The fallen cloud

Chapter six: The pain of the past II.

!Figyelmeztetés: erotikus és cringe tartalom!

A többiek majdnem másfél órája elmentek, így már nincs feszültség, nem kell bújkálnunk. Én olvasok, Jingyi pedig mellettem fekszik, derekamat átölelve pihen. Hivatalosan még nem tisztáztuk le az érzéseinket, de három-négy csók már elcsattant, mikor esélyünk volt megtenni.
Mindez azóta történt, hogy elmentek.

-Nem fáradt még el a szemed? Már mióta olvasol. Inkább pihenj, aludj velem egyet.-szorosabban magához húz, könyvemet elveszi, óvatos mozdulattal maga felé fordít és megcsókol.
Csókja könnyed, játékos. Még nem csókolóztunk túl sokat, de már határozottan egyre jobban csináljuk. Legalábbis én egyre inkább élvezem. Többnyire ő kezdeményez, illetve mindig ő irányít, de nem bánom, hiszen érti a dolgát, figyelmes, gyengéd.
-Szomjas vagyok, iszok és majd utána összebújunk...-mondom mosolyogva, majd felkelek. Még nagyon nehezen megy az élet a sérült karommal, szinte még egyáltalán nem tudom használni.
-Azért vagyok itt, hogy segítsek. Menj, feküdj vissza, mindjárt viszem a vizet.-azonnal mögém lép és megölel- mars vissza az ágyba, nem vicceltem.
-Csak mosdóba mentem ki eddig, egy kicsit megérdemlem a mozgást. Nem? 
-Megsérült a fejed, ripityára tört a karod. Inkább örülj, hogy már azt megengedem, hogy ülj. 
-És ha nem ez lesz, ha nem elégszek meg az üldögéléssel?-kuncogva felé fordulok és ezúttal én kezdeményezek csókot. Tenyereit először fenekemre csúsztatja, majd combom alá nyúl, felkap és egy kisebb, álló helyzetben derekamig érő szekrényre ültet. Eléggé a szélén ülök, de szerencsére Jingyi erősen tart.
-Akkor az lesz, amit én akarok, Sizhui.
-És mi lenne az, mit szeretnél?
-Végig csókolni a tested minden egyes pontját, egyetlen apró részt sem kihagyva. Azt akarom, hogy az ajkaimmal mindent benedvesítsek rajtad.

Hatalmas szemekkel nézek rá, nagyon elbizonytalanodok. Ez... Nagyon perverz volt, még Jingyitől is. Ő sokkal másabb, mint én. Kiskoromban Lan mester elmondta, hogy ilyen dolgokat csak a hitvesünkkel tehetünk, házasság előtt elítélendő. Ebből kifolyólag nemhogy más nem ért hozzám, még én sem nyúltam ilyen célzattal magamhoz. De szeretem őt és...szeretnék vele új dolgokat tapasztalni.
-Nem tudom Jingyi, ez elég erkölcstelenül hangzik...
-Mivel az is. De hidd el, csodálatos élmény. Főleg, mivel szeretjük egymást és vigyázni fogok rád. Jobban, mint bármely kincsre, hiszen te vagy életem, a másik felem. Engedd, hogy megmutassam neked, mi is az élvezet...-az előzőekhez képest sokkal lágyabban, érzelmesebben kap ajkaim után, közben kezével lesimítja vállamról a ruhát.
-Ez lesz nekem az első, kérlek, tégy boldoggá.
-Azzá teszlek, csak hunyd le azokat a gyönyörű szemeidet.
Készségesen teszem amit mond, szívem hevesen ver. Nagyon izgulok, félek, de örülök is, hogy ilyen vágyakat váltok ki páromból. Ajkai hamar elhagyják az enyémeket, egyre lentebb csúsznak. Először államat nyalja végig, majd nyakamra tér át. Néha erősebben, néha óvatosabban szívja meg vékony bőröm, ez pedig még számomra is ismeretlen hangokat csal ki belőlem. Nagyon jó, amit csinál, talán még túl jó is.
-Ne...Jingyi, állj!-sóhajtok fel hangosan és elkapom vállait-Ne csináld ezt, bizsereg!
-Mi? Mi bizsereg?-néz rám értetlenül, én pedig kipirult arcomat elfordítom, nem válaszolok. Erre nem lehet mit mondani, legalábbis szépen nem. Pár pillanat múlva megérzem tenyerét nemesebbik részemen, mire nagyot nyögök. Nagyon különös, furcsa érzés, arról nem is beszélve, hogy hideg a keze.
-Tehát erre gondoltál. Sejtettem, de azért kíváncsi vagyok, hogy szavakkal hogy fejeznéd ki a helyzetet, Édes. Mit szólnál, ha most ezt csinálnám?-kérdezi pajkos hangsúllyal és lassan tagom köré fonja ujjait. Visszafordulok felé és teljesen mellkasához bújok. Hangomat próbálom visszafogni, ahogy lassan mozgatni kezdi kezét rajtam, és több-kevesebb sikerrel, de csendben tudok maradni. 
-Ne csináld ezt, Szerelmem. Engedd ki a hangod. Nem bűn, ha kimutatod, hogy tetszik, amit az érintetlen, tiszta, szép és kívánatos testeddel csinálok.

Több se kell, hangosan nyögök fel, bár talán ez a hang inkább hasonlít nyöszörgésre. Nagyszerű minden mozdulata, elég rutinosnak tűnik. Gondolataim egyre elködösülnek, a világ egyre távolodik, csak Jingyi, én és ez a felemelő érzés létezünk most.
Váratlanul, hangos nyikorgással kinyílik az ajtó, párom pedig rémülten enged el, minek hatására a padlóra zuhanok, az egyetlen, ami tompítja az esést, az törött karom. Szemeim könnyekkel telnek meg, eddig még nem érzett fájdalom hasít kezembe. 
-Sizhui!-rohan hozzám Wei Úrfi, míg mindenki más csak lefagyva áll. Nem foglalkozik hiányos öltözetemmel és szégyenteljes helyzetemmel, felvesz, visszafektet az ágyba és betakargat, persze úgy, hogy bekötözött karom a takarón kívül marad.
-Ne csak álldogáljatok már, valaki hozzon gyógyfüveket!-mordul rájuk, mire Hanguang-Jun észbe kap és hozza a kért dolgokat. Jingyi és Zewu-Jun pedig csak állnak és néznek továbbra is. Wei Úrfi leveszi kötésem és kicseréli, bőröm és a fásli közé lehűtött, érzéstelenítő hatású növényeket rak.
-Nagyon sajnálom Sizhui, meggondolatlan voltam! Kérlek, ne haragudj rám!- iramodik meg felém Jingyi.
-Nem haragszom, ne hibáztasd magad... Senki sem tehet a történtekről.
-Ami azt illeti, mindenki tehet róla valamilyen szinten. Mi azért, mert illett volna kopognunk, mielőtt bejövünk, nektek pedig nem az előtérben, egy szekrény tetején kellett volna kiélni a szexuális vágyaitokat.-szól bele Wei Úrfi, de szerencsére arcán megértő mosoly látható. Hogy kerültek ilyen hamar vissza? Nem úgy volt, hogy Qinghe az úticéljuk?

-Hanguang-Jun, hogyhogy ilyen hamar visszatértek? Jiang klánvezér és Jin úrfi hol maradnak?- néz Jingyi az említette.
-Ők előre mentek, mi visszajöttünk. Wei Yingnek nagyon vérezni kezdett az orra és elájult, így jobbnak láttam, ha visszahozzuk és nélküle megyünk.
-Pedig már mondtam ezerszer, hogy csak pillanatnyi gyengeség volt és jobban vagyok, de nem akart érteni a szép szóból...- csóválja fejét Wei Úrfi.
-Wei Úrfi, nagyobb baj is lehet, így jobb, ha olyan helyen marad, ahol biztosan van orvos- mondja Zewu-Jun.
-De én is a csapat része vagyok, nem hagyhatnak itt!- még a mondata végére sem ért Wei Úrfi, de Hanguang-Jun és Zewu-Jun már elhagyták a szobát.
Mi hárman csendben ülünk, látszik, hogy Wei Úrfi nagyon gondolkodik valamin. Biztos fontos dolog...