[12.09]
Beálltunk párokba, ahogy azt már annyiszor begyakoroltuk, majd megvártuk, amíg elcsendesül a taps a nézőtéren.
Amikor ez megtörtént, az eddig szereplők lejöttek a színpadról a másik oldalon, a hangokból ítélve pedig a nagy függönyöket behúzták, ami egyszerre annak is volt a jele, hogy most kell csendesen felmennünk a színpadra és beállnunk a koreográfia elejére.
- Fogadják szeretettel a tizenkettedik évfolyam keringőjét! - konferált fel minket egy lány, aki a függöny előtt állt, majd lement a színpadról, a fények pedig lekapcsolódtak mindenhol.
A nézőtérről a függöny miatt még nem láttak minket, mi se őket, csak a tapsolást hallottuk, annak elcsendesülésével pedig még néhány halk neszt.
Az izgalomtól picit szakadozottan, halkan kifújtam egy adag levegőt, mire Casso, aki akkor, a kezdéskor mögöttem állt, mosolyogva megsimította a kezem.
- Ügyes leszel, Szöszi - suttogta mosolyogva, épphogy csak én halljam, majd megpuszilt, mire akaratlanul elmosolyodtam én is, és egy pillanatig megfogtam a kezét, amit aztán el kellett engednem, mert megkaptuk a második megbeszélt jelet, mégpedig, hogy húzódik ki a függöny.
Ahogy felcsendült az It Is You annyiszor hallott, szép dallama, és a függöny kihúzódott, összeszedtem magam gondolatban és egy utolsót javítottam a tartásomon.
Mozdulatlanul álltunk, amíg a függöny ki nem húzódott teljesen, addig fények se világítottak meg minket, csak nagyon gyéren, majd ahogy elkeződött az énekes rész, lassan, a koreográfia szerint elkezdtünk táncolni.
A fények ekkor még nagyon halványak voltak, a fehér szoknyák verték vissza ragyogóan, nagyokat hullámozva. Eleinte csak pici mozdulataink voltak, a karjainkkal, kis lépések egymás felé, vagy egymástól el, majd a tenyereinket összetartva, egymásra nézve megkerültük egymást, minden pár, szabályos, lassú léptekkel.
A refrénre a fiúk felkapták a lányokat, emelve rajtunk egy kicsit, mire mosolyogva Casso szemébe néztem, aki aztán megforgatott, megfogta a derekam és elkezdtük a klasszikus keringőlépéseket, eleinte csak helyben, majd haladva vele, folyamatosan forogva, egy kört kialakítva. Ahogy elcsendesült a refrén, mi, lányok egy forgással odébb haladtunk eggyel a körben, Ricsi pedig a koreográfia alapján megfogta a kezem és magához húzott.
Nem tudtam abbahagyni a mosolyogást, egy pillanatra sem, végig a tánc alatt, annyira varázslatos volt az egész, ahogy táncoltunk erre a szép zenére, minket figyelt mindenki, csak mi voltunk, ennyi minden után azon a színpadon, szép ruhákban, hiba nélkül, keringőztem Ricsivel, akivel szintén annyi minden összeköt, majd visszakerültem a következő refrénre Cassohoz.
"It's no more a mystery, it is finally clear to me
You're the home my heart searched for so long
It is you I have loved all along"
A következő refrént követő zenekari rész alatt érte el a keringőnk a tetőpontját, ekkor pár fiú, köztük Casso is, felkapták a párjukat, menyasszonyi pózban a karjukban tartva minket, és úgy forogtunk egyet, majd ahogy letett, mosolyogva táncoltunk tovább, tökéletesen pontosan tartva mindent, a térformát, a lépéseket, hogy zenére legyünk, eközben pedig átadtuk magunkat a pillanatnak, ami annyira, de annyira csodás volt, és olyan mesebeli, hogy azt hiszem, tényleg örök emlék marad.
A karomat megemelve Casso megforgatott újra, majd a derekamhoz kapva hátradöntött, megtartva az egyik karjával, felém hajolva, miközben gyengéden megfogta az egyik kezem, mosolyogva a szemeimbe nézett, és ahogy visszahúzott állásba, keringőztünk tovább.
Alig pillantottam ki másokra az osztályból, a nézőközönségre, vagy bárhova, szinte elvesztem a pillanat gyönyörűségében, tényleg úgy éreztem, hogy akkor csak mi vagyunk, csak ő és én, ketten ebben a csodás pár percben, hogy az égvilágon semmi problémám nincs, felszabadító volt, és akárhányszor a szemeibe néztem, olyan érzés fogott el, mint ha én lennék a legboldogabb lány az egész világon.
Mert az is voltam.
"And I am filled
With the sweetest devotion
As I, I look into your perfect face
There's no more mystery
It is finally clear to me
You're the home my heart searched for so long..."
Az utolsó dallamok, az utolsó akkordok alatt éreztem mindezt a leginkább, együtt egy igazán megnyugtató, megkönnyebbülő érzéssel, hogy már nem tudok mit elrontani, nincs is min izgulnom, eddig se lett volna, úgyhogy teljesen beleszellemülve a jelenetbe, újra felemeltem a fejem, hogy ránézhessek, én a vállát átölelve, ő a derekamat, az egyik kezünket pedig a másikéra kulcsolva táncoltunk tovább, a halvány, fehéres fények megvilágításában, majd a dal végén beálltunk a végpózba, a hatásszünet után pedig hatalmas tapsot kaptunk, de nem mehettünk sehova, meg kellett várnunk, amíg a függöny behúzódik, a reflektorfények lekapcsolódnak.
Casso ekkor egyszerre húzott magához, én pedig egyszerre öleltem át, öleltük át egymást, miközben én magamhoz szorítva a nyakához bújtam, ő pedig a hajamat simogatva fonta körém a karjait, és egy puszit nyomott a homlokomra.
Ahogy hosszan, és hihetetlenül érzelmesen megöleltük egymást, én pedig magamba szívtam az illatát, egy pillanatig nyitottam csak ki a szemem.
A látvány, amivel akkor szembesültem, csak fokozta a helyzet emlékezetességét, így már kétszer annyira mosolygok magamban, mint egy idióta, ahogy mindezt leírom a naplómba, mert egyszerre volt ez az egész hihetetlenül érzelmes, romantikus és felejthetetlen pillanat életem szerelmével, és egyszerre nem csak nekem - Ricsire és Sacira pillantottam, akik a tánc végén, ahogy lekapcsolódtak a fények, és rajtam kívül szinte senki nem láthatta őket, megcsókolták egymást.
Vigyorogva bújtam vissza Cassohoz, akinek feltűnt, hogy tudnék valamit mondani, úgyhogy halkan megszólalt.
- Mesélj, Szöszi, mit láttál? - suttogta mosolyogva, mire az ajkamba harapva, kicsattanóan feldobódva mögé biccentettem, a tesójáékhoz.
Casso egy másodperc erejéig hátrapillantott, majd visszanézett rám.
- Igazuk van - mondta mosolyogva, majd megihletődve közelebb hajolt hozzám, és az arcomat gyengéden megfogva, hosszasan, érzelmesen megcsókolt.
Valahogy így alakult a keringőnk - ezerszer csodásabb volt, mint amilyenre valaha is számítottam, hogy lehet. <3
Ahogy levonultunk a színpadról, majd siettünk átöltözni, alig vártam, hogy beszélhessek Sacival, amire akkor még nem tudtam sort keríteni - amíg a színpad mögötti vetítővászonra az osztályvideónkat vetítették, átcseréltük a keringőruhákat magunkon fekete farmer-fekete felső-tornacipő összeállításra az osztályprodukcióhoz, mindenki a kendőjével, ami olyan színű volt, mint amilyen a táborban is volt.
Így a kék kendőmet a hajamba kötöttem, Lili a zöldjét szintén, Saci a narancssárgát a csuklójára karkötőnek, Enikő a pirosat az övtartójára, majd mindannyian visszamentünk a színpadhoz.
- Szóval srácok, csak bulizzunk, nem baj, ha elrontjuk, érezzük jól magunkat! - biztatott Betti mindannyiunkat.
Mi, lányok a jobb oldali, fiúk a bal oldali lépcsőhöz mentünk, majd amikor vége lett az osztályvideónknak, felcsendült a Maradjatok gyerekek, a zenemixünk első dala, amit még egy tábortüzezés alkalmával énekeltünk közösen osztálykiránduláson, mi pedig a lehető leglendületesebben, mosolyogva felmentünk a színpadra.
Az volt a jó a táncunkban, hogy nem azon volt a hangsúly, hogy egy hipermenő koreót ugrabugráljunk el, ami erőltetett, nem is volt hosszú, pörgősebb zenéket választottunk, amiket mindenki szeret, tényleg csak csináltuk a jó hangulatot, egy kis jókedvet arra a két-három percre, ütemre tapsoltattuk a közönséget, majd jött az az egyetlen rész, ami tényleg a látványra ment.
A koreó alapján odamentem Cassohoz, Ricsihez és Andrishoz, akik hárman összeálltak, Saci Ágostonhoz, Lacihoz és Domihoz, Lili pedig Koloshoz, Marcihoz és Samuhoz - mindhárman felpattantunk a karjaikra, majd felemeltek minket a magasba, mire a nézőink tapsolni kezdtek, majd leugrottunk, jött a következő három lány, akit emeltek, Marcsi, Lina és Paula, eközben Csenge végighátrabógnizga a színpadot, hiba nélkül, egy kézzel is, utána Betti és Enikő cigánykerekeztek egyszerre, egymással szemben, utánuk Mira és Niki egykezes cigánykerékkel, Kriszti pedig a flickjével, aztán átadtuk a terepet a fiúknak, hogy Ricsi szaltózhasson, Casso és Laci járjon kézen, mindeközben a többi fiú pedig a megbeszéltek alapján vágjon "meglepődött fejet". :)
Egyébként esküszöm, menő volt, folyamatosan tapsoltak minket, majd folytattuk a bulinkat, időközben Andris és Samu random előkapott két vízipisztolyt, nem tudjuk, honnan, ebbe nem avattak bele minket, aztán vége lett a zenének, beálltunk a végpózba, fiúk poénból izomfeszítősbe, lányok kecsesen, ezt szavaztuk meg, és a nagy tapsvihar alatt levonultunk a színpadról.
Egy kis ízelítő volt az osztályunkból. :)
- Na jó, ezt adtaaaam gyerekeeeek - közölte velünk Laci, az év elején még fő-osztályprodukció-ellenes.
- Eskü jók voltunk! - mondta ki mindannyiunk helyett Betti vigyorogva.
Tényleg azok voltunk. :)
Sokat nem tartózkodhattunk a színpad mögött, hamarosan áttereltek minket a nézőtér elé, amiről nem nagyon tudtuk, hogy ezt most miért, de hamar kiderült - meglepi tanári produkció.
Az egész úgy kezdődött, hogy Hajnal kiment a színpadra egy gitárral a kezében - jobbára csak a körvonalait láttuk, és hogy leül egy székre, valamint Meggyesi is feljött utána, és helyet foglalt egy szintetizátornál, amit csak akkor vettünk észre, hogy egyáltalán van ott.
A két tanárnő elkezdett játszani, ez alatt pedig bevonultak a kollégáik, minden tanár, aki valaha tanított minket, Pásztorral, Madarassal és Kántorral, a régi énektanárral együtt, majd ahogy beálltak egy sorba, felkapcsolódtak a fények, a zenejáték pedig egy pillanatra elhallgatott.
Nagyjából két-három másodpercig volt csend a színpadon, a tanárok egy-egy papírt fogtak a kezükben, majd Hajnal elkezdte Vance Joy Riptide című számát gitáron, amit mindannyian azonnal felismertünk.
- Ha énekelni fognak, én lehidalok - jelentette ki Enikő derűsen, mire halkan felnevettem.
Enikő tartozik egy lehidalással, ugyanis tényleg énekeltek, csakhogy nem az eredeti szöveggel - a dallamra ráírtak egy másik, nyilván magyar szöveget, ami nekünk szólt, belefoglalva a közös emlékeinket, órák/osztálykirándulások emlékezetes pillanatait, mindannyiunkról volt legalább egy-egy sor, akár gondolat, akár egy emlék, egy megjegyzés, tök megmosolyogtató volt, személyes, és imádtuk. :)
A végén már mindannyian tapsoltunk a refrén ritmusára, közben egy-egy jól betalált utalásnál külön éljeneztünk, eszméletlen volt, akármeddig el tudtam volna hallgatni, mert egyébként profik voltak, a zenejáték is a gitárral és a zongorával, az ének is, a szöveg is, ahogy beleélték magukat, nagyon szerettem. :)
A produkció végén jó nagy tapsot kaptak mindannyiunktól, sikítottunk is hozzá, a fiúk fütyültek, Laci beordította, hogy "még egy ilyeeeet", még pár fiú elkezdte együtt, hogy "vissza, vissza", meg ilyenek, aztán a tanárok meghajoltak, és lementek a színpadról.
Ezután Tamásék szóltak, hogy menjünk, és öltözzünk át (újra) a keringős ruhákba, úgyhogy megismételtük a tegnapi főpróbával együtt harmadszor is ezt a folyamatot, majd siettünk vissza az előadóteremhez megint, ahol ezúttal kicsit átrendezték a színpadot időközben, hogy több legyen a hely.
- Szeretnénk ezúttal felkérni a kedves családtagokat, ismerősöket, hogy amennyiben kívánkoznak részt venni a közös keringőben, fáradjanak fel a színpadra a jobb oldali lépcsőn. A baloldali lépcsőt a fennakadások, illetve balesetek elkerülése érdekében kérjük, csak a színpadról való távozás során használják - mondta be a mikrofonba egy a tizenegyedikesek közül.
A fények ekkor már fel voltak kapcsolva, hogy látni lehessen, mi felmentünk a színpadra, majd nemsokára a nézők közül is többen.
Apu kért fel először, ő viszont pillanatok alatt. :)
- Először elérzékenyültem a nővéred szalagavatóján, most a tieden... - mondta mosolyogva, ahogy táncolni kezdtünk.
- A következő szalagavatóig van még körülbelül tizenöt éved - mosolyodtam el.
- Lesznek más alkalmak addig - látta be, majd végigpillantott rajtam és meghatódva elmosolyodott - Nekem vannak a legcsodásabb lányaim.
- És kapásból három is - vigyorogtam, mire nevetve bólintott egyet - Nekünk pedig a legjobb apukánk.
Apa mosolyogva megforgatott.
- Istenem, de büszke vagyok - sóhajtott fel szinte már-már a meghatottságtól csillogó szemekkel, amit férfi létére persze igyekezett visszafojtani, de én kiszúrtam.
Szeretem apukámat. <3
Apa után a nagypapámmal táncoltam, majd Ricsi épp arra járkált, amikor egyedül maradtam, úgyhogy akkor már felkért ő is.
Időközben egyébként Casso Erikával volt, akivel még akkor kérték fel egymást, mert miért ne, amikor én a nagypapámmal voltam, és folyamatosan röhögtek, olyan mosolyogtató volt. :)
Szóval Ricsi felkért engem.
- A lány pedig, akinek egy regény hosszúságú a neve, igent mond - mosolyogtam rá, mire elnevette magát.
Utalás volt, Ricsi pont ezt mondta a nevemre, amikor elkezdtek anno "lenizni".
- Hát, de most tényleg az - mondta derűsen, ahogy odaléptem hozzá és nevetve megfogtam a vállát - Levendula. Négy szótag, rohadt hosszú.
- És szótagásból ötös - állapítottam meg mosolyogva.
- Ja, ennyi még megy a nyelvtanból.
- Meglesz az a magyar érettségi.
- Lazán.
Egy pillanatra ellestem a válla mellett, mert észrevettem a legjobb barátnőmet a nagybátyjával táncolni, majd ahogy visszanéztem Ricsire, akaratlanul elvigyorodtam magamban.
Vagyis, nem is annyira magamban.
- Mit vigyorogsz? - kérdezte Ricsi jókedvűen.
- Semmi, semmi - ráztam meg a fejem mosolyogva.
Ricsi hátranézett, ahova én is az előbb, majd halványan elmosolyodva vissza rám.
- Persze, semmi.
- Mondom - bólogattam mosolyogva, mire hitetlenül elnevette magát.
- Jaj, te, Levendula... - ciccegett szórakozottan csóválva a fejét.
- Négy szótaggal - tettem hozzá nevetve.
- Négy szótaggal.
Amikor vége lett a zenének, Ricsivel befejeztük a táncot, megköszöntük egymásnak, majd Ricsi jókedvűen, mert ilyet már rég csinált, picit összeborzolta a hajam.
Ami persze fix volt, nem jött szét, de Ricsi ezt csak azokkal csinálja, akik közel állnak hozzá, nekünk pedig nagyon szoros a barátságunk, rengeteg minden köt össze minket már a kezdetektől fogva, és az egyik legjobb fiú barátom, sőt, igazából a legjobb, úgyhogy nagyon cukin jött ki ez az egész. :)
- Egy tánc, volt Szomszédlány? - jött oda hozzám később Pityu, mire elnevettem magam.
- Persze - mosolyogtam.
Ahogy Csenge azt később megjegyezte, én voltam az egyetlen, elit lány, aki az összes Varga-fiúval táncolt, de én erre csak visszakérdeztem: ki ne tenné? :)
Az osztály legtöbb fiú tagja felkért, Casso apukája is, valamint beszélgettem Anyáékkal, a rokonaimmal, Casso rokonaival, Saci anyukájával, Mártival, Lottival, Henivel, Jenniferrel is, aki természetesen meg lett hívva, Erikával, Váradyval, tanárokkal, szinte csak úgy szaladt az idő, egy valaki hiányzott csak, akivel egyfolytában úgy alakult, hogy elkerültük egymást, úgyhogy épp őt kerestem a tekintetemmel a tánctéren, amikor a hátam mögül megszólított.
- Szöszi!
***************************************
Folytatás következik!