Este még én is pakolásztam, de le is feküdtem aludni egyedül. Csak hogy megszokjam, erre a kb. egy hetes kirándulásra. Voltam deszkázni meg hoztam kaját a többieknek. De mást nem nagyon csináltam.
Reggel az ébresztőm pontban hatkor jelzett.
-Baszódj meg!-morogja a mellkasomba Angel. Várj mi?
-Mit keresel itt?-kérdezem, miközben a fejét emelem fel, hogy a szemébe tudjak nézni.
-Aludni jöttem. Tegnap kettő fele. Nélküled nem megy...-a végét elharapta, de így is értettem, hogy mit mondott. Aranyos..
-Akkor nem vagyok vele egyedül.-megpusziltam a haját és kikászálódtunk az ágyból.
-Ami az ágyamon volt, az a te pulcsid?-kérdezi, miközben egy nagyot ásít.
-Nem.-válaszolom egyszerűen.
-Mi? Akkor kié?-értetlenkedik. Közben a felsőtestemen tapadnak a szemei.
-Figyelj. Én is meg szoktalak nézni, de nem ennyire.-nevettem és beléptem a fürdőbe.
-Nem néztelek meg.-durcázott be.-Na de kié, ha nem a tiéd?-tereli a témát, mint mindig.
-Az? A bordó?-még mindig húzom az agyát. Néha tök jó.
-Igen. Mondd már. Ne szórakozz!-kiabál.
-Jójó! Csak halkabban Princessa! Az a miénk.-kacsintottam.
-Jajj Dylan.. Na készülj. Nem fogsz kibírni egy hetet vagy többet nélkülem.
-Hát ezen nincs mit tagadni... nem baj bébi. A buszon is beszélünk. Vagyis írogatunk.-odamentem hozzá és a derekára csúsztattam a kezem.
-Dylan én.. mégsem akarok menni...-lehajtotta a fejét. Nehezen értem meg, hogy mikor mit és miért érez.
-Mi a baj?-az álla alá nyúltam, hogy a szemébe nézhessek. Angel szemébe könnyek gyűltek.
-Nekem... nekem nincsenek más barátaim. Rajtatok kívűl senkit sem ismerek. Csak Ash és Will. De ők is fiúk.-már szipogott. Muszáj neki kitálalnom Jessicáról. Ő mondta, hogy kedveli Angelt és szívesen is segít bármiben.
-Figyelj. Most mesélek valamit. Ígérd meg, hogy nem akadsz ki!-a kisujjamat nyújtottam felé.
-Jó.. oké, megígérem!-a hüvelykujjammal letöröltem a szeme alól a könnycseppeit. Ő is kinyújtotta a kis-pici ujját és összekulcsolta az enyémmel.
És elmeséltem neki mindent. A múltamról Jessel, azt is, amit még Jessica maga mesélt nekem. És a tegnapit is, miszerint segített minden cuccának az összerakásában.
Elképedve fürkészte a tekintetem. Nem hitt a fülének, pedig minden így van, ahogy mondom.
-Azta... Azért kicsit kiábrándító, hogy két hete még az exedet csókoltad. Vagyis, ha nem vagyok a teremben valószínűleg megdugod, de ez már részletkérdés.-arrébb lökött, majd miután megbizonyosodott arról, hogy a folyosón egy lélek sincs, gyorsan átment a szobájába.
Az első dolgot amit megláttam, egyből földhöz is vágtam. Ez jelen esetben az íróasztalomon heverő matek füzetem. A tudat, miszerint most bántottam meg a lányt, akibe szerelmes vagyok fáj. Nagyon-nagyon fáj. Úgy okoztam neki fájdalmat, hogy nem akartam. Azt hittem jót teszek azzal, hogy ezt elmondom neki, de úgy tűnik minden rosszul sül el, amibe csak beleütöm az orrom.
Később csak a gondolataim és én vagyok. Mielőtt nyolcra a sulihoz mennék, úgy döntöttem elmegyek motorozni.
Miért kellett beleszeretnem? Nem akartam. Ahogy azt sem, hogy amit mondok, fájjon neki. Miért bántom az embereket akaratom ellenére?
Elvesztem. Jogosan haragudott meg rám. Jogosan hiheti azt, hogy nem érdekel és csak játszok vele. De ha tudná, hogy ez nem így van...
Mindig beleesek egy gödörbe és várom, hogy valaki vegye a fáradtságot és kihúzzon onnan. De nem. Hiába vannak ilyen rohadt jó barátaim, ha a lány aki kell nekem, jelenleg a háta közepére nem kíván.
Elkezdett esni az eső. Eszemnél vagyok így nem folytatom az utat. Haza felé vettem az irányt.
8:00
-Mindenki megvan?-kiabál Mr. Duke a két osztálynak.
Rengeteg hangos igen, nem és elvileg szócska jut a fülembe. A szememmel egyetlen személyt keresek. Angelt. Áhh. Meg is van. Éppen egyedül álldogál. A telefonját bámulja, miközben a bőröndjén ül. Nem a pulcsi van rajta, amit adtam neki. Ez fájt, hiszen odáig volt érte. Összeakadt a tekintetünk, de ő hirtelen elkapta a szemeit és valami érdekesebb után kutatott.
Angel
Én
Neharagudj. Nem akartam hogy rosszul erezd magad. Elcsesztem az egész kirandulasodat...
Angel
Nincs semmi Dylan. Megvagyok én egyedül is. Vagyis majd beszélek Jessel. Kérek tőle tanácsokat. Tudod. Ha esetleg egyszer lefekszünk;)
Én
Most miert vagy ilyen? Elszurtam oke.. alairom, de en sem hozom fel az exedet.
Angel
Dylan, ez nem erről szól. De látom társaságod érkezik, úgyhogy nem zavarlak.
Én
Leszarom. Melled fogok ulni es akkor kenytelen leszel szoba allni velem.
Angel
Meg ne próbáld.
Én
Meglatjuk szerelmem!
Végül, mily meglepő, de nem ültem mellé. Helyettem az az átkozott Will igen. Igazából sosem bírtam, de most egyenesen ki nem állhatom.
~Angel szemszöge~
Willel végigbeszéltük az egész utat. Nagyon jó társaságnak bizonyult, mivel bármilyen téma jött fel, ő mindig hozzá tudott szólni. De utána az a kérdés jött, amire nem számítottam.
-És hogy álltok Austinnal? Elvitt már az első randira?-nevetgélt, közben játékosan a könyökével bökdösött.
-Várj mi?-értetlenkedtem.-Nekem nem tetszik Austin. Ő inkább olyan nekem, mint a bátyám. Ahogy a többi srác is.-vontam meg a vállam.
-Ja csak a pali annyit beszél rólad, hogy igenis összejöttök egyszer, hogy lassan nem lesz más téma. De nyugi, nem hiszem, hogy komolyan gondolja.-átkarolt a szűkös ülések ellenére, majd magához húzott.
-Én teljesen nyugodt vagyok. Amúgy meg ti ilyen jóban vagytok?-nevetve elhúzódtam tőle, jelezve, hogy nem nagyon akarom ezt az ölelkezős dolgot.
-Aha. Nem. Mi sosem bírtuk egymást. Ahogy Dylannel és Justinnal sem. Troy meg Noah nagy spanom.-magyarázta. Aha értem. Vagyis nem, de biztos úgy van, ahogy mondja.
-Értem..-kinéztem az ablakon és egy nagy sóhaj hagyta el a számat.
-Mi a baj? Valami rosszat mondtam?-az érdekes arckifejezésemet figyelte.
-Ja, nem, dehogy.-hamis mosolyt villantottam.
Csak Dylanen járt az eszem. Jessica viselkedését nem tudom mire vélni. Vajon őszinte a közeledése, vagy csak el akar szakítani Dylan-től. Bár kétlem, hogy tudna bármiről is. És ha őszinte akarok lenni, nincs is semmi köztünk. Hivatalosan legalábbis nincs.
*****
-Én szívesen leszek veled!-sipítozza kissé idegesítő hangon.
-Aha. Kösz asszem'-biccentettem Jessica felé.
-Akkor miénk a legjobb szoba a szállóban. Igaz uram?-kacsint az előttünk álló, fiatal, illetve jóképű recepciósra.
-Kérem fogja vissza magát kisasszony. A szobák egyformák és ketten nem tudnak egybe menni. Hárman kell lenniük. Nem tudunk ennyi diákot külön tenni.-lepattintotta magáról a lányt és az adatainkat kezdte bepötyögni.
-Ne haragudjon. Én sem ismerem, de a pasikat szereti.-mutattam Jess irányába, aki jelenleg Dylan karjaiba veti magát.-Megbocsát egy pillanatra? Mindjárt visszajövök. Vagyis inkább jövünk...-megint oldalra pillantottam, de a lány nem zavartatta magát és fogdosni kezdte a hasát. Most annyi neki... vagyis nem. Semmi közöm ahhoz a gyerekhez.-Mindegy. Szerintem reménytelen. De csak a csaj nevét tudom.-legyintettem lemondóan.
-A barátja? Mármint a fekete, magas. A tetoválásokkal.-nevetett.
-Nem dehogy. Vagyis ez bonyolult, de együtt lakunk. Amúgy tegeződhetünk? Nem szeretem ezt a magázás dolgot. Jajj. Ne haragudjon. Túl közvetlen vagyok..-hadartam el.
-Persze.-kacsintott.-Nem vagy túl oda ezért a kirándulásért, jól sejtem?-rátenyerelt a pultra, a sok papír közé.
-Nem tévedsz. Vele is reggel vesztem össze, mert a csaj szerelmes belé még mindig.-biccentettem a fejemmel Dylan felé. Vagyis nem, mert már nincs ott.-Mindegy. Meg hát nem bírom ezeket a sulis dolgokat, szóval ez nem az én napom.-kínosan nézelődni kezdtem, de a recepciós nem volt zavarban. Én sem, inkább csak fura volt, hogy egy idegennek megnyíltam. De nem tudom miért.
-Mindent értek.-elvigyorodott, majd a gépbe kezdett írni megint.-Akkor a neveket kérném és az egyikőtök születési dátumát, és az aláírásodat. Vagyis mindkettőtöké kéne, de úgy tűnik a szöszi nem ér rá. Lefoglalja a barátod bámulása.-kinevetett és megmutatta nekem is, hogy bizony Dylant fürkészte. Aki pedig minket bámult. Nagyon nevettem a helyzeten.
-Okés, akkor mondom a dolgokat, mielőtt Dylan jelenetet rendez.
-Ezt hogy érted?-mosollyal az arcán de értetlenül kérdezte.
-Dylan nehéz eset. Azt mondja már nincsenek dühkezelési problémái, de tudom, hogy ez nem igaz. Persze megfékezi magát, de akaratlanul is ökölben van a keze és úgy szorítja az állkapcsát, hogy néha azt hiszem eltörik neki.-forgattam meg a szemem.-Azt hiszi nem tudom, de tudom. Nézd meg. Valószínűleg most magában elhord téged mindennek, mert féltékeny. Pedig együtt sem vagyunk.-Dylanre néztem egy "hagyd abba és nyugodj le" tekintettel. A recepciós fiú ámulattal figyelte, ahogy Dylan elengedi magát és lenyugszik. De azért még ideges volt.
-Hű.. azért nem semmi, hogy kordában tudod tartani.-közben Dylan közeledni kezdett felénk, hamis mosolyt öltött magára és mellém lépett.
-Sokáig tart ez az adminisztráció. Jó a társaság?-mérgelődött. Csak ez sütött róla. Meg a mérhetetlen féltékenység.
-Neked csak annyit mondok-szólalt fel Clint, a recepciós, akinek onnan tudtam meg hirtelen a nevét, hogy lepillantottam a kicsi táblára. Végülis ez logikus.-, ha tegeződhetünk, hogy ne engedd el ezt a lányt.-bólogatott hevesen a mellettem álló, eddig felrobbani készülő fiúra.
-Kösz a tanácsot..-lejjebb pillantott, a névtáblára-Clint. De nem érzem azt, hogy ismeretlenül beleszólásod lenne a dolgokba.-ingerülten a pultra csapott.
-Csillapodj. Akarsz segíteni? Úgyis tisztában vagy mindennel, ami Jessicához kapcsolódik.-szúrósan a szemébe néztem. Állta a tekintetem, de Clint megköszörülte a torkát, jelezve, hogy ezt hagyjuk abba.
-Oké. Akkor az én nevem Angel Rose Worell. 2004.04.20. a születési dátumom. A szőke pedig Jessica Clott és szerencsére többet nem tudok róla.-megvontam a vállam és a könyökömmel oldalba böktem Dylant. Erősen gondolkodott valamit, de feleszmélt.
-Ja igen. Jessica Clott és 2004.06.28. sziasztok.-elköszönt és otthagyott minket. Hát oké.
-Akkor aláírom. Majd leküldöm a csajt is.-mosolyogtam kínosan.
-Rendben, köszi. A 628-as szoba a tiétek. Mehettek ketten is. De ha nem bírod vele, csak szólj. Biztos átmehetsz egyedül egy külön szobába.-kedvesen bólintott. Meglepően jóban lettünk ezalatt a 10 kerek perc alatt. Bírom Clintet.