-Akkor induljunk vadászni!-mondja lelkesen Wei Úrfi, én pedig mosolyogva nézem, ahogy mindenki összepakol. Jingyi mellettem ül, fintorogva próbál minél közelebb ülni hozzám. Örülnék, ha kicsit kettesben maradnánk. Beszélni szeretnék vele arról, hogy ő mit érez irántam pontosan és hogy én mit érzek. A puszi, amit az orromra adott, a pillangó, amit csak miattam készített és hogy napokat képes mellettem ülni, ráadásul ma reggel, miután felébredtünk, volt türelme addig simogatni az arcomat, míg vissza nem aludtam... Azt hiszem tényleg szeret engem. Én pedig ezt viszonzom. Már hosszú hónapok óta érzem azokat a bizonyos pillangókat a gyomromban, azt a kellemes zavart, ami akkor ér, mikor valami szépet, kedveset mond nekem, esetleg hozzám ér. Egyszerűen csak nem tudtam eddig nevén nevezni ezt az érzést, nem voltam biztos abban, hogy ez lenne a szerelem, elvégre még sosem történt velem ilyen.
-Jingyi, már napok óta idebent ücsörögsz, nem mozdulsz ki a szabadba. Gyere el velünk vadászni, hátha el tudsz kapni egy szép, termetes őzet! Jól hangzik, igaz?-folytatja Wei Úrfi, úgy érzem, hogy nem most fogok tudni beszélni Jingyivel.
-Ha most elmennék, nem maradna senki Sizhui mellett.
-Éppen ezért marad Jin Ling. Eleget sétált már ma, eljött velem szétnézni az erdőben. Majd ő vigyázni fog rá, amíg mi zsákmányt ejtünk.
Jingyi erre nem tud mit mondani, duzzogva kel fel mellőlem.
-Véged van, ha hozzá mersz érni, vagy esetleg mocskos szavakkal bepiszkítod tökéletes tisztaságát...- mordul rá Rulanra, aki válaszol meglöki.
-Elég legyen!-szólal meg idegesen Jiang klánvezér, mire a két velem egyidős összeszedi magát.
-Legkésőbb két óra múlva jövünk, addig csak okosan, fiatalok!-köszön vidáman Wei Úrfi, majd mindenki elhagyja a szobát.
Csend és kínos mosolyok töltik be a helyiséget. Megpróbálok felülni, hogy kimehessek mosdóba, de fejem erősen fáj, kezem pedig a használhatatlan kategóriába esik.
-Várj, segítek!-kapja fel fejét Jin Ling, majd bemászik mellém az ágyba és lassan, óvatosan ülő helyzetbe emel.
-Nem szabad elhamarkodni, attól csak rosszabb lesz. Ha valamit szeretnél, csak szólj és megteszek minden tőlem telhetőt.
-Köszönöm szépen, de... most mosdóba szeretnék eljutni.
-Abban is segítek, gyere. Elkísérlek, nem akarom, hogy pont az én felügyeletem alatt legyél rosszul.-lekászálódunk lassan az ágyról. Elindulok a célom felé, mire ő szorosan követni kezd. Nem tette rosszul, hogy utánam eredt, mert még ez a komótos tempójú kelés is gyorsnak látszik. Pár lépés után már hirtelen tör rám a meleg, a szoba forogni kezd. Valószínűleg azonnal feltűnik neki, hogy milyen bizonytalanul próbálok tovább haladni, hiszen még azelőtt elkap, hogy elesnék. Karjai között próbálom magam összeszedni, de nem sokkal leszek jobban, sőt, romlik a helyzet.
-Megoldom, csak ne ájulj el!-közli feszülten, majd letérdel velem és hanyatt fektet a padlón.
-Valamire fel kell rakni a lábaidat...-néz körbe, majd feltehetőleg nem talál semmit, ami erre a feladatra megfelelő elem lenne, mert lábaimhoz mászik, két kezével megemeli őket és nyakába teszi.
-Ne nézz így, nekem kínosabb, mint neked.-motyogja, közben igyekszik nem szemeimbe nézni. Rosszullétem hamar elmúlik, hangtalanul kelünk fel.
-Gyere a hátamra, odaviszlek. Ha végeztél, akkor pedig vissza az ágyba. Úgy talán kevésbé leszel rosszul.
-Rulan, ezt nem fogadhatom el. Nagylelkű vagy, de nem szeretnék több gondot okozni.-válaszolom mosolyogva, de nem igazán érdekli. Végül nem hátára, hanem karjaiba vesz. Miután megtettük az oda-vissza utat, felrázza párnám, gondosan eligazgatja, majd betakar.
-Sizhui... emlékszel arra, mikor nemrégiben a mólón ellöktelek? Én... nem szándékosan tettem, feszült voltam, te pedig rosszkor voltál rossz helyen.
-Teljesen megértem és nem haragszom. Ne aggódj emiatt.-nagyra értékelem, hogy megpróbálkozott valami bocsánatkérés szerűséggel. Tudtam én, hogy a szúrós, elutasító külső mögött egy törődő, figyelmes fiú bujkál.
-Ha felépültél, akkor bepótoljuk a félbemaradt teázást?-kicsit zavar, hogy mindenki úgy kezel, mint valami halálos beteget, holott csak egy kis sérülést szenvedtem.
-Persze, ha szeretnéd.
-Komolyan?
-Igen, persze.
Lelkesedését próbálja visszafogni, de arcáról minden leolvasható. Sugárzik a boldogságtól.
egy keveset még beszélgetünk olyan semmiségekről, mint az időjárás, illetve Tündérke etetése és gondozása, de miután a többiek visszatértek, csevejünk abbamaradt.
Mindenki komor, főleg Zewu-Jun és Wei Úrfi. Mintha valamin nagyon töprengenének.
-Mégis jól lehet?-szólal meg elsőként Jiang klánvezér.
-Ki?-néz értetlenül Jin Ling, mire Jingyi felel.
-Ahogy tartottunk visszafelé, azt a hírt kaptuk, hogy két napja Nie klánvezérnek nyoma veszett. Mintha csak a föld nyelte volna el.
ČTEŠ
The fallen cloud
Fanfikce"-Wei Ying..."-szólította Lan Zhan, ám mikor megfordult, nem látott senkit és semmit, csak a gyönyörű, zöld tájat elterülni. Mosolya mégis hatalmas lett, hiszen rájött: beleszeretett az örök gyászruhásba. Útját vidáman folytatta, ugyanis tudta jól...
