[ J e o n g i n - s z e m s z ö g e ]
Hyunjin miután elindul hirtelen megtorpant, majd kijelentette, hogy kísérjem ki. Így hát követni kezdtem őket az előszobába, ahol szótlanul figyeltem azt, ahogyan felhúzza a cipőjét.
-Kint leszek. - jelentette ki Minjae, majd rögtön ki is ment a házból.
Miután pedig Hyunjin elkészült, az egyik vállára vette a táskáját, majd hirtelen közeledni kezdett felém, ami miatt egyből hátrálni kezdtem. Fogalmam sem volt arról, hogy Hyunjin mit akar, viszont most mindent elleneztem. Egy újabb csókra pedig egyáltalán nem voltam felkészülve.
-Ne menekül, Innie. - mosolyodott el.
Hyunjin egy kicsit gyorsított a tempóján, majd amint sokkal közelebb ért hozzám az egyik kezével a derekamra fogott, így megakadályozta azt, hogy tovább hátráljak. A közelsége miatt pedig ismét olyan hevesen kezdett el verni a szívem, mint a nemrég megtörténő csók közben.
-Megmondtam, hogy ma nincs több csók. - sütöttem le a szemeimet.
Hyunjin tette miatt magam előtt láttam a nemrég megtörténő második csókunkat, ami miatt az arcom színe rögtön változni kezdett. Fogalmam sem volt arról, hogy Hyunjin mit tervez, viszont a közelsége egyre jobban kezdett kiakasztani. Ez miatt pedig még a szemeimet is lehunytam, s erősen összeszorítottam azokat.
-Ki mondta, hogy azt akarom? - kérdezte. - A csók csak egy a sok közül, amit megtehetek. - közölte, majd az ajkait az arcomra nyomta. - Remélem tudod, hogy azért néha neked is tenned kell ezt-azt. - folytatta, miután egy kicsit meghátrált.
A csók csak... egy a sok közül?
-Szia, Hyunjin. - köszöntem el tőle halkan.
-Nem szívesen hagylak itt, mikor szabad utat kaptam tőled. - közölte, ami miatt felnyitottam a szemeimet. - Mivel le akarod győzni a félelmedet, így jobb lenne, ha itt maradnék veled.
Kedves tőled, hogy ennyire segíteni akarsz legyőzni, de azért ez már kezd sok lenni...
-Jobb lenne, ha most elmennél, mert el fogsz késni. - közöltem.
-Küldök valamit a kocsiban. Van nálad telefon? - kérdezte, majd bólintottam.
Hyunjin ezután egy halvány mosoly kíséretében elköszönt, végül kiment az ajtón, ami miatt én teljesen megkönnyebbültem.
Ám a történtekre gondolva a szívem ismét gyorsabban kezdett el verni, amit nem tudtam hova tenni. Nem értettem a szívem reakcióját, ugyanis a csók közben is ez történt. A második csóknál pedig már nem féltem attól, hogy Hyunjin messzire menne, így a szívem sem verhetett volna hevesebben.
Talán tudatalatt mégis féltem ettől...
Szótlanul álltam tovább egy darabig az előszobában, miközben a tekintetemet folyamatosan az ajtón tartottam.
-Hiába nézed az ajtót, Hyunjin nem fog visszajönni. - hallottam meg magam mögött Jieun hangját, ami miatt az arcom ismét égni kezdett.
-Nem baj. Menjen csak el. - szólaltam meg halkan.
-Kinek lesz jobb? - kérdezte. - Neki vagy neked?
Talán mindkettőnknek.
-Miről akartál velem beszélni? - tereltem, miközben ránéztem.
Jieun ezután a konyhába hívott, ugyanis neki akart állni az ebéd elkészítésének. Miután viszont beértünk, s leültem az egyik székre, életem legkellemetlenebb beszélgetésébe kezdtünk.
-Ez ami köztetek van... - kezdte el keresni a szavakat. - Említettetek csókot is. - nézett rám lassan. - Az álkapcsolatot csak mondjátok? - kérdezte.
-Nincs köztünk semmi, Jieun. - feleltem, miközben lesütöttem a szemeimet. - Az álkapcsolat pedig valós. Tényleg ebben vagyunk, ugyanis Hyunjin segít megszabadulni a szobatársamtól. - meséltem.
-Csókkal segít? - kérdezte nevetve, ami miatt egy kezeimbe temettem az arcomat. - Na mindegy. Akkor most kanyarodjunk el egy kicsit. Szereted Hyunjint?
-Miért szeretném?
-Miért ne?
Ekkor pedig értetlenül néztem a nőre, aki már nem figyelt rám, úgyanis nekiállt az ebédnek, miközben én azon gondolkoztam, hogy erre mit mondjak.
Azért, mert álkapcsolatban vagyunk nem kell szeretnem. Nem ismerem régóta, ráadásul nem tett semmit azért, hogy szeressem.
-Hyunjinra csak úgy tudnék tekinteni, mint egy barátomra. Kedves tőle, hogy segíteni akar, ráadásul jól esik, hogy ennyire igyekszik. De ennyi. - válaszoltam.
-Érzések nélkül nem nehéz ezt csinálni? - érdeklődött tovább.
Teljesen elgondolkoztam a kérdésén. Számomra tényleg nehéz volt, de egyedül Yejun miatt. A tegnap este megviselt, s tényleg féltem. Hiába bíztam meg Hyunjinban, ez akkor sem segített.
-De, nehéz. Nekem legalábbis az, ugyanis bizonyos dolgok miatt néha félek. - válaszoltam. - De igazából azon vagyunk, hogy leküzdjem ezt, szóval remélhetőleg hamarosan könnyebb lesz.
-Hát akkor ez így nem lehet valami kellemes. Gondolom ez miatt az a csók is rossz élmény volt neked.
-Egyáltalán nem mondanám rossz élménynek. Viszont tényleg szokatlan. Nem nagyon voltam még ilyen helyzetben. Sőt, egyáltalán nem voltam. - nevettem fel kínosan. - Zavarba ejtő ez az egész, ami köztünk történik. Nem volt még kapcsolatom, így nem megszokott a számomra a csók és társai. Talán ezért is akar ilyenkor kiugrani a szívem.
Jieun ezután rögtön rám nézett, viszont nem szólt egy szót sem. Helyette viszont elmosolyodott, végül visszafordult a konyhapult felé.
Amint ezt elmeséltem neki, viszont én pillanatok alatt megvilágosodtam. A félelem, amit éreztem az nem Yejun miatt volt. Az elején igen, de leginkább azért féltem, mert sosem volt kapcsolatom. Teljesen új volt minden és annyira bátortalan voltam, hogy már féltem Hyunjin tetteitől.
Talán ezt el kellene mondanom Hyunjinnak is.
-Ne rejtsd el az érzéseidet Hyunjin elől. Mondd meg neki mindig, hogy mi nyomja a szíved. Álkapcsolatban vagytok, ami bizonyos szempontból mégis olyan, mint az igazi. Fontos, hogy meg tudjatok beszélni mindent.
-Érdekes belegondolni abba, hogy az első kapcsolatom ilyen. Ráadásul pont Hyunjinnal. - mosolyodtam el.
-Az lesz az érdekes, ha nem jöttök majd össze rendesen. - nevetett fel, majd megcsörrent a telefonja.
Mintha kötelező lenne összejönnünk...
Jieun pillanatok alatt felvette a telefont, ráadásul egyből éreztetni kezdte azt, hogy nem örül annak, amit hall. Egyre rövidebb válaszokat adott, majd egy sóhajtás után visszatette a telefonját az asztalra.
-Tévedtem, Jeongin. Addig nézted az ajtót, hogy Hyunjin tényleg visszajön. - morogta. - Itthon hagyta a telefonját. - sóhajtott, viszont én ez miatt akaratlanul, de mégis elmosolyodtam.
-Nem mehetnék vele akkor? - kérdeztem. - Vagy van még valami?
-Menj. - mosolyodott el ő is. - Amit akartam, azt megtudtam.
-Amúgy elég furcsa, hogy itthon hagyta a telefonját. Mutatni akart valamit. - gondolkoztam el. - Ezek után, hogy tudta itthon hagyni?
-Hyunjin? Direkt is itthon hagyná, hogy visszajöhessen érted. - jelentette ki, ami miatt a szemeim rögtön kikerekedtek.
Mégis miért tenne ilyet Hyunjin? Jieun, szerintem ez már egy kicsit túlzás...
-É-én... Megyek megkeresem neki, hogy ne húzza jobban az időt. - mondtam halkan, majd egyből felkeltem.
-Menj csak. - nevetett fel Jieun.
Pillanatok alatt hagytam el a konyhát, majd rögtön az emelet felé indultam. Ám amikor felértem, s bementem Hyunjin szobájába, hiába kerestem a telefonját, az nem lett meg. Hittem abban, hogy Hyunjin nem dugta csak el úgy a telefonját, így nem kutattam át a szobáját, s csak felületesen néztem át. Viszont a telefon akkor sem lett meg, ami miatt értetlenül léptem ki a szobájából.
Mi van akkor, ha Jieun igazat mondott?
Eszembe jutott egy másik megoldás is, ami miatt egyből elővettem a telefonomat, s rögtön csörgetni kezdtem. Viszont hiába hívtam, nem hallottam a telefonja jelzését. Nem volt a telefonja az emeleten, viszont a földszinten sem. Nem hallottam a telefonja jelzését se a konyhában, se az ebédlőjükben, de még a nappaliban sem. Az előszoba előtt pedig elmentem, s onnan sem hallottam semmit.
Lehet, hogy le van halkítva?
De mivel rezgésre sem figyeltem fel, így miután újra hívtam, s még mindig nem hallottam semmit, már a némításra gondoltam. Viszont hirtelen megszakadt a hívás, ugyanis el lett utasítva a hívásom. Hyunjin kinyomta, ami miatt hirtelen megtorpantam.
Hyunjin... Most ezt mégis miért csinálod?
Nem akartam, hogy Jieun ismét veszekedjen Hyunjinnal, így amikor megkérdezte, hogy megtaláltam-e a telefonját, helyeseltem.
A konyha ajtajában pedig szótlanul álltam, s Jieun sem szólt hozzám többet. Ez miatt azt hittem, hogy megúszom több kellemetlen kérdés nélkül, viszont ez nem így történt. Jieun kérdezett egy utolsót, amivel letette a pontot a kellemetlen beszélgetésünk végére.
-Bejön neked Hyunjin? - kérdezte.
-T-tessék? - kérdeztem akadozva. - Megmondtam, hogy csak barátként tudnék rá tekinteni. - közöltem halkabban.
-Igen, tudom. - nézett rám. - De most tegyünk félre mindent. Mit gondolsz róla külsőleg?
Jieun kérdése teljesen kiakasztott. Fogalmam sem volt arról, hogy erre mit kellene mondjak, de ha tudtam volna se lettem volna képes megszólalni, ugyanis teljesen lefagytam miatta.
Eszemben jutott, hogy szépnek tartottam a szemeit, ahogyan az is, hogy kijelentettem, hogy jól néz ki. Viszont ezeket nem akartam elmondani neki, hiszen éreztem, hogy túlgondolná. Nem akartam, hogy többet lásson a szavaimba, hiszen már ennyitől is zavarba jöttem.
-Nem tudom. Nem néztem úgy meg sose. - válaszoltam.
-Nem nézted meg, de már elcsattant egy csók. - fonta keresztbe a karjait.
Igazából kettő is, de lényegtelen.
-Egyáltalán miért kérdezel ilyet? - kérdeztem. - Kérdezz ilyet Hyunjintól.
-Szeretnéd tudni, hogy mit gondol rólad? - kérdezte mosolyogva.
-Nem. Nem akarok tudni semmit. - vágtam hozzá, majd hirtelen megfordultam.
El akartam menni Jieun közeléből, ugyanis nem akartam vele erről beszélni. Sőt, erről senkivel sem. Viszont egy lépést sem tudtam megtenni, ugyanis Hyunjin elállta az utamat.
-Nem is hallottam, hogy bejöttél. - mondtam halkan. - Mióta állsz itt? - kérdeztem.
-Az igazat szeretnéd hallani? - kérdezte mosolyogva.
-Tudod mit? Ne mondj semmit. - kértem meg rá.
-Hyunjin te csak tényleg maradj csendben. - szólalt meg Jieun. - Fogd a telefonodat Jeonginnal együtt és menj már a fotózásra.
Hyunjin ezután megkért, hogy kövessem, viszont ahelyett, hogy az előszobába mentünk volna, ő a nappaliba vezetett. Ezután pedig kíváncsian néztem rá, ugyanis magyarázatot szerettem volna a tetteire.
-Jieun lényegretörő, így biztosan válaszoltál már neki a kérdéseire, ha válaszoltál egyáltalán. - kezdte el. - A telefonról pedig ne mondj semmit senkinek. El szerettél volna jönni velem, így kitaláltam ezt. - nevetett fel.
-Te tényleg csak a bajt keresed. - sóhajtottam.
-Inkább legyél hálás azért, hogy ilyeneket teszek érted. A tettemért cserébe kérem a válaszod Jieun kérdésére. - mosolygott.
-Mintha nem mondtam volna ki már magamtól is. - sütöttem le a szemeimet. - Megmondtam fent, mikor ruhát kerestél...
-Nem, Jeongin. Te azt mondtad, hogy ingben nézek ki jól.
Jieun kérdése elintézte azt, hogy kellemetlenül érezzem magam. Hyunjin pedig erre rátett a kíváncsiskodásával. Míg ő a válaszomra várt, addig én arra, hogy mindennek vége legyen. Végül pedig kezdtem belátni, hogy a válaszom nélkül ennek tényleg nem lesz vége.
-Ha annyira tudni akarod, hogy mit gondolok rólad, akkor előbb te mondd el, hogy mit gondolsz rólam. - fontam keresztbe a karjaim.
Sarokba akartam szorítani Hyunjint. Azt gondoltam, hogy ha ilyen helyzetbe hozom, akkor ő is meghátrál, s inkább békén hagy. Viszont ez nem egészen így történt.
-Ha megkérdeznék tőlem, hogy szerintem ki a legtökéletésebb ember a világon, tudod mit felelnék? - kérdezte egy halvány mosollyal. - Azt, hogy te.
Hyunjin szavai miatt az arcom pillanatok alatt felvett egy vöröses árnyalatot, miközben a szívem is hevesebben kezdett el verni. Nem ilyen válaszra számítottam. Hyunjin miatt még a szavaim is elakadtak, így hiába akartam mondani rá valamit, egyszerűen nem tudtam.
-A tetszik és a szeretem között hatalmas a különbség. Nyugodtan válaszolhatsz te is.
Igazad van. Azért mert valaki bejön külsőleg, az nem jelenti azt, hogy szerelmesek vagyunk az illetőbe.
-Egyértelműen hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy nem nézel ki jól. - sóhajtottam. - Elvégre modell vagy. Persze, hogy jól nézel ki.
-Hát akkor meg miért aggódsz ennyire az álkapcsolat miatt? Inkább élvezd minden egyes percét. - lépett hozzám közelebb, ami miatt ismét elkezdett gyorsabban verni a szívem.
-Van okom rá. - sütöttem le a szemeim.
-Yejun? - kérdezte, miközben gyengéden a karjaimra fogott. - Nincs itt, így nincs okod a félelemre. Bennem pedig megbízol, ezt te mondtad.
-Nem. Nem Yejun az oka. - szólaltam meg halkan. - Tudod... Még nem volt kapcsolatom, így ez teljesen új nekem.
-Akkor jól ráhibáztam az elején. - nevetett fel. - Számomra ez elég lehetetlennek tűnik amúgy. - tette hozzá, ami miatt lassan ránéztem. - De ne félj ez miatt. Figyelembe fogom venni. - mosolyodott el.
-Sajnálom. Ez most jó nagy hátrány nekünk. - sóhajtottam.
-Nem hátrány, Jeongin. Nekem ez inkább előny.
Előny... Ugyan, Hyunjin. Nem kell szépítened. Tudom, hogy ez csak megnehezít mindent. Tudom, hogy nem lesz jobb neked ettől.
-Menjünk, jó? - kérdeztem egy sóhajtás kíséretében.
Hyunjin ezután elengedett, majd mosolyogva megfogta a kezemet, s egy aprót szorított rajta.
-Köszönöm, hogy ezt elmondtad. Ha esetleg a jövőben lesz még valami, akkor csak mondd nyugodtan. Ha magadban tartod nem fogjuk tudni megoldani.
-Innentől kezdve őszinte leszek veled. Egyből szólok, ha van valami. - mosolyodtam el.
Ezután pedig egyből megindultunk az előszoba felé, ahol pillanatok alatt felhúztuk a cipőinket, s már indultunk is.
Ekkor pedig egyszerre lettem boldog, ahogyan izgatott is. Hiszen Hyunjinnal az álmaim felé tartottunk. Úgy érzem, hogy egy lépéssel közelebb kerültem azokhoz, s talán így is volt, hiszen Hyunjin nélkül még idáig sem jutottam volna.
Annyi mindent tettél már értem. Itt az ideje annak, hogy most én tegyek valamit érted. De mégis mit tehetnék?