November 30. (péntek)
- Boldog névnapot - mondtam Andrisnak, ahogy reggel összefutottunk az osztályteremben, csak úgy, mert megjegyeztem, hogy ma András nap van.
- Köööösz - tartotta a kezét Andris egy pacsira, én pedig belecsaptam.
Az első óránk osztályfőnöki volt, az utolsó hivatalos ofőóra a szalagavató előtt (jövő pénteken nem lesz tanítás a többi osztálynak, csak nekünk kell bejönni egy több órás főpróba), nem csoda, hogy Várady ma egy darab másodpercet se akart elvesztegetni felesleges dolgokra, hogy mindent szépen átvehessünk, ami sikerült is, tényleg mindent átbeszéltünk, ráadásul a hatodik-hetedik órában táncpróbára még lehetett volna témát hagyni, úgyhogy az óra utolsó, megmaradt tíz percében közkívánatra megejtettük a minden évben megszokott karácsonyi húzást.
- Mindenki kap egy percet csinálni magának egy normál méretű cetlit fehér lapra, ne legyen semmi a hátulján, hogy ugyanolyanok legyenek, írjátok rá a neveteket, hajtsátok ketté, Andris, neked meg kölcsönvesszük most a sapkádat - közölte Várady, mire Andris, bár kicsit ellenkezett eleinte (azt vallja, hogy neki a sapkájában van az ereje, ez megmagyarázza, miért hordja egyfolytában, amikor csak lehet :D), végül kivitte a tanári asztalhoz a fekete sapkáját.
Erre a mondatra mindenki nekilátott a cetli gyártásnak, páran lányok spirálfüzetes lapból szépen készítettünk egyet gyorsan ollóval, a többség az egyszerűbb módszert választva simán csak fogtak egy random füzetet és az utolsó lap sarkát letépték, ráírtuk a neveinket, majd körbejárt a sapka és bedobtuk a cetliket.
Várady is írt egyet, majd összekeverte a cetliket és padok szerint sorban kiszólított minket, hogy húzzunk a tanári asztalnál.
- Domi, kezdjük tőled - szólította először az ablak felőli padsor első padjának legszélső széken ülő szemüveges srácot.
A városban terjengő pletykák szerint egyébként azon a helyen lehet az egyik legjobban meglapulni - van valóságalapja.
- Naaa, kit húztál? - kérdezte Laci szórakozottan hintázva a székén, amivel amúgy majdnem felborult közben, de időben megfogta a mögötte lévő Ricsiék padját.
- Nem mondja meg, felejtsd el - válaszolta Várady jókedvűen Domi helyett - Sőt, amúgy srácok, a sok pletykás is bírja már ki idén egy kicsit, lányok, nektek is szól, tizenkettedik éve húztok, olyan szép szám, legyen már most az egyszer értelme. Ágoston, amúgy közben jöhetsz - jelezte Domi padtársának, hogy húzzon.
- Én soha nem mondom el, hogy kit húztam, úgy se érdekel senkit - mondta Samu sírógörcsöt imitálva.
- Fact - röhögött fel Ricsi ránézve.
- Csend legyen ott hátul - fordult felé Samu röhögve.
- Most beoltottak, sírj már te is - jegyezte meg Casso a tesójának szórakozottan.
- Ja jó, valakinél egy zsepi? - kérdezte mindannyiunktól Ricsi derűsen.
Időközben Ágoston kihúzott egy nevet.
- Tanár úr, mehetek már? - lóbálta a kezeit Saci, aki soron következett.
- Igen, gyere csak - bólintott Várady kedvesen.
Saci, ahogy odalépett a tanári asztalhoz, az egyik kezével eltakarta a szemét, a másikkal pedig belenyúlt a sapkába, majd ahogy kihúzta a cetlit, gondosan ügyelve arra, hogy csak ő lássa, széthajtogatta azt és elolvasta.
Feltűnően jókedvűen huppant le mellém, úgyhogy Várady kérése ide vagy oda, eldöntöttem, hogy szünetben úgy is megkérdezem majd tőle, kit húzott. :)
- Leni, húzz te is - szólított fel Saci után Várady mosolyogva.
- Rendben - tápászkodtam fel, majd a padokat megkerülgetve kimentem a tanári asztalhoz.
Természetesen elfordítottam a fejem, ahogy belenyúltam a sapkába, majd kivettem egy cetlit és széthajtogattam.
Ahogy elolvastam azt a nagyon ismerős kézírást, nagyon nehezen álltam meg, hogy ne vigyorogjak, és ekkor tudatosult, hogy a neve leírva is lepkéket ébreszt a gyomromban ennyi idő után is, majd összehajtottam a cetlit.
Nosztalgikus volt megint őt húzni karácsonyra. :)
Szépen visszasétáltam a helyemre, igyekezve, hogy ne nézzek rá, sőt, senkire, majd visszaültem Saci mellé, a húzás pedig folytatódott.
- Valamelyik Varga jöhet - pillantott Várady a leghátsó padra, amikor oda jutottunk, mire aztán először kiment Ricsi.
Ricsi húzott egyet, a nevet olvasva meglepetten elröhögte magát, majd ahogy visszaült, Casso is ráérősen kiment.
Mindenféle túlstresszelés nélkül, halál nyugodtan kivett egy cetlit, szokás szerint rágózva széthajtogatta a kis papírt, átfutotta a nevet, majd egy apró, észrevehetetlen mosollyal az arcán, ami semmit nem árult el azonkívül, hogy nem elégedetlen a húzásával, visszaült a helyére.
Miután kicsengettek az óráról, Várady hogy el ne felejtsük, emlékeztetett minket, hogy próbán még találkozunk, illetve hozzátette a húzás témához, hogy ajándékunkban legyen már valami kézzel készített dolog is majd, azt mondta, "rajztanáros perverzió, de ragaszkodom hozzá", úgyhogy majd alkotunk, én pedig a szünetben hosszas vacillálás után, hogy Cassot vagy Sacit támadjam le először, végül a legjobb barátnőmhöz siettem.
- Kit húztál? - kérdeztük konkrétan egyszerre egymástól, mire felnevettünk.
- Mondd először te - kértem meg elmosolyodva.
- Jó, én Ricsit. Te?
Körbepillantottam, nehogy meghalljon valaki.
- Én Cassot.
- Tényleg? - csillantak fel a szemei.
- Aha - vigyorogtam.
- De jóóó. Első és utolsó osztálykarácsonyon is őt húztad.
- Igen - szökdécseltem teljesen feldobódva.
Azért vicces, hogy három hónap múlva (se) tizennyolc leszek, idén érettségizem, satöbbi, de még mindig feldob, ha jót húzok osztálykarácsonykor. :)
A barátom egészen táncpróbáig úszta meg a zaklatásomat, addig szerencséjére mindig voltak körülötte valakik.
- Szóval, kit húztál? - faggattam, miközben a koreográfia szerint egymás szemébe nézve megkerültük egymást - És a "nem mondom meg" választ, meg a hasonlókat nem fogadom el - tettem hozzá.
- Tudtad, hogy a "pletykások bírják ki" rész elég nagy részben neked is szólt? - kérdezett vissza derűsen, mire elvigyorodtam.
- Igen, ezért csak Sacit kérdezem meg idén és téged. Elég nagy áldozat így is.
- Aha. Amúgy nem mondom meg, idén se - közölte egyszerűen, mosolyogva elszórakozva rajtam.
- Nem lehetne idén kicsit kisebb az akaraterőd? - kérdeztem rá felnevetve - És egyébként is, nincs kedved megkérdezni, hogy én kit húztam?
- Igazából nincs, de tudod mit, a kedvedért. Kit húztál?
- Nem mondom meg - vigyorogtam rá szemtelenül.
- De rossz nekem - mosolygott szórakozottan, majd megforgatott.
Mindenképpen ki kell szednem belőle, kit húzott, nincs mese. :)
Tánc közben a párcserekor átkerültem Ricsihez.
- Szia - mosolyogtam rá.
- Hali - köszönt vissza - Dumáljunk, hogy vagy?
- Köszi, jól - nevettem el magam - És te?
- Én is - gondolta át derűsen.
- Mesivel mi a helyzet? - érdeklődtem csak úgy, kedvességből, de a válaszára nem számítottam.
- Passz, már nem vagyunk együtt - vont vállat, mire meglepődtem.
Na ez hirtelen ért.
- Ó, sajnálom - pislogtam - Bocsi, nem tudtam...
- Neeem, nem gáz, nincs vele baj.
Ricsit nem akartam faggatni, de érdekelt a téma, úgyhogy amikor visszakerültem Cassohoz, halkan rákérdeztem.
- Ricsi szakított Mesivel? - csodálkoztam.
- Még egy pletyka - mosolyodott el szórakozottan. Ilyen vagyok, na :) - Amúgy ja, miért?
- Nem, semmi, csak most tudtam meg, és meglepett. Hogyhogy egyáltalán nem viseli meg Ricsit? Tök jól elvoltak pedig.
- Aha, csak Ricsi dobta tegnap. Vagy tegnapelőtt, nemtom - mondta.
- De hogyhogy? Nem szerette?
- De, bírta, csak... - kezdte, majd egy pillanatig átgondolta, hogy hogyan folytassa - Így alakultak a dolgok, ennyi.
- Mondjuk biztos volt oka rá.
- Volt - biccentett.
Őt se akartam sokat faggatni kivételesen, úgyhogy lapoztam a beszélgetésben.
- Egyébként... - váltottam témát - Eszembe jutott valami. Tudod, mi történt pont egy éve, november 30-áról december 1-jére? - kérdeztem vigyorogva - Segítek, azért két napot mondtam, mert az éjszakán van a hangsúly.
Cassonak egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
- Asszem van egy tippem - biccentett derűsen.
Osztályprogram, hotel, wellness, szórakozóhely, kettes hotelszoba, satöbbi. :)
- Melyikünk dobja fel a témát előbb? - kérdeztem halkan, hogy ne legyen olyan feltűnő, hogy végigdumáljuk a keringőpróbát.
- Inkább csak rákérdezek, nálad vagy nálam? - kérdezett vissza egyszerűen.
- Legutóbb nálam voltunk, mit szólsz, ha nálad lennénk?
- Oké - ment bele kérdés nélkül, majd mivel ott tartottunk a zenében és koreóban, a kezemet és a derekamat fogva hátradöntött, felém hajolt, mire automatikusan, kecsesen felemeltem egy picit a lábam, ő pedig pont ütemre visszahúzott.
- Levendula, Roli, nagyon jó! - dicsért meg minket Helga, aki ezek szerint épp minket nézett akkor.
Cassoval mosolyogva összenéztünk.
Mi vagyunk a legprofibbak, azt hiszem, ez egyértelmű. :)
Tanítás után még hazamentem egy kis időre, lepakolni a cuccaimat, ebédelni, kicsit beszélgetni a családommal, meg ilyesmik, majd a délután második felében áttipegtem a szomszédba.
- Szóval nem akarod elmondani - néztem Cassora, akinek az ágyán ülve a sötétben este épp filmet néztünk, és felhoztam megint ezt a húzós-témát.
Akkor épp az ölében ültem, nekidöntve a fejem a mellkasának, miközben ő az egyik karjával a derekamat ölelte át, a másik kezével pedig általában a film figyelése közben simogatott édesen gyengéden hol itt-hol ott, csak úgy.
- Nem, nem nagyon - támasztotta az állát a vállamra, mindkét karjával szorosan átölelve.
- De miééért? - kérdeztem vissza kislányos akaratossággal, mire elmosolyodva belepuszilt a nyakamba.
- Mert soha nem szoktam, ez az utsó osztálykarácsonyom, tényleg most szúrjam el? - kérdezte derűsen.
- Miért, el akarod mondani magadról, hogy tizenkét év alatt egy osztálykarácsonyon se tudta meg soha senki igazából, hogy kit húztál?
- Azért elég jól hangzik, nem? - mosolygott jókedvűen.
- Na, én az ellentétjét tudom elmondani - nevettem fel - Egyébként én Linát húztam, ki kell majd találnom, hogy mit fessek neki. Azért az elég magaslabda lenne, ha festenék neki, vagy rajzolnék, mondjuk egy könyvkaraktert, amit szeret, végülis grafika szakra akarok menni.
- Az lenne. Deee nem tudja elkerülni a figyelmem, hogy egy sunyi kis manipulatív detektív vagy, aki ezzel zsarol érzelmileg, hogy én is valljam be, kit húztam - tette hozzá szórakozottan a nyakamra lehelve a szavait, mire elvigyorodtam.
- Talán - vigyorogtam.
- Most már csak azért se, Szöszi.
- Kihoztam belőled az állatot? - nevettem fel.
- Ja - biccentett röhögve, majd elhajolt tőlem és nekidöntötte az ágytámlának a fejét.
- De most miért mentél eeel? - néztem hátra rá, újra felvéve a kislány szerepét, ezúttal szomorú, bújós kiadásban, mire elmosolyodott.
- Nem mentem sehova - fonta körém a karjait szorosabban, én pedig elégedetten hozzábújtam.
- Helyes - mosolyogtam teljes mértékben megbarátkozva a helyzettel, mire Casso megpuszilt, aztán mégegyszer és mégegyszer - Ez jóóó, ezt ne hagyd abba - vigyorogtam, mire elnevette magát, majd gyengéden hátrafektetett az ágyán és felém hajolva mosolyogva puszilgatott tovább, az arcomat, a nyakamat, a fülem környékét, a vállamat vagy a kezemet, óvatosan simogatva, picit játszadozva a hajammal, közben szinte mindig felnézve rám, olyan édes volt, imádom, amikor csak úgy szeretget. <3
- Szeretlek - vallottam be mosolyogva.
Casso elhajolt a bőrömtől, és az arcom felé hajolt.
- Egy éve azt mondtam, hogy mindennél jobban szeretlek, nem? - idézte vissza, mire az emlék hatására elvigyorodtam és bólintottam egyet - Na, nem változott - fejezte be elmosolyodva - És jövő november 30-áig se fog, és az azután lévőig se.
- Ééés az azután után lévőig?
- Maradjunk annyiban, hogy soha nem fog változni - mosolygott rám.
- Szerencse, mert nekem se - vigyorogtam boldogan.
- Akkor jók vagyunk - hajolt közelebb hozzám mosolyogva, mire átöleltem és megcsókoltuk egymást.
Lehet ehhez még valamit hozzáfűzni? <3
Mai nap - 5/5: akkor is megtudom valahogy, hogy kit húzott. :)