[ H y u n j i n - s z e m s z ö g e]
Mikor az este Jeongin írt egy üzenetet, miszerint a szobatársa bezárta az ajtót, teljesen megrémültem. Fogalmam sem volt, hogy Jeongin hogy kerülhet ki abból a rémséges helyzetből. Mikor pedig eszembe jutott Minho, aki szintén abban a kollégiumban van, már akartam is hívni, ám Jeongin ezt megakadályozta az újabb üzenetével.
Minden rendben. Ez volt az a két szó, ami miatt több tonna súly szakadt le rólam. Nem tudtam, hogy hogyan, de Jeongin elérte, hogy a baj elszálljon.
Talán akkor közölted vele, hogy van valakid?
Ez a kérdés motoszkált a fejemben egy darabig. A tudat pedig, miszerint jól van, elintézte, hogy ne legyek fent egész éjjel. Hiszen aludni nem tudtam volna úgy, hogy nem tudom mi van vele.
Azzal a tudattal aludtam el, hogy minden rendben van vele, mikor közel sem ez volt a helyzet. Ezt pedig egyedül akkor tudtam meg, mikor Jeongint reggel elvezettem egy oldalsó utcába, ahol röviden elmondta, hogy Yejun aznap este tönkretette az életét, ahogyan az álmait is. Erről pedig két dolog tehetett: Az ötletem, ezzel együtt pedig én is, hiszen én javasoltam neki, hogy mondja azt, hogy kapcsolatban van.
Ez miatt pedig bűntudatom lett. Nem akartam tönkretenni Jeongin életét. Én pont, hogy segíteni akartam neki. Ezért is avatkoztam közbe akkor, mikor az utcán Yejun Jeonginnal beszélgetett. Nem tetszett, hogy közel van hozzá, sem az, hogy Jeongin derekát fogja. Így kitaláltam még egy kisebb hazugságot, amit Jeongin pont nem talált kicsinek.
Az, hogy a párom, szerinte nem volt jó ötlet. Ellenezte, s még ki is akadt miatta. Viszont végül mégis belement egy feltétellel. A feltétel pedig maga a siker volt, amit még gyerekjátéknak is gondoltam. Hiszen mindig is erre vágytam. Jeongin párja akartam lenni.
-Minden erőmmel azon leszek, hogy sikerüljön. - közöltem.
Nem mintha erőlködnöm kellene. Ebben az álkapcsolatban csak neked lesz nehéz. Viszont remélem, hogy idővel ez változni fog.
-És... Hogyan kell ezt csinálni? - kérdezte halkan Jeongin, miközben lesütötte a szemeit. - Nem vagyunk együtt, szóval nem kellene olyan sok páros dolgot csinálni. - tette egyik kezét zavartan a tarkójához.
Egy másodpercre sem vettem le a szemeimet Jeonginról, aki viszont nem tudta rám terelni a tekintetét. Látszott rajta, hogy kellemetlenül érzi magát, így kezdtem elbizonytalanodni a saját ötletemben.
-Ha nem szeretnéd, akkor hagyjuk. Kitalálhatunk mást is, tényleg. Csak egy rögtönzött és gyors megoldás volt. - szólaltam meg, ami miatt egyből rám nézett.
-Nekem már úgyis mindegy. - vonta meg a vállát. - Mit tehetne ellenem? Nem tudna már semmit.
Vajon mit csinált Yejun, ami így tönkretette Jeongint? Egyáltalán milyen álmot tehet tönkre bárki is? Az álmaink útjában csak saját magunk állhatunk. Vagy talán mégsem?
-Mit csinált az a rohadék? - kérdeztem, viszont választ nem kaptam.
Jeongin habozni kezdett, miközben szemeit újra lesütötte. Egy nagyobb sóhaj után, viszont tekintetét ismét rám vezette.
-Elintézte, hogy ne kerülhessek be a JYP-ba. - szólalt meg végül. - Tudod... Szerettem volna gyakornoknak jelentkezni, viszont az iskola miatt ez nem jött össze. Pár hónap múlva pedig ismét esélyem lesz erre, viszont hála Yejunnak... Nem lesz. - mesélte a végét sokkal halkabban.
Gyakornoknak akarsz jelentkezni? Ráadásul pont oda? Jeongin... Talán az élet nincs is annyira ellened.
-Na, akkor van egy feltételem nekem is. - jelentettem ki, ami miatt éretlenül nézett rám. - Hagyd, hogy simán menjen a színjátékunk. Ne ellenkezz, és lehetőleg ne vágj fancsali képet akkor, mikor velem vagy. - kértem meg rá. - Ha ehhez tartod magad, akkor az életemre esküszöm, hogy bejuttatlak a céghez.
Hiába ez a feltételem, én akkor is bejuttatlak. A legjobbat akarom neked, szóval a válaszod most egyáltalán nem fog számítani.
Abban a pillanatban száját szóra nyitotta, viszont nem tudott egy hangot sem adni. Kereste a szavakat, végül pedig inkább kérdőre vont.
-Hogy jutattnál be így? - kérdezte halkan.
-Hwang Hyunjin vagyok. - mondtam nevemet egy nagyobb mosollyal. - Amúgy meg a vezető szeretne engem ott tudni, szóval biztosan el tudnám simítani ezt és felvesz téged. - meséltem.
Legalábbis remélem...
Jeongin ezután ismét szótlanná vált. Szemei időközben viszont könnybe lábadtak, végül nem sokkal rá behunyta azokat. A következő pillanatban, pedig tett felém egy nagyobb lépést, s egyből megölelt.
-Mindent megteszek, amit tudok. Viszont ne kényszeríts semmire. - szólalt meg.
Még csak reggel van és már látlak. Ráadásul még, ha nem is viszonoztad az én ölelésem, de akkor is ez a második, hogy ilyen közel tudhatlak magamhoz. Arról nem is beszélve, hogy idézőjelesen össze is jöttünk.
Életem legszebb napja a mai. Ahogyan az összes az lesz, amíg veled lehetek.
-Amúgy sem kell sokat látniuk a kapcsolatból. Hiszen nem is tartozik rájuk. - feleltem, miközben viszonoztam az ölelését.
-Még valami. - hátrált meg, így kezeimet hamar le kellett vennem róla. - Ne csókolj meg. - kért meg rá halkan.
Kérésére egyből rábólintottam, még akkor is, ha régóta vágytam már a csókjára.
-És...Hogyan szólítsalak ezentúl? Szívem? Drágám? Szerelmem? Talán... Egyetlenem? - kérdeztem mosolyogva.
-Jeongin...
-Jeongin. - ismételtem meg halkan. - Hát ez... Csodás.
Ez most a legkevesebb. Talán később nem lesz ellenedre egyik sem.
Viszont muszáj lesz valahogy felengedned mellettem. Kellene egy kis idő kettesben pont úgy, mint tegnap. De mégis hol és mikor?
Abban a pillanatban már el is kezdtem gondolkozni, de semmi nem jutott az eszembe. Még nem éreztem úgy, hogy bárhova eljönne velem, így kezdtem feladni az ötletelést.
-Megyünk? Azért nem akarok elkésni. - szólalt meg Jeongin.
-Persze. - mondtam, majd felé nyújtottam a kezem.
-Mit akarsz? - kérdezte halkan.
Válasz nélkül ragadtam meg a kézfejét, majd egy halvány mosollyal kezdtem el vezetni az iskola felé.
-Így kellene mennünk? - kérdezett újból.
-Valahogy el kell hinniük, nem? - néztem rá, majd bólintott egyet.
-Jó. Fogd a kezem. De más nincs. - jelentette ki.
Még, Jeongin. Még nincs.
Ha nem lesz elég ennyi Yejunnak, akkor muszáj lesz többet tennünk.
Lassan sétáltunk egymás mellett, miközben folyamatosan fogtam a kezét. Eközben pedig teljesen elgondolkoztam. Folyamatosan Jeongin körül jártak a gondolataim, ráadásul a tudat, hogy foghatom a kezét szinte az egekbe repített. Hihetetlenül boldog lettem, s szerettem volna, ha ez a pillanat soha nem ér véget. Viszont mikor egyre jobban közeledtünk az iskola kapujához, Jeongin megpróbálta kivenni a kezét az enyémből, viszont ezt nem engedtem neki.
-Hyunjin, itt már látni fognak. - szólalt meg Jeongin.
-Jó, akkor változtassunk.
Amint ezt kimondtam, elengedtem a kezét. Viszont az a kezem nem maradt tétlenül. Jeongint először átkaroltam a nyakánál, majd küldtem felé egy nagyobb mosolyt.
-A kapcsolatunk kezdődik 3... 2... - kezdtem el halkan visszaszámolni, miközben páran már ránk néztek. - 1. - fejeztem be, miközben Jeongin arcára kiült a rémültség. - Ne törődj senkivel.
Ahogy a kapuhoz értünk, a kezemet a derekára vezettem, végül levettem róla a kezemet, ugyanis magam elé engedtem. Miközben pedig Jeongin belépett a kapun, óvatosan a kint lévő emberekre néztem, akik értetlenül néztek ránk.
-Szeretnéd, hogy felkísérjelek? - kérdeztem, amint a bejárati ajtó felé haladtunk.
-Ne. Nem kell. - vágta rá egyből.
De. De kell.
Úgy tettem egész végig, mintha engedtem volna ebből. Már Jeongin emeletén kezdtem is elköszönni tőle, végül kijelentettem, hogy meggondoltam magam, s szeretnék vele menni. Jeongin pedig erre egy sóhajtással válaszolt.
A lépcsőkön, ahogyan a folyosókon is csak egymás mellett mentünk. Most nem fogtam a kezét, viszont szorosan haladtam egész végig mellette.
-Mit tervezel? - állított meg az osztályterem előtt, majd megvontam a vállam.
-Rögtönzök valami jót. - mosolyodtam el.
-De ne legyél annyira erős, kérlek. - nézett rám kérlelve. - Amíg csak lehet tegyünk minél kevesebbet.
Kezemet ezután az ajtó felé irányítottam, miközben közöltem, hogy nyugodtan menjen be a terembe. Ám ő habozott. Egy darabig nem csinált semmit, majd amint erőt vett magán benyitott az osztályba, s be is lépett.
Mit csináljak? Menjek egyáltalán utána?
A terem előtt vártam egy kicsit, végül egy miért ne? gondolat kíséretében mentem utána.
Amint pedig beléptem, minden szempár rám szegeződött, viszont abban a pillanatban többen el is néztek rólam. Egyedül a lányok, s Yejun tartotta rajtam a szemeit.
-Hyunjin tényleg az osztályban van, vagy csak álmodok? - kérdezte az egyik lány, majd küldtem felé egy halvány mosolyt, végül megkerestem szemeimmel Jeongint.
Lassan kezdtem el haladni felé, viszont ő egy másodperc erejéig sem nézett rám.
-Most akkor ti... - kezdte el a mellette ülő Jisung, majd Jeongin egyből a szájára tette a kezét, így megakadályozta a beszédben.
A padukhoz érve először Jeonginra néztem, majd körbenéztem az osztályban, s halkan megszólaltam.
-Nem gondoltam volna, hogy ilyen reakció lesz a jelenlétemre. - közöltem. - Na mindegy. - néztem vissza Jeonginra.
-Én nem megmondtam? - kérdezte hirtelen, szinte ordítva egy lány. - Nem hiába beszéltek tegnap is az aulában. Meg délután is együtt voltak. - kezdte el sorolni. - Hyunjin, neked bejön Jeongin, igaz? - tette fel a kérdést, ami miatt egyből ránéztem.
Számat lassan szóra nyitottam, viszont a meglepettségtől egy szót sem tudtam kimondani.
Ez mégis neked hogy jött le ennyiből?
-Hagyd rá. Lányok és a fura logikájuk. - szólalt meg morogva Jisung.
Jeongin, érdekes emberekkel vagy körülvéve... De mondjuk ebben igaza van, hiszen bejössz. Sőt, nemcsak bejössz. Amit én érzek az már egy ideje sokkal több ennél.
-Hyunjin, nem akarsz órára menni? - kérdezte halkan Jeongin, ami miatt ránéztem.
-De, megyek. Csak... - kezdtem el keresni a szavakat. - Látni akartalak még az órák előtt. - jelentettem ki, ami miatt zavartan, s kellemetlenül nézett el rólam.
-Láttál, szóval menj csak. - szólalt meg halkan.
-Na, szép. Elküldesz? Jól van, Innie. - mosolyodtam el.
-Már ne is haragudj, de rohadtul nem vagy az osztályunk része, szóval lehet menni. - emelte fel a hangját Yejun.
-Előbb mész ki innen te, mint Hyunjin. - állt a védelmembe ugyanaz a lány.
-Megyek, ne aggódj. - néztem rá, majd Jeonginra. - Következő szünetben találkozunk. - jelentettem ki, végül megindultam az ajtó felé.
Mielőtt viszont elhagytam volna a termet, utoljára Yejunra néztem, ki ez miatt kíváncsi tekintettel figyelt.
-Talán van valami problémád, Hyunjin? - kérdezte.
-Nekem nincs. Talán neked van? - kérdeztem vissza. - Vagy csak szeretsz beleavatkozni mások magánéletébe, s kapcsolatába? - kérdeztem.
Yejun ehhez viszont már nem tudott mit hozzáfűzni, így elköszöntem mindenkitől, végül pedig kiléptem az ajtón.
Yejun... Erősnek mutatod magad, de kevesebb vagy, mint gondolnád. Ellenem te nem érsz semmit.
Innentől kezdve személyesen fogok gondoskodni Jeonginról. Meg fogom védeni, ahogyan az álmait is.