Február 11. (hétfő)
Ma már ismét mentem suliba.
Az otthonlétem alatt, ami magába foglalta a síszünetet és a hétvégét is, rendbejöttem és mindent bepótoltam, szóval ma már egészen felkészülten léphettem ki egy hét után újra a házból.
Casso ma még mindig nincs itthon, és holnap se lesz, így felkészítettem magamat lélekben, hogy egyedül megyek suliba, már a fülhallgatómat is előszedtem, amikor összefutottam Ricsivel a házaink előtt.
- Reggelt - biccentett nekem.
- Szia - mosolyogtam rá meglepetten - Hát te?
Ricsit még egyszer se láttam nulladik órára jönni.
- Sasának viszek kaját.
Saci viszont faktos.
- Már ha nyitva az a pékség, ajánlom neki - tette hozzá, mire elnevettem magam.
- Szerintem nyitva lesz. És hogy viszed neki, berontasz fakt közben és a kezébe nyomsz egy kakaóscsigát? - kérdeztem jókedvűen mosolyogva.
- Valszeg.
- Egyébként figyelmes vagy. Egy igazi úriember - mosolyogtam.
- Jaja - értett egyet szórakozottan - Te meg matekra mész, ugye?
- Igen, Horváth-hoz önszántamból, kicsit mazochista az életmódom - válaszoltam elnevetve magam.
- Jééézus - röhögött - Vágom most már, Ró miért nem jár be.
- De mostanában bejár - győzködtem mosolyogva.
- Mert nincs más választása veled - vigyorgott rám, mire kitágult szemekkel felnevettem.
- Hé! Nem nyomom el.
Ricsi elröhögte magát.
- Nem is lehet, simán csak megadja magát a kedvedért - szépítette derűsen.
Sokkal jobban hangzik. :)
- Illetve alapból emeltezik matekból, szóval be is kell járnia faktra - tettem hozzá.
- Miért csinálja ezt magával... - sóhajtott fel szórakozottan vigyorogva.
- Mert az egyetemi felvételi azon kevés dolgok közé tartozik, amiket nem nagyon tud megoldani a szép, kék szemeivel.
- Alulértékeled a szemszínképességünkeeet.
- Ha hipnotizálni is tudtok vele, akkor tényleg - biccentettem nevetve.
Időközben megérkeztünk a pékséghez, és mivel még volt egy kis időm, meg úgy voltam vele, hogy maximum kések egy kicsit, bementem Ricsivel.
Komoly kérdés volt, hogy mit vigyünk Sacinak, jól átgondoltuk.
Először is, azt egyhangúan eldöntöttük, hogy édes lesz.
- Úúú, van sajtos pogi - szúrta ki Ricsi.
Hihetetlen, hogy egy hosszú hajú, száznyolcvanas, metálos, sok intős srác, akit nem mellesleg a lányok is imádnak, hogy be tud zsongani egy pogácsától, egy Túró Ruditól vagy egy tál pörkölttől. :)
- Az nem édes - jeleztem.
- Ja, magamnak - mondta. Erre gondolhattam volna :) - Szóóóval. Mit vigyünk Sasának? - tért vissza a témára nagyon bölcsen belegondolva.
- Az epres dolgokat szereti - adtam egy tippet.
- Azt vágom, de itt epresből csak ilyen bukta van, ennek meg ránézésre is sértően szar a tésztája.
- Fánk?
- Nemtom', ezek most elég lepusztultak - nézegette őket Ricsi. Jó, kicsit tényleg meg voltak nyomódva, meg ilyesmik - Vigyünk olyan csokis kockát.
- Az túl tömény, és nagyon morzsál.
Végül szilvásgombóc ízű péksütit hoztunk neki, illetve Ricsi magának sajtos pogit, én nem kértem semmit.
- Tömblekvárt kellett volna hoznunk - jegyeztem meg mosolyogva, ahogy kiléptünk a pékségből, visszautalva a kilencedikes párbeszédünkre, mire Ricsi felröhögött.
- Ja, azt - biccentett röhögve - Dzsízösz, de régen volt, mi a szar.
- Kilencedikben - mosolyogtam, majd átszámoltam - Három évvel ezelőtt, te jó ég.
- Figyelj, azóta azért változtak dolgok. Nőttél, nekem nőtt a hajam... - sorolta jókedvűen, mire felnevettem.
- Igen, tényleg ezek a legnagyobb változások - nevettem.
- Hát de nem? Hogy tudtam egyáltalán élni rövid hajjal?
- Kevésbé metálosan - néztem rá mosolyogva.
- Ja. Soha többet nem lesz rövid hajam, pfú.
- Ez jobban is áll - mondtam megnyugtatva.
- Na ugye. Titus pedig kiborult, amikor először meglátta - vigyorgott - Ró tetkóit még nem is látta, már várjuk a nyarat, a rövidujjúkat, meg ilyenek.
- El ne mondjátok, hogy engem varratott a mellkasára, hallgathatjátok az "ebben a korban született kapcsolatok úgy is szakítással végződnek" szöveget - jeleztem derűsen.
- Nyugiii, már meghallgattuk kábé két hete, amikor kiderült, hogy összecuccoltok.
- Részvétem - nevettem.
De tényleg. :)
A suliban Ricsi és én elköszöntünk, lepacsizott velem, aztán ahogy elment mellettem, szokás szerint összeborzolta a hajam, mire nevetve utána néztem, majd felmentem a terembe és elnézést kérve a késésért, lehuppantam Domi mellé.
- Sok mindenről lemaradtam? - kérdeztem halkan.
- Nem, egyáltalán nem - legyintett.
Azért lemásoltam a füzetéből, amit eddig írtak.
- Ééés itt a szezonális szórólap! - jelentette ki Enikő ünnepélyesen, ahogy talált egyet szünetben az aulában a parafatábláknál - Valentin-nap. Ráadásul nem szingliként, éljenéljen.
- Mit fogtok csinálni Andrissal? - érdeklődött Lili mosolyogva.
- Jó kérdés, de mondjuk most négyből négyen zökkenőmentes párkapcsolatban vagyunk, szerintem ugyanazt fogjuk csinálni - gondolt bele Enikő jókedvűen - Vagy mint még kábé minden szerelmespár.
Cassonak és Enikőnek egyébként sokszor nagyon egy hullámhosszon van a gondolkodása, a barátom egészen pontosan tegnap közölte velem telefonban a Valentin-nappal kapcsolatban, hogy "nem véletlen van ennyi novemberi". :)
- Jó, azért ne nyírjatok ki a nézésetekkel, csak kimondtam mindannyiunk helyett - védekezett Enikő nevetve.
Dehogy nyírjuk ki. :)
- "Rebbenő szemmel ülök a fényben, rózsafa ugrik..." - kezdtem az én részemmel negyedik órában, aminek az ideje alatt Meggyesivel és Csengével próbáltam péntekre.
- Lágyabban! - mondta Meggyesi.
- "Ugrik a fény is, gyűlik a felleg, surran a villám, s már feleselget..." - szállt be Csenge is az éneklésbe, majd Meggyesi emlékeztetőül leütött nekem egy hangot a zongorán, én pedig annak a segítségével beléptem második szólamnak.
"S már feleselget fenn a magasban,
Fenn a magasban dörgedelem vad..."
Egyébként ez egy lágyabb dal, így nagyon sok két szólamú részt éneklünk Csengével, és ezek annyira szépek, imádjuk őket, én legalábbis biztosan. :)
Órák után nem mentem haza, Váradyval lebeszéltünk egy különórát a kiállítással kapcsolatban, úgyhogy a többiek utolsó órája után felmentem a rajzterembe.
Egy csomó mindent átbeszéltünk, illetve meg is terveztünk közösen egy festményt, aminek az alapötlete az enyém, csak segített kitalálni a részleteket, úgyhogy ezt majd a következő napok folyamán meg kell csinálnom, jó lenne szerdán rajzkörön befejeznem.
Otthon evés után neki is láttam, előszedtem a festős cuccaimat és a fülhallgatómat, becsuktam az ajtómat és elkezdtem az alkotásomat.
Kényszerből nem tudok ugyanúgy alkotni, de ez most egyáltalán nem volt kényszer, hazafele úton is alig vártam, hogy elkezdjem.
Ilyenkor mindig eljátszom a szokásost - elkezdek festeni, dúdolgatom a zenéket, öt perc után pedig gondolatban már annyiféle helyre elkalandoztam, hogy nem is értem, hogy kerültem oda.
Ma is így volt, és épp a világmegváltó gondolataimban voltam, amikor Anya felkiáltott hozzám az emeletre, teljesen kizökkentve, mire felsóhajtottam, majd feltápászkodtam és kinyitottam az ajtómat.
- Igen? - szóltam le.
- A nővéred most szólt, pár perc múlva megérkezik.
Oké, egy csomószor felidegesít, ha kizökkentenek, de ezzel zökkentsenek csak bármikor. :)
Mai nap - 5/5: ráadásul Sugár itt is aludt ma este. :D
***************************************
Anyák napja alkalmából végül korábban raktam ki a folytatást, mint terveztem. 🥰