The fallen cloud

Chapter two: The second chance II.

-Jingyi? Mit üldögélsz te itt?-kérdezem mosolyogva a velem egyidős fiút, aki hangom hallatán felemeli fejét és nem a földet pásztázza, hanem  a szemeimet- Kelj fel, piszkos lesz a ruhád és felfázol. 
-Sizhui!-hatalmas vigyorral pattan fel a bejárat elől és átveszi tőlem a kezemben lévő kosarat- Téged vártalak. Üdv, Wen úrfi-meghajol Wen Ning előtt, majd kosaramban kezd kutatni- Mi ez a kosár, mit hoztál?
-Semmi érdekeset, csak Jin úrfi adott nekem egy tál gyümölcssalátát, szóval azt tettem el. Kérsz belőle? Wen Ninggel már ettünk belőle, de még így is rengeteg van.
-Rulan miért ajándékozgat neked gyümölcsöt?- Jingyi felhőtlen, vidám arcára hamar ül ki undor és megvetés. Valóban nem a legjobb a kapcsolata Jin Linggel, de ilyen ellenszenvesen még sosem reagált.
-Tündérke eltűnt, mi pedig segítettünk neki megkeresni. Szerette volna viszonozni, hogy ne legyen az adósunk, mi pedig ma még nem nagyon ettünk, így nekünk adta ezt. Illetve elhívott engem Lanlingbe egy téára. Miért lettél hirtelen ennyire feszült? Valami történt, amíg távol voltam?
-Nem történt semmi! Én csak...-egyre inkább elhalkul, fejét lehajtja- Nem fontos. Ne álldogáljunk kint, menjünk be. Segítek lepakolni.- jelenti ki határozottan. Harsány személyisége ellenére mindig kedvesen, törődően bánik velem.
Egy hosszú öleléssel köszönök el Wen Ningtől, aki megígérte, hogy a közelben telepedik le, hogy gyakran tudjunk találkozni. Holnap a Jin Linggel való találkozómra is elkísér.
-És milyen volt az út? Mesélj, mindenre kíváncsi vagyok!-mondja már sokkal vidámabban, amikor a szobám ajtajához érünk. 
-Rendben, majd mesélek, miután szóltunk Hanguang-Junnak, hogy megérkeztem.-Jingyi leteszi holmimat az ágyam mellé, én pedig mellé lépek, miután észreveszem, hogy valamit halvány mosollyal figyel párnámon. Egy papírból hajtogatott pillangót veszek észre. 
-De aranyos! Vajon ki tehette ide? Te is kaptál?-kérdezem a mellettem álló fiút, aki barátságosan néz rám.
-Én nem kaptam és biztos vagyok benne, hogy aki idetette, az kifejezetten csak neked készítette.-mondja fülig érő szájjal és óvatosan megfogja csuklóm-Tedd el, hogy mehessünk Hanguang-Junhoz!

Kérésére gyorsan elteszem a lepkét, mire futva kezd húzni maga után. 
-Felhőzugban tilos szaladgálni!-szólok rá, mintha nem itt élne születése óta...
-Tudom-válaszol és rohan tovább, közben egy pillanatra sem engedi el kezemet. Reakciója azonnali mosolyt vált ki nálam. Javíthatatlan...
Mikor a forráshoz érve megpillantom a férfit, aki kiskorom óta  sajátjaként nevel, már én sem tudom visszafogni magam, megfogom rendesen Jingyi kezét és most már én húzom őt.
-Hanguang-Jun! Megjöttem!-integetek neki szabad kezemmel. Odaérünk a víz partjára és szelíd mosolya láttán lelkes mesélésbe kezdek. Minden apró részletet elmondok, még azt is, hogy a fogadóban, ahová Wen Ninggel betértünk, a rendelt húst mennyire sütötték át. Nem akarok belezavarodni a történetbe, így igyekszek nem nagy figyelmet tulajdonítani Jingyi váratlan, de kifejezetten jóleső kis érintéseinek. Többször, alig hozzám érve végig simít kézfejemen, apró lépésekkel egyre közelebb araszol hozzám. Látszik rajta, hogy azt hiszi, nem veszem észre.
Élménybeszámolóm végeztével kezdek jobban elgondolkodni a dolgon, amíg Jingyi beszélget Hanguang-Junnal. Ő adta volna a pillangót? Elvégre kevesen tudják, hogy szeretem őket. A női tanítványok közül senki, főleg, hogy nem is igazán ismerem őket, mivel el vannak különítve tőlünk. Felhőzugban csak ő és Hanguang-Jun tudják. Azt pedig kétlem, hogy Jin Ling jött volna el ide, hogy ezt a kis apróságot párnámra tehesse. Mondjuk az megmagyarázná, hogy miért a közelben futottunk össze. Az utolsó lehetőség Zizhen. 
-Járt itt Zizhen, amíg nem voltam itt?-szakítom félbe tőlem szokatlanul modortalanul beszélgetésüket.
-Nem, Sizhui. Miért kérdezed?-válaszol a velem egyidős. 
-Ha felteszek egy kérdést, őszintén fogsz válaszolni?-nézek rá komoly ábrázattal. Próbálja leplezni, de ismerem, tudom, hogy megijedt kérdésemtől. Ez elég válasz nekem, titkol valamit. Ha nem is azt, amire most rá fogok kérdezni, akkor is van valami, amit nem mond el nekem.
-Persze Sizhui, hozzád mindig őszinte vagyok.
-Te hajtogattad a lepkét?-biztató mosollyal teszem kezem vállára, nem szerettem volna kellemetlen helyzetbe hozni. Szeretném, ha nyugodtan és őszintén válaszolna. 
-Ezt a beszélgetést nem Hanguang-Jun előtt kéne lefolytatni, nem tudna hozzászólni, így illetlenség lenne a társaságában megbeszélni a személyes dolgainkat.- hadarja el nagyon gyorsan.
-Beszélgessetek nyugodtan, én épp indulni készültem.
Hallom, ahogy Jingyi elmormol egy "fenébe már" szitkozódást, majd inkább a vizet figyeli. 

A fiatal férfi hamar magunkra hagy minket, Jingyi pedig magyarázkodni kezd.
-Igen, én voltam, nem volt elég tanulni valóm, nélküled nem nagyon volt kivel sétálgatnom és beszélgetnem, hiszen szinte csak veled szeretek igazán időt tölteni, szóval gondoltam kipróbáltam a hajtogatást és eszembe jutott, hogy egy pillangónak talán örülnél is és...Én nagyon boldog vagyok, ha te örülsz valaminek, amit tőlem kapsz...-nagyon gyorsan beszél, de közben folyamatosan halkul el, a végét már alig hallom.
-Köszönöm szépen, ez igazán kedves tőled-igaz elég félénken és csak pár pillanatra, de megölelem.
-Holnap elkísérhetlek a találkozódra?
-Ne fáradj, már megbeszéltem Wen Ninggel, hogy velem jön.
-Nem fáradság, szeretnék veled lenni. Veszélyes lehet az út.
-Majd holnap reggel megbeszéljük az órák kezdete előtt, jó? Nemsokára aludni kell, vissza kell térnünk a szobáinkba.

Jingyi csak bólint egyet és egymás mellett sétálva megyünk vissza helyünkre. Épp köszönnénk el egymástól, mikor egyszerűen szívszaggató mondatokat hallunk meg az Orchidea terem felől.
-Mélységesen csalódtam benned, Wangji. Hagyd el Felhőzugot, már nincs keresnivalód itt.-
Zavarodottan nézünk egymásra. Kérlek mindenható, add, hogy csak rosszul hallottam. Odafutunk és olyat látunk, mint még soha. Hanguang-Jun némán térdepel Lan mester előtt, könnyei lassan csordogálnak arcán. Mi történt itt...?