-Szerintem jó ötlet lehet.
-Igen vala...-a beszélgetésünket Cathrine zavarta meg, ahogy berontott a terembe.
-Úr-Isten a-sok! Ki nem találjátok mi történt!-izgatottan ide-oda járkált, majd megállapodott Troy karjaiban, velem, Angel-lel és Noah-val szemben. Aranyos párt alkottak, Troy nyugis volt, míg Cat.. hát ő kevésbé. Kiegészítették egymást és ez egy olyan egyensúllyal járt, ami kellett Troy életébe, hogy igazán boldog lehessen.
-Na mondd már csajszi!-szólt rá Noah. Mindenki a lány köré gyűlt, hogy elmondja a nagy dolgot, ami történt.
-Szóval... Ashton és Tim mentek volna a szertárba, mert valamit szétcsesztek a termünkben és oda küldték őket. A bioszfaktos Mr Wattson és..-nevetni kezdett, így alig tudta elmondani, pedig mindenki tűkön ülve várta.
-Na szóval Mr Wattson és a titkárnő Miss Jenkins bent voltak a szertárban... Ash és Tim látták őket..-megint elkapta a nevetőgörcs.-Látták, hogy ott bent dugnak.-Mindenki könnyekkel küszködve röhögött.
-Mi a fa..-mielőtt Angel kimondhatta volna, a tenyeremet a szájára helyeztem és a fejemet kezdtem rázni. Bólintott és tovább nevetett.
-Ez most így full komoly?-vigyorgott Justin Troy jobbjáról.
-Igen teljesen.-lépett be elképedve Ashton és levágta magát Angel mellé, kicsit szorosan mellé.
-Én.. szerintem még napokig szarul fogok aludni. Az tény, hogy Miss Jenkins nem néz ki szarul, de Mr Wattson... apám.. az az 50-es éveiben járó pali, hát hagyjuk is, örülök, hogy nem hánytam oda.-öklét a szája elé helyezte és próbálta megemészteni a lehetetlent. Jézus atya világ, mik történnek ebben az iskolában?!
-Azért remélem megmaradsz!-Angel, a barátnőm, megveregette Ashton hátát.
-Bazdmeg... én is, de kétlem. Ez beleégett a retináimba. Azt a kurva élet.-botránkozott meg, míg Angel keze még mindig a hátán pihent. Az én jobbomat levettem Angel válláról, így már nem karoltam át, végül inkább ki is mentem, hogy a féltékenységem ne mindenki előtt jöjjön ki egy dühroham kíséretében.
A mosdó felé vettem az irányt, mit sem törődve a túl hevesen dobogó szívemmel.
A folyosón elsétálva kétszer is beleütöttem a szekrényekbe, mert úgy éreztem, hogy valamin muszáj kitöltenem a dühömet. Vagy a féltékenységemet. Egyre megy. Többen utánam fordultak, de valahogy nem tudott meghatni. Ami az enyém, az az enyém, Ashton.
-Állj már meg!-szólt rám egy hang mögülem, de le se szartam. Mentem tovább, kerestem a mosdót, ami most valamiért nagyon messzinek tűnt, de mikor végre beértem becsaptam magam után az ajtót és rátámaszkodtam a mosdóra. Csak néztem magamat a tükörben. Ahelyett, hogy azt érezném a barátnőm mellett végre, hogy elég vagyok, én egyre jobban hagyom el magam és megyek vissza a mélyben. Ez a távolság tönkretett teljesen, mi tagadás; kívül és belül is.
Kinyílt az ajtó és Justin jött be rajta. Egyenesen felém, majd a hátamra tette a tenyerét.
-Tesó... tudod az van, hogy én is láttam amit te, illetve tudtam, hogy zavarni fog. Ashton-ra már mióta féltékeny vagy, de hidd el, ha Angel-nek valami szándéka lenne vele, akkor nem ez lenne, ami most van. Ráadásul Ash sem bukik Angel-re.-mondta a tényeket, de hiába. Láttam amit láttam.
-Nem vagyok vak, tudom milyen Ashton. Angel meg... ő meg ennyi ideig itt volt egyedül, nem is hibáztatnám, ha ezalatt a külön töltött idő alatt megkedvelte volna.-magyaráztam a tükörképemnek.
-De Dylan, hallod épp ez az. Ha Ashton kellett volna neki akkor lett volna alkalma összejönni vele. Miért pont most akarna, amikor már itt vagy?-igaza volt. Kurvára igaza, csak épp nem tudtam elfogadni és nézni azt, ahogy egy másik sráchoz hozzáér. Csak hallgattam.- Látod, nincs benne logika.
-Az egész életben nincs logika Justin.-sóhajtottam egy nagyot és próbáltam összeszedni magam, hogy a düh, ami bennem volt csillapodjon.
-Jó Dylan, ezt tudjuk. De a lényeg akkor is az, hogy semmi okod a féltékenységre, ezért ne idegeskedj. Végre együtt vagytok, ne így töltsétek az időt, mert kitudja mi lesz még a nyáron. Tudod, apád...
-Ezt ne, nem megyek vissza.-szóltam közbe és lezártam a témát.-Most amúgy is előbb leérettségizek és ha felvesznek egyetemre akkor odamegyek. Leszarom apámat.-megigazítottam a fekete hajamat, majd egy nagy levegővétel után kimentem, otthagyva Justin-t. A szekrényemhez mentem és tudtam, hogy Angel ott fog várni. Ahogy odaértem csak megálltam előtte és vártam mit fog mondani.
-Dylan!-a kezeit a nyakam köré fonta és olyan hangerőn szólt hozzám, hogy csak mi ketten halljuk.
-Már csak egy óra van hátra, utána lenne kedved egy kicsit kocsikázni? Vagy talán tanulni. Otthon. Velem.-csábítóan nézett a szemeimbe, aminek a hatására kezdtem elkalandozni, így akarva-akaratlanul a derekára vezettem a tenyereimet. Éreztem a szempárokat rajtunk, de nem kifejezetten érdekelt.
-Akkor, ha ezt most abbahagyod.-néztem rá a legkomolyabban. Rám mosolygott és még közelebb lépett hozzám. A csípőmet elhúztam az övétől, hogy ne érezhesse a kezdődő merevedésemet, de már mindegy volt. A mosolya még nagyobbra nőtt és hirtelen ellépett.
-Ezt hagyd meg későbbre.-kacsintott és menni készült, de a karjánál fogva visszahúztam egy kisebb csókra. Nem hagyhatott úgy ott.
De megtette.
Hamar eltelt a nap így nemsokára már otthon élvezhettük egymás társaságát. Először a szobámban, majd a fürdőben. Elképesztően jól megvoltunk, amíg fel nem hozta este a konyhában az Ashton-témát.
-Láttam, hogy mi volt ma a suliban. És tudom az okát is, beszéltem Justin-nal is. Sajnálom, hogy így érzel vagy éreztél. Ash-el csak nagyon jóban lettünk, mindig meghallgatott, segített és ez kölcsönös volt. Még mindig az. Csak annyi, hogy egy igazán jó barátra leltem benne.-megdörzsöltem a szemeimet és nagyot sóhajtottam, mert lehangolt a témaváltás.
-Justin, Noah vagy Troy nem hallgatott meg?-tettem fel a kérdést ironikusan.
-Nem erről van szó.-védekezett rögtön.
-Mindegy.-próbáltam elterelni a dolgot, mert nem volt kedvem ehhez megint.
-Nem mindegy, mondd el, hogy mit gondolsz.-utasított és csak ennyi kellett. Már mondtam is.
-Nem tetszik, hogy közel vagy hozzá, ha hozzáérsz. Ennyi. De persze elhiszem, hogy nem érzel iránta semmit én..
-Ne legyél cinikus, csak mondd!-vágott bele ingerülten a szavamba.
-Hagysz beszélni? Mert akkor megtudod mit akarok mondani.-kissé megemelkedett a hangerőm, de tudja, hogy utálom, ha közbeszól. Megforgatta a szemét és csendben maradt.
-Köszönöm. Nem benned nem bízok, hanem benne. Ezt már elmondtam egy párszor. Ismerem Ashton-t. Nem egy olyan csajjal feküdt le, akinek palija volt. Szóv...-megint beleszólt.
-Tudod nagyon jól, hogy sosem csalnálak meg. Sem vele sem mással.-csapott a pultra, amit én is követtem.
-Már megint kurvára közbeszóltál, így nem nagyon lehet beszélgetni.-megtámasztottam magam a két tenyeremen és igyekeztem vele tartani a szemkontaktust.
-Dylan leszarom, hogy nem lehet, de te sem gondolhatod, hogy megtenném.
-Végig sem hallgatsz basszameg!-ellöktem magam a bútortól, majd a mögöttem lévőnek támaszkodtam.
-Nem, mert hülyeségeket feltételezel.-hadonászni kezdett a levegőben, ezzel együtt fel-alá sétált.
-Kurvára nem feltételeztem semmit. Beszéltem és beleszóltál. Mintha nem tudnád, hogy gyűlölöm ezt.-vontam vállat feldúltan.
-Persze.-ironikusan felnevetett, ami kezdte felnyomni bennem a pumpát.
-Vagy normálisan beszélgessünk, vagy elmegyek. Ehhez semmi kedvem.-fújtam ki.
-Szerinted nekem van? Hülyének nézel?-sértődött meg rögtön.
-Nem, nem hülyének. Bolondnak.-mutatóujjammal a halántékomhoz mutattam, és vártam a következő kirohanást.
-Pff.-fújtatott.-Bolondnak, mert rácáfolok arra amit mondasz?
-Nem, hanem azért, mert képzeletbeli dolgok miatt vitatkozol. Sőt olyat hozol fel mindjárt, ami nem is ide tartozik. Jellemző.-mutattam rá.
-Tudod ez volt az ami már sok. Ezt a vitát sem én generáltam, hanem az a kedves gondolatod, hogy bármikor simán megcsalhatlak Ashton-nal.
-Nem ezt mondtam. Ezzel cseszel fel a legjobban. Mindig elkezded védeni magad, ahelyett, hogy végighallgatnál és megbeszélhetnénk. Ha ennyire megsértődsz ezen akkor minek hoztad fel? Egy szót sem szóltam Ashton miatt, te kezdted el tisztázni a dolgot mikor full kussban voltunk itt.
-Dylan én csak meg akartam beszélni, mert láttam, hogy szarul esett.
-Rohadtul nem akarod megbeszélni és ez itt a baj. Mindig ez van. Veled nem lehet ezekről beszélni, mert támadásnak veszed, amit mondok. És ha én beszélek, akkor kurvára ne vágj közbe, mert kibaszott tiszteletlen. Én mindig végighallgatlak még akkor is, ha nagy faszságokat beszélsz. Mint az előbb például.-elmondtam kereken, ha tetszett neki, ha nem. Én ezt így gondolom, és ezt senki nem is fogja megváltoztatni.
-Minden jó itt nálatok?-jött be Noah.
-Igen.
-Nem.-vágtuk rá egyszerre.
-Nem, miért mondod, hogy igen?-kötöttem belé, persze.
-Mert nincs hozzá köze.-vágta rá rögtön, mintha mindenben igaza lenne.
-Uhh.. egyrészt au.. ez fájt, másrészt oké, nem szóltam. Csak segíteni akartam.-védekezően felemelte a kezét és mellém lépett. Ezzel együtt átkaroltam.
-Noah az egyik legjobb haverom, még szép, hogy van hozzá köze.-vontam vállat. A fiú csak a fejét kapkodta köztünk.
-Gyerekes vagy. Megyek aludni.-adta fel egy sóhaj kíséretében.
-Aha. Menj nyugodtan.-intettem a hatás kedvéért, de amikor visszafordult olyat mondott, ami tényleg az utolsó csepp volt a pohárban.
-Jó, te pedig szívj el egy pár szálat, hátha beállva nem leszel féltékeny Ashton-ra.-azzal ment is volna fel a lépcsőn. Noah érezte a feszültséget, ami a konyhában uralkodott, de azt jobban ahogy a testem megfeszült Angel kijelentésére. El is engedtem Noah-t, aki aggódva figyelte, ahogy Angel után megyek. Magam felé fordítottam még a lépcső alján és mit sem érdekelt a személyes tere, gúnyosan, közben szemrehányóan közel hajoltam hozzá és egyre hangosabban kezdtem vele beszélni.
-Gecire le fogom szarni az egészet, ha ezt fogod csinálni. Nem hozhatsz fel minden faszságot azért, hogy beszólj. Tudod miért vagy ilyen kibaszott ideges? Mert tudod, hogy nincs igazad. Ha azt hiszed, hogy a féltékenységem rosszindulatból jön, akkor rosszul hiszed. Azért vagyok kurva féltékeny, mert kurvára szeretlek, de valamiért ezt nem tudod értékelni. Ahelyett, hogy normális ember módjára meghallgattad volna az én részemet, inkább beleszóltál, hogy magadat és Ashton-t védd. Ha neked Ashton vagy akárki más kell, akkor menj. Csak hagyj ki a felesleges faszságokból, mert kurvára nem fair és amit csinálsz, az önző dolog. Tudom, hogy elcsesztem, és minden nap eszembe jut, hogy idióta voltam. Nem is sejted, hogy mennyire gyűlölöm magam miatta. Minden külön töltött nap után egyre jobban utáltam magam, hogy itthagytalak, tudod? De neked ezek szerint ez nem jelent semmit. Sajnálom, hogy féltékeny vagyok, sajnálom, ha néha túlféltelek, de ilyen vagyok, ha szeretek valakit.-csendben tűrte a kirohanásomat, amit bár jogosnak éreztem, mégis szemétnek gondoltam magam, amiért mindezt így közöltem vele, de a minimum akkor is az lett volna, hogy végighallgat. Amikor a végére értem, már láttam a szemeiben, hogy nincs jól. Én sem voltam miatta, mégis a bűntudat felülkerekedett rajtam, ezért egyszerűen megfogtam a kezét és a szobámig meg sem álltunk. Úgy gondoltam, hogy így is épp eleget látott és hallott Noah, és az időközben megjelent Justin és Troy is.
-Jól vagy?-kérdeztem halkan.
-Nem értem.-nyitotta ki az ajkait és halkan szólt hozzám, de a szemembe nem nézett.
-Mit nem értesz?-túrtam feszülten a hajamba.
-Dylan te.. te jobbat érdemelnél, tudod? Egy olyan lányt, aki ahelyett, hogy így felidegesít és megbánt téged feleslegesen, inkább leül veled ember módjára beszélni, végighallgat és melletted áll mindenben. Én pedig nem érdemellek meg téged. Hiába csesztelek fel nem is kicsit, most is előrébb helyezted az én érzéseimet, mint a sajátjaidat.
-De nekem nem kell más. Attól mert összeveszünk én ugyan úgy szeretlek és érdekel mit érzel. Tudom, hogy nem kellett volna kiabálnom, de ideges voltam.
-Mindketten azok voltunk. Mondtunk hülyeségeket, főleg én... ezért bocsánatot is kérek. Nem tudom, Dylan én csak feszült vagyok a napokban az érettségi miatt és ez most jött ki, tök feleslegesen, de a lényeg, hogy sajnálom és tényleg, ha hülye vagyok szólj rám, nem fogom rajtad kitölteni a hülyeségeimet. Ashton-t meg kérlek felejtsd el, tényleg csak egy közeli barátom, ráadásul most van valakivel alakulója.-piszkálta a körmét és kerülte a tekintetemet.
-Nem számít. Hiszek neked, csak tudod, hogy zavar, ha más közelében látlak. Nem azért, mert nem bízok benned, hanem azért, mert ismerem. De mindegy, megpróbálok ezen változtatni és elengedni ezt az egész szarságot.-és egy szájrapuszival le is zártam a vitát. Igazam volt végig, ezt tudom, de nem akartam kötekedni vele. Láttam amit láttam, jogosan akadtam ki a kijelentéseire és a tettére, de ha a világ a feje tetejére fordulna, akkor sem vallotta volna be ezt. De nem is kellett.
Az életünk egy játék volt, egy kicseszett kirakós. Angel az én életem kirakósának talán az utolsó darabja. Beleillett mindenbe, amit elképzeltem.
Így vele vált tökéletessé az életem az érettségi után is...