-Hé, Dylan! Nem láttad Angel-t?-ismerősen csengett a hangja, de nem tudtam erre fókuszálni. Se szó, se beszéd otthagytam és inkább úgy tettem, mintha mi sem történt volna. Talán igaza volt Angel-nek. Lehet, hogy jobban járunk, ha mindezt elfelejtjük. Elvégre a meccs után mindenkitől búcsúzhatok. Bementem a menzára és leszartam mindent.
-Állj már meg! Mi bajon van haver? Azt hiszem barátok vagyunk. A barátok beszélhetnek egymással. Tudom, hogy nem kellett volna lelépnem, de visszajöttem.-várj mi?
-Várj mi?-adtam hangot a gondolataimnak.-Dean mi a szarról beszélsz?-semmit nem értettem. Nem állt össze a kép.
-Mi? Oh... szóval fel sem tűnt, hogy leléptem?-kérdezte furán és én tényleg elvesztem.
-Jackson mivan? Nem értem.-összezavart.
-Jack!-Angel a bátyja nyakába ugrott, talán jobb kedve is volt.-Mit keresel itt? Nem Bostonban kéne lenned?-kérdezte érdeklődve és akkor összeállt a kép. Miután apám megjelent, visszament az egyetemre, de nem szólt nekünk.
-Nem, mert most szünet van, de gondoltam inkább itt leszek veled. Veletek.-nézett át Angel válla felett.-Beszélni akartam veled.-intézte a szavait ezúttal nekem. Hát legyen, beszéljünk.
-Suli után a pályánál leszek. Ott megtalálsz.-ezzel otthagytam őket és leültem Justin mellé az asztalhoz.
-Mi az tesó? Lenyúlták a feleséged?-idegesített megint Noah. Feldúltan az asztalra csaptam, majd a tenyerembe temettem az arcom.
-Gáz van?-utalt Dean-re Justin és halkan kezdett hozzám beszélni.-Csak mondd el. Hátha tudunk segíteni.-próbálkozott, de nem tanulta még meg, hogy sosem kell más segítsége.
-Megoldom magam, oké?-ingerülten szóltam rá, mire rossz érzéssel elfordult tőlem.
-Oké.-védekezően a kezeit a magasba emelte és kicsit elhúzódott. Abban a pillanatban Angel huppant le Troy mellé. Furán néztük egymást, de inkább elfordultam.
-Ójajj...-Noah megint csak hozta a formáját, de úgy döntöttem, hogy nem húzom fel magam. Angel-nek, nekem és mindenkinek jobb lesz.
Csendben ültük végig az ebédszünetet, mivel mindenki a saját kajájával volt elfoglalva. Kivéve egyvalaki. Angel.
-Angel?-vontam össze a szemöldököm, majd lassan rámvezette a tekintetét.
-Mondd.-próbált nem a szemembe nézni, de nem sikerült neki.
-Egyél.-szóltam rá, de láthatóan sértésnek, vagy éppen támadásnak vette.
-Reggel.. reggel ettem. Nem vagyok éhes.-jelentette ki zavartan és próbálta terelni, de nem hagytam.
-De az vagy.-reagáltam le azonnal, majd erősen gondolkodni kezdett. Vártam, hogy mit fog mondani.
-Jó, igen az vagyok, de nem tetszik a kaja. Otthon eszek. Anya biztos főz. Ejthetjük a témát?
-Angel...-kezdtem bele, de nem hagyta.
-Nem Dylan.-felállt és visszavitte a tálcáját a helyére, majd kiviharzott. A srácok továbbra is hallgattak... volna, ha nem szólalt volna meg Justin.
-Figyi, szerintem hagyd, majd ő tud...
-Nem, nem tudja. Ha te tudnál bármit is, talán megértenéd.-felemeltem a hangom és kilöktem magam alól a széket, ami nagy csattanással érkezett a padlóra. Mindenki felfigyelt rá, természetesen.
-Bassza meg!-ordítottam és pont ugyan ott távoztam, ahol bejöttem. Nem volt kérdés, hogy hová tartok. Először is meg kellett keresnem Angel-t.
-Angel, tudom, hogy ott vagy bent. Gyere ki, légyszíves.-kezdtem lehiggadni, de az ellenkezésétől begurultam.
-Nem! Nem megyek sehová, amíg el nem tűnsz.-hallottam a hangján, hogy a sírás fojtogatja. Rossz volt hallani.
-Gyere ki, kérlek. Utoljára mondom.-belerúgtam egy jókorát abba az istenverte mosdóajtóba, majd hallottam, hogy kattan a zár. Csakhogy nem ő lépett ki a wc-ből, hanem valami csaj. Nagy mosollyal köszöntött, csak épp nem tudta, hogy annyira leszarom, mint még soha.
-Dylan, menj el.-könyörgött, de nem mentem sehová.
-Ha nem nyitod ki, betöröm.-kiabáltam be neki, majd végre valahára eleget tett a kérésemnek.
-Nyugodj már le! Mi bajod?-nem válaszoltam semmit, csak kézen fogtam és a parkolóig meg sem álltunk.
-Hová megyünk? Dylan? Engedj el.-hisztizett tovább, de nem zavarta, hogy nem érdekel mit mond.
-Vagy felülsz magadtól, vagy én teszlek fel.-kezébe nyomtam a sisakot és láttam rajta, hogy hezitál.
-Oké..-megemeltem és felültettem a motorra. Kivettem a kezéből a bukót, majd a fejére csúsztattam és becsatoltam.
-Vigyázok rád..-felpattantam Samatha-ra, hátranyúltam Angel kezeiért és átkulcsoltam őket magam körül. Nem mondom, hogy nem indított be, mert akkor hazudnék. Mindaddig, amíg el nem indultunk, próbált ellenkezni, de rá kellett jönnie, hogy vagy átölel, vagy leesik a motorról. Nyilván az első mellett döntött.
Út közben éreztem, hogy ideges, de kit akarok becsapni? Én is az voltam. Feszült volt köztünk a levegő, mindaddig, míg meg nem érkeztünk oda, ahová kellett.
-Gyere.-szóltam oda neki, mikor megtorpant az ajtóban.
-Dylan nem kell ezt csinálnod..-bizonytalanodott el, de nyilván muszáj ezt csinálnom.
-De kell. Ha nem jössz be...
-Te viszel be. Gondolom.-forgatta meg a szemét ma már sokadjára.
-Aha.. de okos vagy.-ismét megfogtam a kezét és csak az étterem egyik asztalánál álltunk meg. Nem túl bátran ült le, én pedig helyet foglaltam vele szemben. A pincér nagy mosollyal az arcán üdvözölt minket és hozta az itallapot.
-Én csak vizet kérnék.-szólalt meg halkan.
-Nem, nem azt kérsz. Kóla?-behunyta a szemét egy pillanatra, majd mély levegőt vett és bólintott.
-Akkor két kólát.
-Rendben. Máris hozom az étlapokkal együtt.-rosszallóan nézett rám, de megszoktam. Egy tizenhét éves fiú, tele tetoválással. Wow...
-Köszönjük.-néztem vissza gúnyos vigyorral, ami Angel-nek nem tetszett. De mit lehet tenni, ha valakik nem szimpatikusak egymásnak?
-Ne fáradjon, én most elmegyek.-megint csak a sírás határán volt, de nem hagyhattam elmenni. Felállt, de amint megszólaltam, megtorpant.
-Ülj vissza.-megfordult és így is tett. Hatással vagyok rá, de nem akarok ezt kihasználni...
-Hölgyem, ha ez az úr valami olyat tesz, amit maga nem szeretne, nyissa ki a száját.-mondta Angel-nek, aki értetlenül kapkodta köztem és a pincér között a fejét.
-Félreérti. Dylan sosem tesz semmi rosszat. Főleg nem velem..-hangja elhalkult, majd küldött egy mosolyt a pincérnek, aki megnyugvóan kifújta a levegőt.
-Vigyázzon rá!-súgta nekem, majd önelégülten mosolyogtam magamnak. Pár perc múlva hozták a két italt és az ígért étlapokat. Én már el is döntöttem, hogy mit kérek, Angel viszont nagyon erősen törte a fejét. Úgy tűnt, hogy lélekben nincs itt.
-Mi a baj?-meg akartam fogni az asztalon heverő kezét, de elhúzta.
-Semmi. Minden rendben.-vágta rá és a papírlapba merült. Nagyot sóhajtottam.
-Megvagyunk?-Angel bólintott, majd a fickó jegyzetelni kezdte a rendelésünket. Elmondtam, hogy mit szeretnék, majd Angel-en volt a sor.
-Én egy csirkés salátá...-na nem. Azt már nem.
-Angel! Hagyd már a gazokat békén. Mikor fogod végre megérteni, hogy ha kétszáz kiló lennél, ugyan annyira szeretnélek, mint most.-hupsz.. na ezt nem kellett volna kimondanom, de basszus, legalább tudja.
-Dylan te is tudod, hogy ez nem így van.-förmedt rám könnyes szemekkel.
-De.. Angel. De.-áthatóan néztem a zöld íriszeibe, de néha elpillantott.
-Visszajövök később.-biccentettem a pincér srácnak és továbbra is a lányra koncentráltam.
-Nem fogom hagyni, hogy tönkre tedd magad, miattam.-elegem lett ebből a helyzetből.
-Nem minden rólad szól. És ha csak változtatni akartam? Semmi köze hozzád.-akadt ki, amivel elárulta magát.
-Nyilvánvaló, hogy én vagyok az oka. Te magad mondtad, még múltkor. Te is tudod, hogy hogyan viselkedtél. Azóta sokkal jobban nézel ki. Nem fogyhatsz.-mondtam meg kereken, de úgy tűnt még jobban feldúltam.
-Mit gondolsz, hogy majd azt te mondod meg? Ne fogyjak csak azért, mert te így vélekedsz? Egyrészt nem kell emlékeztetni, mert sosem felejtem el, másrészt pedig köszi a bókot. Kedves tőled.-a feszült légkör inkább fagyos lett.
-Tudod, hogy hogy értettem.
-Nem.-vágta rá és újra itt voltunk. Összevesztünk.
-Nem kell itt lenned, ha nem akarsz. Csak jót akarok.-megint csak a szemkontaktust próbáltam felvenni vele, de egyszerűen lehetetlen volt.
-Tudom.-várjunk, ha most az jön amire gondolok, elveszem feleségül. Jó, azért azt nem.-Ne haragudj.-felnézett és felhúzta a szemöldökét.-Kérdezhetek valamit?-bizonytalanodott el, de persze, hogy kérdezhetett. Ő bármikor..
-Aha. Mondd.-kortyoltam bele a kólába, de majdnem kiköptem, mikor meghallottam a kérdést. Érzékeny téma.
-Miért érdekellek ennyire? Úgy értem sosem láttalak ilyennek, mint ma. Azok után, amiket a fejedhez vágtam, nem kéne így viselkedned velem. Meg hát itt van ez a költözés és nem úgy tűnsz, mint aki aggódik miatta.-a körmét kezdte piszkálni és zavarban volt, vagy talán megilletődött.
-Te is tudod, hogy miért.-nyeltem egy nagyot és megjelent újra egy pincér. Nem ugyan az, aki az előbb, hanem egy fiatal srác. Király, úgy tűnik Angel nem csak nekem tetszik ennyire. Megköszörültem a torkom, mire feleszméltek a szemezésből. Nem úgy történt, ahogyan gondoljátok. Angel furán nézte őt, a srác meg mintha most látott volna először embert.
-Mit hozhatok?-kérdezte feszülten és megigazította a fekete mellényt magán.
-Ha kimondod, nem viszlek haza.-néztem komolyan a lányra, aki csak bólintott egyet és egy igazán nagy adagot kért a leghizlalóbb ételből. Hogy örültem-e? Nagyon.
-Ha te nem viszed haza, majd én megteszem.-morogta oda nekünk, mire teljesen felmérgesedtem.
-Dylan, ne.-szoros öklömre csúsztatta a kis tenyerét, ami mindennél jobban esett.
-Kösz, de ha itt is hagyna, előbb sétálnék hazáig, minthogy beüljek egy ilyen seggfej mellé.-gúnyosan vigyorgott vissza, mire a faszi horkantott egyet és felém fordult.
-Ugyan azt kérem.-feszülten kacsintottam a kis pincérfiúra, aki visszafordult Angel-hez.
-Desszertet?-próbált tetszeni a lánynak, de látszólag őt nem hatotta meg.
-Nem kérek, kösz.-megint az étlapra szegezte a tekintetét, de a srác nem hagyta annyiban.
-Na, gyerünk. Egy kis desszert nem árthat.-megvonta a vállát és kezét a vállára helyezte.
-Nem, kösz.-furán nézett fel rá, de megforgatta a szemét és rám pillantott.
-Csak egy kis valamit.-próbálkozott tovább, mire besokalltam. Ez sem érti mit mond neki az ember.
-Azt mondta, hogy nem!-csattantam fel, majd Angel is felállt az asztaltól.
-Ha most jelenetet rendezel...
-Nem fogok, feltéve, ha elmegy innen.-az összes ujjamat kiropogtattam és vártam a kissrác válaszát. Egy fél fejjel alacsonyabb volt. Vagy talán egyel, ami elég vicces volt.-Felvetted a rendelést, kösz, mostmár nincs itt dolgod.-rémült tekintetet öltött magára, majd visszaültünk az asztalhoz és elsétált. Megint rossz lett a hangulat közöttünk, pedig csak nem akarom, hogy felszedjék.
-Én fizetek.-ellenkezett velem és vette volna elő a nem létező táskájából a pénztárcáját, de ez most nem jött össze.-Ahj.. jó legyen. De csak azért mert elrángattál.-hisztizett be és karba tett kezekkel hátradőlt a széken, amíg fizetek.
-Nem is azért, mert a suliban van a táskád... Köszönjük!-megforgatta a szemét és ő is megköszönte, majd elindultunk. Büszke voltam rá. Nagyon-nagyon büszke. Megette a fele adagot és a desszertből is evett. Ennél jobban nem is végződhetett volna.
*****
-Itt vagyok edző!-kiabáltam, mikor visszaérkeztem az iskolához edzésre, de úgy láttam nem volt rám szükség.
-Ma Dean irányít, nem érkeztél időben.-Mondta Antony, majd Justin vállon veregetett és felfutott a pályára. Nem is igazán érdekelt, hogy elvették a posztomat. Tökre örültem magamnak, mert Angel boldog volt, mikor hazavittem. Persze tagadta, de láttam rajta.
-Nem lehet edző! Ez Dylan helye és pénteken meccsetek van. Gyere Gray!-mikor kimondta a nevemet feleszméltem, a sisakot a fejemre tettem és csak azt csináltam, amihez értek. Irányítottam. Bár sok mindenhez értek.
-Mindenki király volt! Pihenjetek, el kell szaladnom!-szólt oda Antony, majd elsietett.
-Mit keres itt a csajod?-karolta át a fél vállamat Gabe, majd inkább megnéztem magamnak, hogy valóban ő az vagy sem. De ő volt.
-Nem a csajom...-nem is hallotta, mert Jackson-hoz ment.. aki viszont épp most dobta nekem a labdát.
-Nagy a szerelem Gray? Sosem láttam ilyen boldognak.-jaj Worell... ha te azt tudnád.
-Szóval nem mondta.-hajtottam le a fejem.
-Nem szoktunk beszélni. Ha mégis, elhiszed, hogy nem vagy beszédtéma?-felnevettem az ironikus kérdésére. Persze, hogy nem vagyok, ha nem is beszélnek.
-Nem vagyunk együtt.-sisakon keresztül is láttam a döbbenetet az arcán és levettem a sajátomat, majd bólintottam.-Elmegyek, ezért szakítottunk. Vagy valami olyasmi.
-Tudom, hogy vele voltál és azért késtél. Én pedig azért léptem le szombaton, mert... mindegy. De..-szóval belekezd, de nem mondja végig.
-Miért? Mostmár mondd, mert kíváncsi vagyok.-vágtam a szavába és felvont szemöldökkel vártam a kijelentésének a miértjét.
-Ezt inkább ne most.-megpróbálta terelni, de nem engedtem. Mi az, hogy nem mondja el az okát a távozásának? Engem igenis érdekel.
-De. Most. Van még pár percünk.-megragadta az egyik kezem és a pálya szélére húzott. Lekapta ő is a sisakot, majd gyorsan megigazította a haját és belekezdett.
-Én.. vagyis te, te is tudod, hogy mi sosem voltunk olyan nagyon jóban, és nem akartam, hogy a húgommal kavarj. Már akkor, mikor megtudtam rossz érzésem volt ezzel kapcsolatban, mert te is tudod, hogy mikre vagy képes-bólintottam, de rossz vizeken evez. Ha kimondja megütöm, nem viccelek.-és féltem, hogy talán bántod. Akárhogyan is. Hiába szar a kapcsolatunk, én ugyan úgy szeretem, mert a húgom.
-Sosem bántanám.-szűrtem ki a fogaim között és hirtelen egy lépést tettem felé, majd akaratlanul is ökölbe szorult a kezem, ahogy megláttam, hogy mosolyog.
-Mi van?
-Dylan.. te nem változol. Nem azt mondtam, hogy szándékosan.-ne üsd meg, nem éri meg. Ne üsd meg, nem éri meg!
-Sehogyan sem. Sem direkt, sem véletlenül.-nagy erőfeszítésembe került visszalépni egyet és meghúzni magam, mielőtt olyat teszek, amit később megbánok.
-Nem tudhatod. Tudod milyen vagy. Mind tudjuk. De én nem állok közétek.
-Haver, pont azt csinálod. Most mondd el őszintén, szerinted rossz hatással vagyok rá?-kérdeztem meg és önuralmat gyakoroltam, mert most nincs itt ő, hogy megvédjen. Vagyis a bátyját.
-Nem tudom, mondd meg te!-vállat vont és elsétált, de nem hagyhattam annyiban. Utána mentem és hevesen kiabálni kezdtem.
-Tudod mit Dean? Baszd meg!-löktem rajta egyet és megpillantottam Angel-t. Ott állt. A lelátón. Végignézte az egészet. De nem hagyhattam annyiban.
-Mi bajod Gray?-értetlenkedett, pedig ő adta az okot arra, hogy ez legyen.
-Figyelj Jackson!-üvöltöttem amennyire csak lehetett.-Elegem van, tudod? Ez a bajom. Először azt mondod, hogy ne kavarjak a húgoddal, aztán azt, hogy sosem láttad még olyan boldognak, mint amikor velem van, most meg mégis azt állítod, hogy rossz hatással vagyok rá! Felcseszel! Mindenki megnyugodhat! Gray a meccs után lelép! Elköltözik a világ másik felére. Bárki...-kiabáltam továbbra is torkom szakadtából.-De bárki irányíthat helyettem. Leszarom! Hagyjál! Ne érj hozzám!-szóltam rá Justin-ra, mert megpróbált visszafogni és lenyugtatni.
-Hűtsd le magad! Gyere az öltözőbe, beszéljünk.-biccentett Noah-nak és Troy-nak, majd a lelátóra nézett, de Angel nem volt ott.
-Nem megyek veletek sehová.-ordítottam rájuk, majd félrelöktem őket, hogy továbbra is mondhassam a magamét ennek az átkozott Dean-nek.-Tudom, hogy a családod, a húgod, a szemed fénye, ha így tetszik, de nem fogsz közénk állni csak azért, mert azt hiszed, hogy tudod mi a jó neki.-fújtattam az idegtől ami bennem volt.
-Hallod magad ilyenkor? Elmondtam, hogy nem fogok közétek állni, akkor mit drámázol? Jesszusom.-botránkozott rajtam, de leszartam. Ahogy minden mást is rajta kívül.
-Figyelj Jackson, azért, mert idetoltad a képed kitudja hány hét vagy hónap után és tudsz erről-arról, az nem azt jelenti, hogy mindent jól tudsz. Történtek dolgok, amikhez kibaszottul semmi, de semmi közöd, hiába a rohadt testvéred, hm?-minél tovább mondtam amit akartam, annál jobban ment fel bennem a pumpa, ahogy a hangerőm is emelkedett. És már nem bírtam. A mondandóm végén nekimentem Dean-nek, aki nem ütött vissza, csak védekezett.
-Dylan hagyd abba!-rohant oda hozzánk Angel, majd ellökött a bátyjától.-Nem értelek. Nem értem mi történik veled, de azt tudom, hogy neked most kicseszettül nem kéne itt lenned.-sírásra állt a szája, ahogyan azt a hangja is igazolta.-higgadj le és menj haza. Hazakísérlek.-megfogta a kezem és elindultunk.
-Na azt már nem. Angel te itt maradsz. Gray te pedig inkább tedd amit mondott. Ennek így semmi értelme.-nyögte ki végül, de megint csak felhergelt.
-Ennek azóta nincs értelme, mióta leléptél. Vagy inkább azóta, hogy visszajöttél.-kezdtem hangoskodni megint, hiszen kiakadtam.
-Dylan.-mélyen a szemembe nézett. Hangja inkább volt nyugtató, mintsem parancsoló, ami jobban tetszett.
-Angel nem érted? Hogyan csillapodjak, ha egyszer minden és mindenki ellenünk van?-és nem is kell mondanom, hogy kiabáltam, mint egy idióta. Nagyon-nagyon dühös voltam.
-Nyugodj már meg.-szúrta oda megint Jackson. Utálom, ha ezt mondják. Gyűlölöm.
-Ne nyugtatgass már!-olyan hangosan mondtam, hogy Angel összerezzent egy pillanatra. Közelebb léptünk egymáshoz és a homlokunkat egymásénak döntöttük.-Lo siento mucho...
(Nagyon sajnálom...)
-Está bien. Está bien...-suttogta, és ennyi kellett. Ledobtam a sisakomat és megtettem. Muszáj volt átölelnem. Semmi másra nem vágytam, csakhogy a karjaimban legyen. Hiába akarok az érzelmeim elől menekülni, be kell valljam, hogy nem megy. Egyszerűen képtelen vagyok küzdeni ellene.
(Semmi baj. Semmi baj...)
-Menjünk haver. Majd úgyis beszéltek.
-Atya ég, ez tényleg Rómeó és Júlia.
-Hiába tagadja, akkor is szerelmes.
-És Dylan Gray végre érez valamit.
-Igen, mintha kicserélték volna.-ilyesfajta mondatok ütötték meg a fülem, miközben ott álltunk, egymás karjaiban.
-Angel... no estés enojada conmigo. Por favor.
(Angel... ne légy rám dühös. Kérlek.)
-Todo está bien. Te... te amo!
(Minden rendben. Sze... szeretlek!)
-Yo también te amo!
(Én is szeretek!)
Elhúzódott, majd hitetlenül néztünk egymás szemébe, de nem sokáig, mert a szájára hajoltam és megcsókoltam. Ami azt illeti, ebben minden benne volt. Szerelem, hiány, vágy, amit csak el lehet képzelni. Ha nem én voltam a világ legboldogabb embere abban a pillanatban, akkor Angel. Ha ő sem, akkor senki. Ahhoz képest, hogy pár perccel ezelőtt tombolni tudtam volna, most minden rossz érzést, a düht, a haragot és minden ilyesmit az öröm és a boldogság váltott fel. Te jó ég, mennyi érzelem.
Egy szempillantás alatt ott termett mindenki a csapatból és ujjongva körülugráltak minket és gratuláltak, majd végül csak öten maradtunk a pályán.
-Végre megjött az eszetek.-karolt át Justin, majd Noah is így tett Angel-el.
-Jól van kislány, ez is a te érdemed. Ha nem jössz ide, ez nem történik meg.-összeborzolta a haját, majd mindannyian nevetésben törtünk ki.
-Szóval a te érdemed.-mondta Angel, mi pedig furán néztünk rájuk.
-Mind tudjuk, hogy Dean és te... sosem voltatok túl jóban. Ki tudott volna jobban megakadályozni egy ilyen dühkitörést?-vont vállat, majd belepuszilt Angel hajába, ami megint féltékennyé tett. Rossz szokás, bocsi.
-Passzold vissza a csajom Carter!-Angel mosolyogva megrázta a fejét és közben átölelte a derekamat. Már amennyire a méreteinkből és az edzőcuccom méretéből adódóan ezt meg tudta tenni.
-Touch down! Na menjünk.-mondta Troy és elindult. Mind hangosan felnevettünk, ez igen jó volt haver.
Instagram: @silent.but.psycho_wp