Miután elhagytuk az osztálytermet, Jisunggal szótlanul haladtunk egymás mellett a folyosón, s emiatt a fejem pillanatok alatt megtelt különböző gondolatokkal. Kezdetekben egy rövidebb ideig ismét az osztálytársunk megjegyzése járt a fejemben, viszont később már erről megfeledkezve gondoltam Hyunjinra, ahogyan a közös testnevelés óránkra. A szemeim előtt ekkor pedig már az öltöző lebegett, s mikor arra gondoltam, hogy Hyunjin előtt fogok átöltözni, rögtön gyorsabban kezdett el verni a szívem. Ám ennek az oka most a pánik volt. Nem akartam előtte öltözni, ahogyan azt sem, hogy az osztálytársaink szóvá tegyenek bármit is, ami velünk kapcsolatos. Szerettem volna kimászni ebből az újabb kellemetlen helyzetből, s minél előbb megoldást akartam találni erre a problémára. Mikor pedig eszembe jutott egy jó ötletnek tűnő megoldás, azt rögtön meg is osztottam Jisunggal.
-Szerintem... Én inkább az öltöző mosdójában fogok átöltözni. - jelentettem ki, miközben már a lépcsőn haladtunk lefelé.
-Jeongin, ne már. - sóhajtott fel Jisung. - Eddig sem érdekelt téged az, hogy mások előtt kell átöltöznöd. Miért vagy most hirtelen ilyen szégyenlős? - kérdezte értetlenül.
Most sem érdekel az, hogy mások előtt kell átöltöznöm. Engem egyedül az zavar, hogy ezt Hyunjin előtt kell megtennem...
-Jó, de most kicsivel másabb a helyzet. - szólaltam meg, szenvedő hanggal.
-Miért lenne már másabb? - értetlenkedett. - Jeongin, ne őríts meg... - kezdte el, majd egy kisebb habozás után folytatta. - Hyunjin. miatt problémázol? - kérdezett rá.
-Igen. - vallottam be halkan.
-De miért? Most mégis van valami köztetek, vagy mi? Annyira le vagyok maradva Minhoval. Mi vagyunk a legjobb barátaitok és szinte semmit nem tudunk kettőtökről.
-H-hát... - szólaltam meg, viszont nem tudtam, hogy mit mondhatnék. - Ezt ne itt beszéljük meg.
-Jó, akkor ma aludj nálunk.
-Jisung, ha elfelejtetted volna... nemrég kaptunk emiatt. - mosolyodtam el. - Meg amúgy is kiiratkoztam a kollégiumból. Hyunjinnál fogok lakni egy ideig.- meséltem.
-Tessék? - kérdezte meg hangosabban a kelleténél. - Oké, akkor... Délután találkozunk?
-Igazából... Van már programunk a délutánra.
-Mit csináltok? - érdeklődött.
-Randizni megyünk. - meséltem zavartan.
-Randizni mentek? - kérdezte ismét hangosabban, amiért most már rá is szóltam. - Na jó. Azt hiszem, hogy holnap lesz mit mesélnetek a vacsi közben. - nevetett fel.
Hát, ha túlélem a következő órát, akkor mesélek...
Jisung nem faggatott tovább, hiszen tudta, hogy vigyáznunk kell. Senki nem hallatta meg az igazságot Hyunjinról és rólam, így nem mondhattam neki ennél többet, s ezzel ő is tisztában volt. Jisung pedig emiatt hirtelen témát is váltott, s mesélni kezdett a tegnapi napról, ami a hallottakból ítélve nem volt valami nagy szám. Semmi érdekes nem történt, így semmiről sem maradtam le, de ettől függetlenül Jisung mégis tudott mit mesélni. Viszont miután a földszinten lévő tornaterem közelébe értünk, én már képtelen voltam arra, hogy tovább figyeljek rá. Ismét a közös öltözés gondolata kezdett el nyomasztani, s mikor az öltöző elé értünk a szívem elkezdett ütemeket kihagyni, végül pedig remegő kézzel fogtam a kilincsre.
-Mintha a kivégzésedre mennél. - nevetett fel Jisung, majd sürgetni kezdett.
Pontosan úgy is érzem magam...
Egy nagyobb sóhajtás kíséretében viszont végül benyitottam az öltözőbe, s ezután Jisunggal rögtön be is léptünk oda. Miközben pedig visszacsuktam magunk után az ajtót folyamatosan a bent tartózkodókat figyeltem, akik látványosan hely hiányban szenvedtek. A létszám ugyanis az összevont óra miatt a többszörösére nőtt, s emiatt ráadásul még a hangzavar is. A hely hiánya miatt pedig a nagyobb öltözőnk most rettenetesen kicsinek tűnt.
-Ez... Ez nagyon nem két osztály. - szólalt meg Jisung, miközben utat engedtünk valakinek. - Mégis mi van itt ma?
-Jisung. - hallottuk meg Minho hangját egy kicsivel távolabbról,
-Hallom, de nem látom. - nevetett fel Jisung. - Ja, de. - ragadta meg hirtelen a karomat. - Gyere, menjünk oda hozzá.
Miután megindultunk nem győztünk bocsánatot, s helyet kérni a többiektől, ugyanis a nagyobb tömeg miatt nehezebb volt eljutni az egyik pontból a másikba. Még akkor is, ha az öltözőpadok a helyiség közepén helyezkedtek el, s a szekrények a falak előtt sorakoztak. Eredetileg pedig hiába volt ezáltal nagyobb a járható rész, a hely hiánya miatt most sokan a földre is lepakoltak, s ezzel a tettükkel még az utat is elállták.
Minho, a legelől elhelyezkedő öltözőpad legvégében tartózkodott, s mikor mellé értünk megpróbált helyet szorítani, viszont csak Jisung tudott lepakolni mellé. Túlságosan is szorosan helyezkedtek el a padoknál az emberek, így szinte lehetetlen volt valaki mellett bármekkora helyet is találni.
-Jeongin. - szólított meg Minho, majd a másik padra mutatott, ami közvetlenül annak a padnak volt háttal neki fordítva, amelyiknél helyet szorított Jisungnak. - Rögtön az első táska Hyunjiné. A mellette lévő az enyém. Foglaltam helyet neked mellé.
Remek. Pont Hyunjin mellé...
-Köszi. - sóhajtottam.
Csupán csak pár lépéssel mentem arrébb, s már rögtön Minho táskájánál is voltam. Miután pedig odaértem, ő már át is emelte magukhoz a táskáját, hogy odaférjek, s én is le tudjak pakolni. Ám amikor letettem a padra a táskámat, már meg is hallottam Hyunjin hangját, így semmi esélyem sem maradt arra, hogy még az érkezése előtt átöltözzek.
-Csak mosdóba mentem, s mire visszaérek... ez fogad. - szólalt meg Hyunjin mellettünk, s a hangja miatt a szívem sokkal hevesebben kezdett el verni. - Mikor kiléptem az ajtón nagyon meglepődtem. Már azt hittem, hogy benéztük az órákat és nem is kellene itt lennünk. - nevetett fel.
Nekünk nem kellene itt lennünk...
-Elsőnek értünk ide. Aztán Hyunjin elment mosdóba, s nem sokkal később megjött a tömeg. Még jó, hogy időben kapcsoltam akkor, amikor megláttam az egyik osztálytársatokat. Majdnem nem lett helyetek. - mesélte Minho, miközben öltözni kezdett.
Mivel a két pad egymásnak volt fordítva, így egymással szemben voltunk, s tisztán láttuk egymást egészen addig a pillanatik, amíg a fogasok meg nem teltek a ruhákkal. Ugyanis azok közénk kerülve megakadályozták azt, hogy lássuk egymást, s ezáltal hiába beszélgettek tovább a többiek, mégis olyan volt, mintha csak Hyunjinnal maradtam volna.
-Nem öltözöl? - kérdezte Hyunjin, majd amint felé néztem rögtön észrevettem, hogy ő már mindent levett magáról felülről, s csak az ing maradt rajta, amit abban a pillanatban már el is kezdett kigombolni.
Szótlanul, s lefagyva figyeltem Hyunjint, aki nem sokkal később már teljesen kigombolta az ingét, s ezután rögtön le is vette azt magáról, ami miatt hirtelen még azt is elfelejtettem, hogy milyen rendezvényen vagyok.
-Igen, jól látod én tudok vetkőzni. Te miért nem állsz neki? Talán neked ehhez segítség kell? - kérdezte, ami miatt még zavarba is jöttem. - Szívesen segítek, ha szeretnéd. - tette hozzá.
Hyunjin kérdésére eszem ágában sem volt válaszolni, s inkább megpróbáltam figyelmen kívül hagyni őt, a szavaival együtt. Miután pedig leültem a padra a lehető leglassabban kezdtem el kikötni a cipőfűzőimet. Eközben viszont hiába akartam kiverni a fejemből azt a látványt, amit Hyunjin kigombolt inge mutatott, én erre mégsem voltam képes. Folyamatosan csak az a kép lebegett a szemeim előtt, s emiatt még az arcom színe is változni kezdett. Terelésként pedig inkább elkezdtem levenni a cipőimet, viszont hirtelen tudatosult bennem az, hogy a ruháim még mindig a szekrényben vannak. Így mielőtt bárminek is nekikezdtem volna, egy nagyobb sóhajtás kíséretében keltem fel a padról.
-Nézd milyen cuki vagyok. - szólalt meg Jisung, majd hirtelen letette elém a ruháimat. - Gondoltam, ha már a szekrénynél vagyok, akkor kiveszem a tiédet is. - mesélte. - Mire most te a szekrényhez érnél... szerintem még a nap is lemenne. - tette hozzá, viszont ezt én pár másodperccel később fogtam csak fel.
-Nagyon cuki vagy. - mondtam én is ugyanazt rá, majd megköszöntem neki. - Hé. - szóltam rá, mikor tudatosult bennem az, hogy mit is mondott utoljára.
-Egy szekrényen osztozkodtok? - kérdezte Hyunjin, viszont válaszként csak egy "aha" hagyta el a számat. - Miért mondta ezt Jisung? Miért vagy belassúlva? Talán... Én vagyok az oka ennek? - kérdezte.
-Nem. Én csak... . - kezdtem el mentegetőzni.
-Ne hazudj, Jeongin. Egy kapcsolat alapja az őszinteség. - szólalt meg Jisung hirtelen.
Jisung, miért csinálod ezt velem?
-Szóval akkor tényleg én vagyok az oka. - nevetett fel Hyunjin. - Na, nem baj. Majd mindjárt felgyorsítalak. - jelentette ki, ami miatt rémülten fordultam felé.
Úgy néztem ezután tovább Hyunjint, mintha nem lenne semmi dolgom. Kíváncsi voltam, hogy mire gondol, s ahelyett, hogy tényleg elkezdtem volna öltözni, inkább megállás nélkül figyeltem tovább azt, ahogyan ő öltözik. Amint pedig kapcsoltam, s rájöttem arra, hogy talán ez mégsem olyan jó ötlet, rögtön elfordítottam a fejem. Ezután pedig erőt vettem magamon, majd levettem az öltönyöm, s az alatta lévő felsőmet, hogy csak az ing maradjon rajtam. Ám amint ezt megtettem, ismét megálltam, s tehetetlenül álldogáltam tovább egyhelyben.
-Kint leszünk. - szólalt meg Minho.
-Jeongin, öltözz már. Nem leszel kész időben. - kért meg rá Jisung, s mivel mögöttem álltak, így nem láttam azt, hogy kimennek, viszont biztos voltam abban, hogy tényleg elindultak kifelé.
Ahogy telt az idő, egyre kevesebben maradtunk az öltözőben, s végül a csengő is megszólalt. Emiatt pedig muszáj volt tényleg nekiállnom átöltözni. Az ingemet viszont akkor is magamon hagytam, s inkább először alulról kezdtem el átöltözni. Miután pedig felhúztam a cipőimet, s elkezdtem bekötni a fűzőket, Hyunjin hirtelen megszólalt.
-Én akartalak felgyorsítani. - mérgelődött.
-Majd legközelebb. - mondtam annak az érdekében, hogy minél előbb lezárhassuk ezt a témát. Ráadásul biztos voltam abban, hogy ha esetleg tényleg lenne legközelebb, akkor az nem most lesz.
-Legközelebb segíthetek öltözni? - kérdezte nevetve. - Ezt megjegyeztem. Jövünk még vissza az óra után ide átöltözni.
-Hallgass már. - szóltam rá idegesen. - Más is van itt.
-Igen? Ki? - kérdezte, majd rögtön körbenéztem.
Amint a tekintetemet végig vezettem az öltözőn, rájöttem arra, hogy teljesen egyedül maradtunk. Mindenki elhagyta a helyiséget, s ennek oka az óra volt, ahová már pár perce becsengettek.
Remek. Most már egyedül is maradtam vele...
-Jeongin, szerintem nem akarsz igazolatlant. - szólalt meg Hyunjin, ami miatt egy nagyobbat sóhajtottam. - Öltözz már át, kérlek.
-Te sem akarsz igazolatlant. Szóval kifelé. - vágtam hozzá nem túl kedves hangnemben.
-Fogsz te még engem maradásra kérni. - nevetett fel, majd megindult az ajtó felé.
Amint Hyunjin elindult az ajtó felé én már el is kezdtem kigombolni az ingem, s voltam olyan bátor, hogy már akkor levettem magamról, mikor ő még az öltözőben volt. Azt hittem, hogy nem fog az ajtónál visszanézni rám, viszont tévedtem. Ugyanis Hyunjin az ajtóban megtorpant, s visszanézett rám, ami miatt teljesen lefagytam.
-Tetszik ez az óra. - mosolyodott el az ajtóban.
Örülök...
-Ne nézz már. Menj órára.
-Pont te kérsz meg erre, mikor egész végig csak engem néztél miközben öltöztem? Észrevettem ám. - jelentette ki, majd rögtön kilépett az ajtón.
-De én nem úgy néztelek. - szóltam utána hangosan. - Vagyis nem azért. Én csak figyeltem rád, nem pedig téged néztelek. Tudod, beszélgettünk.
Mondjuk jobban átgondolva ez.. Ez szinte ugyanaz...
-Akkor is néztél. - hallottam meg kintről a hangját.
-Jó, de veled ellentétben én nem direkt tettem ezt. - szólaltam meg ismét, viszont nem kaptam erre választ, így valószínűleg ezt már ő nem hallotta.
Hyunjin távozása után teljesen egyedül maradtam az öltözőben, s miközben az elmúlt percekre gondoltam, akaratlanul elmosolyodtam. A gondolataim közben viszont a kezeimbe vettem a pólómat, de voltam olyan ügyetlen, hogy azt rögtön ki is ejtettem a kezeimből. Miután pedig azt felvettem a földről, s elkezdtem magamra húzni, valaki megszólalt. A hangja miatt, pedig hirtelen azt sem tudtam, hogy mit csináljak.
-Remélem tisztában vagy azzal, hogy mi még nem végeztünk egymással. - szólt hozzám Yejun, ami miatt egyből az ajtóra néztem
De jó. Már csak te hiányoztál...
-Hol a felmentő sereg? Meglep, hogy egyedül talállak. - lépett beljebb az öltőzbe.
Engem az lep meg, hogy ezek után is még mindig a nyomomban vagy...