Aznap este már nem szóltam Yejunhoz. Miután lekapcsoltam a lámpát már be is feküdtem az ágyba. Ettől függetlenül viszont aludni nem tudtam. Míg egyik kezemmel átöleltem a párnámat, addig a másikkal rászorítottam a takarómra. Csak néztem a sötétségbe boruló szobát, miközben a szemeimből egyre több könnycsepp indult útnak.
Yejun tette leírhatatlanul fájt. Haragudtam rá, ahogyan magamra is, amiért mertem próbálkozni ismét. Viszont akkor este eldöntöttem, hogy többet nem igyekszem semmivel. Hagyni akartam, hogy az idő múlásával az élet elvigye mellőlem. Addig a pillanatig viszont rengeteg idő volt még.
Az este szinte semmit nem aludtam. Már hajnalodott, mikor a könnyeim között el tudtam aludni. Az ébresztő pedig mintha pont abban a pillanatban szólalt volna meg, mikor elaludtam. Felébredésem után az első gondolatom már rögtön Yejun tette volt. Miután pedig kinyomtam az ébresztőt, a takarót egészen a fejemig húztam, miközben ismét könnyekkel teltek a szemeim.
Nem akartam felkelni, ráadásul iskolába sem akartam menni. Emellett Hyunjinnal sem akartam találkozni, Yejunt pedig abszolút nem is akartam látni. Ettől függetlenül egyszercsak mégis erőt vettem magamon, s kikeltem az ágyból.
Mikor felkeltem, addigra már Yejun is fent volt. Nem volt az ágyában, viszont hamar kilépett a fürdőszobából, így pillanatok alatt került a szemeim elé. Egy halványt mosolyt küldött felém, de én előbb néztem rá gyilkos tekintettel, minthogy rá mosolyogjak.
Miután bevetettem az ágyat, s megfogtam az egyenruhámat, már mentem is a fürdőszoba irányába. Szó nélkül léptem be oda, majd egyből bevágtam magam után az ajtót. Ráadásul most minden elővigyázatosság nélkül álltam neki készülődni. Nem zártam be a fürdőszoba ajtaját, s nem törekedtem a sietésre sem. Lassan, és fáradtan mostam meg az arcom, végül pedig a fogaimat is.
Amint pedig átöltöztem, s utolsó simításként felhúztam a sárga színben lévő öltönyöm, a tükörre néztem. Egy darabig csak néztem a tükörképem, majd miután megláttam a vörös szemeimet, megállapítottam, hogy nálam már senki nem nézhet ki rosszabbul. Miután pedig kezeimmel megdörzsöltem a könnyeimtől vörös szemeimet, megindultam az ajtó felé.
Érzem, hogy ez a nap ugyanolyan rossz lesz, mint a tegnapi...
Mikor visszaértem az ágyam mellé, s eltettem az alvós ruhámat, az időre néztem. Rengeteg időm volt még az indulásig, viszont nem voltam képes Yejunnal maradni tovább. Így hát pillanatok alatt pakoltam át a táskámat, majd amint zsebre tettem a telefonomat, már indultam is a bejárati ajtó irányába.
-Nem reggelizel? - kérdezte Yejun, majd miközben elkezdtem húzni a cipőimet, felé néztem.
-Sajnos nincs étvágyam. Lehet a látványod az oka. - morogtam, majd amint elkészültem a kilincsre fogtam. - Nyitva van már az ajtó? - kérdeztem.
-Nyitva. - felelte, majd amint kiléptem az ajtón megállított. - Innie, nem akarsz fésülködni? Bár kócosan is aranyos vagy.
-Nem. - vágtam hozzá, majd becsuktam az ajtót.
Sietősen indultam el a folyosón, miközben kezeimmel próbáltam rendbe hozni a hajamat, mivel Yejun ráébresztett arra, hogy ez a tettem kimaradt. Egyre lassabb tempóban haladtam, végül megtorpantam Jisungék emeletén. Arra gondoltam, hogy megvárom őket, viszont pillanatok alatt elment ettől is a kedvem. Nem akartam, hogy bármiről is faggassanak, így jobbnak látnam, ha ma egyedül megyek az iskolába.
Ma... Tegnap is egyedül mentem.
-Ne rohanj már ennyire. - hallottam meg Yejun hangját, ami miatt kezeimet ökölbe szorítottam.
Miért nem tudsz leszállni rólam?
Pillanatok alatt indultam meg, majd egyre gyorsabb tempót vettem fel. Sietősen mentem le a lépcsőn, ahogyan sietve mentem a kollégium ajtaja felé is. Már az sem érdekelt volna, ha futva kell az iskoláig mennem, ha úgy elkerülhetem azt, hogy vele menjek.
Amint viszont kiléptem a kollégiumból, a telefonom csörögni kezdett, így előhalásztam a zsebemből, s vettem rá egy pillantást. Viszont amint megláttam Hyunjin nevét a kijelzőn, rögtön kinyomtam a hívását. Kinyomtam, ahogyan a következőt és az utána lévőt is. Nem akartam beszélni vele, s az sem érdekelt, hogy gyerekesen viselkedtem.
Hyunjin ezután pedig már nem próbálkozott. Feladta, s Yejun is, hiszen már nem volt a nyomomban. Ez miatt pedig egy kicsit lassítottam. Viszont nem kellett volna. Yejun az iskola környékén utolért, s megragadta a karomat.
Yejun tette miatt megtorpantam, majd miután lassan ránéztem, egy nagyobbat sóhajtottam.
-Ne legyél már ilyen. Vígasztaljalak meg? - kérdezte, majd egy kicsit közelebb húzott magához.
Mégis hogyan vígasztalnál meg? Csak az életem tönkretevéséhez értesz...
-Tegyél amit akarsz. Ennél rosszabb már úgysem lehet. - szólaltam meg alig hallhatóan.
-Ennél már csak jobb lesz, ne aggódj. - mosolyodott el. - De ahhoz... Hagynod kell magad. - tette kezeit a derekamra.
-Nem emlékszel arra, amit mondtam? Van valakim. - jelentettem ki ismét.
-És honnan tudjam, hogy nem hazudsz? - kérdezte.
Hát ne várd, hogy bizonyítsam, hiszen nem tudnám.
A következő pillanatban viszont váratlan dolog történt. Valaki megragadta az egyik karomat, s egy erősebb rántás kíséretében húzott magához. Tette után egyik kezével átkarolt, majd egyenesen a mellkasának nyomott.
-Szállj le Jeonginról. Most kérlek erre először, s utoljára. - szólalt meg az, aki magához húzott.
-Hyunjin, megint te? - kérdezte Yejun. - Mégis mi közöd van ahhoz, hogy mit csinálok Jeonginnal?
-Elég sok, mivel Jeongin a párom. Tudod mit jelent ez? - kérdezte Hyunjin, miközben felemelte a hangját. - Azt, hogy foglalt.
Hyunjin, mit csinálsz? Nem erről volt szó.
-Te vele jöttél össze? - kérdezte Yejun ezt már tőlem, de nem válaszoltam. - Ez valami vicc? - akadt ki teljesen.
-Vicc? - kérdezte Hyunjin értetlenül. - Gyere, Jeongin. Inkább menjünk.
Hyunjin abban a pillanatban hátráltatott meg, majd kezét rögtön összekulcsolta az enyémmel, majd húzni kezdett. Én pedig sokkoltan, s nagyra nőtt szemekkel hagytam, hogy Hyunjin magával vigyen.
Viszont ahová vezetett, az nem az iskola volt. Az épület előtti kisebb utcába vitt, amit már nem tudtam szó nélkül hagyni.
-Mégis mi ez az egész? - álltam meg hirtelen, ami miatt Hyunjin is. - Hazudtam neki. Megmondtam neki, hogy van párom, viszont arról nem volt szó, hogy te vagy az. - vágtam hozzá. - És, ha azt mondtam volna neki, hogy barátnőm van? - kérdeztem.
-Akkor ez most nagyon kellemetlen lett volna. - nevetett fel kínosan. - De leráztuk.
-Én nem ráztam le. Sőt... Ezek után kitudja mit értem el nála. Amúgy is miattad csak rosszabb lett. - emeltem fel a hangom.
-Rosszabb? - kérdezte halkan. - Azt mondtad, hogy minden rendben van.
-Mert tényleg úgy volt. Aztán fordult a kocka. Yejun konkrétan tönkretette az életem azért, mert azt mondtam neki, hogy van valakim. - gyűltek ismét könnyek a szemeimbe. - Ne rontsd tovább a helyzetet, kérlek. - kértem meg rá.
Hyunjin arcán látszódott, hogy rosszul érzi magát, ez miatt pedig némán, s tehetetlenül állt tovább előttem. Száját időközben lassan szóra nyitotta, viszont nem tudott megszólalni. Talán kereste a szavakat, vagy egyszerűen csak nem tudott mit mondani.
-Megmondom Yejunnak, hogy... - kezdtem el keresni én is a szavakat. - Szakítottam veled, vagy nem tudom. - folytattam halkabban. - Szakítani... Kész vicc ez a helyzet. - mosolyodtam el keserűen. - Még csak együtt sem vagyunk. Hyunjin, ez az ötlet mégis hogy jutott eszedbe? - kérdeztem értetlenül.
-Bíztam benne, hogy megoldódik a helyzet azzal a ténnyel, hogy van valakid. Viszont ahogy hallhattad, Yejun nem tudta, hogy higgyen neked vagy sem. Gondoltam ráerősítek, hátha... - kezdte el mesélni, viszont nem hagytam, hogy befejezze.
-Hát rosszul gondoltad. Most mit értünk el ezzel?
-Azt, hogy nincs melletted Yejun? - kérdezte halkan. - Ezt akartad, nem?
Tényleg ezt akartam. Nem akartam magam mellett tudni Yejunt, viszont egy ilyenbe se keveredtem volna szívesen.
-Ezt, de... - kezdtem el, de ahogyan én, úgy ő is közbeszólt.
-Hát akkor meg? - kérdezte. - Ha belemész ebbe, akkor Yejun helyett én leszek a nyomodban. Nem lenne jobb egy kicsit?
Hyunjin kérdésére egyből válaszolni akartam, de nem tudtam. Se tagadni nem voltam képes, se helyeselni. Ráadásul pillanatok alatt bizonytalanodtam el.
Ha Yejun van mellettem, akkor annak jó vége nem lehet. Viszont, ha Hyunjin...
-Ah, nem tudom. - sóhajtottam egy nagyot. - Lehet, hogy jobb lenne, viszont lehet, hogy nem. Az tény, hogy te nem akarnál semmit tőlem, viszont kitudja mit tenne Yejun a továbbiakban. Már tegnap is messzire ment. - sütöttem le szemeimet.
Hyunjin lassan tett felém egy lépést, majd váratlanul megölelt. A tette miatt meglepetten néztem magam elé, viszont az ölelését nem voltam képes viszonozni.
-Lehet, hogy nehéz idők elé nézel ez miatt, viszont én tényleg bármire hajlandó lennék azért, hogy megszabadulj tőle. Nem hiába mondtam neki azt, hogy együtt vagyunk. - mesélte. - Sajnálom, lehet, hogy tényleg messzire mentem, viszont ez tűnt a legjobb megoldásnak.
Tudtam, hogy Yejun mások előtt nem próbálkozik. Egyedül akkor tette, mikor csak ketten voltunk.
Talán tényleg ez lenne a megoldás? Ha Hyunjin sokat lenne mellettem, akkor Yejunnak alkalma se lenne arra, hogy próbálkozzon. Ráadásul mint hozzám tartozó, a kollégiumba is könnyebben jöhetne be.
Viszont, előfordulhat, hogy Yejun megint elvenne tőlem valamit. Bár mi mástól foszthatna meg? Az álmaimat már tönkretette. Ennél rosszabbat, pedig már nem tehetne.
Már emeltem a kezeimet, Hyunjin ölelésének viszonzása végett, viszont nem volt rá alkalmam. Mivel nem viszonoztam rögtön tettét, így inkább meghátrált, majd kíváncsian fürkészte a szemeimet.
-Most akkor mi legyen? Vessünk ennek véget, és találjunk ki mást? - kérdezte. - Vagy... Adsz ennek az egésznek egy esélyt?
Tanácstalanul álltam tovább előtte, majd egyik kezemet a tarkómra tettem, s ismét gondolkozni kezdtem ezen. Ezt viszont nem tudtam sokáig tenni, ugyanis a telefonom csörögni kezdett. A telefonomat ez miatt egyből előttem, majd amint Jisung nevét megláttam a kijelzőn, már fel is vettem.
-Mondjad.
-Már megint hol vagy? Yejun is itt van már. - mesélte.
-Itt vagyok a közelben. Mindjárt megyek.
-Jó, de mit mondjak Yejunnak? Dühöngve hagyta el nemrég a termet, ráadásul azt kérdezte tőlem, hogy tényleg együtt vagy Hyunjinnal, vagy csak szórakozol. Jeongin, mi folyik itt? - kérdezte hadarva.
Attól a perctől kezdve, már ketten várták a válaszom. A kétoldali sürgetés, pedig egyáltalán nem tetszett. Hiszen a kérdés, még ha egyszerűnek is tűnt, egyáltalán nem volt az.
Tudtam jól, hogy ha belemegyek, akkor egy darabig nem fogok tudni kiszállni, s lehet, hogy ezzel rossz dolgok sorozata kezdődik el. Viszont azt is tudtam, hogy ha nem megyek bele, akkor semmi sem fog változni.
-Egy feltétellel. - néztem Hyunjinra, kinek arcára ez miatt egy halvány mosoly került.
-Tessék? - kérdezte Jisung, majd egyből kapcsoltam.
-Akarom mondani... - kezdtem el keresni a szavakat. - Mondd meg neki, hogy ha tudni akar valamit, akkor minket kérdezzen, és ne téged. Viszont most leteszem. Pár perc és jövök. - közöltem, majd már bontottam is a hívást.
-Mi a feltétel? - kérdezte mosolyogva Hyunjin.
-A tegnapi ötleted, miszerint van valakim... Elérte, hogy Yejun megfosszon az álmaimtól. - közöltem, miközben keresztbe fontam a karjaim. - Ezek után a legkevesebb, ha eléred, hogy sikeres legyen ez az érdekes ötleted.
Nem hiszem el, hogy tényleg belementem. Ahogyan azt sem, hogy végül ez fogja meghozni a szabadságom.
-Minden erőmmel azon leszek, hogy sikerüljön.
Csak sikerüljön minél előbb. Nem szeretnék sokáig egy álkapcsolatban részt venni...