Április 22. (szerda)
Hát, ez a nap is eljött.
Életem utolsó tanítási napja.
- Normális, hogy ez ennyire megérint? - kérdeztem Cassotól, amikor reggel kiértem a házunkból, ő pedig szokás szerint a kapunkban várt be.
- Normális, hogy ez ennyire feldob? - kérdezett vissza jókedvűen, mire felnevettem, ő pedig a karomnál fogva magához húzott és megöleltük egymást.
A suli előtt szokás szerint ott gyülekezett a baráti társaságunk, a megszokott padoknál.
Ricsi, vállig érő, kiengedett (már) barna hajjal, kapucnis, sötétszürke pulcsiban, bőrnyaklánccal, farmerral, kopott edzőcipőben, fülpiercinggel, fogva a sötétszőke, szemüveges barátnője kezét, aki barátságosan mosolyogva figyelt minket a nagy, zöld szemeivel. Lili Laci ölében ült, a lány kérésére ma összeöltöztek, mindketten fehér pulcsiban voltak, ami nagyon cuki volt, és egyébként is passzolt a tejfölszőke hajukhoz, a világos szemeikhez - Andris a szokásos szaggatott farmerével, bandás pulcsijában szórakoztatta a barátnőjét, Enikőt, akinek a hétvégén ellopta az érmét, és a nyakában hordta, illetve közben egy zacskó chipsen osztozkodtak.
Szóval, ahogy Cassoval, a barátommal, akinek azóta is a mellkasára vagyok tetováltatva, és tegnap aláírtuk a szerződést a közös lakásunkat illetően, hogy július elsején költözünk, vele összekulcsolt kezekkel megérkeztem hozzájuk, és végignéztem rajtuk, nem tudott békénhagyni a gondolat, hogy mennyivel más így, az utolsó napon a felállás, mint a legelsőn, valahogy nem tudtam nem összehasonlítani, mennyire nem gondoltam volna, hogy úgy fognak alakulni a dolgok, mint ahogyan mára, végül alakultak, ez a tudat pedig egyszerre mosolyogtatott meg és érzékenyített el az eddigieknél is jobban.
Ma már nem nagyon voltak "értelmes" óráink.
Az elsőben filmeztünk Horváthhal, amit az ezt követő bioszon folytattunk.
- Milyen érzés? - ült le mellém Casso mosolyogva, így utolsó biosz utáni szünetben, tekintve, hogy már hónapok óta számolok vissza, hány biológiát kell túlélnem még.
- Megkönnyebbülő - vallottam be őszintén, mire felnevetett és egy puszit nyomott a hajamba.
Harmadik órában előre megbeszéltek alapján összegyűltünk mind az aulában.
- Akkor van valakinél hangszóró? - kérdezte Laci.
- Nálam van - vette elő Kriszti.
Már a hét elején összeraktunk közösen egy zenelejátszási listát olyan zenékkel, amiket mind ismerünk, majd megfogtuk egymás vállát vonatosan, és bulizva, közösen énekelve végigmentünk a suli összes termén.
- Hugiiii - vigyorgott Ricsi Lottira, amikor az ő osztálytermükben voltunk.
Lotti felpattant hozzánk, és amíg a teremben voltunk, bulizott velünk. :)
Jópofa volt végigbulizni a sulit, a tanárok nem kifogásolták, nevettek velünk, a diákok szintén, énekeltünk, a fiúk még a padokon is végigfutottak, táncoltunk, ugráltunk, vonatoztunk, nagyon jó volt. :)
Ezzel két tanórát el is voltunk, időközben a büfébe is bementünk, kaptunk ingyen melegszenyákat, fejenként egyet, majd amikor már az udvaron voltunk, Bettiék és Ricsiék előálltak a közös ötlettel: csináljunk időkapszulát.
Hogy majd valaki megtalálja és megmaradjunk az utókornak, vagy mi.
- Hoztam dobozt! - vett elő Betti egy cipősdobozt.
- Elásod a Jordan-es dobozodat? - röhögött fel Paula.
- Ezért megériii - mosolygott Betti, majd odaadta Cassonak, aki szórakozottan megnézte, hogy nem maradt-e benne cipő véletlenül. :)
Szóval a cipősdoboz megvolt, Kriszti már nyomtatott ki egy osztálynévsort, amit felvágtunk, hogy minden név külön cetli legyen, majd beraktuk a dobozba, illetve egy osztályképet is.
- Valakinek van ásója? - kérdezte Ricsi.
- Mi? - nevetett fel Enikő.
- Elássuk. Érteeeed. És majd valaki megtalálja.
- Hamarabb ázik el a földben, vagy ássa ki egy kutya - jegyezte meg Mira.
- Akkor rejtsük el! - javasolta Saci.
- Jóóó - értett egyet Csenge.
- De hova? - kérdezte Kriszti.
- Ahol nem találják meg hamar, vagy nem tudom - magyarázta Csenge rágózva.
- Egy cipősdobozt? Azért azt hamar meg lehet találni - jegyezte meg Domi.
- Akkor nem tudoooom.
- Ássuk el - mondta Ricsi, hogy térjünk vissza az eredeti tervhez.
- Vagy mi van, ha külön-külön rejtjük el a cuccokat és nem dobozostul? - dobta fel Paula.
Na, ebből az lett, hogy végül mindenki elvette a cetlijét, plusz Kriszti az osztályképet is, és mindegyikünknek az lett a feladata, hogy rejtse el a nevét valahova a suliban, valami nagyon jó helyre, ahol majd a jövő évi diákok szépen rábukkanhatnak.
Ezt a következő tanórában valósítottuk meg.
Elég sokat filóztam rajta, hova rejtsem, de végül mint a többiek, én is találtam egy egészen jó helyet, legalábbis szerintem. Jópofa volt az egész. :)
Persze a cetlik sorsa már pont nem fog érinteni minket, de a poén volt a lényeg, ahogy rejtegettük őket.
- Te hova raktad? - kérdeztem Cassot.
- Mátrai fiókjában van egy "Sárváry" mappa, amit még ő hagyott itt. Remélem, Sárváry találja meg valamikor a nevemet, adnám - vigyorgott Casso.
- Te bementél az igazgatóiba? - nevettem fel hitetlenül.
- Második otthonom, Szöszi, már full lazán mozgok ott.
- És belenyúltál Mátrai fiókjaiba?
- Simán, az összesbe, muszáj volt valami jó helyet találnom.
- Jézusom - nevettem a fejemet fogva - Nem féltél, hogy Mátrai mondjuk bejön az irodába?
- Ne sértegess - röhögött fel.
No comment. :)
Következő szünetben Sacival kiültünk az egyik folyosóra, a tablónkkal szemben.
"Szent Ferenc Alapfokú Művészeti Gimnázium, 12. osztály, 2018-2022"
- Annyira jól néz ki a tablónk! - állapította meg Saci.
- Szerintem is - mosolyodtam el - És nem is rossz a képem, vagy csak szerintem?
- Neeem, gyönyörű vagy rajta - mosolygott rám Saci.
- Te is nagyon.
- Köszi - nevette el magát.
Tényleg nagyon jó lett a tablónk.
Ráadásul Casso jó feltűnő helyen van rajta (eszméletlen jól néz ki a képén is <3), Ricsi mellett, szóval az itt maradt diáklányoknak nem kell sokat keresgélni, ha csorgatni akarják a nyálukat utánuk. :)
- Azért durva - jegyezte meg Saci, ahogy a tablót nézegette, és mondania se kellett többet, hogy miről beszél, pontosan jól tudtam.
- Igen - értettem egyet sóhajtva, majd Sacival egymásra néztünk és megöleltük egymást, csak úgy.
Valahogy így telt a mai nap, majd ezt lezárva végül mindannyian elmentünk művészeti körökre.
Ahogy beültem a szokásos padomba, akaratlanul mosolyogva néztem körbe, nosztalgiázva egyet, majd ebből az egészből Lotti szakított ki, aki odajött hozzám.
- Ne menjetek el, kérleeek - kért meg kétségbeesve, mivel rá is ugyanúgy hatással volt a mai nap, mint ránk, mire elnevettem magam.
- Gyere velünk - mosolyogtam.
- Nagyon szívesen - bólogatott nevetve - Nem tudom, hogy fogom kibírni! Se te, se a bátyjaim, se Saci, Enikő, Lili, vagy Laci, Andris, az egész osztályotok... még a pasim is elmegy - látta be a hajába túrva, teljesen maga alatt, mire elmosolyodtam.
Na igen, a barátja. :)
Azt még leírtam, hogy Kolos hazakísérte Lottit Enikő szülinapján a sötétben, és amikor aznap befejeztem a naplóbejegyzésem, még nem is tudtam róla, de Lotti másnap egyből felhívott, és megtudtam, hogy nem csak egy sima hazakíséréske volt az. :)
Lotti elmesélése alapján útközben rengeteget beszélgettek Kolossal, és nagyon jól érezte magát, beszélgettek komolyabb és nem olyan komoly dolgokról is, de nem csak az út alatt, ugyanúgy folytatták a kapuban, mármint, amikor már megérkeztek Lottiék házához, majd amikor már nagyon késő volt és el kellett köszönniük, a búcsúzás során Lotti megköszönte Kolosnak, hogy hazakísérte, Kolos mondta neki, hogy ez a minimum, mert így legalább nem esett baja, Lotti mondta, hogy milyen rendes, Kolos pedig erre, hogy ő azt is érdemli.
Ezután feljött a bakonyi téma, az a csók-dolog, innentől komolyabb lett a beszélgetés, bevallották egymásnak, hogy hogy élték meg, vagy hogy a történeteikkel kapcsolatban mit éreznek, majd ahogy beszélgettek, Kolos elvileg bevallotta Lottinak, hogy amúgy nem csak tetszik neki, meg hogy nem csak amiatt érdekli, hogy jól néz ki, hogy kinek a húga, meg ilyenek, hozzá is tette, hogy egyébként szerinte gyönyörű lány, de hogy nem csak emiatt, hanem mert cuki, okos, tehetséges, különleges, satöbbi, és hogy persze tudja, hogy volt az a volt barátja, aki fontos volt neki, meg hogy alapból ő (mármint Kolos) csak egy barátja, de tényleg bejön neki... Lotti szerint Kolos eléggé zavartnak tűnt, de elképesztően rendes volt, ahogy ezeket mondta, nem csoda, hogy Lotti odavolt érte, majd ezután mondta Kolosnak, hogy neki is vannak érzései iránta, meg ilyesmik, szóval mindketten bevallottak mindent, és végül az egész abba torkollott, hogy megcsókolták egymást a kapuban, nem is csak egy kicsike csókocska volt az, Lotti elmondása alapján jó sokáig ott maradtak a ház előtt, többször is megcsókolták egymást, majd Kolos elhívta Lottit randira, simán csak találkozni, Lotti pedig természetesen benne volt.
Szóval ezután elköszöntek egymástól, Lotti elvileg egész elalvásig vigyorgott (ezt a bátyjai is megerősítették) magában, majd hétfőn délután találkoztak Kolossal egy parkban, beszélgettek, sétáltak, meg ilyesmi, a randi végefelé is volt csókjuk, egészen pontosan Kolos csókolta meg először, aztán Lotti viszonozta neki, majd Kolos megkérdezte, hogy lenne-e a barátnője, és Lotti igent mondott, úgyhogy összejöttek, és imádom őket. :D
- Nos, bár a legtöbbetekkel még lesz alkalmam találkozni... - kezdett bele Várady a mai rajzkörbe a tanári asztalra lazán felhuppanva - A végzőseinknek ez, a mai az utolsó művészeti körük, őket meg is kérem majd szakkör végén, hogy jöjjenek hozzám, hogy kioszthassam az évek során beszedett alkotásaitokat, mind ott van a fiókomban... - koppintott Várady az asztalára, majd visszatért a témára - Szóval, mivel nektek ma van az utolsó rajzkörötök, igyekeztem jó témát választani. Szeretnélek megkérni titeket, hogy ma, kivételesen szabadok választott módszerrel, technikával, mindenki... - sorolta Várady, majd halványan elmosolyodva rámnézett - Rajzolja le az álmát.
Ez annyira elérzékenyített belül, hogy akaratlanul én is elmosolyodtam, tudtam, hogy ez nekem szólt, le is esett egyből, amit Várady mosolyogva nyugtázott, én pedig abba se tudtam hagyni a mosolygást, csak teljesen elolvadva magam elé húztam a papíromat.
Azt hiszem, nem kell mondanom, miért ő a kedvenc tanárom. <3
Kicsit tovább maradtam bennt a rajzteremben, mint a többiek, mert mindenképpen be akartam fejezni a rajzomat, ez alatt a többiek elhagyták a termet, az évfolyamtársaim megkapták Váradytól a rajzaikat, majd ahogy mindenki elment, akkor lettem én is kész.
- Készen vagy? - kérdezte Várady mosolyogva a tanári asztalnál ülve.
- Igen, azt hiszem - álltam fel, majd kivittem neki a rajzomat.
Várady mosolyogva megnézte.
- Öt pont, ügyes vagy.
- Köszönöm szépen - mosolyodtam el.
- Továbbfejlesztetted - állapította meg derűsen, tekintve, hogy négy éve még csak az arcát rajzoltam le, most pedig rengeteg mindent megjelenítettem, nyugodt élet, család, esküvő, közös élet, utazás, sikerek...
Mindennek a középpontjában Vele.
- Igen - nevettem el magam őszintén.
Várady magában mosolyogva visszaadta a rajzomat, majd előszedett a fiókjából egy mappát.
- Már összeszedtem neked - adta oda.
- Köszönöm - mosolyogtam, majd egy kis csend után hozzátettem - Egyébként, nem csak a mappát, úgy... mindent - mondtam őszintén - A korrepetálásoktól kezdve, a továbbképzőig, a kiállításokig... - soroltam, mert ezeket tényleg ki kellett mondanom, Várady pedig halványan mosolyogva szólalt meg újra, miközben felállt a tanári asztalától és nemsokára elindultunk ki a teremből.
- Ez a legkevesebb. Ami pedig a korrepetálást illeti... - tért rá a témára elnevetve magát, miközben kiengedett a teremből, lekapcsolta magunk után a villanyokat és bezárta az ajtót - Tanárként, kívülről, pláne, hogy akkor már tanítottam az osztályt, őszintén, azért láttam, amit láttam. Ha pedig már úgy is álmodoztál, gondoltam, segítek összehozni - vázolta fel egyszerűen, egy jókedvű mosollyal az arcán, mire nevetve a fülem mögé tűrtem egy hajtincsem - Holnapután ballagás - emlékeztetett Várady, témát váltva.
- Igen, igen - bólintottam mosolyogva - Utána lévő napon pedig a nővérem esküvője - tettem hozzá, elmesélve, csak mert azért vagyunk ilyen szoros kapcsolatban a tanár úrral.
- Napsinak? - lepődött meg. (Várady tanította.)
- Igen - mosolyogtam.
- Gratulálok hozzá.
Persze tudtam volna fokozni a dolgot azzal, hogy tulajdonképpen a leendő férjét is tanította, aki egyébként annak a srácnak a bátyja, akivel összehozott, de végül nem tettem. :)
A tanárinál elváltak az útjaink, Várady szép délutánt és holnapot kívánt (holnap nem lesz nekünk suli), én viszontkívántam, majd kimentem a suliból, ahol Casso már az egyik padon ülve várt.
- Szia - huppantam le mellé - Bocsi, hogy megvárattalak.
- Nem gáz, elvoltam, de mit csináltál eddig? Eskü azon voltam már, hogy megkereslek.
- Befejeztem az álom-rajzomat - nyitottam ki a mappát, aminek a tetejére beraktam még a teremben a mai alkotásomat.
- Miket hoztál? - pillantott a mappámra.
- Ebben van az összes olyan alkotásom, amiket az évek alatt csináltam és be kellett adni. Most visszakaptam őket. Megkeresek egyet, mindenképp meg akarom nézni - lapozgattam, majd hamar leesett, hogy ezek a rajzok időrendi sorrendben vannak, úgyhogy kiszedtem a legrégebbit.
Első rajzkör.
Az álom-rajzom.
- Így néztél ki kilencedik elején - állapítottam meg mosolyogva, ahogy a rajzot néztem - Vagyis, hasonlóan. Más volt a hajad egy kicsit, mint ma, nem?
- Passz, lehet, vannak mindenféle haj-korszakaim - hajolt mellém, hogy lássa a rajzomat, majd végül az egyszerűbb módott választotta és kivette a kezemből, hogy megnézhesse - Miért voltál már kilencedikben is ilyen rohadt ügyes? - kérdezte elmosolyodva.
- Ez az első kérdésed egy olyan rajzot nézve, amin pár hét ismerettség után te szerepelsz? - nevettem fel.
- Az már nem lep meg. Meg most amíg jól rajzolsz le, addig nem botránkoztat meg. Talán még flex is - adta vissza mosolyogva, majd helyette kivette a mappából az egész rajzköteget, és alulról felfele, időrendi sorrendben elkezdte végignézegetni őket.
Casso amennyire nem művészetpárti, kifigyeltem, az én rajzaimat, festményeimet mindig megnézi, magától, csak úgy random belelapoz a rajzfüzetembe, hogy miket csináltam megint, elnézegeti, ahogy rajzolok, ha elmondom, hogy kész lettem valamivel, első szó mindig, hogy "muti", érdekli, tényleg érdekli, és ez tök jól esik. <3
- Ezt szilveszterkor festettem - szólaltam meg, amikor a kilencedikes alkotásaimat nézegettük.
- Gondoltam.
Konkrétan ahogy végiglapoztuk az alkotásokat, végiglapoztuk ezzel együtt az érzésvilágom történetét, ki lehetett találni, mit mikor csináltam, és tök jó volt nézegetni, pláne, hogy egy csomó emléket visszahozott.
- Durván fejlődsz amúgy - mondta őszintén - Már az eleje is rohadt jó volt, de amiket mostanában csinálsz, nagyon kemény vagy.
- Köszi - mosolyogtam.
- Ne köszönd meg, szimplán te vagy kurva tehetséges, én csak tényeket közlök.
Ahw. <3
Miután kézenfogva hazamentünk, Casso megcsókolt a kapuban, én pedig bementem a házba.
- Mi ez a nagy mosolygás? - kérdezte Anya kedvesen fürkészve, ahogy megérkeztem.
- Minden. Azt hiszem - vallottam be őszintén, egyszerűen, mivel ez volt a legjobb válaszom, mire Anya is elmosolyodott.
Szeretem az életem. Egyszerűen csak szeretem. <3
Mai nap - 5/?: jó, igazából nagyon jó nap volt és öt pontot érdemel, csak tényleg fura belegondolni, hogy onnantól kezdve, hogy ma volt az utolsó gimis tanítási napom, szinte tényleg vége a giminek, és egy teljesen új életet fogok kezdeni. Igazából ezt még mindig nem tudom felfogni, de talán jobb is. Majd felfogom, ha már készen állok rá.
*****************************************
Sziasztoook! ❤️
Először is, remélem, tetszett a rész, az ezt követőknek a megírására meg már elég régóta várok, szóóóval mindenképp sietek velük. 🥰
Másodszor, néha csak úgy hirtelen kíváncsi leszek, szóval újabb közvéleménykutatás következik a történettel kapcsolatban:
Melyik rokoni/baráti/lelkitársi stb. kapcsolato(ka)t szeretitek a legjobban?
Tehát igazából bármilyen kapcsolat, ami nem "szerelmi", értitek.
És nem feltétlenül csak a hangsúlyosabbak közül kérdezem, hanem olyan is lehet akár, hogy pl. én személy szerint, íróként Casso és Enikő, vagy Casso és Erika pillanatait is szeretem (megírni), egyszerűen csak szeretem.
Szóval, tényleg csak kíváncsi vagyok, igazából mindenre kíváncsi vagyok, úgyhogy megköszönöm, ha megírjátok. 🥰
Nagyon szép napot mindenkinek!
Puszi! <3