Nem gondoltam volna, hogy valaha az életemben kevesebb, mint fél óra alatt kétszer is meg fogom csókolni Jeongint. Ráadásul úgy, hogy azt ő még engedi is. A szívem ez miatt repesett az örömtől, s szinte már a fellegekben éreztem magam. Ez pedig csak fokozódott, mikor Jeongin most először viszonozta a csókot.
Igaz, hogy bátortalanul, és egy kisebb megvárattatás után, de végül tényleg megtette, ami miatt a szívem olyan hevesen kezdett el verni, mint még soha. A csókba ráadásul ez miatt még bele is mosolyogtam, miközben azon voltam, hogy még közelebb tudjam magamhoz. Így hát egyik kezemmel a derekánál fogtam, míg a másikat a tarkójához vezettem, s úgy tartottam tovább magamnál, mintha attól félnék, hogy ha elengedem, akkor örökre eltűnne.
-Hyunjin. - kopogott be az ajtón Jieun.
Jeongin ez miatt a két kezét egyből a mellkasomnak nyomta, s ekkor már nem is csókolt tovább. Jieun miatt pedig muszáj volt nekem is meghátrálnom, ami nekem sokkal nehezebben ment.
-Megyek már. - mondtam alig hallhatóan, miközben folyamatosan Jeongin szemeit fürkésztem.
-Most választ kaptál. - szólalt meg halkan. - Ez fog történni ezentúl, amikor megcsókolsz.
Az ajtó nyitódásának a hangja miatt viszont egyből levettem róla a kezeimet, végül pedig Jeongin egy nagyobb sóhajtás után leült az ágyamra.
-Azt hittem már baj van. - lépett be Jieun. - Miért nem tudsz válaszolni? - kérdezte, miközben folyamatosan engem fürkészett.
-Megyek már. - mondtam ismét, majd vetettem egy pillantást Jeonginra.
Jeongin szótlanul ült az ágyon, s a tekintetét folyamatosan a padlón tartotta. Arcán pedig látszódott egy halványabb vöröses árnyalat, ami miatt ismét elmosolyodtam.
-Összeszedem a cuccaimat. - néztem vissza Jieunre. - Pár percet szeretnék még kérni.
-Mindjárt itt lesz Minjae, szóval igyekezz. - közölte, majd elhagyta a szobámbat.
Miután Jieun elment, tényleg pakolni kezdtem, bár eredetileg nem ezért kértem még egy kis időt. Csupán csak kíváncsi voltam Jeongin véleményére a történtek után, s szerettem volna tudni, hogy hogyan viselte. Erre pedig rá is kérdeztem miközben pár apróságot tettem a táskámba.
-Túlélhető volt? - kérdeztem mosolyogva, viszont Jeongin nem válaszolt.
Egy darabig vártam a válaszára, majd miután végeztem a pakolással és behúztam a táskám cipzárját, ismét feltettem a következő kérdésem.
-Talán annyira jó volt, hogy szavakat se találsz? - kérdeztem, ami miatt egyből rám nézett.
-Fogd be inkább. - morogta, ami miatt a tekintetem döbbenté vált. - Hiába volt a csók, de én nem megyek veled most, ha nem baj. Itt maradok Jieunnel.
-De hiszen a JYP-ba megyek.
-Jelenleg nem érdekel. - közölte, miközben felkelt az ágyról. - Ma nincs több csók.
Jeongin a kijelentése után rögtön elhagyta a szobámbat, miközben én értetlenül álltam tovább egyhelyben. Nem értettem Jeongin reakcióját és nem is tudtam hova tenni.
-Jeongin, csak mondom, hogy a megbeszéltekhez én tartani fogom magam. - kiáltottam fel. - A saját érdekedben.
Na, meg persze az enyémben.
Egyből felkaptam a táskámat, majd rögtön siettem is utána. Jeongin viszont olyan lassan haladt, hogy sietés nélkül is utolértem volna. Miután pedig beértem szó nélkül haladtam mellette. Hozzá akartam szólni, ám fogalmam sem volt arról, hogy mit mondhatnék.
-Minden rendben? - kérdeztem halkan.
Tudni akartam, hogy mi jár a fejében, s mindenképpen ki szerettem volna szedni belőle mindent, ugyanis nem tudtam, hogy mi nyomja a szívét. Nem tudtam, hogy jó vagy rossz élményként élte át a csókot, viszont úgy gondoltam, hogy ezt fontos lenne megtudnom.
-Igen. - válaszolt röviden, viszont számomra ez nem volt elég hihető.
-Legyünk őszinték. Szeretnéd hanyagolni a csókot?
-Így másodikra különösen nagy problémát nem okozott, csak... - kezdte el, viszont nem tudta folytatni.
-Gyere el velem a JYP-ba mégis. Az a hely eltereli a gondolataidat.
Egyre jobban éreztem azt, hogy Jeongin nem árul el nekem valamit, de nem tudtam, hogy mit, és hogy mennyi közöm van hozzá. Erőltetni viszont nem akartam, s jobban örültem volna annak, ha inkább először megnyugodna és kitisztulna a feje.
-Bemehetek én oda egyáltalán? - kérdezte halkan.
-Velem? - nevettem fel. - Persze, hogy be.
-Akkor mindjárt jövök. - sietett vissza a szobám felé, ami miatt halványan elmosolyodtam.
Mivel hajlandó vagy velem jönni, így akkora baj nem lehet.
Miután Jeongin magamra hagyott, én tovább indultam a földszint felé, miközben folyamatosan azon gondolkoztam, hogy mi járhat Jeongin fejében. Viszont miután lementem a lépcsőn Minjae már jött is velem szemben. Egy halvány mosoly kíséretében lépett be a konyhába, s látványosan úgy közlekedett, mintha otthon lenne.
-Jieun, nem is meséltem milyen rendes volt Hyunjin.
Abban a pillanatban hirtelen lefagytam, ugyanis nem tudtam, hogy Minjae mire gondol. Majd miután meghallottam, hogy tovább meséli azt, amit a kocsiban beszéltünk teljesen megkönnyebbültem. Ám ez hamar megváltozott, ugyanis Jieun pillanatok alatt hatalmas balhét csapott.
-Hyunjin. - kiáltotta a nevem, ami miatt sóhajtva indultam tovább a konyha felé.
-Jövök. - morogtam.
Mikor a konyhába értem megláttam Minjae értetlen tekintetét, viszont Jieun szemeit is, amikkel ölni tudott volna. Minjae ráadásul folyamatosan kérdezősködött, hogy mi a problémája azzal Jieunnek, hogy naponta egyszer jön csak ide. A nőt szinte csak pozitív érvekkel árasztotta el, mint például azzal, hogy sokkal többet lehetnek együtt, ám Jieunt ez nem érdekelte.
-Hyunjin, te ezt mégis hogy gondoltad? - kérdezte tőlem Jieun. - Nem elég, hogy azzal bajba sodorsz mindenkit, hogy Jeongint idehozod, de még keresed is tovább a bajt?
-Hyunjin csak jót akar nekünk. - szólalt meg Minjae.
-Inkább magának. - morogta a nő.
-Nagyon ellenem vagy ma. - sütöttem le a szemeimet. - Tudod, hogy ha itthon vannak a szüleim, akkor nem csinálhatok semmit.
-És most azt hiszed, hogy mindent megtehetsz? - kérdezte még mindig idegesen. - Egyedül Jeonginból engedek. A többiből viszont nem. Minjae fog vinni titeket és hozni is. Én pedig úgy jövök, ahogyan szoktam. Most pedig induljatok.
-Drágám beszélhetnénk egy kicsit négyszemközt? - kérdezte tőle Minjae.
-Érzem, hogy szükségem lesz szabadságra, mikor anyádék hazajönnek. - morgolódott tovább Jieun, miközben kiment a konyhából Minjaevel.
Mivel ennyire feszült vagy... most sem ártana.
Jieunre szinte ma rá sem ismertem ezzel a viselkedésével. Mindig lazábban vette a dolgokat, ráadásul számomra még mindig furcsa volt tőle az, hogy nem nagyon örül annak, hogy Jeongin itt van.
Jobban jársz Jeongin így, hogy mégis velem jössz...
Minjae valószínűleg egészen a nappaliba vezette Jieunt, ugyanis egy szavukat sem hallottam. Ennek viszont valamennyire örültem, hiszen azt gondoltam, hogy valószínűleg Jieun nyugodtabb lett. Ezt viszont ekkor még nem tudhattam biztosra.
Nem sokkal később Jeongin hangjára figyeltem fel, aki a nevemen szólítva keresett, így rögtön a konyha ajtajába álltam, hogy megláthasson amikor lejön a lépcsőn.
-Mehetünk. - jelentette ki, miután a közelembe ért.
Jeongin átöltözve sietett felém, majd egy halvány mosolyt küldött felém, ami miatt én is elmosolyodtam.
-Kicsit még várni kell, mert problémák adóttak. - közöltem, majd egy aprót bólintott.
Míg én a konyha ajtajában álltam, addig Jeongin a falnak dőlve várakozott, miközben a tekintetét végig a padlón tartotta. Arcán pedig látszódott, hogy elgondolkodott valamin.
-Miért nem mondod el, hogy mi bánt? - kérdeztem. - Tudom, hogy van valami. A csók előtt nem voltál ilyen, szóval biztosan köze van ahhoz.
-Még várni szeretnék ezzel egy kicsit. - mondta halkan, ami miatt egy nagyobbat sóhajtottam.
Miközben én folyamatosan Jeongint fürkésztem, addig ő csak lefelé nézett. Egy másodpercre sem terelte feljebb a tekintetét, ami miatt egyre tanácstalanabb lettem. Rájöttem, hogy tényleg nem fogom tudni kiszedni belőle azt, amit ennyire titkol, s ez kezdett már kiakasztani.
Megöl a kíváncsiság, Jeongin. Ne szórakozz velem.
Szótlanul álltunk tovább mind a ketten, végül idővel Jieun és Minjae visszatért, ami miatt Jeongin végre felnézett. Ám a tekintetemet kerülte, s látszott rajta, hogy kellemetlenül érzi magát. Nem értettem, hogy miért viselte meg így a csók, viszont muszáj volt felhagynom a témával. Innentől kezdve pedig már csak abban reménykedtem, hogy idővel megtudom, hogy miről van szó.
-Senki nem fog meghatni. Te sem, ahogyan Minjae sem. - szólalt meg Jieun. - Nem szeretném, hogy a lehető legrosszabb helyzetbe kerülj a felelőtlen döntéseid miatt. - nézett folyamatosan rám. - És nem azért, mert ellened lennék. Mindenben melletted állok, hiszen a legjobbat akarom neked. Tudom, hogy milyenek a szüleid, így nyilván nem fogom megtiltani azt, hogy mondjuk átjöjjenek egy kicsit a barátaid. Sőt, örülnék, ha kikapcsolódnál most. Viszont az, hogy szinte teljesen felügyelet nélkül lesztek, az nem jó ötlet. Ne keverjük egymást feleslegesen bajba.
Ekkor pedig kezdtem megérteni, hogy miért viselkedett úgy, ahogy. Egyáltalán nem akart rosszat, csupán csak aggódott az miatt, hogy minden kitudódik. Nem akart megfosztani az egy hétig tartó szabadságomtól, viszont azt sem akarta, hogy túlságosan is szabadon mozogjak.
-Viszlek és hozlak titeket. - szólalt meg Minjae. - Ez semmilyen hátránnyal nem fog járni.
-Én pedig itt leszek a szokásos időkben. Nem foglak zavarni titeket, plusz bármi van, itt leszek.
-Szóval az egyetlen baj belőlem származhat? - kérdezte halkan Jeongin.
-Hyunjin szülei kedden érkeznek vissza. - nézett rá Jieun. - Annyi a kérésem, hogy hétfőn már ne aludj itt.
-Két napunk maradt úgy, hogy Yejun is a közelünkben van. - nézett rám Jeongin. - Nem elég az idő. - tette hozzá halkabban.
Ez miatt egyből elbizonytalanodtam én is, ráadásul azt sem tudtam, hogy hétfőn mi lesz Jeonginnal. Csak úgy tudtuk volna tovább folytatni, ha itt marad Szöulban. Ám erre jelen pillanatban kevés volt az esély.
Folyamatosan azon gondolkoztam, hogy hova mehetne, majd miután Jieun sürgetni kezdett a JYP miatt, hirtelen támadt egy ötletem.
-Semmi baj, Jeongin. Mindent meg fogunk oldani. - néztem rá. - Holnap és pénteken mindent beleadunk. A többit pedig bízd rám.
Eszembe jutott, hogy Jeongin idol akar lenni, így tudtam, hogy ha sikerül neki, akkor garantáltan lesz hol laknia. Viszont azt nem tudtam, hogy gyakornokként erre mennyi az esély. Ám egy kérdést akkor is megért, főleg úgy, hogy most odamegyünk.
-Jeongin, te is menni akarsz Hyunjinnal? - kérdezte tőle Jieun.
-Igen, miért?
-Nem maradnál mégis itt? Szeretnék veled beszélni. Hyunjin máskor is eltud vinni magával.
-Eredetileg úgyis maradni akartam. - mosolyodott el erőltetetten Jeongin.
-Innie. - nyújtottam el szenvedő hanggal. - Azt mondtad velem jössz.
-Bőven lesz alkalom arra, hogy együtt legyetek. Ragaszkodom Jeonginhoz. - fonta keresztbe karjait Jieun.
Hát még én...
Kérlelő tekintettel néztem Jieunra, majd miután megígérte, hogy Jeongint életben hagyja nevetni kezdett. Viszont én ezt nem találtam viccesnek, ugyanis szerettem volna, ha velem jönne.
-Ez pont meg fog felelni annak a kis időnek, amit kértem. - szólalt meg Jeongin. - Azt hiszem tényleg szükségem lenne most erre.
-Jól van, Nyuszikám. Kapsz időt. - piszkálódtam, ami miatt a tekintete idegessé vált.
-Bebizonyítottam, hogy nem vagyok nyuszi. - morogta.
-Ez még nem volt elég. - nevettem fel, majd sóhajtva megindultam. - Menjünk, Minjae. Sietnem kell vissza.
Azt akartam, hogy Jeongin velem jöjjön, de mivel végül mégsem jött, így sietni akartam. Minél előbb vissza akartam érni, s erre még a titkolózása is rátett. Ráadásul arra is kíváncsi voltam, hogy Jieun mit akarhat tőle.
Jieun, nem tudom, hogy mit akarsz megtudni tőle, de nem fog sikerülni. Jeongin ugyanis nem mond semmit nekem, így neked sem fog.
De mi van, ha mégis? De... miért mondaná el neki azt, amit nekem nem? Egyáltalán mi az, amit ő tudhat, de én nem?