választ kaptam, de talán jobb is lett volna, ha megkíméltem volna magam ettől a beszélgetéstől.
Nem akar megbántani, de nem.
Nem szeret azóta se, miért is tenné?
Egy keserű mosollyal az arcomon tudatosítottam, hogy igen, van, ami tényleg nem változik.
Világ idiótája.
Komolyan azt hittem, hogy most az egyszer más lesz?
Kishíján fel tudtam volna robbanni, annyira átvették felettem a szokásos érzelmeim a hatalmat.
- Sajnálom – mondta Leni, de mindennek tűnt, csak őszintének nem.
Az egyetlen, aki sajnálja az egészet, az én vagyok, ha valaki, ő aztán biztosan nem sajnálja.
- Hát... - nevettem el magam feszülten, remegő kézzel az idegtől, már a saját hangomat se hallottam, hogy miket mondok, olyan hangosnak éreztem a szívverésemet, vagy az összes kis zajt a vonal másik oldaláról – Biztos. Ki vagyok vele segítve.
Senkinek nem kívánom azokat az érzéseket, amik akkor bennem voltak.
Vagyis, őszintén? De.
Egy valakinek rohadtul kívánom, hogy érezze csak.
- Zsombi, kérlek, ne csináld ezt.
Már az ő hangját is alig hallottam, annyira kiborultam az újbóli felismerésektől, hogy kishíján bekönnyeztem tőle.
- Megint elhittem, hogy nem csak úgy csináltál, mint aki szeret. Soha nem szerettél, mondd ki.
- Zsombi, én...
Egy újabb keserű nevetés hagyta el a számat.
- Semmit nem jelentek. Tudtam.
- Nem, ez nem... - védekezett ösztönösen.
- Majd elfelejtettem, most jön a „sokat jelentettél, csak barátként" rész.
- Mit vársz tőlem, mit mondjak???
Őszintén?
Hogy van még esélyem egy olyan életbe kerülni, ahol csak egy kicsi igazságot érezhetek abban, ahogy az egész világ bánik velem.
- Most már csak, hogy mondd ki, mit gondolsz, akkor legalább soha többet nem tudom hitegetni magam – vágtam rá, hagyva, hogy minden kitörjön belőlem, ellenkezni se nem tudtam, se nem is akartam már – Nem szerettél soha, nem is hiányzom. Csak mondd ki.
Pár másodpercig csend volt, amit végül az ő hangja tört meg.
- Igen.
Soha az életemben nem törtem még akkorát, mint most, ahogy mindezek után ráerősített arra, hogy értelmetlen volt minden elképzelésem.
Kimondta.
Úgy tűnik, a remény az igazságban tényleg csak az olyan naiv idiótáknak való, mint amilyen én is vagyok.
- És ott van az az egoista, deszkás srác... - szólaltam meg a feszültségtől beremegett hanggal, úgy érezve magam, mint akit épp most vertek szarrá.
Itt már az idegtől bekönnyezve, keserűen csak mosolyogni tudva, mosolyogni magamon, folytattam.
- Előttem is őt szeretted, akkor is, amikor együtt voltunk, talán azóta is...
Akkora gyűlöletet éreztem magamban, ahogy ő is eszembe jutott, hogy fizikailag éreztem, ahogy felemészt belülről.
Minden sorban villant be, és ekkor állt össze a kép.
Nincs egyedül.
Vajon kivel lehet akkor?
- Ha már itt tartunk, mi van vele? – kérdeztem rá, miközben fel se tűnt, hogy lassan kiabálni kezdek a túláradó, gyűlöletes, gyötrelmes érzéseimtől, amik csak kitörésre vártak.
- Őt hagyd ki ebből!
Nem túlzok, ha azt mondom, hogy az egész testemben éreztem már azt a fojtogató görcsöt, ami minden másodperccel, minden megjelenő gondolattal egyre csak nőtt bennem.
- Együtt vagytok – mondtam ki keserűen elnevetve magam, félig kérdésnek szánva, bár igazából magambam már tudtam, hogy igen.
Együtt vannak.
- Semmi közöd hozzá Zsombi, semmi!
Igaz, mit érdeklődök, tényleg, végülis ezt már úgy is láttam egyszer.
Ő is az övé lett. Mindig minden az övé.
- Mit akarsz ezzel az egésszel elérni nálam? – folytatta a volt barátnőm a vonal másik végén, tovább forgatva a kést bennem – Hogy bocsánatot kérjek? Azt már megtettem, nem egyszer! Ezenkívül nem értem, mi a célod, hogy hazudjak, hogy nekem rossz legyen, mert neked is, vagy hogy érezzem rosszul magam amiatt, amiért boldog vagyok, mert igen, az vagyok, viszont én soha nem szerettem volna, hogy te ne legyél az, sőt! És tudod mit, igen, minden igaz, amire rákérdeztél, ettől függetlenül nem szerettem volna összeveszni veled, mert számítottál nekem, nem úgy, ahogy akartad, ezt sajnálom, tényleg, de számítottál. Remélem, ezt akartad hallani, mert mást nem tudok és nem is fogok mondani.
Erre már válaszolni se tudtam, csak kinyomtam a telefonom, és teljes erőből nekivágtam a falnak.
Vannak örök nyertesek és örök vesztesek.
A nyertesek boldogok, a vesztesek beletörődnek.
Kár, hogy nekem ebből egyik se megy.
************************************
[V. fejezet - Casso szemszöge, tizedik május]
- Amúgy ki ez a Bogi? - kérdezte Laci, mire ránéztem.
Így négyen suli után vettünk kaját, azzal együtt meg beültünk egy padra dumálni.
- Ró nője - mondta Ricsi helyettem.
- Oké, ezt levágtuk azért - röhögte el magát Andris, miközben rágyújtott egy cigire.
- Bátyám haverjának a húga - vontam vállat - Annyira nem nagy dolog.
- Kapucniban kurva jó nő - vigyorgott Andris, mire elröhögtem magam.
Ja, hát Bogi haja azért elég kemény.
Előnye, akármilyen hajú csaj az ideálom, részben fixen megvan benne.
- De most amúgy akkor Lenivel... - tért vissza a témára Laci, aztán beleharapott a burgerébe.
Lehet túl ösztönszerűen kaptam fel a fejem az exem nevére.
Ez a név valahogy mindig gyomron vág, csak annyitól, hogy hallom.
- Rég szakítottunk - mondtam, talán olyan közömbösen, mint azt akartam.
Ricsi azért rámnézett erre, az ikertesómat átvágni másik szint, mint neki is engem, de nem néztem vissza rá.
- Amúgy most nem azért, de... - folytatta Laci rágás közben - Vagy két évet szórakoztatok Lenivel össze-vissza, vagy másfelet, aztán dobtátok egymást két hónap után?
Kösz, haver, emlékeztess csak rá, hogy kurva szar.
- Most meg már is Bogi van - tette hozzá utána - Mármint, nem az, jó csaj, csak azért Lenivel...
- Pont leszarom Lenit - vontam vállat, majd elkértem Andris öngyújtóját Lacitól és én is rágyújtottam.
Négyünk közül mostanában csak Ricsi a nemannyiradohányos, Lacit dobta a nője, engem megcsaltak, Andris, hát ja, ő csak úgy, szóval négyen közösen vagyunk cigisek, legjobb program.
- Kemény - pislogott Laci.
Ezután eltereltük a témát, és azt hittem, megszabadulok tőle, legalább estig, amíg nem leszek egyedül a gondolataimmal, de ahogy elköszöntünk estefele, hazaindultunk Ricsivel, és egy beszélgetéstémán túlvoltunk, a tesóm egy kis csend után felhozta.
- Pont leszarod a Lenit?
Erre kínosan elnevettem magam.
- Most mit mondjak? - kérdeztem vissza kedvtelenül, mire biccentett egyet.
- Tényleg nem akarsz dumálni vele? Ki van borulva, én beszéltem Lenivel, tesó, és...
- Oké, jó neked, nekem nem nagyon van miről beszélni vele - vontam vállat - Rég nem vagyunk együtt, full mindegy már.
Senkinek nem mondtam, hogy megcsalt, ki se akarom mondani, az embereknél általában letudom annyival a sztorit, hogy szétmentünk, és ennyi.
Épp elég szar így is.
- Na ez az, amit rohadtul nem veszek be, Ró - közölte egyszerűen.
- Túlteszem magam rajta, barátnőm van, ne reagáld túl.
Ricsi először nem akarta feszegetni tovább a témát, megtartotta a véleményét, tudom, hogy nem hitte el, én se hittem el, ha valaki nem mindegy az életemben, az a volt barátnőm, de nem csesztetett a témával, nem is nagyon beszéltünk az út további részében.
Amikor az utcánkba értünk, akaratlanul a szomszéd házra pillantottam.
Láttam az egyik ablakon át egy pillanatra, néhány másodpercre csak, nem tudom, mit csinált, de valaki beszélhetett hozzá, mert elmosolyodott rajta, aztán kiengedte a szőke haját, gyönyörű volt, mindig az, csak amikor nem látom, elfelejtem, hogy mennyire, és csak akkor jövök rá, amikor újra észreveszem, ezt játszom már egy ideje.
Fel se tűnt, hogy nézem, olyan érzéseket váltott ki belőlem, amiket rohadtul nem akartam, Ricsi viszont észrevett rajtam mindent, mire felé kaptam a fejem, egy pillanatra egymás szemeibe néztünk, egy pillantással lejátszottunk egy komplett párbeszédet, majd a hajamba túrva, mielőtt rohadt gyorsan behúznék a házba, megszólaltam.
- Ne mondj semmit, tesó.
****************************************
[VI. fejezet - Casso szemszöge, tizedik utáni nyár legeleje]
- Szerinted hogy áll?
A barátnőm elráncigált egy ruhaboltba, hogy felvegyen ruhákat a próbafülkében, én pedig értékelhessem.
Fasza program, vagyis egész tűrhető lenne, ha nem a legjobb résznél kellene mindig kimennem a próbafülkéből, az átöltözés ideje alatt. Nem mint ha nem láttam volna még ruha nélkül, vagy hatszázszor, szóval nem tudom, miből akar kizárni.
Mindegy, ezzel az egésszel már lógtam neki.
Amikor bemehettem hozzá a fülkébe, végigpillantottam rajta.
- Szép vagy.
Bogi elmosolyodott.
- Köszönöm - vigyorgott - Na jó, ezt nem tudom levenni egyedül, segítesz? - fordult meg.
- Na, fejlődünk - léptem oda mögé szórakozottan, mire felnevetett, én pedig lehúztam a cipzárt a hátán, ami fedetlenül túl ellenállhatatlan volt, úgyhogy mosolyogva a karját megsimítva megpusziltam kétszer vagy háromszor, ami tetszett neki, úgyhogy erre vigyorogva egy picit felvonta a vállát.
És ezután nemsokára megint ki lettem küldve.
- De minek? - röhögtem el magam.
- Nem tudom, legutóbb is beszóltak itt a biztiőrök.
- Ja, most úgy csinálsz, mint ha jókislány lennél, oké - biccentettem röhögve, mire nevetve rámnézett, én pedig jól van, jófej barát vagyok, kimentem.
Elöltözgetett egy darabig, én a fülkével szemben nekidőltem a falnak, ahogy vártam és inkább telefonoztam, mondjuk full céltalanul, csak pörgettem az Instát, visszaírtam egy-két embernek, meg ilyenek, de még mindig jobb, mint simán csak állni.
Ahogy nyomkodtam, a szemem sarkából csak annyit láttam, hogy egy velem egykorú, alacsony, szőke lány megy el tőlem pár méterre, mire ösztönből felkaptam a fejem, persze fogalmam se volt, ki az a csaj, akit láttam, nem is érdekelt utólag, jobban lekötött, ahogy realizáltam, hogy már megint.
Már megint ő van a fejemben.
Mindenhol őt látom, észre sem veszem, de őt keresem, akaratlanul, ez a legrosszabb, mindig eszembe jut, amitől egyre szarabb lesz az egész, minden egyes nappal, rá gondolok, még mindig, baszki, pedig már suli sincs és alig látom.
Soha nem fogom elfelejteni.
Egyszerűen csak esélytelen.
- Oksi, kész vagyok - lépett ki Bogi nemsokára a fülkéből, amikor már visszaöltözött a rendes ruhájába.
A ruhabolt után még elmentünk kajálni.
- Egész tudom már az osztálytársaidat, meg a haverjaidat - mondta Bogi, miközben sültkrumplit mártott ketchupba - Volt az a nyárköszöntő, akkor összeszedtem őket. Tényleg, múltkor, amikor volt a biziosztásod és utána átmentem hozzád, összefutottam azzal a... húúú, mi a neve. Azzal a szőke lánnyal, a nyárköszöntőn is ott volt.
- Leni - mondtam.
Ezt a nevet kimondani mindig máshogy üt valahogy.
- Igen, tényleg. Kedves lány, tökre szimpi.
Ja, tudom, én is ugyanezt gondoltam, amikor megismertem.
Akkor még nem tudtam előre, hogy bele fogok szeretni, vagyis de, az első pillantástól kezdve éreztem, hogy ő tipikusan az a lány, akibe egyik napról a másikra szerelmes leszek, ha hagyom magam, azt nem sejtettem csak, hogy ennyire, hogy ekkora hatalma lesz felettem és hogy ez lesz belőle.
Kedves lány, aranyos, okos, gyönyörű, olyan szép a mosolya, a nevetése, a szemei, az arca, amit egész nap el tudnék nézni, olyan, mint egy angyal, egy földre szállt angyal, a legimádnivalóbb lány az egész világon, persze, hogy beleszerettem, alap, hogy úgy beleestem, hogy soha nem fogok tudni kiszeretni belőle, és nyilván, ezek mellett pont ő tudott összetörni annyira, hogy konkrétan darabokra hulljak én is és az életem is, olyan magasba repített, ahonnan annyira kurvára fáj a padlóra zuhanni, hogy fel se tudok állni, olyan boldogságot mutatott meg nekem, hogy igazán kibaszottul fájjon, hogy elvesztettem, hogy hiányozhasson.
Rohadtul hiányzik.
Konkrétan minden hiányzik, ami ő.
- Nem is tudtam, hogy a szomszédod - tette hozzá Bogi.
- Az - vontam vállat.
- Azért vagytok jóban?
Na, erre most mit mondjak?
Nem terveztem elmondani neki, hogy volt barátnőm.
- Nem nagyon vagyunk jóban.
- Hogyhogy?
- Nem tudom, nem dumálunk annyit.
- Pedig én azt hittem, tök olyan volt, mint ha szoros kapcsolatban lennétek, vagy valami ilyesmi.
Szoros kapcsolatban voltunk. Múlt időben.
De amúgy ja, sok mindent elárul, hogy azt, hogy Leni és én közöttem van/volt valami, kábé még soha senkinél nem tudtam letagadni, aki volt már egy légtérben kettőnkkel.
Olyan volt közöttünk, vagy még van is, amit soha senkivel nem éreztem még.
- Ja, nem, csak ismerjük egymást egy ideje, ennyi - magyaráztam ki, mire bólintott.
Miután ettünk, Bogi még elszaladt mosdóba.
A mosdók előtti folyosón vártam meg.
Már vártam egy ideje, megállapítottam, hogy hatezer éve bennt van már, és hogy minden lány kábé a fél életét bennt tudja tölteni, erre meg beugrott egy párbeszéd, csak úgy random.
- Hallod, ez a csaj nem is rossz.
- A barna hajú? - kérdezte Ricsi.
- Neeeem. A szőke. Elkérem az instáját.
- Hát, most nem fogod - vihogott Gergő - Csaj, szóval egy pár évig bennt lesz a vécében.
Ezen azóta is kész vagyok. xd
Remélem, nem mosolyodtam el feltűnően, vagy ha igen, nem látott senki és nem néztek full retardáltnak, majd ahogy ez a sztori így a fejemben maradt, nem sok kellett ahhoz, hogy ismét megállapítsam.
Már megint.
Nem is tudja, hogy már akkor is érdekelt, amikor még azt se tudta, hogy létezem.
Pedig lassan már két éve volt, te jó Isten.
A kezemben volt a telóm, és most, hogy nem volt velem senki, a folyosón se, szinte ösztönösen kapcsoltam be, nyitottam meg a galériámat, rutinmennyiségű görgetés fel, már nem is kell keresgélnem, a többi kép színéről is felismerem, hol van, majd megnyitottam azt az egy képet, amit megtartottam róla.
Barátnőm van, féltékeny barátnőm, aki szokta nézegetni a galériámat, vagy hát minimum figyeli, akárhányszor keresek onnan valamit, ami amúgy nem zavar, felőlem, de Lenivel kapcsolatban nem akarok neki semmit megmagyarázni.
Volt róla egy csomó képem, csak úgy róla, rajta van a gépemen, de a telómról töröltem őket, egyetlen egyet tartottam meg róla, nem tudtam mindet letörölni.
Most is ezt az egy képet nyitottam meg.
Ösztönné vált, hogy amikor senki nincs velem és ő van a fejemben, megnyissam újra meg újra, nem tudok ellenállni, hogy láthassam.
Annyira gyönyörű, Istenem.
Tényleg soha nem fogom tudni elengedni.
Halkan elsóhajtottam magam, majd bejött egy értesítés.
Bogi: Egy kicsit sokan vannak a sorban, bocsi, de sietek. Puszi, szeretlek <3
Erre egy pillanatra lehunytam a szemem és oldalra néztem.
Mi a szart csinálok?
Visszanéztem a képre, és egy újabb sóhajtás után végül rászántam magam, és rányomtam, hogy töröljem.
A megerősítésnél haboztam, felette volt az ujjam, egy pillanatra majdnem töröltem, egy pillanatra majdnem visszavontam, akartam, de nem akartam, végigfuttattam mindent a fejemben, majd végül töröltem tényleg.
Tovább kell lépnem rajta most már.
- Itt vagyok! - jött ki Bogi nemsokára, kizökkentve, mire rápillantottam és elmosolyodtam.
- Helló.
- Szius - vigyorgott, majd odalépett hozzám és átölelte a nyakam, mire én is a derekát és megcsókoltam.
Ez eltartott egy darabig.
- Szeretlek - mosolygott rám, amikor elhajoltunk egymástól, mire mosolyogva megcsókoltam újra - Jajaj, nem válaszolsz - nevetett, mire derűsen ránéztem.
- Tudod, hogy én is.
- Jó, na - mosolygott rám, majd nem mondott semmit, ebből pedig kitalálhattam, mit akar, úgyhogy elnevettem magam, megcsókoltuk egymást megint, és megszólaltam.
- Szeretlek, Cica.
- Én is - vigyorodott el elégedetten.
Nem, nem szeretem.
Bírom a csajt, a barátnőm, cuki, jófej, elvagyok vele, nem azt mondom, de nem szeretem, minden, amit érzek iránta, köze sincs a szerelemhez.
Odavan értem, de nem őt szeretem, függetlenül attól, hogy megérdemelné.
Nem tehet róla, de ő nem az a lány. Nem ő az a lány.
Bírom, kedvelem, de nincs meg az az érzés, hogy basszus, ő a mindenem, elvagyok vele, még jó is vele lenni, de őszintén, nem hiányozna, nélküle tudnék élni, jól tudom érezni magam vele, de nem tesz boldoggá, nem akarok szakítani vele, de örökké maradni se. Megvigasztalnám, ha sírna, de csak mert meg kéne, nevetek a viccein, ha jó poén volt, megölelem, megcsókolom, mert jó érzés, lefekszem vele, mert szintén az és könnyebbnek érzem a rohadt nehéz dolgokat, de ezek alatt nem is ő van csak a fejemben, sőt, általában nem ő, azért vagyok jelenleg hűséges hozzá technikailag, mert így alakult, bár fejben minden vagyok, csak hűséges nem, ha együtt alszunk és ő rég alszik már, nekem még mindig csak jár az agyam mellette, szépnek találom, nagyon szépnek, de nem gyönyörűnek, mert ezt a címkét egyetlen egy lánynak adom összesen, vele vagyok, keresem, mert nem akarok egyedül maradni a gondolataimmal, minden jó pillanatunkban, amikor kettesben vagyunk és ő annyira imádja, nekem olyanok villannak be, amikhez a barátnőmnek köze sincs, emlékek, vagy azt kívánnám legszívesebben, hogy bár ne vele lennék így, azt mondja, hogy szeret és nem is leszek tőle boldog, azt mondom, hogy szeretem, de csak kamu, az egész egy kamu, hazudok a világnak, neki, Neki, még magamnak is, nem tudok őszinte lenni, amióta elveszítettem.
Mellette érdemes volt jónak lennem, őszintének lennem, mármint akkor úgy éreztem, de most már nem vagyok mellette.
Azt hazudom, hogy jól vagyok, hogy nem érdekel, pedig szarul vagyok, soha nem voltam még ennyire magam alatt, ennyire összetörve, és másra se tudok gondolni, csak rá, azt kamuzom, hogy a barátnőmmel továbbléptem, hogy már őt szeretem, dehogy léptem túl, csak túl akarok, őt akarom szeretni, vagy legalább csak kezdeni, de nem őt szeretem, azt mondom, hogy rendbejövök, hogy elengedem, de tudom, hogy soha nem fogom elfelejteni, tagadni akarom, hogy mi ketten valaha léteztünk, el akarom hinni, hogy nem ő volt az, akit egész életemben kerestem, de pontosan jól tudom, hogy mit érzek, ez az egész egy kibaszott nagy szar, amiből soha nem fogok tudni kikeveredni.
Gyűlölöm ezt.
Semmi kontroll, semmit nem tudok irányítani, minden kicsúszott a kezemből, az érzéseim irányítanak engem, egy kibaszott bábu vagyok egy lány zsinórján, így élek lassan egy hónapja, minden kicsúszott alólam.
És nem tudom, mit csinálok Bogi mellett, nem tudom, mit csináltam Nikivel, nem tudom, mit csinálok, amit nagyon rühellek, nem tudom, mit csináljak, nem tudom, mit fogok csinálni, amibe bele fogok dögölni lassan - Bogi szeret engem, én nem szeretem őt, ő nem fog elhagyni, én el tudom hagyni őt, ő bármit megtenne értem, én nem tennék meg mindent, tessék, ennyi az össz irányításom?
Ennyi van nálam jelenleg, de legalább ez se érdekel.
Nem tudom, meddig fogom ezt bírni.
- Hazakísérlek, nyugi - ígértem be, ahogy elindultunk.
- Köszi - mosolygott rám Bogi, mire átnyúlva mögötte, megsimítottam a derekát - És a ruhapróbásat is, hogy kivártad.
- Lógtam vele.
- Attól még köszi. Mit fogsz csinálni ma?
- Passz - vontam vállat - Hazamegyek, nézek valamit... chillezek.
Vagy még mindig ott van a "b" opció, random járkálok a városban a sötétben, időközben lehet iszom is valamit, hagyom, hogy pörögjenek a gondolataim, valamikor hazajutok, késő este bedobom magam az ágyamba és meg se kísérelek aludni, csak hagyom, hogy így egyedül kiélje magát a szerelmi bánatom, hogy utáljam az életem és megállapítsam, hogy ez egy kibaszott nagy szar.
Esélyes.
- Te? - kérdeztem vissza.
- Egy barátnőm átjön hozzám este. Anett. Sunyiban fogunk inni a szobámban - tervezgette, mire elröhögtem magam.
- Cuki.
- Ismered anyukámat, a hajamtól is kiakadt.
Hát ja, azt mondjuk el tudom képzelni, Boginak konkrétan a létező összes hajfesték rajta van a fején.
Szóval hazakísértem, majd a kapujában elköszöntünk.
- Jó chillezést - mosolygott rám, ahogy lábujjhegyre állt és a nyakamat átölelve odahajolt hozzám.
- Kösz. Neked meg jó bűnözést.
- Köszi - vigyorgott, majd odahajoltam hozzá és megcsókoltam, egy párszor.
Jópárszor.
Egész jó volt, jó a csaj, jól csókol, puha a szája, jó az illata, úgy simogat közben, ahogy szeretem, ketten voltunk, jól is esett, minden jó volt, egy kivétellel, hogy rohadtul nem azzal csináltam, rohadtul nem azt csókoltam meg, és rohadtul nem az a lány csókolt engem, akit akartam, akivel vágyom erre.
Amióta Ő nincs az életemben, amióta utoljára megcsókoltam, azóta nem is csókoltam meg senkit, nem csókolózom, csak smárolok, még ha úgy is csinálok, mint ha lenne benne bármi érzelem, nincs benne semmi, üres az egész, jó érzés, tud jól kijönni, de ennyi, pillanatnyi, üres, értelmetlen pár olyan emlékhez képest.
Az egész élet olyan kurvára értelmetlen, amióta az értelmét úgy, ahogy van, elveszítettem.
Attól, hogy azóta csak az élvezeteimet próbálom élni, buli, pia, bebaszás, ha ahhoz van kedvem, csajok, szex, cigi, haverok, minden, ami csak belefér, így nyáron, minden, ami élvezet, lehet, de ettől még nem vagyok boldog, az élvezetnek az a lényege, hogy pillanatnyilag úgy élj, ami jól esik, a boldogság meg ha maga az életed lesz az élvezet, és ez nálam kurvára nem így van, rühellem az egészet, minden vagyok, csak boldog nem, emlékszem, milyen volt boldognak lenni, annyira rohadtul emlékszem, ez az egyik legszarabb érzés az egészből.
Mert most meg rohadtul nem vagyok boldog, mivel minden, ami miatt boldog voltam, ami miatt imádtam felkelni, ami miatt hálás voltam az életemért, eltűnt, kilépett az életemből.
Lehet, hogy megjátszom a szerelmest jelenleg, a hűségest, a megbízhatót, de nem ugyanezt csinálták velem is?
Most a másik oldalon vagyok, tudom, milyen, azt is, milyen szar lesz, ha szembesítem vele, hogy megtévesztettem, de nem szar nekem is?
Önző, kibaszottul önző, és a lehető legtávolabb állok attól az önmagamtól, akivé miatta váltam, hogy tudjon szeretni, hogy az legyek, akit megérdemel, most az éjszaka közepén az ágyamon ülök és az ablakomon kinézve hagyom, hogy járjon a fejem, mégis mire mentem azzal, hogy másért akartam megtenni bármit?
Arra, hogy ezt lassan elkezdhettem szerelemnek nevezni, ennek a nyolc betűnek a legszarabb kombinációjának, ami miatt életemben másodszorra érzem magam ennyire rommá verve.
Hajnali kettő van, órákig tartó városban járkálás után az ágyamon ülök, meg se próbálok aludni, ugyanarra a házra pillantok másodpercenként, már le van kapcsolva a villanya, behúzta a függönyt, nem is látom, de odavonzza a tekintetemet.
Már megint.
Erre inkább csak előveszem a telefonom, megnyitom a galériámat, majd ösztönszerűen nyomkodok párat a mappák között.
"Helyreállítás"
Soha nem fogom tudni elengedni.
**********************************
[VII. fejezet - Ricsi szemszöge, szintén tizedik utáni nyár eleje]
Mindenhogy láttam már.
Nyilván, ikrek vagyunk, mindig jó tesók voltunk, Sasát félretéve, Ró állt mindig a legközelebb hozzám, meg én is hozzá, az összes élethelyzetben láttam már, legutóbb például boldog volt, de rohadtul, és ez érződött is rajta.
Összejött Lenivel ennyi szarakodás után, a csajjal, akibe bele van esve, nem beszél annyit az érzéseiről, nem mondja ki, ha igen, akkor se ilyen szinten, de tudom, hogy mennyire oda van érte, már rohadt sok ideje, és a vicc, hogy Lenivel ugyanez fordítva, mindketten olyan egyértelműek, szóval eskü nem tudom, mit szórakoztak ennyit, de már ideje volt, hogy kezdjenek valamit egymással.
Na, szóval összejöttek, komolyan nagyon régen, vagy talán soha nem láttam ilyen boldognak a tesómat, imádta az egészet, mindketten boldogok voltak, esküszöm, jó volt nézni őket, aztán kábé két hónap múlva valami történt és ennyi volt, szétmentek.
Körülbelül úgy voltam vele először, hogy ez most valami vicc, baszki?
Kérdeztem a tesómat, hogy mi volt, de nem akart beszélni róla. Az megvan, hogy ő szakított Lenivel, kiborult, Leni ugyanúgy, azt se tudom, mi van, csak sejtem, de azt meg nem vágom.
Ró szereti a barátnőjét, vagyis most már a volt barátnőjét, egy dolgot tudok elképzelni, ami annyira kiborította volna, hogy kérdés nélkül szakított vele ennyi idő után.
Ha csak azt nézném, hogy Ró milyen, azt tippelném, hogy megcsalták.
Egyszer láttam ilyennek, amikor Lizával volt, megcsalta a haverjával, ott Roli konkrétan összeomlott, na, az rohadt kemény korszak volt. Nem csak az, hogy elzüllött, a legtöbben annyit láttak belőle, hogy cigizik, füvezik, rohadt sokat iszik, mindenre ráfügg, amire rá lehet, annyiféleképpen próbált kimenekülni ebből a világból, ahányféleképpen tudott, semmi komolyat nem tudott egy csajjal se, csak váltogatta őket, nem is az, hogy hetente, vagy ilyenek, bulinként, konkrétan, másnaposan járt suliba, már ha bejárt, lázadt, Anyával is nonstop veszekedett, majdnem kirúgatta magát, satöbbi, ezt látják belőle, de nem is ezzel volt a legnagyobb gáz, ez a felszín, amúgy meg olyan rohadtul összetört volt, hogy nekem fájt. Lehet, hogy balhés volt, meg elzüllött, de emberek, ennek azért volt oka, baszki, nem sokan értették meg, mondjuk, hogy lelkileg egy roncs volt, komolyan az volt, az egész érzelemvilága, olyanokról ejtett el néha egy-két mondatot, hogy rühelli az életét, felkelni is gyűlöl, sok neki, feladja, kiugrik valami elé, meg ilyenek, és kajak nem lehetett megállapítani, hogy ezt mennyire mondja komolyan, rohadt ijesztő volt, az egész nagyon durva volt, láthattam, mert nem csak az ikre vagyok és alapból ismerem, én voltam kábé az egyetlen ember, akit nem lökött el magától. Nem csak Liza miatt volt ez az egész, ugye még mellé voltak Anyáék, ami nekem is szar volt, de rajta sokkal több volt, és nem bírta, full összezuhant, össze volt törve, nyilván menekülőt keresett valahogy, amit kábé senki nem értett meg, szóval láttam így, és most ugyanez van, kábé.
Már az első jeleket is éreztem rajta, úgy konkrétan aznap is, amikor szakított Lenivel, azóta meg, full ugyanaz, szar az egész.
Azt meg viszont nem nagyon tudom elhinni, hogy Leni megcsalta, alapból nem olyan, meg hát könyörgöm, baszki, már kilencedik elején levágtam, hogy rohadtul bele van esve a tesómba, én aztán tudom, meg ő se tagadta soha, most is szereti, tiszára maga alatt van, hogy szakított vele, nem csalta volna meg, még az se, hogy részegen, vagy ilyenek, Leni jó, ha ivott egy felest életében, józanon meg miért tette volna, szereti, Roli is őt, full jó volt hozzá, mindent megadott neki, tuti, mert ilyen, ha valakibe bele van esve, bármit megtesz érte, szóval nem vágom az egészet, de szerintem senki, már vagy másfél hónapja külön vannak, Ró nem mond senkinek semmit, csak hogy hagyjuk, és ennyi.
Durva, hogy Leni milyen hatással van rá, nem csak most, az utóbbi két évben, úgy általában.
- Megvagy, tesó? – ültem le mellé.
Legutóbb is elzárkózott szinte mindenkitől, most is, néha hagyom, de most azért bementem hozzá a szobájába, hogy mi van vele.
Nagyon szar, hogy ennyire maga alatt van, még ránézni is, baszki.
Az ágyán ült, nekidőlt a falnak a hátával és csak nézett maga elé, meg zenét hallgatott, amit aztán leállított, ahogy bejöttem.
- Szokásos – válaszolta egyszerűen – Szóval nem.
Nem szoktam baszogatni azzal, hogy lelkizzen, öntse ki a szívét, ha akarja, majd mondja, rákérdezni, hogy még mindig ez a baj-e, tudom, hogy az, akkor meg minek, szóval simán csak beültem mellé.
Lehet ezért vagyok még abban az egy százalékban, akikkel még ilyenkor is elvan.
- Kikapott a Manchester – mondta, full kedvtelenül, de nem a meccs miatt, csak ilyenkor általában vagy nulla érzelemmel közli a dolgokat, vagy ezerrel, durván kiborulva.
- Kajak? – kérdeztem vissza, ránézve.
- Ja, necces volt.
- Nézted?
- Jobb dolgom nem nagyon volt – vont vállat.
- Mennyi lett?
- Kettő-egy. Ne kérdezd, hogy ki lőtte, passz, a képernyőt néztem kábé, nem a meccset, a felét fel se fogtam.
Mindig így végződik, ha beleesik valakibe.
- Mikor lesz a visszavágó?
- Jövő kedd, asszem.
Ezt megdumáltuk, aztán megint csend volt.
Mindketten kinéztünk az ablakon, Leni meg pont ekkor sétált el velünk szemben.
- Szarért laknak itt – jegyezte meg Roli elkapva a tekintetét.
- Ennyire...?
- Látni se akarom, baszki, de így soha – mondta, majd feszülten elnevette magát – Mondjuk, akkor meg kurvára hiányozna, ez a szar az egészben. Az egész egy szar.
- Az – értettem egyet – Bogit akkor dobtad amúgy?
- Ja, kiborult.
- Mit mondtál neki?
- Megcsaltam, lefeküdtem a barátnőjével, a volt barátnőmet szeretem azóta is és csak felejteni akartam vele.
- Komoly.
- Tudom. Mondanám, hogy nem lennék a helyében, de kábé abban vagyok így is – vont vállat.
- Megcsalt? – kérdeztem rá, úgy is lebukott, amit itt érzett meg ő is.
- Ja.
Döbbenten pislogva a hajamba túrtam.
- Tudod, kivel amúgy? - törte meg a csendet kínosan elröhögve magát, mire ránéztem - Zsombival, baszdmeg. Az exével.
Mi a fasz.
- De hogy jöttél rá?
Roli bekapcsolta a telefonját, majd mutatott egy képet.
- Ez előtt is gyanús volt, csak még a pályán, megvan, volt Zsombival az a szar, aztán láttam ezt – tette hozzá Roli – Ja, amúgy azóta Leni be is vallotta, hogy volt több csókjuk, a szemembe, kurva jó volt.
Na jó, kajak mi a fasz, akkor most már annyit se értek, mint eddig.
Ez az egész egy szar, basszameg.
- Nem vágom, Ró – mondtam őszintén, felsóhajtva.
- Mert szerinted én igen?
Nem értem, komolyan.
Oké, akkor ezek szerint tényleg megcsalta, a világ legegyértelműbb ténye, pláne, hogy be is vallotta, de attól még nem tudom hova tenni.
Valamit fixen nem tudok, ilyen így önmagában nincs, vagy csak hülye vagyok, mit tudom én.
- Én se értek semmit, elhiheted – tette hozzá Roli kedvtelenül, a falnak döntve a fejét, majd egy kis csend után megszólalt újra – Azért az egy szint, hogy visszament az exéhez, valszeg valamit kurvára rosszul csináltam, csak fogalmam sincs, hogy mit. De valamit amúgy ánblokk elbaszok mindig, Liza a haverommal, Leni az exével...
- De amúgy mondott valamit, hogy gáz lenne?
- Nem, rohadtul semmit – nevette el magát feszülten – Full okésak voltunk, esküszöm, hogy boldognak tűnt, a szülinapomon felhívta Zsombi, ezt tudom, de utána is jól elvoltunk. Olyan április közepén volt pár nap, amikor fura volt, meg utána még néha, kábé akkor kezdődhetett, vágod, jártunk két hónapot, abból majdnem egyen át csalt valszeg, és semmi, nem mondott semmit, maradt velem, lazán, mint ha minden oké lenne, olyanokat mondott, hogy boldog, meg szeret, meg ilyenek, aztán közben... eskü elhittem, hogy szeret, baszdmeg.
Mert szeret is, tesó, ezért nem vágom.
- Szarul van, hogy dobtad.
- Ő van szarul? Akkor nézz rám – túrt a hajába - Néha esküszöm, remélem is, hogy szarul van, legalábbis, hogy legyen feltűnően kevésbé boldog, mint amikor velem volt, de komolyan.
Ezt már hallottam pár éve, kábé pont ugyanígy.
- Dumáltatok azóta amúgy? – kérdeztem.
Néha feldobom, hogy kéne, de valahogy mindig passzolja.
- Nem nagyon. Akar, de tudod, kinek van kedve végighallgatni, ahogy kidumálja magát, előre tudom, mit fog mondani, kábé pont ugyanazt, mint Liza. „Azóta nem voltam olyan boldog, amióta együtt voltunk, sajnálom, hiba volt, megtévesztettek az érzéseim, ő akarta, nem én, tudom, hogy elrontottam, szeretlek, adj még egy esélyt." Ugyanaz a két csaj, baszdmeg – közölte az arcát megdörzsölve. Hát, mondjuk kajak nagy az átfedés – Full ugyanaz, el van baszva az ideálom. Már várom, hogy pár év múlva, ha valaha el tudom felejteni Lenit, amit mondjuk kurvára nem hinnék, de beleessek még egy szőke, szép, cuki csajba, akit egy angyalnak tartok, odavagyok érte, bízok benne, összejövünk, aztán kiderül, hogy ugyanolyan kibaszott hűtlen ribanc, hazudozik össze-vissza, megcsal az első szembejövő csávóval, tönkretesz, aztán hisztizik utólag, hogy miért hagytam ott, meg hogy ne haragudjak rá. Tudod, mi a kedvencem amúgy? Hogy mindeközben tízből kilencszer én vagyok úgy beállítva, hogy miattam lehet féltékenynek lenni, rólam gyanakodik mindenki, hogy biztos mindenkit megcsalok, összetörök, képtelen vagyok bármi komolyra, meg ilyenek, baszdmeg, én vagyok mindig megcsalva, én akarok komolyat, a kettő legkomolyabból kettőben én lettem átbaszva, engem törtek össze, geci, most innentől kezdve mi a szarért kéne komolyra törekednem?
- Akkor nem akarsz dumálni vele? – sóhajtottam fel.
Az a baj, rohadtul megértem, csak ez így... ahh, baszki.
Ró mindig ilyen volt, valami kiborítja, lép egyből, hallani se akar a témáról többet, ha kiakasztják, ennyi volt, és most is ez van, megértem, kurvára megértem, csak közben én meg látom Lenit, és annyira szar ez az egész, legalább zárják le normálisan, a tesómnak is jobb lenne, túl büszke, nem megy vissza senkihez, pláne megdumálni, így csak magában rendezi le, ami... hát ja.
Offos.
- Nem – közölte.
- Te tudod – hagytam rá.
- Nem, az a baj, tesó, hogy rohadtul nem tudom – sóhajtott fel a hajába túrva, mire ránéztem – Szóval kikapott a Manchester – váltott vissza az eredeti témára unottan.
- Fasza – biccentettem.
**********************************
Most ezeket válogattam össze a régebbiekből, remélem, tetszettek. <3
Hamarosan hozom a történet rendes folytatását a következő évadban, addig is utólag nagyon-nagyon boldog újévet kívánok mindenkinek és kellemes pihenést a téli szünet hátralévő részére!
Puszi! ❤️
Kiki