Egy boldog, s elégedett mosollyal indultam el az iskola folyosóján. Folyamatosan az elkezdődő álkapcsolatunkon járt az eszem, aminek tudata olyan boldoggá tett, mintha csak valós lenne.
Hiába tudtam, hogy innentől kezdve minden színjáték lesz, engem akkor sem zavart. Számomra a lényeg maga Jeongin és a közelsége volt.
A folyosókon, a lépcsőkön, és szinte az egész épületben mosolyogva mentem végig. Ez pedig megadta a második okot arra, hogy én legyek a középpontban.
Nem érdekelt, hogy mit gondoltak, sem az, hogy szokásosan rám mutogattak. Mióta modellkedtem mindenki csak rám figyelt. Mindenki, kivéve egy személyt.
Jeongin, a te figyelmedre vágyom a legjobban. Vajon most, hogy így állunk... Változhat bármi is?
Egyre több kérdés tevődött fel ezzel kapcsolatban a fejemben, ami miatt eltűnt a mosoly az arcomról. Bizonytalan lettem, viszont a szívem mélyén a változásban reménykedtem.
Miután viszont beléptem az osztályterembe, a gondolataim pillanatok alatt eltűntek. Ennek az oka pedig egy osztálytársam volt, ki egyenesen Minhonak rontott.
-Minho, te ezt miért hagytad? - kérdezte tőle idegesen. - Többen is reménykednek abban, hogy Hyunjin egyszer észreveszi őket.
-És most mit csináljak? - kérdezte Minho értetlenül.
-Legalább csak azt közölhettétek volna, hogy meleg. Már rég beletörődött volna abba mindenki, hogy Hyunjin tényleg felejtős.
Egy pár másodpercig lefagyva álltam az ajtóban, majd sóhajtva indultam meg a padom felé, ahol Minho tanácstalanul nézett maga elé, miközben a lány folyamatosan csak osztotta.
-Talán be kellene számolnom mindenkinek a magánéletemről? - kérdeztem, miközben letettem a táskámat az asztalra.
Az osztályban ezután pedig hatalmas csend keletkezett, s még a lány is csendben maradt. Habozni kezdett, ráadásul mikor megszólalt, még a szemembe se nézett.
-Nem azt mondtam, csak... - kezdett el mentegetőzni Heeyoung. - Vannak, akik jobban összetörnek, mint gondolnád.
Tisztában voltam vele, hogy többen akartak velem lenni. Ezt pedig éreztették is. Volt, hogy meghallottam egy beszélgetést, s volt, mikor ezt a szemembe mondták. Hiszen voltak bátrabbak is, akik tettek egy próbát felém. Ám én mindenkit visszautasítottam.
-Tudom, hogy milyen rossz, ha nem lehet a miénk az, akit szeretünk. - szólaltam meg sóhajtva. - Viszont sosem viselkedtem úgy senkivel, hogy több esélyt lásson.
-Van, aki úgy is megszeret valakit, hogy a másik fél nem is tett semmit. - közölte halkan, majd ellépett a padunktól.
Teljesen elgondolkoztam Heeyoung szavain, hiszen én is ilyen cipőben jártam. Jeongin ezelőtt sosem szólt hozzám, s egyszer sem mosolygott rám. Nem tett ő semmit, mégis a szívembe zártam.
-Sajnálom. - szólaltam meg halkan.
-Ne tőlem kérj bocsánatot. Kérj bocsánatot Yirentől.
Amint Heeyoung kimondta a lány nevét, a tekintetem meglepetté vált, hiszen őt láttam az egyetlen olyan lánynak, aki nem lógott sosem a fiúk körül. Ráadásul amióta az osztálytársam volt, talán ha pár szót váltottunk csak.
Lassan fordultam hátra, majd a leghátsó sorra néztem, viszont ő nem ült a helyén. Sőt, még a teremben sem tartózkodott.
-Hazament. - jelentette ki Heeyoung, majd sóhajtva fordultam előre.
Egyre nagyobb bűntudat keletkezett bennem, amiért hagytam, hogy reménykedjenek. Azt hittem, ha nem közeledek senki felé, akkor elkerülöm az ilyen helyzeteket. Ám ezek szerint ez mégsem sikerült.
-Nehogy rosszul merd érezni magad. - nézett rám Minho, majd Heeyoung felé fordult. - Most tényleg ezzel fogtok jönni? Hyunjin a hibás, mert nem jelentette ki, hogy meleg? És miért kérjen bocsánatot azért, mert Yiren összetört? - kérdezte idegesen. - Gondoljon bele, hogy mit éreznek azok, akik eddig reménykedtek? Hol vannak a nagy Hyunjin rajongók most? Hyunjinnak szerintetek jól fog esni, ha most mindenki támadni fogja? Aki igazán szereti, az elfogadja a boldogságát és nem kényszeríti bocsánatkérésre. Meg mit mondana? Bocs, hogy nem szeretlek? - kérdezte értetlenül, majd előre fordult.
Minho ideges tekintettel ült tovább. Ezután pedig senki nem mert megszólalni. A hatalmas csend ráadásul már engem kezdett nyomasztani.
-Köszi. - mondtam halkan, majd lassam rám nézett.
-Ugyan. - sóhajtott. - Hasonlót éltem át én is, mikor összejöttem Jisunggal. Amúgy mi ez az egész? - kérdezte sokkal halkabban.
-Majd szünetben mesélek. Mindjárt csengetnek. - közöltem, majd elkezdtem előpakolni.
Pár perc elteltével a csengő megszólalt, aminek az osztály egyáltalán nem örült. Sóhajtás, s pakolással járó zajok töltötték be a termet, miközben mi már előkészülve vártuk az órát.
A tanórára viszont én már nem fordítottam sok figyelmet. Sokszor merültem a gondolataimba, ráadásul ez miatt sok helyen le is maradtam. A jegyzetem hiányosabb volt, mint bármikor máskor. A gondolataim elterelődéséről pedig ismét Jeongin tehetett.
Sorra idéztem fel mindent, ami eddig megtörtént velünk. Láttam magam előtt a tegnap délutánt, a könyvek pakolását, az összeérő kezünket, s azt amikor közelebb húztam magamhoz. Eszembe jutott az is, mikor egymás mellett feküdtünk a földön, majd nem sokkal rá beugrott Yejun is, aki ma reggel nem akarta elengedni Jeongint. Utoljára pedig az villant be, mikor megragadtam a kezét, s húzni kezdtem. Az álkapcsolatunk gondolata miatt, pedig ismét elmosolyodtam.
Egész órán ez ment. Ezt pedig a tanár is észrevette, viszont ezt csak az óra végén tette szóvá.
-Hyunjin, remélem, hogy legközelebb több figyelmet szentelsz az órára. - szólt hozzám, viszont nem tudtam mit mondani rá.
A tanárunk ezután elhagyta a termet, majd páran hozzám vágták, hogy rám soha nem szólnak komolyabban, ami miatt megvontam a vállam.
-Nem én kértem meg erre a tanárokat. - morogtam. - Amúgy is tegnap büntetést kaptam, szóval... - kezdtem el mentegetőzni, majd Minho közbe szólt.
-Hallgatlak. - nézett rám.
Először értetlenül néztem rá, végül eszembe jutott, hogy megígértem neki, hogy elmesélem mi történt. Viszont ezt nem a teremben akartam megtenni. Minhonak el akartam mondani a teljes igazságot, így megkértem, hogy kövessen. Én pedig elvezettem arra a helyre, ahol ritkán tartózkodott sok ember. Ha pedig tömegesen mentek oda, az akkor is hamar kiürült. Ez a hely pedig a mosdó volt.
Miután beléptünk mindketten, sorra kezdtem el kopogtatni a fülkékbe, viszont sehonnan nem kaptam választ.
-Oké, nincs itt most senki.
-Huha, ez ennyire titkos? - kérdezte Minho nevetve.
-Eléggé. - mondtam halkan.
Minho kíváncsian várta a folytatást, viszont én teljesen elgondolkoztam. Röviden akartam elmesélni neki a reggel történteket, hiszen bármikor benyithatott valaki.
-Álkapcsolatban vagyok Jeonginnal. - jelentettem ki, ami miatt szemei nagyra nőttek.
-Hogy mi? - kérdezte döbbenten. - Te és Jeongin?
-Igen. - bólintottam mosolyogva.
-Várj. Yang Jeongin?
-Igen, ő. Tudom, hogy hihetetlen. - nevettem fel. - De igaz. Megígértem, hogy segítek neki megszabadulni Yejuntól. És hát ez lett a vége. "Összejöttünk". - mutattam idézőjeleket.
Minho döbbenten nézett tovább maga elé, majd egyik kezét a tarkójára tette, végül mosolyogva indult meg az ajtó felé. Mikor pedig kezét a kilincsre tette, megfordult, s rám nézett.
-Én ezt látni akarom. - mosolyodott el.
-Hova mész?
-Az imádott párjaink osztályába. - nevetett fel. - Velem jössz?
-Hát hogyne. - indultam meg nevetve.
Mikor elhagytuk a mosdót ezernyi verzió játszódott le a fejemben ez miatt. Nem tudtam, hogy hogyan fog reagálni Jeongin arra, hogy megint az osztályában leszek. Ahogyan azt sem tudtam, hogy hogyan viseli ezt az egész helyzetet.
Remélem, hogy nálad minden rendben, s nem volt semmi kisebb, vagy nagyobb balhé a becsengetés előtt. Ahogyan azt is remélem, hogy most sincs semmi baj.
Miközben haladtunk Jeonginék termének az emelete felé, többen is megállítottak minket, ugyanis kíváncsiak voltak valamire. Ez miatt pedig kérdésekkel árasztottak el. Mindenki egyet akart tudni, mégpedig azt, hogy mi van köztem és Jeongin között.
Sokan látták azt, mikor kint átkaroltam, ahogyan azt is, hogy a derekára vezettem a kezem. Ráadásul az is kiderült, hogy voltak akik tegnap a könyvtárban is szemmel tartottak minket. Ezt pedig kezdtem egyre ijesztőbbnek találni.
Viszont a választ ettől függetlenül mindenki megkapta. Bátran kijelentettem, hogy tényleg együtt vagyunk. Ez pedig sok döbbent arcot eredményezett.
-Most ezentúl tényleg meg leszünk figyelve? - kérdeztem, amint ott hagytunk egy lányt, aki a válaszom miatt teljesen lefagyott.
-Hát persze. A híres Hwang Hyunjin összejött egy sulis társunkkal, aki ráadásul egy fiú. - válaszolt Minho. - Ha lenne nálunk iskolaújság, akkor tuti a címlapon lennétek. - nevetett fel.
-Mondja ezt az, aki már most vitte Jisunggal az idei év Legédesebb Párja címet. - mosolyodtam el.
-Nincs is ilyen cím. - morogta.
-De még lehet. - nevettem fel.
Miután Jeonginék terme elé értünk, az ajtó rögtön ki is nyilt. Többen siettek ki onnan, s nekünk egy apró figyelmet sem szenteltek.
-Jeongin, ha nem avatsz be sikítok. - hallatszódott bentről egy lánynak a hangja, ami miatt Minho egyből rám nézett.
-Zaklatják a párod. - nézett rám komoly arckifejezéssel, végül elmosolyodott. - Mész előre?
A nyitott ajtó mellett álltunk, miközben Minho a válaszomra várt. Tanácstalan lettem, s nem tudtam, hogy mit tegyek.
-Biztos ennyiszer kellene keresnem? - kérdeztem.
-Lényegtelen, hogy hogyan, de a párod. - közölte. - De, ha ennyire nem akarod látni, akkor átadom, hogy üdvözlöd. - mondta, majd megindult az ajtó felé.
Na, azt már nem. Én nem csak üdvözlöm.
Minho pillanatok alatt lépett be a terembe, majd én is tettem egy lépést az ajtó felé. Ám mielőtt az ajtó elé érhettem volna, valaki megszólított.
-Hyunjin. - hallottam meg magam mögött Yejun hangját, ami miatt sóhajtva fordultam felé.
-Mit akarsz? Nem érek rád. - morogtam.
-Jaj, ne aggódj. Nem akarom rabolni a drága idődet. Csak szeretnék elmondani valamit, amivel jobb, ha tisztában vagy. - mosolyodott el.
Már mindenre gondoltam. Fenyítésre, kérdőre vonásra, ahogyan arra is, hogy esetleg nem hiszi el a kapcsolatunkat. Ám amit ő mondott, az nem szerepelt ezek között. Sőt, arra még gondolni se mertem.
-Mi lenne az? - kérdeztem halkan, majd lassan megindult az ajtó felé.
Yejun az ajtóban viszont megállt, s onnan nézett vissza rám. Húzni kezdte az időt, arcán pedig látszódott, hogy ezt élvezi. Ráadásul még magabiztosnak is tűnt, ami kezdett megrémíteni.
Yejun, megint mivel akarsz közbe lépni? Vagy inkább megint mit akarsz tenni?
-Ha nem látsz valamit, az attól még ott lehet. - közölte, viszont ebből semmit nem értettem.
-Tessék? - kérdeztem értetlenül.
-Csak egy jó tanács: Legközelebb, ha egy titkot osztasz meg valakivel, akkor nézz körbe alaposabban. - mosolyodott el, majd belépett a terembe.
Micsoda? Yejun végig a mosdóban volt úgy, hogy észre sem vettem? Ráadásul mindent hallott?
Ezt mégis... hogy hozzam most helyre?