Furcsa volt hát, hogy mindezek ellenére teste ösztönösen sietett volna a kislány segítségére. Pedig ő már nem az volt, akit egykoron dicsőítettek. Akire atyja oly büszkén nézett le az Olympus csúcsáról, várva-várva, hogy egy napon ő is beléphessen az istenek kapuján, elfoglalván méltó helyét a halhatatlanok között.
- Itt ugyan nem találsz segítséget – mondta a fáklyát tartó alak rezzenéstelen vigyorral az arcán. – Meghalni jöttél ide, te szerencsétlen – azzal kardját csapásra emelte, a kislány még mintha könnyek között ráemelte volna tekintetét a falhoz láncolt férfira, majd egy suhintás, s a következőkben a gyilkos már boldogan fütyörészve hagyta el a barlang mélyét, a véres kardot hevenyészett mozdulattal pihentetve a vállán.
A falnál álló férfi továbbra sem nyitotta ki a szemeit, s bár újfent sötétség telepedett a helységre, a félisteni szempár éppúgy látta volna a halott gyermek testét a fekete homályban, akárha fényes nappal lett volna.
Nem mozdult. Testét továbbra is makacs némaság uralta, minden ízében.
Ám szíve hevesebben vert, mint szokott. Mi több, majd kiugrott hatalmas mellkasából azóta, hogy a gyilkos penge lesújtott.
Most már biztos, hogy nem illúzió volt. Hogy nem az ő kislányának halálát kellett újfent átélnie; hanem valaki másét. Valaki sokkalta valósabbét.
Valaki másét, akit talán... talán megmenthetett volna.
Dühödten elhessegette magától ezt a gondolatot.
Igen, a régi énje talán közbelépett volna. Talán megpróbálta volna megmenteni. De ugyan miért? Miért tenne ilyesmit? Miért foglalkozna bárkivel is azok után, ami történt?
Az ő családján se segített senki, hát ő miért tenné? Miért venné vállára újfent mások terheit, amikor elárulták és századokra ide vetették, a föld mélyére?
Ő már nem volt ugyanaz a személy. És soha nem is lesz. Bármi történjék is.
- Hát még annyi idő után is gyötörnek a kételyek?
Ismerős hang szólalt fel, aminek helyét aligha lehetett volna meghatározni, majd egy apró villanás a férfi fejében, és a nyirkos, sötét barlang helyett a következő pillanatban már egy csodálatos, végtelenbe nyúló zöld mezőn találta magát, ahol kellemesen lágy, ám viharos szél táncoltatta a térdig érő fűszálakat, miközben a távolban hatalmas felhőtornyok borították be a kék eget.
A férfi lenézett magára s csodálkozva tekintett mind szabad kezeire, melyeken nyoma sem volt az eltelt századoknak, mind pedig környezetére, aminél békésebbet talán csak az elíziumi mezőkön találni.
Aztán beléhasított a felismerés.
Háta mögül önfeledt kacarászást hozott magával a szél.
Megpördült tengelye körül s az óriás termetű férfi égkék szemei egy pillanat alatt könnybe lábadtak a látványtól.
Kedvese játszott a távolban a gyerekeikkel. Boldogan. Önfeledten. S bárminemű gonosztól háborítatlan.
YOU ARE READING
Herkules
Fantasy" - Minden okkal történik, fiam. Jó és rossz egyaránt. Neked azért kellett szenvedned, hogy kiálld az utolsó próbád is... Hogy végre az lehess, akinek születtél. Egy bajnok. Vitéz harcos, és igaz férfi, aki nem csupán erejével tűnik ki a halandók kö...
