Hyunjin pillanatok alatt felválzolta a helyzetet a JYP vezetőjének, aki szó nélkül végig hallgatta őt. Nem kérdezett, s nem is szólt közbe, viszont mikor Hyunjin végzett, a férfi rögtön megszólalt.
-Tudod, Hyunjin... - kezdett bele lassan. - A tiltólista komoly dolog. Bárhogy kimagyarázhatod, de fent van a neve. Hiába állítod azt, hogy tévesen került fel, az nem mentség. Tett valamit, ami miatt bekerült a neve a rendszerbe. - mondta egész végig higgadtan. - Nem tudsz mit tenni ellene.
Tudtam, hogy Yejun tudja, hogy hogyan tegyen nekem keresztbe, viszont azt nem gondoltam volna, hogy idáig fog fajulni a helyzet. Nem tettem semmit, s mégis elintézte, hogy a tiltólistára kerüljek. S, ha ezt el tudta intézni, akkor kitudja, hogy még mire lett volna képes.
-De hát nem tettem semmit. - szólaltam meg halkan.
-Nézd meg kérlek, hogy mi az oka annak, hogy tiltólistán van. - nézett a vezető a portán dolgozó férfira. - Mindenkiről felkerülnek az adatok, hiszen nem könnyű ezeket is észben tartani. - nézett vissza ránk.
Nem találhatnak rólam semmilyen adatot, hiszen nem tettem semmit. Alaptalanul meg nem vádolhatnak. Bár, ha Yejun idáig eljutott, akkor lehet, hogy mégis van rám valamilyen vád?
Hyunjin továbbra is értetlenül nézte felváltva a két férfit, majd amikor ránk nézett az, aki utána keresett a nem létező tényeknek, amivel vádolnak, rögtön keresztbe fonta a karjait.
-Nincs semmi, igaz? - kérdezte Hyunjin. - Jeongin neve direkt került be a rendszerbe. Valaki ezt akarta. - közölte.
-A fiú, akit annyira védesz... - nézett vissza a monitorra a férfi. - Percekig követte az egyik itteni színészt, akiről nem elég, hogy engedély nélkül képeket csinált, de még az épület bejáratáig is kísérte. Többszöri figyelmeztetés után sem hagyta őt békén, s nem volt hajlandó elmenni. Emellett erőszakosan is viselkedett, ugyanis karon ragadta és nem engedte belépni őt az épületbe addig, amíg nem csinál vele egy közös képet. Végül pedig a biztonságiak sikeresen elküldték. - nézett vissza ránk.
Ezeket hallva a szemeim nagyra nőttek, majd döbbenten néztem a férfira. Tagadni akartam mindent, viszont annyira lefagytam az állítások miatt, hogy képtelen voltam megszólalni.
-Ki volt az a színész? - kérdezte aránylag higgadtan Hyunjin.
-Az nincs feltűntetve. - közölte a férfi.
-Vajon miért? Azért, mert nem is történt meg. - emelte fel a hangját Hyunjin.
-Hyunjin, szerinted valaki kedvére belekever valakit egy ilyenbe? - kérdezte a vezető. - Menj a fotózásra, mert így is rengeteget késtél.
Hyunjin tanácstalanul nézett maga elé, s egyszerűen nem tudott már mit mondani. Ehelyett lassan rám nézett, majd szomorúan, de mégis elmosolyodott.
-Nézzenek már rá. Úgy néz ki, mint aki egy ilyenre képes lenne? - kérdezte.
-Hagyjuk ezt. - sóhajtottam. - Menj a fotózásra. - néztem rá. - Nem fognak hinni nekünk.
-Ebben igazat adok. - mosolyodott el az a férfi, aki felolvasta a vádakat.
Hyunjin tekintete egyre idegesebb lett. Nem akart engedni, ugyanis ragaszkodott az ártatlanságomhoz. Viszont ezt ahogyan ő sem, úgy én sem tudtam volna bizonyítani.
-Hallgasson meg minket. Mindent el fogunk magyarázni. Jeongin tényleg ártatlan. Maga szerint hazudnék azért, hogy megvédjem? - kérdezte. - Jó, mondjuk megtenném. - gondolkozott el. - De most nem ez a helyzet. Direkt lett egy ilyenbe belekeverve.
-Nincs erre időm, Hyunjin. Ahogyan neked sincs. Sajnálom, de ott van a neve a rendszerben. - közölte a vezető, majd rögtön elindult.
-És arra van ideje, hogy szerződést írjunk? - kérdezte Hyunjin, ami miatt a férfi hirtelen megtorpant.
-És a szüleid?
-Ha ez az ára annak, hogy tisztázzuk a félreértéseket és megmagyarázzuk ezt az egészet, akkor... Aláírom. - jelentette ki Hyunjin. - Nagykorú vagyok. Nem kell az engedélyük.
A vezető egy kicsit habozni kezdett, majd miután lassan felénk fordult, halványan elmosolyodott, s megkért minket, hogy kövessük őt az irodájába. Ez pedig hiába tűnt sikeres megbeszélésnek, Hyunjin mégsem repesett az örömtől. Nem tűnt elégedettnek, s ez miatt kezdtem azt gondolni, hogy ez mégsem volt jó ötlet.
Miközben szótlanul követtük a férfit, addig én folyamatosan azon agyaltam, hogy mivel járhat az, ha Hyunjin aláírja a szerződést. Ám nem jöttem rá a hátrányokra, így nem is tudtam megnyugtatni.
-Nem kell ezt csinálod. - szólaltam meg halkan.
-De kell. Máshogy nem fog menni. - sóhajtott.
-De én nem akarom, hogy aláírd, ha következményei lesznek. - közöltem.
-Van valami probléma? - kérdezte a férfi, majd Hyunjin rögtön tagadni kezdte.
A vezetőt ugyan megnyugtatta azzal, hogy minden rendben, de engem nem tudott. Én éreztem, hogy van valami amit nem árul el, s ez nyugtalanított. Nem akartam, hogy miattam olyat tegyen, amit nem kellene, így hirtelen megragadtam a karját.
-Beszélhetnénk egy kicsit négyszemközt? - kérdeztem.
A férfi ezután kijelentette, hogy az irodában fog várni minket, így Hyunjinnal pillanatok alatt egyedül maradtunk. Egy nagyobb sóhajtás után megszólalt csak meg, viszont nem volt hajlandó arra, hogy rám nézzen.
-Ne akarj visszatartani.
-Mivel fog ez járni?
-Semmivel. - közölte, viszont én ezt nem hittem el.
-Addig nem írod alá, amíg nem árulod el. - fontam keresztbe a karjaim.
-Megígértem, hogy bejuttatlak, nem? - nézett rám hirtelen.
-De nem akarok bejutni, ha ettől neked... - kezdtem el, viszont Hyunjin nem hagyta, hogy befejezzem.
Hyunjin pillanatok lépett sokkal közelebb hozzám, majd ezután az ajkait rögtön az enyémekre nyomta, ami miatt nem csak azt érte el, hogy csendbe maradjak, hanem még azt is, hogy elfelejtsem azt, amit mondani akartam. Miután viszont egy gyors csókot nyomott az ajkaimra, rögtön meghátrált.
-Ne aggódj értem, ugyanis kettőnk közül nem én vagyok az, akiért aggódni kell. A te gondod mindennél fontosabb.
Hyunjin tettét még mindig nem tudtam teljesen felfogni. Teljesen lefagytam, s tehetetlenül álltam tovább előtte. A szívem, viszont máshogy reagált. Hevesen vert, s nem tudtam, hogy miért. Nem történt rendes csók, de a szívemet ez nem érdekelte.
-Ha fontos is... - kezdtem el halkan. - Nem kell nagy áldozatot hozni érte.
-Nekem megéri. Közelebb kerülsz az álmaidhoz. Engem pedig a legrosszabb esetben is csak... Kivesznek az iskolából. - nevetett fel kínosan.
-Hogy mi? - kérdeztem rá egyből felemelt hanggal. - Meg ne próbáld aláírni.
Hyunjin halványan elmosolyodott, végül pedig nyugtatni kezdett. Ám egyik szava sem hatott meg, s folyamatosan csak arra tudtam gondolni, hogy hamarabb vége lesz mindennek, mint ahogyan én azt hittem.
Ha kivesznek az iskolából nincs több álkapcsolat. Yejun pedig lehet, hogy jobban fog próbálkozni, hiszen nem leszel mellettem. Egyedül fogok maradni...
-Mihez kezdek nélküled? - kérdeztem, miközben a szemeim kezdtek könnybe lábadni. - Ha nem vagy mellettem, akkor esély sem lesz arra, hogy lerázzuk Yejunt. Azt mondtad segítesz. Ha aláírod csak rontasz. - közöltem.
-Nem fogom feladni. - jelentette ki. - Yejun az iskolában pedig nem mer próbálkozni. - lépett hozzám ismét közelebb. - És nehogy sírva fakadj nekem, mert a végén azt fogom hinni, hogy hiányozni fogok neked. - mosolyodott el, miközben az egyik kezével megérintette az arcomat. - Vagy tényleg így lenne? - kérdezte halkabban.
-Ne most kezdd el azt csinálni, amit szoktál. - sütöttem le a szemeimet.
-Mit szoktam csinálni? - kérdezte halkan.
-Hát jössz itt a megjátszott érzéseiddel, s nem tudom, hogy miért. Oké, hogy álkapcsolatban vagyunk, de ez most nem olyan helyzet. Vedd már egy kicsit komolyabban.
-Vegyem komolyabban? - kérdezte. - Akkor figyelj milyen komoly leszek.
Hyunjin a következő pillanatban a másik kezét is az arcomra tette, majd ismét megéreztem az ajkait az enyémeken. Miután pedig több apró csókkal lepte el az ajkaim, hirtelen egy lassabb csókot kezdeményezett. Tette közben az egyik keze a derekamra keveredett, míg a másik kezét egészen a tarkómig csúsztatta. Ezután pedig egyre szorosabban tartott magánál, miközben az én szívem most sem tudott normális tempóban verni.
Elhittem a szavait. Azt hittem, hogy tényleg megkomolyodik, viszont ő megcsókolt. Én pedig hagytam, hogy megtegye, viszont nem voltam képes arra, hogy viszonozzam a tettét, ugyanis teljesen összezavart azzal, hogy azután csókolt meg, miután kijelentette azt, hogy komolyabb lesz. Nem erre számítottam, s fogalmam sem volt arról, hogy mit akar ezzel bizonyítani.
-Kettőnk közül én vagyok csak komoly. - hátrált meg egy kicsit. - Te még a kijelentésedet sem tudott betartani, miszerint ezentúl visszacsókolsz.
-S-sajnálom, de ez most... - kezdtem el, viszont Hyunjin nem hagyta, hogy folytassam.
-Hagyjuk. Én inkább megyek szerződést írni. - sóhajtott Hyunjin, viszont amikor megindult hirtelen megragadtam a karját.
-Azt mondtad nekem, hogy ha magamban tartok valamit, akkor nem fogjuk tudni megbeszélni. - kezdtem el. - Én pedig azt mondtam, hogy ezentúl őszinte leszek. - folytattam. - Te miért nem vagy az?
-Mindenről tudsz, amiről tudnod kell. Viszont vannak dolgok, amiket jobb, ha még nem tudsz. Bár igazából elég egyértelmű szerintem az, hogy miről van szó. - nézett vissza rám.
Egyértelmű? Szerintem a jelenlegi helyzet inkább zavaros.
Teljesen elgondolkoztam Hyunjin szavain, viszont hiába próbáltam meg rájönni arra, amire céloz, én akkor sem lettem okosabb. Összezavart, s már kezdett reménytelen lenni számomra a helyzet.
A megjátszott érzésekről volt szó, aztán megkértelek, hogy vedd egy kicsit komolyabban. Aztán bizonyítani akartál, így megcsókoltál és azt mondtad, hogy kettőnk közül csak te vagy a komoly. Ráadásul nem elég, hogy segítesz, de még ekkora áldozatot is hoznál értem.
De mégis miért? Csak álkapcsolatban vagyunk. Nincs köztünk semmi...
Ekkor pedig eszembe jutott a legelső nap, amikor minden elkezdődött. Láttam magam előtt azt, amikor Hyunjin Yejun előtt kijelentette, hogy együtt vagyunk. Ahogyan azt is, mikor kézen fogva mentünk az iskola előtt. Végül pedig sorra jutottak eszembe a tények, miszerint Hyunjin sokszor fejezte ki rosszul magát, s már az elején sokkal többet akart tenni. Emellett az is az eszembe jutott, hogy felajánlotta, hogy lakjak náluk egy hétig, ahogyan az is, hogy már többször is megcsókolt. Utoljára pedig ezt bizonyításként tette.
Sokszor éreztem már azt, hogy messzire mész. Néha pedig olyan jól alakítottál, hogy tényleg olyan volt mintha együtt lettünk volna. Talán nem véletlenül? Lehet, hogy azért megy ez neked ilyen jól, mert talán tényleg... Szeretsz?
-Hyunjin. - szólítottam meg halkan. - Hülyeség lenne azt gondolnom, hogy te... - kezdtem el, majd miután a tekintete kíváncsivá vált, hirtelen lefagytam. - Nem. Ez ki van zárva. - folytattam halkabban. - Szerintem túlgondoltam. - nevettem fel kínosan.
Többször is elmondtad, hogy miattam csinálod ezt. Azt akarjuk, hogy hozzászokjak a tetteidhez és ne féljek. Ez a tervünk része, semmi több.
De mi van, ha... Mégis igaz?
Tehetetlenül néztem magam elé, majd addig gondolkoztam ezen, hogy végül elegem lett. Nem érdekelt az, hogy Hyunjin lehet, hogy esetleg hülyének fog nézni, sem az, ha kinevet. Tudni akartam az igazságot, így muszáj volt rákérdeznem.
-Szeretsz? - kérdeztem halkan.
-Ha nem szeretnélek nem hoztalak volna el. Miért tennék meg bármit olyanért, akit nem szeretek?
-Szerelemből gondoltam. - sütöttem le a szemeimet.
-Miért? Talán te szeretsz, amiért ezt kérdezed?
-Ja, nem. Én csak... - kezdtem el, viszont közbevágott.
-Én se... - válaszolt a kérdésemre. - Szeretlek. - tette hozzá halkabban egy kisebb habozás után, majd rögtön tovább indult.
A történtek után már logikusabb lett volna számomra az, ha tényleg szeretne. Viszont éreztem, hogy az igazság nem ez. Az, hogy tagadta így nem lepett meg, de nem is könnyebbültem meg miatta. Nem tett boldoggá a tagadása, viszont szomorúvá sem.
A tény, miszerint nem szeret egy egészen más érzést keltett bennem. Hiszen, amit ekkor éreztem az egyfajta üresség volt, aminek okát nem tudtam megmagyarázni.