03.16.
- Viszlát – köszöntem a portásnak, ahogy leléptem a suliból, vééégre baszki, és ez az örömöm kábé addig tartott, amíg nem csapódtam oda a többiekhez.
Azért jobb látványok is fogadtak már az életemben annál, mint hogy azt a csajt lássam a haverjaimmal, a barátnőmmel és az ő barátnőivel, akivel megcsaltam a barátnőmet részegen, vagy minimum csak hagytam, hogy rám nyomuljon, és aki mellesleg még crushol is, a barátnőm gyerekkori legjobb barátnője és a tesóm exe is.
Szóval, hogy konkrétan bárkivel szívesebben futottam volna össze, mint vele. A kurva életbe már.
- Helló – köszöntem neki, csak lazán, nem most volt kedvem tíz nap után benézni a fennti sztorit.
- Szia – mosolygott rám, majd odalépett hozzám és megölelt. Mi a fasz? – Jó a pulcsid.
Na, kábé itt lett elegem a mai napból, de komolyan.
Legjobb, ezután elmentünk kajálni, és mit csinál a csaj, baszki? Beül mellém.
Ilyen nincs, geci.
Inkább nem is néztem Lenire, lehet, csak én gondoltam túl paranoiából, de tuti, hogy már itt beindultak a sejtései, akkor is beindulnak, ha semmit nem csinálok, nemhogy most, főleg, hogy Márti konkrétan le se szállt rólam végig.
Második legjobb, Leni elment Enikővel mosdóba, vagy hova, és azzal, hogy már nem ült velem szemben a barátnőm, ez ilyen jelzés lehetett Mártinak, vagy fogalmam sincs, hogy akkor lehet nyomulni.
- Valaki cserél velem krumplit? Nekem túl sok van – szólalt meg Márti, majd rámnézett – Casso?
- Nem, kösz.
- Mi az, hogy sok sült krumpli, hülye vagy? – nézett rá Laci röhögve.
- Nem, csak Németországban élek, és nonstop krumpli van – válaszolta Márti.
Oké, akkor egyen nonstop krumplit tőlem kicsit messzebb, felőlem aztán annyi krumplit eszik vagy nem eszik, amennyit akar, csak ne itt, baszki.
- Hallod, Sasa, ez jóóó – nézett a tesóm Sacira, akitől vitt már egy adag rizibizit – Nekem ez hogy nem tűnt fel a pultnál?
- Nem tudom, pedig ott volt azok mellett, amit Casso is eszik – mutatott a tányéromra.
- És nem rizibizit vittél? – kérdezte Ricsi szórakozottan, mire elröhögtem magam.
- Sose tudtam választani – néztem vissza rá, ami full belső poén volt, Ricsi röhögött is egyet, az egészben az volt a gáz, hogy Márti is nevetett, de hogy min?
Ja, amúgy nem csak nevetett, konkrétan megsimította a combomat az asztal alatt, mire ránéztem, ő meg értette az utalást és elvette a kezét.
Ez így mi a faszom már?
És a harmadik legjobb, Leni, Ricsi, Saci, Márti és én egy irányban indultunk haza.
Akkor lett cringe a dolog, amikor Ricsi és Saci közben másfelé kanyarodtak le, ott konkrétan agyfaszt tudtam volna kapni.
- Egyébként láttam a repülős képedet Instán, tök jó lett – mondta Leni Mártinak.
Aha, én is láttam, majdnem kettétörtem a telefonomat tőle.
- Akartam is kérdezni, nyaralni voltatok, vagy...? – kérdezte Leni, mire Márti egy másodpercre rámnézett.
- Neeem, csak egy hétvége volt. Szlovéniában.
Erre meg Leni nézett rám. Basszameg, össze fogja rakni.
Okos lány, nagyon hajlamos a féltékenységre és nonstop filozofál az összeesküvés-elméleteken, ebből a kombóból nagy eséllyel kurvára rosszul fogok kijönni.
- Mikor voltatok? – kérdeztem Mártitól, hogy mentsem a menthetőt.
- Még februárban.
Azért lepergett az életem a szemem előtt, nem fogok hazudni.
Kurvára el kellett volna mondanom, baszki, ez minden egyes nap egyre szarabb így.
Nemsokára Lenit felhívta Ilus, az anyja, úgyhogy hátrébb húzódott, én meg ottmaradtam Mártival.
- Oké, akkor ezek szerint nem mondtad el neki – állapította meg Márti halkan.
- De, baszki, élménybeszámolót is tartottam neki, szerinted?
- Miért vagy ilyen bunkó? – nézett rám pislogva.
- Mert, mire számítottál?
- Nem tudtam róla, hogy rosszban vagyunk - jegyezte meg, mire feszülten elnevettem magam. Ez kész - És nem erről van szó, csak fura, hogy amióta kijózanodtál Szlovéniában, azóta ilyen vagy velem, azért, mert te hagytad, hogy részegen nyomuljak rád, most meg mert te nem mondtál neki semmit. Tulajdonképpen rám haragszol, amiért elszúrtad, vagy mi?
- Mi van? – röhögtem el magam feszülten újra – Ez így honnan?
- Csak feltűnt. Mert egyébként azok előtt, amik voltak, semmi bajod nem volt velem, simán haverkodtál velem, aztán túlmentünk, amikor már mindketten ittunk, és azóta ilyen vagy.
- Csodálod?
- Nem, csak ne rajtam vezesd le.
Ez hülye.
- Mi a szar, Márti, normális voltam veled, te kezdtél el megint nyomulni, de legalább most viszont a barátnőm előtt, ne nézz már full hülyének – közöltem, mire nem mondott semmit, én pedig hátrapillantottam, hogy Leni még mindig telefonál-e – Alapból nem vágom, úgy csinálunk, mint ha csak az én barátnőm lenne, téged amúgy rohadtul, egyáltalán nem zavar, hogy nyomulsz a barátjára? Csak úgy kérdezem.
- És már megint rám mutogatsz!
- Mert te kezded ezt az egészet, baszki, már vagy másodszorra, de lehet megvan az három is. És mielőtt újra megpróbálnál felbaszni, nem, nem csak téged hibáztatlak, ha csak téged okolnálak, már elmondtam volna neki és nem ölelgetnéd, meg mennél át hozzá ma este. Amúgy nyugtass meg, hogy ilyenkor azért te is szarul érzed magad egy kicsit, csak mert én kurvára.
- Igen, rosszul érzem magam, megnyugtattalak?
- Akkor oké, tegyük félre Szlovéniát, bebasztunk, elbasztuk, de akkor most mi a faszomért nem állsz le? De komolyan. Szívességet tennél.
Márti erre szintén nem válaszolt.
- Mármint, és ezt ne vedd magadra, vagy felőlem veheted, de... - folytattam elröhögve magam – Ha a helyedben lennék, és részegen rányomultam volna a legrégibb, meg az egyik legjobb barátnőm barátjára, és titkolnánk előle, emiatt mondjuk alapból el tudnám ásni magam, de legalább amikor meg legközelebb összefutunk, a lehető legtávolabb maradnék a barátjától, egy, tudod, elvből, meg ilyenek, de mondjuk akkor is, ha nem velem csalták volna meg a barátnőmet, kettő, hogy legalább az esélyt se adjam meg, hogy lebukjunk, és szarrá törjük azzal, ha megtudja. Csak mondom. De amúgy fasza, hogy ezt mondanom kell, németben van valami antierkölcs órád, vagy mi?
- Oké, én meg ha a helyedben annyira odalennék a barátnőmért, nem haverkodnék a legrégibb barátnőjével, nem innék vele, nem hagynám, hogy nyomuljon és én se nyomulnék rá, pláne nem titkolóznék előtte. Mivel vagy jobb nálam?
- Most akkor amúgy ki mutogat kire? Már nem rosszból.
- Mert szerinted én nem érzem rosszul magam emiatt az egész miatt?
- Nem úgy tűnik – mondtam röhögve.
- Alsós korom óta a barátnőm, már attól rosszul éreztem magam, hogy érdekelni kezdett a barátja.
- És a nagy bűntudatban rá is nyomulsz, az a biztos? – nevettem el magam értetlenül. Tiszta hülye a csaj, komolyan. – Az úgy szép.
- Mert részeg voltam! Szlovéniában eredetileg csak beszélgetni akartam.
- Ugyanezt csinálod józanon, ne bassz már fel, csak éppen nem kezdesz el vetkőzni előttem, meg az ölemben fogdosva könyörögni, hogy szívjam ki a nyakad, meg hogy smároljalak le. De amúgy kibaszottul ugyanúgy folytatod, igen, amúgy alapból tényleg semmi bajom nem volt veled még szlovén előtt, a haverkodással se, azóta oké, felfogtam, hogy nem csak simán bírsz, hanem valamikor belém estél, az exed tesójába meg a barátnőd barátjába, egészségedre, esküszöm, elhiszem, hogy szar, de ez legyen már csak a te problémád, nem az én bajom, nekem az a bajom, a kurva nagy bajom, hogy megcsaltam a barátnőmet a barátnőjével, hogy már vagy két hete kamuzok neki, mert volt egy gyenge pillanatom, amikor először hazudtam, és hogy rohadtul esélyes, hogy haragudni fog, mondjuk előre örülök, ha csak haragszik, baszki, hogy szét fogom törni, már előre látom, nekem ez a bajom, hogy így elbasztam, hogy ilyen helyzetben vagyok, és hogy milyenbe kerülhet ő miattam, ez a bajom, mert ő érdekel, és őszintén leszarom a te problémáidat, más élethelyzetben lehet még sajnálnálak is, vagy mit tudom én, de most komolyan leszarom. És ja, lehet, bunkó vagyok, most ölelgesselek meg, szívjam ki a nyakad másik oldalát is, hogy szimmetrikus legyél, vagy mi a szar?
- Nem, én se akarom, hogy kiderüljön!
- Mert mit csinálnál, ha nem zavarna, ha kiderül, lekapnál Leni előtt, aztán nyomnál neki egy story time-ot, vagy mi? – röhögtem el magam hitetlenül.
- És szerinted az nem lett volna ugyanolyan feltűnő, ha most hirtelen kerülni kezdtelek volna?
- Az lett volna nem feltűnő, basszameg, ha úgy viszonyulsz hozzám, mint az egyik legjobb barátnőd barátjához, normálisan, vágod, mint két ember egymáshoz, megvan, hogy nem csak két véglet létezik?
- Oké, elszúrtam, értem! – védekezett – Hidd el, hogy alapból nem volt terv túllőnöm, nem akarom, hogy kiderüljön.
- Leszarom a terveidet, Márti, kurvára nem te veszíthetsz többet kettőnk közül, de legalább te kezdted ezt az egészet.
- Ez nem igaz.
- Mert én kezdtem, vagy mi?
- Nem, az nem igaz, hogy többet veszíthetsz, mint én – pontosította.
- Amúgy ez valami kihívás, hogy bassz fel minél többször?
Imádom az ilyen beszélgetéseket.
Ja, nem.
Leni nemsokára lerakta a telefont és visszajött közénk, majd a házunk előtt elköszöntünk, és kiszakadhattam a témából egy kicsit.
A helyzet konkrétan szar. Az egész egy nagy szar, elbasztam és el is fogom baszni.
Esküszöm, minden rohadt nap egy hajszálnyira vagyok attól, hogy fogjam magam és odamenjek hozzá, figyelj Leni, beszélnünk kéne, hallgass végig, ne haragudj, de már el van baszva ez az egész, ha most elmondom, miért nem mondtam eddig, miért kamuztam eddig, miért csak akkor mondom, amikor már necces lett volna, ha meg nem mondom, akkor minden megy tovább, rosszabb esetben megtudja, mégrosszabb esetben nem tőlem, és akkor ugyanez.
Nem tudom, ez az egész egy nagy szar, az az egyetlen dolog forog kockán jelenleg, amit a legbiztosabbnak akartam betudni, amióta csak van az életemben.
A kurva életbe is.
Nem csoda, hogy egyből úgy nyitottam a szobámban, amikor hazaértem, hogy az első dolgot nekivágtam valaminek, ami a kezembe került, aztán leültem a kanapéra, beletúrtam a hajamba, és feltettem magamnak ugyanazt a kérdést hatszázadszorra is, hogy most mi a szar legyen.
Na, hát kábé addig tartott ez a meditatív időelbaszásom, amíg a húgom nem hívta be hozzánk a barátnőmet Mártival.
Ilyen nincs, baszdmeg.
Nem az, Lenit, ha a hajnal közepén kelt fel és gyökér meséket nézet velem is szívesen látom, bármennyit elvagyok vele, csak... hát ja.
Amikor a szobámból meghallottam a hangját lenntről, igazából alig hallottam belőle valamit, csak felismertem, de mivel úgy volt, hogy otthon lesz Mártival, azt hittem, csak behalluzom, mindegy, azért lementem, hogy most akkor mennyire vagyok hülye, semennyire, ott ült a kanapén a húgommal, Márti meg valahol máshol volt a házban, de a táskája a nappaliban volt, szóval tudtam, hogy itt van ő is.
- Nem volt végül kulcsod, mi? – kérdeztem a barátnőmtől, ahogy észrevett, amikor odamentem hozzájuk.
- Miért lett volna? – nevette el magát Leni.
- Én hívtam be őket – szólalt meg Lotti.
Ezt mondjuk kitaláltam magamtól is.
Lenivel ketten maradtunk, mert a húgom lelépett, és nem lehetett valami nyugodt, mármint Leni, felismerem már, és nem is emlékeztem, milyen szar is ezt felismerni.
Megkérdeztem, mi van vele, persze nagyjából vágtam, és utáltam is, de közben azért leültem mellé.
- Ideges vagy? – kérdeztem, ahogy átöleltem a derekát oldalról és megsimítottam a combját.
Nekidőlt a vállamnak.
- Nem, nem vagyok – szólalt meg - De az tény, hogy jobb kajáláson is voltam már, jobb hazautam is volt a mainál, és előreláthatólag a legjobb délután és legjobb este-rekordomat se ma fogom megdönteni – tette hozzá.
Ha nem tehetnék róla is szar lett volna ezt hallani, de így...
- De mindegy, hagyjuk – zárta le a témát – Egyelőre beérem azzal, hogy ez a perc legyen a délutánom fénypontja – mondta, majd hozzám bújt, én pedig megsimogattam.
Tényleg nem akartam ezt ennyire elbaszni, és most, hogy ez így már kezd egyre neccesebb lenni, most már legalább ezerszer jobban tartok mindentől, mint eddig.
Nem akarom megbántani, komolyan.
Ha valakit, őt aztán tényleg rohadtul soha nem akarnám megbántani, azt se akarom hagyni, hogy más megbántsa, nem is sejti, milyen hatással van rám, pont azért szarakodok ennyit, mert kibaszottul nem akarom elveszíteni, jobban szeretem annál, mint hogy leszarjam a következményeket és az érzéseit, és mint már annyiszor az életemben, odaálljak, és problémázás nélkül elmondjam, "majd valahogy lesz" alapon, mert ez a legegyszerűbb.
Jelenleg, most csak ha belegondolok, hogy hogy nézne rám, ha megtudná, is kiugranék legszívesebben egy kamion elé.
Nem csoda, hogy tíz perc múlva léptem is le inkább.
- Edzeni mész? – kérdezte Márti, amikor összeszedtem rutinból a cuccaimat, és felkaptam a kocsikulcsomat.
Nem, baszdmeg, menekülök.
Kábé olyan öt éve járok kondiba, még amikor vízilabdáztam, kezdtem el mellette haverokkal, hát, már nem most volt, szóval elég őszintén kijelenthetem, hogy már jó sok féle hangulatban edzettem már, amikor egyedül vagyok, de hogy szűkítsük a kört, az olyanokból is elég széles a színpalettám, amikor Leni volt a fejemben.
Mondjuk, amikor szimplán csak boldog voltam, mert bírtam az életem és hálás vagyok, hogy ezt élhetem, tegyük fel, úgy érkeztem meg edzeni, hogy előtte fél órával a barátnőmmel voltam, és amióta elköszöntünk, a fejemben maradt, vagy mondjuk amikor rohadtul fel voltam dobva, mert igent mondott arra, hogy összeköltözzünk, vagy régebben, hogy összejöjjünk, hogy elmenjünk valahova, satöbbi, vagy amikor egyszerűen csak szerelmes voltam, olyan fullosan, rózsaszínen, még az elején, amikor beleestem, és ezer gondolatból kilencszákilencvenkilenc ő volt, hogy rámnézett, hogy milyen cuki, milyen szép, mennyire elhallgatnám órákon át, bármiről is beszél, hogy hogyan szerezhetném meg, miket szerethet, milyen tökéletes lány, mennyire lenyűgöz, a mosolya, ahogy nevet, hogy mennyire adnám, ha lenne most itt egy ember, akivel soha többet nem találkozom és felsorolhatnék neki mindent, amik miatt szerelmes vagyok, sokféleképpen voltam már boldog tőle az évek során, el se tudnám mondani a boldogság összes típusát, amiket megtapasztaltam miatta, és ilyenkor nem is tudok nagyon másra gondolni, nem haladnak tovább a gondolataim - ez még a jobbik része. De mondjuk ott van, amikor össze vagyok zuhanva, és minden egyes másodperccel szarabb, amennyit csak rá gondolok, amikor mondjuk szakítottunk, vagy dobott, miután megcsókoltam, tehát konkrétan elég egyértelműen közöltem, hogy mit érzek iránta, ilyenkor semmi mást nem akarok, csak elterelni a figyelmem, hogy ne emésszen fel annyira, vagy legalább ne itt, ne olyan látványosan, ami tízből kilencszer nem jön össze. Vagy amikor dühös vagyok, mert felbaszta az agyamat, hogy megcsalt a tesómmal, hogy kételkedik bennem, miközben heti kétszer találkozgat egy másik sráccal ketteskében, ölelgeti, hogy már megint hazudik, satöbbi, de az is külön hangulat volt, amikor megtudtam, hogy Zsombival jár, vagy hogy megint érzései vannak Ákos iránt. Most viszont minden felgyülemlett bennem, fel tudtam volna robbanni, tényleg minden egyszerre, rohadt nagy bűntudatom volt, fogalmam se volt, mit csináljak, fel voltam baszva, ideges voltam, utáltam, hogy elbasztam, minden, kurvára minden egyszerre, ráadásul tudtam, hogy ezt az egészet egyébként magamnak köszönhetem, tudtam, hogy mennyi mindent elbukhatok, a lehető legrosszabb végkifejletekbe gondoltam bele, amik az a baj, minden egyes másodperccel egyre reálisabbak voltak, egy kicsit se éreztem túlgondolásnak, úgyhogy összesen annyit tudtam csinálni, hogy ha már fejben nem tudok leállni, fizikailag annyira kikészítettem magam, amennyire csak megy, hogy egy kicsit kiadjam magamból a töredékét annak, amik bennem vannak, és hogy amikor már meghalok a fáradtságtól, legalább arra terelődjön a figyelmem, hogy beledögöljek a hátralévő ismétlésekbe.
Régi, jól bevált módszer, amit ma is kimaxoltam.
Ideiglenesen jó volt, legalábbis úgy éreztem, hogy jobb, aztán persze hazaestem, éjszaka bevágtam magam az ágyamba, és jött megint a nagy kérdés.
Szóval, hogyan tovább?
03.18.
Lehet, hogy vannak dolgok, amikben jó vagyok, oké, megy egy csomó minden, mennek a sportok, mert van labdaérzékem, jó a kondim, ki vagyok pattintva, életben maradok a vízben, satöbbi, mert a sport az életem kábé, kiskorom óta zenélek, eleinte anyámmal a zongorával szenvedtem, a hangok mennek ma is, bejárattak szolfézsra, a legalapabb dolgok megvannak, még ha nem is figyeltem, gitározom tíz éve, full jól megy, van hallásom, annyiféle helyre jártam egyedül vagy haverokkal, annyiféle emberrel voltam már együtt, haverként vagy barátként, hogy egy csomó random dolgot megtanultam, összeszedtem mindenféle tudást, kezdve a hátraszaltótól és a kézenállástól a biliárdon, a hatszázféle kártya- vagy sportszabályokon át, a mindenféle dolgok megjavításán, a deszkatrükkökön, az alap portugál és észak-német szavakon keresztül a bicskahasználatig és az illegál dolgokig, annyi faszságot tudok, amiknek a felét nem fogom tudni kamatoztatni soha, eskü amúgy még annyira sötét se vagyok, ha odafigyelek, még a matekot is értem, meg ilyenek, közben amúgy a genetikámat is egészen adom, ahogy kinézek, a képességeimet, nincs is csaj kábé, akit fel akartam szedni, és nem sikerült volna legalább egy kicsit, van rutinom egy csomó mindenben, tapasztalatok, satöbbi, szóval őszintén, van egy rakás dolog, amiben asszem jó vagyok, és mi az az egy kábé, amiben nem?
Nem elbaszni az életem.
Nem elbaszni azt a kapcsolatomat, nem elveszíteni azt a lányt, akit egy életen át kerestem, akivel lehettek terveim, megvalósulhattak volna dolgok, amikre vágytam, vagy önmagában, akit szeretek és akiért mindent feláldoztam volna.
Nem elbaszni ezt az egészet úgy, hogy azt a lányt, akit minden erőmmel mindig csak boldoggá akartam tenni, hogy láthassam őszintén mosolyogni, és annyiszor volt már olyan rohadt szar, akárhányszor szomorúnak láttam, most én törjem össze, annyira, hogy rám se tudjon nézni, csak sírva, olyan érzésekkel a szemében irántam, amiket gyűlölök látni és gyűlölöm, hogy ezeket éreztetem vele, nem elbaszni az életemet azzal, ha elveszítem, nem elbaszni mindent, ami ő és a boldogságom.
Szóval sok minden megy, ez persze kurvára nem.
Faszán ki lett találva, köszi Isten, jövök eggyel.
- Minden oké? – kérdeztem a barátnőmtől reggel, amikor szokás szerint kijött a kapujukon és elég leamortizáltnak tűnt.
Konkrétan rohadtul felkavart volt, erre a kérdésemre meg zavartan elnevette magát.
- Nem tudom, mit válaszoljak – nézett rám - Tulajdonképpen tegnap este realizáltam, hogy az egyik legjobb, legrégebbi barátnőm beleesett a barátomba, ami több, mint valószínű, hogy tönkre fogja tenni a barátságunkat, ami meg fájni fog, és egy teljes éjszakát azon töltöttem, hogy folyamatosan ezen emésztettem magam, mert már nem tudok hova menekülni a tudat elől. Azt hiszem, erre nem mondanám azt, hogy minden oké. Főleg, hogy amikor legközelebb találkozok vele, beszélnünk kell erről, és már most nem tudom, mihez kezdjek.
Same, én se, de én legalább tehetek róla. Basszameg.
Bele se akartam gondolni, hogy ha ennyi így kiborítja, mi lesz, ha mindent megtud.
Talán itt kellett volna megszólalnom azzal, amit már kismillió alkalommal meg kellett volna tennem, és gyűlölöm, hogy most se ment.
- Ne haragudj, nem akarom rád zúdítani – mondta halkan, terelve a témát – Nehogy azt hidd, hogy okollak, vagy hogy tehetsz bármiről, ne legyen bűntudatod, nem akarom, hogy az legyen.
Kész vagyok, komolyan kész vagyok.
Már azt se tudom, mit mondjak, amit eddig nem mondtam.
- Bizalom. Úgy gondolom, mindannyian keveredtünk már olyan élethelyzetbe, amelyben arról kellett döntést hoznunk, hogy melyik embertársunkban bízhatunk, és melyikben nem.
Őszintén, kábé ez volt az egyetlen filozófia, ahol akaratlanul odafigyeltem, hogy miket mond a Krédics, pedig annyira telóztam volna szokás szerint, el is basztam a játékot egy csomószor.
- Miért árulunk el, miért nem vagyunk hűségesek azokhoz, akik megbíznak bennünk, akikkel már kialakítottunk bármilyen emberi kapcsolatot? Legyen az barátság, párkapcsolat, de akár család is – folytatta Krédics, mire megint véletlen odaterelődött a fél figyelmem – Szilágyi, Ön szerint?
- Saját érdekünkből, mert csak azt nézzük.
Vagy mert megcsaltuk részegen a barátnőnket a legrégebbi barátnőjével és nem tudjuk bevallani. Nem tudom, honnan jött a példa, csak így random.
- Szigety? – szólította fel Krédics Marcsit is.
- Félelem.
Már megint elbasztam a játékot, de itt már fel is adtam.
- Ha szabad kérdeznem, mit ért ezalatt?
- Például félelmet a magánytól, valaki más reakciójától, elképzelésektől, amik a jövőben történhetnek... az őszinteséghez sokszor sokkal nagyobb bátorság kell.
Ez kész.
Enyhén szar volt, hogy konkrétan tíz per tízesen betalált.
Még vagy negyed órán át ez a téma volt boncolgatva, és mondjuk soha a büdös életben nem gondoltam volna, hogy egy gyökér filozófiaóra fog segíteni nekem egy döntésben, oké, igazából nem segített, szimplán csak annak az ideje alatt jött el a pont, amikor ránéztem a barátnőmre a második padban, hogy oké, beszélek vele, szar lesz, de úgy is rájön, akkor már én akarom elmondani neki, meg egyébként is, nem akarok tovább hazudni.
Szóval onnantól kezdve már nem aggódtam azon, hogy odafigyelek Krédicsre, lekötött a gondolat, hogy oké, a terv jó, és hogy a faszomba kéne?
„Szia Szöszi, tudom, két hete kamuzok neked az egyik legjobb barátnőddel, de igazából kábé megcsaltalak vele, ő meg belém van esve, nincs harag, ugye?"
Istenem, geci, ennél szarabb helyzetet tényleg kitalálni se tudnék, mint amit így összehoztam.
Akkor se tudtam belekezdeni, hogy elmondjam neki, amikor hazaértem, nemhogy most két hét kamu után.
Aztán végül utsó óra előtt, amikor a barátnőivel ment át a tesiterembe, odébbhívtam.
Esküszöm soha nem voltam még ilyen feszült csaj előtt, komolyan.
- Baj van? – kérdezte pislogva, ahogy észrevette, hogy nem vagyok valami stabil, és ezzel abba is hagyta a mosolygást.
Ez elég kemény lesz, még ha az időzítésem a lehető legszarabb is.
Először megpróbáltam megnyugtatni, ráér, hogy később boruljon ki.
- Figyelj, Leni... - kezdtem bele, ő pedig minden egyes betűre, amit kiejtettem, százszázalékosan odafigyelt, ami mondjuk nem sokat segített azon, hogy full feszült voltam.
Ennél már csak az volt a jobb, hogy közben becsengettek és elhívták, szóval itt félbe is lett vágva, de megdumáltuk, hogy majd suli után beszéljünk, úgyhogy megpuszilt és elsietett.
Nem, nem érdemlem meg, komolyan nem. Fogalma sincs, mit akarok neki elmondani, te jó ég.
Azért volt már az aznapinál jobb tesiórám is.
Egyébként majdnem kiütöttem az ablakot labdával.
- Jól vagy, tesó? – kérdezte Ricsi, amikor óra után összekaptunk magunkat, és készültünk itthagyni ezt a retkes sulit, mire feszülten elnevettem magam – Oké, vágom, nem. Mi volt?
Erre először nem mondtam semmi értelmeset, csak valami „hagyjuk"-félét, mert kábé pont ezzel egyszerre szúrtam ki a tér másik felén a barátnőmet Mártival, külön, komolyan beszélgetve, Márti lehajtott fejjel, Leni lesokkolva, érzelmi káoszban, nem kellett hozzá nagy emberismerő képesség, hogy levágjam, hogy mi a téma, úgyhogy mondtam Ricsinek, hogy várjon meg, majd jövök.
Amikor odamentem hozzájuk, Leni épp feszülten elnevette magát, még értetlenül, ránézésre is ezerrel kattogott az agya, éreztem, hogy baszki, pillanatokon belül össze fogja rakni, bármit is hallott eddig, majd ahogy odaértem, ez valószínűleg ekkor történhetett meg, és miután mindent átgondolt, úgy kapta felénk a fejét, hogy már akkor szarabb érzés volt, mint ahogy azt elképzeltem.
Elég nehezen tudtam ránézni, de nem csak én, Márti is, Leni csak dolgozta fel magában a dolgot, majd kínosan elnevette magát, mire rápillantottam.
Már itt bekönnyezett, megtörölte a szemét, azt se tudtam, mit tud, csak azt, hogy valamit igen, konkrétan legszívesebben itt eltűntem volna a Föld színéről.
- Azért rákérdezek, ott voltál Ljubljanában, ugye? – nézett Leni Mártira, mire beletúrtam a hajamba.
Te jó ég, még csak ennyit tud és már most itt tartunk, a kurva életbe is.
Márti biccentett, Leni pedig feszülten elnevette magát, és rámnézett, egyenesen rám.
- És akkor kezdődött – egészítette ki Leni Márti helyett, visszanézve a barátnőjére.
Jézusom, baszki, ezeket akkor mind maga rakta össze, ennél szarabbul tervezve se jöhetett volna ki.
- De ezt még így nem is lett volna értelme titkolni, mit nem tudok még? – nézett Leni mindkettőnkre újra. Na, most lesz a gáz rész – Mit nem tudok??? – kérdezte meg újra, mégjobban kiborulva, mivel egyikőnk se szólalt meg.
Hogy a szarba kell ilyenkor megszólalni egyáltalán?
Mégjobb, eközben Ricsi is odajött hozzánk, oké, mondjuk én se távolból nézegetném, ha a tesóm, a tesóm barátnője és az exem balhézgatnának, csak Ricsinek se mondtam semmit, ugyanúgy, mint Leninek, azért faszán összehoztam, nem?
De legalább Leni ettől még szarabbul érezte magát, mert ugye Ricsi velünk volt.
Itt már tiszta könnyesek voltak a szemei, teljesen kiakadt, sajnos kurvára megértettem, és kibaszottul soha nem éreztem még magam ennyire szarul.
- Mi volt Szlovéniában? – kérdezte Leni Mártitól egyenesen, hogy választ kapjon, rám rámnézni se tudott.
Hát, erre Mártinak muszáj volt válaszolnia, úgyhogy óvatosan mondani kezdte, hogy mit keresett Szlovéniában, hogy velünk volt a meccsen, hogy mindannyian elmentünk utána inni, visszamentünk a szállásra, a többiek lefeküdtek aludni, hogy akkor kezdődtek az érzései irántam, meg ilyenek, már ennyit is szar volt hallgatni, pedig a lehető legszebben mesélte, lassan, halkan, erre még rájött, hogy Leni mellett Ricsi is már erősen várta a folytatást, hogy ez így mi a fasz.
Úgyhogy Márti folytatta, hogy beszélgettünk, kimentünk a szállásról, amikor a többiek már kidőltek, elmentünk piát venni, leültünk egy padra, tovább beszélgettünk...
- De esküszöm, hogy nem smároltunk, meg semmi ilyen nem volt! – fakadt ki közben Márti, mielőtt folytatná - Mármint... nem volt semmi csók, vagy ilyesmik, esküszöm!
- Beszélgettünk, meg...? – kérdezte Leni kiakadva, hogy folytassa.
Márti habozott azzal, hogy folytassa, úgyhogy itt aztán végül én fejeztem be, megpróbálva, hogy minél kevésbé hangozzon szarul.
- Be voltunk baszva, nekiadtam a pólómat, beült az ölembe, ott ült egy darabig és megkérte, vagy már nem tudom, de kiszívtam a nyakát.
Ahogy végigmondtam, hát, jó nagy lelki erő kellett hozzá, hogy ezután a barátnőmre tudjak nézni.
- Mi??? – borult ki Leni.
- Hogy mi a faszom van? – szólalt meg a tesóm is.
Kurva jó volt.
- Green Day-es pólója volt, rávettem, hogy adja nekem, mert a kedvenc bandám, úgyhogy levette, odaadta én meg átvettem az enyémet arra. Aztán én ültem bele az ölébe, mert be voltam rúgva, flörtöltem vele, félig csak viccből, és azt mondtam, hogy csak akkor szállok ki onnan, ha kiszívja a nyakam és meg is tette, ahogy... ezt szokták, poénkodtunk... - vallotta be Márti - Igazából végig poénkodtunk, meg beszélgettünk. De ennyi volt, utána visszamentünk, lefeküdtünk, aludtunk, és már akkor, másnap megbeszéltük, hogy ezt felejtsük el.
Leni sírt, olyan dühösen, csalódottan nézett rám, már amikor rám tudott, ami fizikailag fájt, erre rá még Ricsi is ki volt akadva, úgyhogy feszülten elröhögte magát és megkérdezte:
- Hogy bebaszva rányomultatok egymásra?
- Nem nyomultam rá! – védekeztem.
Leni felém kapta a fejét.
- Neked ez a nem nyomulás???
- Esküszöm, hogy kurvára be voltunk baszva, én is, és hagytam, hogy nyomuljon, de én magamtól nem nyomultam rá! Rohadtul a világon semmit nem jelentett nekem, már bocs - néztem Mártira egy pillanatra.
- Én nyomultam őrá - szólt közbe Márti - Egész este, mert neked is mondtam, hogy beleestem és berúgtam! – magyarázkodott Leninek.
Eközben amúgy Enikő és Saci is megérkeztek, esküszöm azon voltam már, hogy nem kéne ebből valami tömegrendezvényt csinálni inkább?
- Mellőzhetnénk a "részeg voltam" szöveget? – szólt közbe Leni kiakadva - Mert nem érdekel! Utálom ezt a szöveget, semmit nem módosít a történteken, csak arra kényszerít, hogy nézzem el őket, pedig jogom van kiakadni! És ezt nem csak mostra értem – nézett egyenesen rám - Csenge.
Ó, basszameg.
Nem, én ezt nem.
- Hogy a faszomba nyomulhattál rá a tesómra??? - nézett Ricsi Mártira - Neki meg a barátjára? - mutatott Lenire, aztán rám nézett - Te meg mi a szarért hagyod?
- Mert be voltam baszva, alapból kurvára nem hagytam volna!
- De basszameg, a kibaszott volt csajom!
Felmondok, geci. Felmondok.
Nem gondoltam át, erre csak rávágtam, hogy oké, álljunk le, tesóm, meg minden, de ne oktasson ki arról, hogy ki kinek a kije, én bebaszva hagytam, hogy rámnyomuljon az exe, ő meg részegen lesmárolta tavaly a barátnőmet, aki így megcsalt vele, esküszöm, nem esett le, hogy ezt ki tudja, meg ki nem, úgyhogy hála az égnek sikerült még egy balhét csinálnom, elbasznom egy új dolgot, ilyen nincs, de komolyan, nemsokára viszont Ricsi lelépett Sacival beszélni erről, Leni pedig otthagyott minket.
- Casso, én... - szólalt meg Márti rámnézve.
- Ne, ezt ne, oké? – röhögtem el magam feszülten, majd én is otthagytam a többieket, mármint akkor már csak Mártit Enikővel, és Leni után siettem.
Most szóljak utána, vagy mi?
Elkaptam a karját, de kirántotta a kezét az enyémből, látni se akart, viszont én meg nem akartam hagyni, hogy nyitva hagyjuk ezt az egészet anélkül, hogy ketten beszéltünk volna erről, úgyhogy elé álltam.
Rámnézett. Könnyesek voltak a szemei, épphogy nem sírt csak.
- Mit tudsz még mondani nekem?
Őszintén? Fogalmam sincs.
- Beszéljük meg.
Mint valami szar fuckboy, de komolyan, basszameg.
- Mit akarsz te még ezen megbeszélni? – borult ki.
Beletúrtam a hajamba.
- Ne haragudj, Leni.
És itt leütött, amire mondjuk számítottam, de őszintén, kurvára minden jobban fájt annál, mint hogy megütött, és nem is voltunk olyan helyzetben, hogy bármit akarjak tenni ellene. Ha véresre vert volna, se ellenkeztem volna.
Ő viszont ezután elsírta magát, ott, előttem, szinte a szemembe nézve, nem csak úgy bekönnyezve, hangtalanul, mint eddig, hanem konkrétan felzokogott, már nem bírta, épphogy nem roskadt tőle össze.
Kevés dolgot fájt ennyire kurvára végignézni életemben, bár akkor, abban a pillanatban úgy éreztem, hogy még semmi nem fájt ennyire.
Miattam, baszki. Miattam.
- Ne haragudjak? – szólalt meg, kábé levegőért kapkodva, és próbálta visszafojtani a sírást, de nem ment neki – Akkor ne sirass meg! Ne haragudjak, utálod látni, ha sírok, ezt te mondtad, utálod látni, ha nem vagyok boldog, ezt is te mondtad, de akkor ne sirass meg!
Alig tudtam ránézni, komolyan.
Teljesen kiborult, úgyhogy megtörölte a szemeit és néha beremegő hangon folytatta.
- Ne sirass meg ennyiszer, ne törj össze újra és újra, ne hagyd, hogy annyira rohadtul fájjon valami, mint ahogy most fáj! Mert tudod mit, kimondom, soha az életben nem éreztem magam még ennyire rosszul miattad, mert eddig mindig meg tudtalak érteni, megértettem, amikor szakítottál velem, megértettem, amikor szakítani akartál, megértettem, akárhányszor tovább akartál lépni rajtam, megértettem, minden egyes alkalommal, amikor kiakadtál rám, amikor olyanokat mondtál nekem, amik újra és újra összetörtek, mindent megértettem, mert tudtam, hogy miért teszed, mert én is ezt tettem volna a helyedben, mert én is rengeteget hibáztam, és mert igazad volt, de most... – nevette el magát feszülten - Most szimplán csak hazudtál nekem két héten keresztül, hazudtál volna nekem továbbra is, átvertél volna, hogy ne jöjjek rá, hogy keríthetjük így vagy úgy, de gyakorlatilag megcsaltál az egyik legjobb barátnőmmel, hagyva, hogy napokig őrlődjek és ne tudjak semmiről! Nem érdekel, hogy részeg voltál, hogy azok voltatok, nem érdekel, hogy elvileg nem volt semmi komoly köztetek, olyan értelemben, "csak" kettesben voltatok egy csomót, a póló, az ölbeülés és társai, azért nem érdekel, mert az azt követő két hétben viszont nem voltál berúgva, és úgy hazudtál nekem! Nem csak arról, hogy kettesben voltatok, arról is, hogy a közeledben volt egyáltalán, és én pontosan ezért tartom megcsalásnak! Ennyi történt! És ezt viszont a lehető legtávolabbról se tudom megérteni, mert nem érdemeltem meg, egy picit se! Nem értem, mivel érdemeltem ki!
Esküszöm, tényleg inkább vertek volna szét, meg se éreztem volna ehhez képest, amennyire fájt ezt végighallgatni, vagy látni, ahogy fokozatosan egyre jobban összetöröm ezzel az egésszel.
- Még az elmúlt pár napban is, mit csináltam? Felmentettelek, folyamatosan! – folytatta - Képes voltam azon aggódni, hogy nehogy rosszul érezd magad amiatt, hogy én rosszul érzem magam, mert ennyire fontos vagy, mert ennyire képes vagyok magam elé helyezni téged, az érzéseidet, mert azt hittem, hogy ezt megérdemled, és te is megtennéd értem! A világ legtermészetesebb dolga volt nekem, hogy ezt teszem, hogy támogatlak, ahogy csak tudlak, hogy számíthatsz rám, hogy bízhatsz bennem, hogy őszinte vagyok, tudom, nem voltam mindig, de igyekeztem! Tudod, milyen szinten éreztem magam hátbaszúrva, amikor ez az egész kiderült? Fájt, hogy hazudtak nekem, fájt, hogy Márti hátbaszúrt, hogy valamilyen szinten Ricsi is... de nem ismersz eléggé ahhoz, hogy tudd, milyen szinten belehalok abba, hogy te is köztük voltál? Hogy pont te szúrtál hátba, akire az életemet rábíztam volna? Egyszerűen csak... – törölte meg a szemeit – Miért?
Újra elsírta magát, levegőért kapkodva, rám se nézett, én pedig annyira kurvára mondani akartam erre valamit, de most mégis mit mondjak?
Annyira összezuhant, Istenem, nem csodálom, hogy ott akart hagyni, de aztán eléléptem, képtelen voltam így elengedni.
- Leni, ha csak nem akarsz rám nézni, akkor mondd, hogy húzzak el, de...
- Nem nem akarok rád nézni, ez a baj – szakított félbe visszanézve rám – Csak nem tudok anélkül, hogy újra meg újra összetörnék, pedig szerintem ennél jobbat érdemlek. Szóval csak ezért nem akarok – fejezte be, erre meg már nem tudtam mit mondani, úgyhogy engedtem, hogy elmenjen.
Nem érdemli meg, hogy az életében legyek, kurvára nem, baszki.
Utánanéztem, és még ott maradtam egy darabig, azt se tudtam, hogy most mi a szarhoz kezdjek, csak álltam ott a téren, majdnem szétrobbantam az érzésektől, az eddigiek ezerszeresen felfokozódtak, és most még ráadásul kurvára tanácstalan is voltam.
Soha semmit nem basztam még így el.
Gondterhelten megdörzsöltem az arcom, pörgött az agyam, ott voltam testben, de egyébként az se tűnt volna fel, ha felrobbantják mögöttem az egyik házat, lekötött, hogy ahogy láttam a barátnőmet elmenni, a lányt, akit komolyan a világon a legjobban szeretek, az egész kibaszott életem értelmét, az összes esélyemet a boldogsághoz, soha nem tartottam még ennyire semmitől, mint hogy mi lesz ebből, elindultam haza, útközben majdnem elbaszott egy kocsi, mondjuk akkor úgy éreztem, hogy jobb is lett volna, aztán hazaértem, szó nélkül hagytam az egész családot, csak bementem a szobámba, leültem, és ennyi volt.
Nem tudom, mikor szakított ki Ricsi az összes gondolatomból, amik újra és újra visszaidéztek bennem mindent, és elképzeltették velem, hogy mi lehet ezután.
A tesóm leült mellém a földre, csak simán, és mondjuk először mondani akart valamit, de azt aztán hagyta.
- Ennyire kivagy? – kérdezte rámnézve, mire feszülten elnevettem magam.
- Rányomultunk egymásra az exeddel, tesó – emlékeztettem kedvtelenül.
- Csak hagytad, hogy rád nyomuljon, nem?
- Mit tudom én már – túrtam a hajamba kínosan – Bocs.
Ricsi sóhajtva körülnézett, nagyon nem nézegetett semmit, csak nem tudta, mit mondjon.
- Beszéltél Lenivel, nem? – kérdezte, inkább váltva a témán.
- Mondjuk.
- Dobott?
- Én tudjam?
- De akkor nem, ugye? – nézett rám.
Kínosan elnevettem magam, inkább nyitva hagyva a kérdést.
- Mondta, hogy áll ezzel a... - kérdezett Ricsi tovább – Ja, ezzel.
- Elég annyi, hogy elbasztam?
- De mennyire?
- Nagyon – láttam be a hajamba túrva.
Egy darabig nem mondott semmit, csak egy kis csend után én.
- Leütött amúgy.
Ricsi rám nézett.
- Hagytad?
- Fel se merült, hogy nem.
Csak magam elé néztem, ő is jobbára, de néha azért rám pillantott.
- Még mindig durván szereted, tesó – állapította meg sóhajtva.
- Nem mondod? – kérdeztem vissza unottan.
- Nem az, de akkor miért...
- Mert ilyen vagyok, nem akarom elveszteni, és erre kurvára ezt teszem, ne csináljunk úgy, mint ha új lenne a sztori – közöltem, miközben a falnak döntöttem a fejem.
- Akkor mondjuk tényleg eléggé megbánthattad.
- A szemembe nézve sírta el magát – néztem rá, mire elhúzta a száját.
Nem nagyon lehet erre mit mondani még, ami vigasztalna.
- De helyrehozod, nem? – kérdezte.
- Ha tudom.
- És szerinted tudod?
- Könnyebbet, tesó – sóhajtottam fel, majd Ricsivel egyszerre néztünk ki az ablakomon, át a szomszéd házra.
Be volt húzva a függönye.
Semmit nem basztam el még így.