Elhatároztam, hogy nem fogom szarrá sírni magamat, hiszen úgyis találkozunk és beszélünk, de ez az ötletem addig működött, amíg be nem léptem Dylan szobájába. Mindenki le volt törve, így inkább elvonultam, ahogyan a többiek tették. Pityeregve vettem elő a gitáromat és eljátszottam egy dalt. Természetesen erről is ő jutott eszembe és az, hogy vajon hogyan érzi most magát, mire gondolhat.
"Way too close to colour your cover
All dressed up but kept undercover
Way too close to colour your cover
All dressed up but kept undercover
Your grace, your grace, your grace
Don't take it awaaaaaay
I'm not ready to be just another of your mistakes
Don't wanna let the pieces fall out of place
I was only just a breath removed from going to waste
'Till I found salvation in the form of your
Your grace, your grace, your grace
Your grace, your grace, your grace
Don't take it away
Your grace, your grace, your grace
Your grace, your grace
Don't take it away"
-Gyere szívem!-nyitott be Justin a szobába, mikor vége lett a dalnak. Gyenge voltam. A fejemet csak lehajtottam és vártam a megváltást.
-Naa ne csináld, gyere!-noszogatott tovább.
-Mégis hová?-motyogtam erőtlenül és lejjebb csúsztam az ágyon a hangszerrel az ölemben.
-Majd meglátod.-elvette a gitáromat és felhúzott az ágyról. Nem volt erőm semmihez.
-Justin én.. szóval én.. csak annyi, hogy... kérlek ölelj át és ne engedj el.-kellemetlenül éreztem magam a kérésem miatt, de se szó, se beszéd, eleget tett a kérésemnek és hatalmas ölelésben részesített. Visszaöleltem, míg ő a hátamat simogatta.
-Angel, minden rendben lesz, tudod? Dylan oda van érted és senki más nem jöhet képbe nála. Ha mégis, tudod, hogy megverem.-ezért szerettem Justin-t. Mindig fel tudott vidítani, még ha csak egy kicsit is, de megtette. Ha kellett, ha nem.
-Figyelj, Justin... én nagyon szeretlek és köszönöm. Sokat jelent, hogy itt vagy és feldobod a kedvem. Nálad jobb barátot nem is kívánhatnék, de tényleg!-így, hogy kifejeztem a hálámat neki, mintha valami megváltozott volna bennem. Éreztem, hogy száz százalékig meg tudok bízni benne és azt, hogy ő itt van és itt lesz, legyen bármi.
-Na menjünk, van egy ötletünk a srácokkal. Öltözz át és gyere le, a nappaliban várunk!-ismét átölelt, majd eltolt magától és kicsit megrázogatott.-Összeszedjük magunkat és nem gondolunk semmire, okés? Okés.-lazán megbeszélte magával, mire csak halvány mosolyt küldtem felé és ki is ment. Felvettem a pizsamámat és a szörnyis mamuszomat, amiről szintén Dylan kúszott az agyamba. Mindig ugratott ezzel.
Lebaktattam a lépcsőn és lehuppantam Noah és Troy közé. Éreztem rajtuk, hogy eléggé le vannak törve, de miért is nem lepődök meg? Talán boldognak kéne lennünk? Kétlem.
-Na mi az, ami kipattant a fejetekből? Csupa fül vagyok!
-Megnézünk egy filmet, utána és közben eszünk, iszunk, aztán ha van kedved akkor beszélgethetünk.-egész jó ötletnek tűnt, hiszen úgysincs mit csinálnunk, így talán nem gondolunk rá annyit.
-Okés, legyen. Mit nézünk?-kezdtem kíváncsiskodni, majd elvettem a távirányítót a dohányzóasztalról és bekapcsoltam a tv-t. Elkezdtek találgatni, de nem tudtam rájuk figyelni, hiszen csipogott egyet a telefonom, amire ők is felkapták a fejüket, de tovább beszéltek, majd az övéké is felvillant, így egyszerre olvastuk a hosszú üzenetet.
Faszom
Dylan
Sracok és Szerelmem! Nemsokara indul a gep, csak szeretnem ha tudnatok, hogy barmennyire is ugy tunik, hogy ez a tavolsag szetvalaszt bennunket, higgyetek el, ez nem igy van. Sosem fogok meg egy olyan havert talalni, mint Noah, aki mindig elorukkol valami faszsaggal es elszorakoztat mindenkit, illetve megert es felejthetetlen baratsagot alakitott ki velem. Vagy olyat, mint Justin, aki pedig megtanulta kezelni a dolgaimat es ezzel fontossa valt szamomra, es Troy, aki mindenben benne van es csak jot akar nekem, megha eltaszitom akkor is, es hat o is szoros kapcsolatot apol velem, mint mindannyian. Es Angel! Te vagy az elso lany akit tenyleg ugy szeretek, ahogy sosem gondoltam volna. Halas vagyok, hogy sosem hagytal el a hulyesegeim miatt es a kitoreseim miatt. Tenyleg igaz, hogy a rohamokat gyogyszerrel lehet kezelni. Te vagy az en gyogyszerem. Megtalaltam benned a masik felemet. Kiegeszitesz, holott egyformak vagyunk. Kulonos, ahogyan az is, hogy megtanitottad, hogy igenis kepes vagyok barmire a szeretteimert es azt is, hogy mennyire jo erzes szeretni es szeretve lenni. Szeretlek titeket, amint Koreaba erek beszelunk!
Amint az üzenet végére értünk összenéztünk, majd egyszerre kezdtünk el gépelni.
Troy
Haver, nálad jobb embert nem ismerek, ne hagyd, hogy apád befolyásoljon, mi mind itt vagyunk neked, mégha tulajdonképpen nem is, de ránk számíthatsz!!!
Noah
Megható volt tesó, kicseszettül érezni a hiányodat szóval tűzd ki a hazaút dátumát.
Én
Vigyázz magadra Dylan, a nap bármelyik részén írj vagy hívj, vagy ha nem, akkor majd mi! Szeretlek
Justin
Dylan-Dylan, nélküled nem ugyan olyan az élet, úgyhogy tényleg hamar told vissza a képed, imádunk!
-De nyálasak vagyunk.-szólaltam meg gúnyosan, miután mindannyian megnyomtuk a küldés gombot. Hatalmasat nevettünk, de közben mégis a szomorú könnyeinkkel küszködtünk. Még mindig annyira hihetetlen volt, hogy már nincs itt és kitudja meddig nem is lesz...
*****
Miért lettem hirtelen ilyen népszerű? Miért kérdezgeti mindenki, hogy hogy vagyok? Ja igen! Jessica Clott és Lily Holler!
-Miért posztolt ki ilyeneket? Úgy volt, hogy bír téged.
-Justin, az üzeneteket is tőle kaptam.-magyaráztam, miközben kissé kellemetlenül sétáltam órára a folyosón.
-Azokat, amikben Dylan-el fenyeget? Azok kemények.-lepődött meg Noah, viszont én már elengedtem.
Utoljára tegnap, azaz ma hajnali egykor beszéltem Dylan-el, hiszen akkor tudott hívni. Felkeltett, de kit zavar, ha a szerelmemmel beszélhetek. Egyelőre utálja Koreát, de mondtam neki, hogy ha megismerkedik másokkal, akkor biztosan jobban fogja érezni magát. Ja és igen...
Visszatérve Jess-re, kiposztolt a barátnőjével egy képet rólam és Dylan-ről, ami azon a bizonyos meccs utáni bulin történt, az utolsón. Semmi nem történik rajta, csak ültem a széken, Dylan pedig a két lábam között állt. A felirat viszont annál érdekesebb. Nem tudom, hogy Jessica újságírónak érzi-e magát, mert eléggé olyan volt a poszt, mint egy cikk.
"Vajon vége lesz a kapcsolatuknak, amint Dylan lelép? Vajon Koreában is lefektet minden csajt, majd megtalálja az "igazit"? Vagy Angel fog félrelépni és behódol Cole Henderson-nak? Vagy esetleg William Blase lesz a következő pali, akinek ledobja a bugyiját?"
Akárhányszor szembejött velem a poszt megosztása, annál idegesebb lettem. Nem tudom elképzelni, hogy mégis mi a problémája velem, holott Dylan és ő már rég nem egy pár, illetve ott van neki Ashton. Hamar továbbléptem, ugyanis elkezdődtek az órák.
-Justin! Miért hív Dylan ilyenkor?-súgtam oda neki, irodalom óra közepette. Nagyon furcsálltam a helyzetet, hiszen ott körülbelül fél 12 lehet, éjjel.
-Nem tudom, pedig aludnia kéne, nem?-nézett rám értetlenül, de pont annyit tudtam, mint ő. Semennyit. Idő közben letette, de ismét tárcsázni kezdett. Justin és Noah összenéztek és valamit súgtak egymásnak.
-Angel! Fel kéne venned.-vakarta meg a tarkóját, elképesztően feszült lettem, hiszen ő is annak tűnt Noah-val és Troy-al együtt. Kérdőn néztem rájuk.
-Minket is hívott párszor..-Troy elhúzta a száját és rosszallóan megrázta a fejét. Azonnal a magasba nyújtottam a kezem, hogy kikéredzkedjek a mosdóba, így visszahívhassam a fiút.
-Mondja, Miss Worell?!-idegesen vette le olvasószemüvegét, de felálltam és már indultam is.
-Mosdóba kell mennem sürgősen.-löktem oda neki, majd egy szemforgatás és legyintés után becsaptam magam mögött az ajtót.
Ahogy a mellékhelyiségbe értem, azonnal hívni kezdtem. Nagyon nagyon és annál is nagyobb meglepetésemre egy vékony hang szólalt meg a vonal túloldalán. Egy apró törékeny hang, mégcsak nem is angolul, hanem koreai nyelven.
-Szia! Tudsz angolul is?-kérdeztem nagy reményeket fűzve a dologhoz. Reméltem, hogy tudunk beszélni, mert nem értem mi folyik itt.
-Igen én... szóval én...-idegesnek tűnt és nem talált megfelelő szavakat.-Kivel beszélek? Nem tudok olvasni.-hangjában félelmet véltem felfedezni, ami kissé megijesztett.
-Angel vagyok, Dylan barátnője. Mondd, hány éves vagy? És miért hívtál drágám?-próbáltam minél kedvesebben és érthetőbben beszélni, hogy biztosan megértsük egymást.
-Dylan tesó.. nálam van a telefonja, mert ő.. mert ő most nincs a szobában. Valahol máshol van a házunkban és nagyon megijedtem. Apát akartam hívni, de nem tudok olvasni. Négy éves vagyok és Kyung-Mi-nak hívnak.-rossz előérzetem volt a kislány kijelentése miatt... Dylan megijesztette? Nem tudom ez mit takarhat.
-Figyelj Kyung-Mi! Tudod adni Dylan-t?
-Most nem nagyon szeretnék odamenni hozzá. Szerintem mérges és félek.-szipogni kezdett és tehetetlenné váltam, gyorsan kihangosítottam a telefont és dobtam egy üzenetet a fiúknak, hogy azonnal jöjjenek ki óráról.
-Történt valami édesem?-ahogy kimondtam, benyitottak a lány mosdóba a srácok, így négyen találgattunk, hogy mi lehet.
-Nem tudom, mikor megjött hozzánk kedves volt velem, de most szerintem összetört valamit.-szerintem sírni kezdett a kislány és tényleg nem tudtam mitévő legyek.
-Ne félj, semmi nem történt. Dylan kicsit ideges, de meg fog nyugodni. Te csak maradj a szobájában és beszélgess velem, rendben?-nem jött válasz, csak a gyermek szipogását hallottuk.
-Most mit mondjak neki? Mi van Dylan-el? Muszáj valahogy beszélnem vele!-jelentettem ki.
-Mondd meg neki, hogy hangosítsa ki és vigye oda neki a mobilt.-ajánlotta Noah bizonytalanul, de ez még működhet is.
-Most le kell raknom, mert jön ide. Pápá néni!
-Nenene, ne tedd le. Tudod esetleg hogyan kell kihangosítani?-kérdeztem meg tőle, amire nem gondoltam, hogy ezt a választ kapom.
-Abszolút.-mindannyiunknak tágra nyílt a szeme. Mindegy.-Kész, de félek. Bántani fog?-meglepődtem a kérdésén, hiszen ez eddig eszembe sem jutott. Nyilván nem tenné..
-Nem, dehogy fog bántani. Ne félj szívem. Figyelj rám egy kicsit, jó?-egy "mhm" hang után utasítást adtam neki, hogy végre kapcsolatba léphessek Dylan-el.
-Menj ki és szólj neki, hogy valaki beszélni szeretne vele.-a fiúk bíztatóan pillantottak rám, amitől kicsit jobban éreztem magam.
-Nem merek kimenni.-sírt tovább, majd átadtam a telefont Justin-nak.
-Szia kislány! Justin vagyok, Dylan egyik barátja!
-Szia én csak négy éves vagyok.-mondta aranyosan. A szívem szakadt meg, hiszen nem tudtam elképzelni, hogy mi játszódhat le benne Dylan zaklatott látványára.
-Igazi nagylány!-nevetett aranyosan Troy.
-Igen, Kyung-Mi a nevem.-a háttérből Dylan tombolását hallottuk. Összeszorult a gyomrom, ki tudja mi zaklatta fel ennyire.
-Gyönyörű neved van Kyung-Mi! Figyelj, szeretnénk beszélni Dylan-el. Légy bátor és menj ki hozzá. Hidd el, nem fog semmit sem csinálni, csak add át neki a telefont. Vagy csak vidd ki és fuss vissza a szobába, jó Szívem?-hallottuk, hogy nyikorog az ajtó és azt is, ahogyan Dylan dühöng. A kislány szipogása még hangosabbá vált, majd egyszer csak elhalkult. Mindannyian megijedtünk.
-Kyung-Mi?
-Ott vagy még?
-Hahó?-egyesével próbáltak beszélni a lányhoz, de nem jött válasz.
-Kyung-Mi, semmi baj. Csak válaszolj szépen. Minden rendben?-aggódni kezdtem, a könnyeim ellepték az arcomat.
-Angel?-szólt bele végre Dylan. Hála az égnek, hogy eljutott hozzá a telefon. Mind megkönnyebbültünk a hangja hallatára, de így is izgatottan vártuk a magyarázatát.
-Dylan, minden rendben?-tettem fel a kérdést, amire mindannyian tudtuk a választ.
-Persze, miért kérded?-megköszörülte a torkát és próbált összeszedetten beszélni, de hallottuk, hogy még mindig levegő után kapkod.
-Kyung-Mi a telefonodról hívott minket és még ki tudja, hogy kit. Félt tőled és nem mert kimenni a szobádból. Apátokat akarta tárcsázni, de azt mondta nem tud olvasni, mert csak négy éves. De had találjuk ki! Rohamod volt, igaz?-kérdeztem letörten, miután felvázoltam a helyzetet, hogy ő is értse. Rosszul éreztem magam, hiszen ilyenkor nem lehetek ott, hogy segítsek neki.
-Beletrafáltál... de nem tudok mit csinálni Angel, ez a helyzet, meg ez a hely annyira rémes és kivagyok attól, hogy itt kell lennem.-megint kezdett teljesen kiborulni.
-Dylan tudom, hogy szörnyű, de meg fogod szokni és jobb lesz. Adj időt magadnak és ne csinálj hülyeséget. Takaríts össze és vigasztald meg a kislányt, mert meg van rémülve tőled. Kérlek. Aztán feküdj le aludni.
-Rendben. Majd hívlak.-hangja nyűgösnek bizonyult, de milyen lehetne egy pánikroham után.
-Tesó hívj, ha felkeltél!-kiabált a telefonba Noah.
-Korán kelek, mert sulizni megyek, de majd beszélünk! Sziasztok..-kicsit úgy éreztem nincs kedve beszélni.
-Szia, Dylan.-egyszerre köszöntünk el tőle, majd mikor bontottam volna a vonalat megszólalt.
-Princesa...-kis szünetet tartott, majd folytatta.-Szeretlek!-nagyot sóhajtott.
-Én is szeretlek.-és letettük.
-Lerázott.-adta tudatomra Justin, mintha nekem nem jutott volna el az agyamig.
-Tényleg Sherlock?-összeborzoltam a haját, amin eléggé berágott és rögtön a tükörhöz lépett. Megigazította a tincseit, majd szúrósan nézett rám. Troy és Noah csak nevettek.
-Nem igaz, nem rázott le, csak nem volt beszélgetős hangulatban.-hiába próbálta szépíteni a dolgot, akkor is tudtuk, hogy ő bizony nem akart velünk beszélni.
-Duke te ostoba, lerázta. De semmi baj Angel, nem miattad, hanem még szokja a helyzetet és nem tudja hogyan álljon a dolgokhoz. Illetve egy ilyen kitörés után, szerintem inkább lefekszik és pihen.-Noah szavai elképesztően jól estek és örültem, hogy őszinték velem. Mit is kezdenék a kamu szövegekkel, vagy azzal hogy etetnek minden félével. Bíztatóan átkarolt, majd kicsengettek, így visszamentünk a terembe a cuccainkért és a megbeszéltek szerint úgy folytattuk a napot, mintha mi sem történt volna. De kinek akarok hazudni? Ahogy kiléptem a mosdóból, eszembe jutott. Hogy is ne jutna?
Későn este egy e-mail-t kaptunk az igazgatótól, miszerint egy hét múlva, június 3-án, tanévzárás lesz, hiszen a nyári szünet jócskán a nyakunkon van. Haha, de az én nyaram elcseszettebb lesz, mint valaha.
Illetve mindenki nagy örömére, kivéve az enyémre, június 20-án lesz a Prom. A bál. Kinek hogy tetszik.
-Angel!-rontott be Justin a szobámba, elég hirtelen, így a telefonom a falamnak csapódott, majd a szürke parkettán ért földet. Becsapta maga után az ajtót és az ágyamra vetette magát.
-Justin Alan! Még egyszer próbálj meg így bejönni, addig élsz.-felkaptam a vizet, igen, mert eléggé megrémisztett.
-Bocsi, de nem tudom kivel menjek a bálra.-kimeresztette a szemeit és hatalmasakat pislogott, hátha én adom a megváltást. Hát nem.
-És mit gondolsz, mit tehetek az ügy érdekében?-vigyorogtam grimaszosan.
-Van valaki akit elhívnék, de van egy másik valaki is, akit szintén. Mitévő legyek?-arcát a kezébe temette, ha jól láttam kicsit elpirult.
-Justinom, hívd el azt a lányt, amelyikben több potenciált látsz. Szerintem bármelyikőjüket viszed, örülni fog és szerencsés lesz.-mosolyogtam ezúttal őszintén. A reakcióját irtó aranyosnak találtam, így felkuncogtam egy kicsit.
-Így gondolod?-felemelte a fejét és kócos hajával kisfiús látványt nyújtott számomra. Valóban elég hitetlenül nézett rám, de csak megráztam a fejem. Beszélgettünk még pár percet, majd kitalálta, hogy ő most elmegy sétálni, mert gondolkodnia kell. Hát oké. Noah valószínüleg szingliként megy és szingliként távozik, Troy pedig nagyon remélem, hogy elhívja Cathrine-t. Kicseszettül aranyosak lennének együtt.
És hogy velem mi lesz? Ez egyszerű. Nem megyek.
Sziasztok Kedves Olvasóim!
Elérkeztünk egy újabb részhez. Nem lett a legizgalmasabb, de várjátok ki a következőt;)
Illetve az Instagram oldalamat, ha bekövetitek, láthattok néhány story-t néha-néha és most kiteszek egy szavazást is, amit kérlek nézzetek meg. Fontos a véleményetek, ezért kérlek benneteket.
Angel és Dylan története a vége felé közeledik, így az újabb könyvemen ötleteltem és itt jön képbe az Instagram szavazás. Két borítót láthattok majd, és kérlek titeket, hogy szavazzatok arra, amit izgalmasabbnak találnátok, vagy szívesebben olvasnátok majd a későbbiekben.
Instagram: silent.but.psycho_wp
Hailey🤍