[03.18.]
Márti erre elkomolyodott egy pillanatra, látszólag egyáltalán nem lepte meg a kérdésem, inkább csak úgy tűnt, mint aki nagyon remélte, hogy nem teszem fel, ez pedig mindent megerősített magamban, majd Márti újra egy mosolyt csalt az arcára.
- Persze - mosolygott rám - Itt?
- Kicsit odébb - igazítottam meg a hajam zavartan.
Elsétáltunk ketten az egyik padhoz a tér másik oldalára, az egyik fa alá, de nem ültünk le, megálltunk egymással szemben.
Márti zavartan a hajába túrt, igyekezett megtartani a látszatot, de elárulta, ahogy az ujjait dörzsölgette össze, úgy, ahogy akkor szoktunk tudtunk nélkül, amikor kellemetlenül érezzük magunkat.
- Szóval... - kezdtem bele, én is teljes zavarban, de igyekezve ura lenni a helyzetnek, és a lehető legnormálisabban feltenni a nagy kérdést, bár ez elsőre nem igazán jött össze, nehezebb volt, mint hittem - Nem tudom, hogy kezdjem - nevettem el magam zavartan, a hajamba túrva - Tehát... lehet, hogy én értelmeztem félre nagyon, és az is lehet, hogy ez nagyon kellemetlenül fog kijönni, mert tök alaptalan az egész, de azért megkérdezem, szóval... amikor azt mondtad, hogy összekavarodtak az érzéseid, ezt pontosan hogyan értetted? És kire? - kérdeztem elsőként, felvezetve a témát.
Márti elkapta a tekintetét, soha nem volt elpirulós, de pont olyan volt, mint aki rákvörös lenne már, ha olyan lenne elpirulás szempontjából, mint én.
- Akkor jól éreztem, hogy Ő, ugye? - szólaltam meg helyette óvatosan, halkan, mire Márti rámnézett.
- A barátod? Igen - vallotta be őszintén, tehetetlenül széttárva a karjait.
Ez kimondva még rosszabb volt, mint eddig maga tudat, mire először én is elkaptam a tekintetem, majd összeszedtem magam, és megtörtem a csendet.
- De... - szólaltam meg, majd zavartan, feszülten elnevettem magam - De hogyan? Mármint, pontosan, hogy... csak érdekel, tetszik, vagy... - néztem rá, hogy mondjon már valamit.
Márti erre felém fordította a fejét, ő is összeszedte magát, és kelletlenül kimondta.
- Beleestem.
Így hát konkrétan ki lett mondva, amire először nem is tudtam, hogy mit mondjak, minden, amit ezzel kapcsolatban megfogalmaztam magamban eddig válasznak, ebben a pillanatban, mint ha eltűnt volna a fejemből, így csak igyekezve ezt minél érettebben feldolgozni, megdörzsöltem az arcom, és egy-két lépést megtettem oldalra, majd vissza, mint az ideges felnőttek.
- Ne haragudj, Lencsi, én nem akartam, csak... egyszerűen... - kereste a szavakat, amivel bocsánatot kérhetne, szomorúan rámnézve.
Nem vártam tőle bocsánatkérést, nem tartozik vele csak az érzései miatt, ha valaki, én aztán tudom, milyen hamar bele lehet szeretni a szóban forgó fiúba, én is voltam már szerelmes belé, amikor barátnője volt, több alkalommal is.
- De ez mikor történt? Vagy mióta tart? - kérdeztem, megszólalva végre, megállva vele szemben, az egyik karomat rákulcsolva a másikra, mert tényleg nem tudtam, hogyan reagáljak.
Márti erre nem válaszolt először, csak elfordította a fejét.
- Szörnyű barátnő vagyok, Lencsi...
Erre hátraléptem egy kicsit, újra beletúrva a kiengedett hajamba, amit a koratavaszi szellő lágyan fújdogált, és fogalmam se volt, mit mondjak.
Láttam, hogy Casso és Ricsi ekkor értek ki a suliból, de elszakítottam a tekintetemet tőlük, majd visszanéztem az előttem ácsorgó lányra.
- De nem értem - nevettem el magam feszülten - Nem is találkoztatok már mióta ezelőtt, utoljára a szalagavatón, ami decemberben volt, december elején, de hát akkor még... nem értem, nem tarthat azóta, ott volt Áron... - értetlenkedtem, mire felemelte a fejét, de el is kapta a tekintetét azonnal, nem tudott rámnézni.
- Nem azóta tart.
- Akkor mióta? Vagy hogyan? - kérdeztem egyre jobban az érzelemhullámaim alá kerülve.
Márti először megint nem mondott semmit, csak nagyon zavartan megdörzsölte az arcát és nagy levegőt véve megszólalt.
- Március elején kezdődött.
Erre először értetlenül elnevettem magam, mert csak ma másodszor hallom ezt a "dátumot", és egy kicsit oldalra fordultam, a csuklómat a homlokomnak támasztva, hogy összegezzem az eddigi információimat.
Ezalatt láttam a szemem sarkából, ahogy Casso észrevett minket a tér másik feléről, és odasiet hozzánk, de annyi minden volt a fejemben egyszerre, a kirakós ezernyi darabja, amik összerakásra vártak, hogy nem ezzel foglalkoztam.
Aztán ahogy Casso odaért hozzánk, abban a másodpercben, egy pillanat alatt, egyszerűen csak összeállt a kép.
"- ...volt olyan március elején-közepén is egy ilyen időszaka, de tegnapra, meg tegnapelőttre értem inkább.
- Március elején? - értetlenkedtem.
- Vagy valamikor akkor, de nem tudom, lehet, csak én értettem félre. Nőnap-környékén, vagy utána egy kicsivel."
Másodperc töredéke alatt leesett az, ami egész eddig nem esett le. Mert mi is volt még nőnap környékén?
"- ...láttam a repülős képedet Instán, tök jó lett - néztem Mártira, csak hogy megtörjem a csendet és én legyek az a valaki, aki ezt megteszi.
- Köszi - mosolygott rám Márti.
- Akartam is kérdezni, nyaralni voltatok, vagy...? - érdeklődtem.
- Neeem, csak egy hétvége volt. Szlovéniában."
Ahogy ez a kettő összeállt, a kirakós első két darabja, ezzel az összes többi hirtelen értelmet nyert, minden a helyére került, minden kiegészítette egymást, minden illett mindenhez, és tényleg pillanatokon belül történt mindez, én pedig először el se akartam hinni, a tudattól széthasadó fejjel beletúrtam a hajamba, és megtettem néhány lépést oldalra, oda-vissza, fel-le járkálva, hogy feldolgozzam ezt az egészet, és minden tudatosuljon.
"- ...egy nappal a történtek után, mert régen voltatok, elvisz mozizni, randizni, szanaszét olvadtál tőle, amikor telefonban elmesélted, feldobott egy randit tegnap délutánra, és nem hiszem el, hogy ennyire ne érdekelte volna az a meccs... érted, mit akarok ebből kihozni, ugye?
- Nem nagyon. Mit akarsz ezzel mondani? - pislogtam összezavarodva.
- Hogy bűntudata van."
Mint akit fejbevágtak, úgy ért ez az egész, egyből Cassora pillantottam, aki engem nézett, és láttam a tekintetében, ahogy felismerte rajtam, hogy összeállt a kép, majd zavartan elkapta a tekintetét, mire Mártira néztem, aki pedig szintén alig tudott rámnézni.
Felváltva néztem kettőjüket, minden egyes másodperccel egyre jobban kiborulva a tudattól, és egyre biztosabban abban, hogy nem tévedtem.
Márti ott volt Cassoékkal Szlovéniában.
Tudtam, hogy jól gondolom, hogy ez történt, ez volt az egyetlen magyarázat mindenre, most az egyszer sikerült száz százalékosan megbíznom a megérzésemben, mert akkor úgy tűnt, én és a megérzéseim az egyetlen, amiben bízhatok.
Mert hogy akkor ezek szerint mindketten hazudtak, nem is egyszer.
A felismeréstől kínosan elnevettem magam, és erőszakosan megtöröltem a csuklómmal a szemem, majd megálltam előttük, és széttárt karokkal vártam, hogy valaki szólaljon meg, de aztán mégse hagytam kibontakozni őket, én törtem meg a csendet.
- Azért rákérdezek, ott voltál Ljubljanában, ugye? - néztem Mártira, aki erre rámnézett, és biccentett egyet, én pedig erre feszülten, kitágult szemekkel elnevettem magam, annyira feszülten, hogy én is megijedtem magamtól, majd Cassora néztem.
Tévedtem, ha azt hittem, hogy az fog fájni a legjobban ebben a beszélgetésben, ha Mártival tönkremegy a barátságom.
Mert Ő is hazudott, ennyit azért tudtam már akkor, nem csak, hogy alapból sem mondta el, hogy Márti ott volt, de végignézte napokon keresztül, hogy kikészülök Mártitól, hogy bele van esve, hogy semmit nem értek, amikor Márti hétfőn mondta, hogy volt Szlovéniában, kamuból megkérdezte, hogy mikor voltak, amikor vele volt, Márti azt hazudta, neki mondva, de nekem hazudva, hogy februárban az apukájával, hogy ne jöjjek rá, te jó ég, milyen február, március hatodikán voltak, azon a hétvégén, amikor én éppen nőnapi bulin voltam.
Olyan szinten éreztem magam hátbaszúrva már itt is, hogy nem is tudtam, mit reagáljak.
Enikőnek volt igaza, Casso a bűntudata miatt volt ilyen feszült.
Csakhogy egyáltalán nem azért volt bűntudata, mint azt hittem.
- És akkor kezdődött - mondtam ki Márti helyett, amit aztán egy bólintással tudatosítottam.
Itt már egyáltalán nem a barátnőm érzései foglalkoztattak legjobban, csak a teljesség kedvéért jelentettem ki, sokkal jobban lekötött az én érzelemvilágom, ami egyre jobban közelített ahhoz, hogy kirobbantson.
Az összes agysejtem egyszerre kezdett dolgozni, tőlük már nem vártam semmit, inkább megpróbáltam összerakni magamtól, hogy mi lehet a történet további része.
- De ezt még így nem is lett volna értelme titkolni, mit nem tudok még? - néztem rájuk, igyekezve minél érzelemmentesebben, ami nehezen ment, tekintve, hogy folyamatosan, egyre jobban csak kiakadtam, fel tudtam volna robbanni és ezzel egyszerre szinte elszorította a torkomat a sírógörcs - Mit nem tudok? - kérdeztem újra, egy fokkal indulatosabban.
Eközben Ricsi is odasietett hozzánk, látva, hogy itt balhé lesz, mire felé kaptam a fejem és feszülten elnevettem magam.
"- Mit csinálsz majd a hétvégén? - érdeklődtem tőle.
- Pénteken megyek Ljubljanába. [...]
- És mikor jöttök vissza? Meg egyébként kikkel leszel?
- Szombaton - válaszolt az első kérdésre - Ricsi, Laci, Eri, többieket nem ismered."
- Te is ott voltál - állapítottam meg, keserűen mosolyogva, mire Ricsi is elkapta a tekintetét, beletúrva a hajába.
És ő se mondott semmit, még Ricsi se.
Annyira dühös voltam az egésztől, és annyira fájt, hogy akármennyire is vissza akartam tartani, könnyek gyűltek a szemembe.
- Mivel érdemeltem ezt ki? - tártam szét a karjaimat kiborulva, könnyes szemekkel.
Háromból hárman nem tudtak először mit mondani, rám se tudtak nézni, én pedig elfordítottam a fejem, megtöröltem a szemem, majd az előttem álló lányra néztem.
Cassora egyenesen képtelen voltam.
- Mi volt Szlovéniában? - kérdeztem egyenesen Mártitól, hogy kapjak választ végre.
Mártinak erre muszáj volt rámnéznie már, és miután összeszedte magát, megszólalt.
- Alapból nem mentem volna velük, csak Ricsiék egyik haverja az enyém is volt, és tudta, hogy én is megyek a meccsre, úgyhogy már pénteken, amikor már ők is úton voltak, meg én is, átszerveztük, hogy akkor csatlakozom - kezdte, gyakorlatilag tartva a reakciómtól - Úgyhogy együtt voltunk a meccsen.
Először eddig mondta volna, de biztos voltam benne, hogy nincs vége, úgyhogy széttárt karokkal vártam a folytatást, a tekintetemmel sugallva, hogy nem fejezte be, szóval bizonytalanul folytatta.
- Aztán lement a meccs, elmentünk mind egy bárba, vagy mibe, buliztunk, meg nyilván ittunk is, utána meg már jó későn visszamentünk a szállásra, egy ilyen panzió-hotelszoba szerű volt, a többiek meg lefeküdtek aludni.
- Mit csináltatok? - nézett Ricsi a tesójára és a volt barátnőjére, akinek ez látszólag szintén új volt.
Ebből elég egyértelműen lejött, hogy a "többiek" azt jelentette, hogy mindenki Márti és Casso kivételével.
Márti alig mert rámnézni, de nem szóltam semmit, csak összekulcsoltam magam előtt a karjaimat, és a cipőm orrát nézve hallgattam.
- Amikor kérdezted, hogy hogyan történt... - idézett vissza Márti a másik sikersztorira utalva, mégpedig, hogy beleesett a barátomba - A meccsen kezdődött.
Erre ránéztem, a szemeibe, ő viszont elkapta a tekintetét és folytatta.
- Aztán beszélgettünk egy csomót, először rendesen a bárban, utána meg, amikor a többiek már kidőltek a szálláson, még dumáltunk, aztán elmentünk, hogy kerítsünk még valami piát, mert csak mi ketten voltunk felpörögve még, úgyhogy kimentünk hajnalban a szállásról.
Erre Cassora néztem, aki a hajába túrva feszülten elnevette magát, egy pár lépéssel odébb húzódva, rám se tudott pillantani, egy másodpercre se.
- Mi van? - röhögte el magát Ricsi kínosan - Ez mikor volt már?
- Már nagyon hajnalban, nem tudom - túrt a hajába Márti.
- Szóval elmentetek piáért... - néztem rá, hogy azonnal folytassa.
- És vettünk valahol, aztán leültünk valami padra és beszélgettünk, meg... de esküszöm, hogy nem smároltunk, meg semmi ilyen nem volt! - fakadt ki elhadarva - Mármint... nem volt semmi csók, vagy ilyesmik, esküszöm!
- Beszélgettünk, meg...? - idéztem vissza Márti félbehagyott mondatát kiborulva.
Mártinak már tényleg könnyek voltak a szemében, rosszul érezte magát, de egy kicsit sem érdekelt ezen a ponton, alig tudta folytatni, és végül nem is kellett neki, Casso félbeszakította.
- Be voltunk baszva, nekiadtam a pólómat, beült az ölembe, ott ült egy darabig és megkérte, vagy már nem tudom, de kiszívtam a nyakát - szólalt meg Casso körítés nélkül, röviden összefoglalva, valószínűleg a lehető legtömörebben.
- Mi??? - akadtam ki teljesen.
- Hogy mi a faszom van? - borult ki Ricsi is.
Erre Márti is megszólalt, kiegészítve a történetet.
- Green Day-es pólója volt, rávettem, hogy adja nekem, mert a kedvenc bandám, úgyhogy levette, odaadta, én meg átvettem az enyémet arra. Aztán én ültem bele az ölébe, mert be voltam rúgva, flörtöltem vele, félig csak viccből, tényleg nyomultam, őszintén, meg azt mondtam, hogy csak akkor szállok ki onnan, ha kiszívja a nyakam és meg is tette, ahogy... ezt szokták, poénkodtunk... - vallotta be Márti tehetetlenül őszintén - Igazából végig poénkodtunk, meg beszélgettünk. De ennyi volt, utána visszamentünk, lefeküdtünk, aludtunk, és már akkor, másnap megbeszéltük, hogy ezt felejtsük el.
Eközben Enikő és Saci is észrevették, hogy itt vagyunk, ráadásul, hogy érezhető a balhé, úgyhogy ők ketten is odasiettek hozzánk (Lili már rég elment ekkor, sietett, jöttek érte).
- Hogy bebaszva rányomultatok egymásra? - röhögte el magát Ricsi feszülten, kiakadva.
Nekem az egyik legjobb barátnőm és a barátom, neki az ikertesója és volt barátnője, és ő se tudott erről, nem csoda, hogy nem tetszett neki se a történet.
- Nem nyomultam rá - közölte Casso egyből.
- Neked ez a nem nyomulás??? - kaptam felé a fejem hitetlenül.
- Esküszöm, hogy kurvára be voltunk baszva, én is, és hagytam, hogy nyomuljon, de én magamtól nem nyomultam rá! Rohadtul a világon semmit nem jelentett nekem, már bocs - nézett Mártira egy másodpercre.
- Én nyomultam őrá - vallotta be Márti - Egész este, tényleg, mert neked is mondtam, hogy beleestem és berúgtam! - magyarázkodott.
- Gratulálok is - szólt közbe Enikő.
- Mellőzhetnénk a "részeg voltam" szöveget? - szakítottam félbe mindkettőjükre, Cassora és Mártira nézve - Mert nem érdekel! Utálom ezt a szöveget, semmit nem módosít a történteken, csak arra kényszerít, hogy nézzem el őket, pedig jogom van kiakadni! És ezt nem csak mostra értem - néztem nyílegyenesen Cassora - Csenge - emlékeztettem, mire zavartan beletúrt a hajába.
- Hogy a faszomba nyomulhattál rá a tesómra? - nézett Ricsi Mártira idegesen - Neki meg a barátjára? - mutatott rám - Te meg mi a szarért hagyod? - fordult Casso felé.
- Mert be voltam baszva, alapból kurvára nem hagytam volna! - vágta rá Casso egyből.
- De basszameg, a kibaszott volt csajom! - mutatott Mártira Ricsi Cassora nézve, példaként.
- Mert ő meg nem kibaszottul a barátnőm volt, amikor te meg lesmároltad??? - mutatott Casso tovább rám, kiborulva - Asszem most ne oktass ki, tesó, eskü sajnálom, de kurvára ne.
- Hé, várjunk, ez mikor volt? - szakította félbe Saci az egészet, mire elcsendesülve mind ránéztünk.
- Bocs - nézett rám Casso.
Balhé balhéra, jó is az.
Most nekem kellett magyarázkodni, úgyhogy Sacira néztem, és neki igyekeztem nyugodtan bevallani.
- Amikor tavaly koncerten voltunk hárman a szülinapod miatt.
- Mi??? - pislogott Saci.
Ez konkrétan mindenkinek kínos volt.
- Geci - röhögte el magát Ricsi feszülten a hajába túrva.
- De... - értetlenkedett Saci.
- Miután szétmentünk, pár héttel volt egy... nemtom, fellángolásom Lenivel - nézett rá Ricsi, kelletlenül bevallva, amit egész eddig csak ő, Casso, Enikő és én tudtunk, Mártinak, és legfőképp Sacinak ez új volt, utóbbinak viszont nagyon.
Cassoval összenéztünk.
- A koncerten én is bebaszva, bevallottam neki, hogy szeretem és lesmároltam - fejezte be Ricsi, mire Casso biccentett egyet, én pedig elkaptam a tekintetem - De ez rohadtul hatszázezer éve volt.
Saci szikrát alig kapott erre először.
- Ez pontosan mikor volt? - szólalt meg Márti.
- Február kilenc - válaszoltam gondolkodás nélkül. Mire jó, hogy naplót írok?
- Még jó, hogy február végén már randiztunk - nevette el magát Márti kínosan, Ricsire nézve.
- Ugye ez most nem az rész, ahol egy évvel később magyarázkodom??? - nézett vissza rá Ricsi továbbra is kiborulva - Amikor veled voltam, már kurvára nem volt semmi, mondom, hogy egy kicseszett fellángolás volt, Leni kilencedik eleje óta a barátom, baszki! Meg amúgy, bocs, Márti, de most amik kiderültek, te így ne, asszem - tette hozzá Ricsi feszülten, lezárva a volt barátnője témáját.
- És ebből semmit nem mondtatok nekem? - szólalt meg Saci, egyszerre kiakadva és összetörten, visszatérve a koncertes eseményekre, amikről egész eddig mind hallgattunk előtte.
- A szülinapi koncerted volt, tökre vártad, és annyira jól érezted magad, meg jó élményed volt, hogy nem akartuk elrontani - vallottam be Sacinak, de mindentől függetlenül, hogy mások miatt mennyire ideges voltam továbbra is, a legjobb barátnőm előtt azért rosszul éreztem magam - Ne haragudj.
- Nem is mondtad volna el soha? - borult ki Saci.
- Neked akart jót - védett be Enikő.
- Te is tudtad??? - döbbent le Saci.
Erre kínosan lesütöttem a szemem.
- Rájöttem csak - mondta Enikő, újra bevédve engem.
Ricsi nemsokára odébbment Sacival egy kicsit, hogy megbeszéljék, úgyhogy négyen maradtunk, Casso, Márti, Enikő és én, de már nem bírtam ezt az egészet, úgyhogy kikerültem mindenkit, és feldúltan, szó nélkül elviharozva otthagytam őket, elindulva haza, vagy valamerre.
A tér másik feléig, az egyik útelágazásig jutottam, amikor valaki elkapta a karom.
Casso volt, már akkor is tudtam, hogy ő az, amikor csak annyit hallottam, hogy valaki utánam siet.
Hátrafordulva hozzá, egyből kirántottam a karomat a kezéből, majd kész lettem volna tovább menni, folyamatos sírógörccsel, amikor újra beért, ezúttal elém sietve, és megállva előttem.
Ránéztem, könnyes szemekkel, széttárt karokkal.
- Mit tudsz még mondani nekem?
Casso zavartan beletúrt a hajába, majd megszólalt.
- Beszéljük meg - kérte.
- Mit akarsz te még ezen megbeszélni? - kérdeztem teljesen kiborulva.
- Ne haragudj, Leni - mondta őszintén.
Erre méginkább összegyűltek a könnyek a szememben, homályossá téve előttem a világot, őt is, az összes érzelmem az eddigieknél is jobban felfokozódott, majd megtöröltem a szemem, ránéztem, és mielőtt elsírnám magam, az összes indulatomat hagyva felszínre törni, meglendítettem a kezem, és lekevertem neki egyet.
Casso, ahogy arcon ütöttem, automatikusan elfordította egy kicsit a fejét, de nem szólt semmit, nem is ellenkezett, pedig megtehette volna - simán elkapja a csuklómat, elhajol, bármit, de nem csinált semmit, szó nélkül hagyta, hogy megüssem, hogy csattanjon, én pedig az ajkaimat összeszorítva próbáltam visszafojtani a könnyemet.
Talán egy belső énem arra várt, hogy megakadályozza, hogy tud mondani valamit, ami miatt nem érdemelné meg, de nem mondott semmit, hagyta, mert pontosan jól tudta, amit most már én is, és pontosan jól tudta, mennyire megbántott vele.
Megcsalt az egyik legjobb barátnőmmel.
Próbálkoztam, de először csak homályos lett minden, majd nem tudtam tovább tartani magam és elsírtam magam.
- Ne haragudjak? - szólaltam meg a szememet megtörölve, majd végigpillantottam magamon és széttártam a karjaimat - Akkor ne sirass meg! - néztem rá könnyezve.
Casso nem szólt semmit, csak nézett, de nem láttam sokat a tekintetéből.
- Ne haragudjak, utálod látni, ha sírok, ezt te mondtad, utálod látni, ha nem vagyok boldog, ezt is te mondtad, de akkor ne sirass meg! - ismételtem meg - Ne sirass meg ennyiszer, ne törj össze újra és újra, ne hagyd, hogy annyira rohadtul fájjon valami, mint ahogy most fáj! Mert tudod mit, kimondom. Soha az életemben nem éreztem magam még ennyire rosszul miattad! - fakadt ki belőlem - Mert eddig mindig meg tudtalak érteni, megértettem, amikor szakítottál velem, megértettem, amikor szakítani akartál, megértettem, akárhányszor tovább akartál lépni rajtam, megértettem, minden egyes alkalommal, amikor kiakadtál rám, amikor olyanokat mondtál nekem, amik újra és újra összetörtek, mindent megértettem, mert tudtam, hogy miért teszed, mert én is ezt tettem volna a helyedben, mert én is rengeteget hibáztam, és mert igazad volt, de most... - nevettem el magam feszülten, széttárva a karjaimat - Most szimplán csak hazudtál nekem két héten keresztül, hazudtál volna nekem továbbra is, átvertél volna, hogy ne jöjjek rá, hogy keríthetjük így vagy úgy, de gyakorlatilag megcsaltál az egyik legjobb barátnőmmel, hagyva, hogy napokig őrlődjek és ne tudjak semmiről! Nem érdekel, hogy részeg voltál, hogy azok voltatok, nem érdekel, hogy elvileg nem volt semmi komoly köztetek, olyan értelemben, "csak" kettesben voltatok egy csomót, hogy levetted és nekiadtad a pólódat, hogy az öledben ült, flörtöltetek, hogy kiszívtad a nyakát, meg minden más, amiknek egy részéről talán nem is tudok, azért nem érdekel, mert az azt követő két hétben viszont nem voltál berúgva, és úgy hazudtál nekem! Nem csak arról, hogy kettesben voltatok, arról is, hogy a közeledben volt egyáltalán, és én pontosan ezért tartom megcsalásnak! Ennyi történt! És ezt viszont a lehető legtávolabbról se tudom megérteni, mert nem érdemeltem meg, egy picit se! Tényleg nem értem, mivel érdemeltem ki, hogy mi az, ami miatt te ezt így láttad jónak! - töröltem meg a szemem - Még az elmúlt pár napban is, mit csináltam? Felmentettelek, folyamatosan! Képes voltam azon aggódni, hogy nehogy rosszul érezd magad amiatt, hogy én rosszul érzem magam, mert ennyire fontos vagy, mert ennyire képes vagyok magam elé helyezni téged, az érzéseidet, mert azt hittem, hogy ezt megérdemled, és te is megtennéd értem! A világ legtermészetesebb dolga volt nekem, hogy ezt teszem, hogy támogatlak, ahogy csak tudlak, hogy számíthatsz rám, hogy bízhatsz bennem, hogy őszinte vagyok, tudom, nem voltam mindig, de igyekeztem! Tudod, milyen szinten éreztem magam hátbaszúrva, amikor ez az egész kiderült? Fájt, hogy hazudtak nekem, fájt, hogy Márti hátbaszúrt, hogy valamilyen szinten Ricsi is... de nem ismersz eléggé ahhoz, hogy tudd, milyen szinten belehalok abba, hogy te is köztük voltál? Hogy pont te szúrtál hátba, akire az életemet rábíztam volna? Egyszerűen csak... miért? - néztem rá, majd újra utat engedtem a könnyeimnek, és inkább elfordítottam a fejem.
Casso nem tudott mit mondani, akart, de nem tudott, én pedig megtöröltem a szemem és elléptem tőle, hogy megkíséreljem, hogy otthagyom.
Képtelen voltam akkor a szemébe nézni, ránézni se akartam, de ahogy elindultam, újra utánam jött, elém lépve.
- Leni, ha csak nem akarsz rám nézni, akkor mondd, hogy húzzak innen, de... - kezdte, én viszont félbeszakítottam.
- Nem nem akarok rád nézni, ez a baj - válaszoltam könnyes szemekkel felpillantva rá - Csak nem tudok, anélkül, hogy újra meg újra összetörnék, pedig szerintem ennél jobbat érdemlek. Szóval csak ezért nem akarok - fejeztem be halkan, mire szó nélkül bólintott, majd mivel nem indultam el, odébb állt, hogy elengedjen, én pedig elmentem mellette.
A lehető legrövidebb úton hazasiettem, majd ahogy beértem a házunkba, felszaladtam a lépcsőn, magamra csuktam a szobám ajtaját és egyszerűen csak hagytam, hogy kitörjön belőlem a zokogás.
Mai nap - 5/1***: nincs lelki erőm kommentálni.