The fallen cloud

Chapter one: The first goodbye II.

-Hanguang-Jun! Hanguang-Jun!- Jingyi hangja lassan jut el tudatomig, annak a realizálása pedig, hogy hideg van és valami keményen fekszek, még tovább tart. A fejem fáj, mindenem zsibbad és hányingerem van, persze nem mutatom ki. Senki sem láthat sebezhetőnek. Kinyitom fáradt szemeim és a fiúra nézek. Én a földön fekszek, Felhőzug kapujától pár méterre a bokorban, ő pedig fölém hajolva, aggodalomtól ragyogó szemekkel néz rám.
-Tehát tényleg igaz...- figyeli szüntelenül arcomat- Az ügyeletes őrök már jelentették Lan klánvezérnek és Lan mesternek, de... nem hittem el, hogy igaz.- mégis miről beszél ez a kölyök?
Megpróbálok felkelni és sikerül is. Az pedig már csak részlet kérdése, hogy ülő helyzetben még inkább rosszul vagyok.
-Hanguang-Jun, nagyon berúgott, ne tegyen ilyen hirtelen mozdulatokat!-tudja jól, hogy nem szeretek másokkal érintkezni, mégis óvatosan megfogja vállaimat és visszafektet- Vissza már nem mehetünk, én is úgy szöktem ki, de hoztam néhány aranyat és ezüstöt, talán van még nyitva fogadó, ahol megpihenhetünk. Fontos, hogy a saját tempójánál is lassabban keljen fel, akkor nem lesz annyira rossz.-mondandója végén valami mosoly szerűt enged el, én pedig csak bólintok egyet.
-Köszönöm-szólalok meg pár perc csend után, majd tanácsát megfogadva, komótosan kelek fel a földről. Hamarosan elindulni is sikerül. Nagy szerencsénk van, hiszen ki tudunk venni két szobát. Leveszem cipőmet, majd alvós gúnya hiánya miatt utcai ruhában hajtom álomra fejem. 

Reggel a szokásosnál később kelek, Jingyi már az ajtóm előtt várja, hogy induljunk. Az utat enyhe gyomorgörccsel teszem meg, persze ezt nem mutatom ki, ugyanolyan erősnek és semlegesnek kell látszanom, mint mindig. A kapuban álló őrök mélyen meghajolnak érkezésemkor, ám erre most nem igazán tudok figyelni, hiszen szabályt szegtem, jóvá kell tennem. Amint a házakhoz érünk, sietek bátyám és nagybátyám elé. Amint odaérek, azonnal térdre ereszkedek. Ha Wei Wuxian még mellettem lenne, akkor is így letérdeltem volna? Vagy olyan nagy hatással volt rám közelsége, hogy nem tettem volna? Erre a válasz igencsak árnyalt és bonyolult lehet, ugyanis hiába vagyok a padlón, tehát látszólagosan előírás szerint viselkedek, mégsem szólok egy szót sem. Régen, jó viszonyunk előtt én magam könyörögtem volna büntetésért. Wei Ying, mit műveltél velem?
-Nincs valami mondanivalód, Wangji?-kérdezi nagybátyám, közben idegesen az asztalra csap. Én továbbra is hallgatok, Xichen pedig közelebb lép hozzám.
-Wangji... Tudom, most mi játszódhat le benned, de ez akkor sem volt helyes döntés. Már főkultivátor vagy, ennél sokkal felelősségteljesebbnek kell lenned.- dorgál meg testvérem, ami elég felkészítésül szolgál nagybátyám kifakadására.
-Sokkal felelősségteljesebbnek, önmegtartóztatóbbnak és fegyelmezettebbnek! Vagy talán elfelejtetted a klán alapjait? Hányszor akarsz még szégyent hozni ránk? Én nem ilyennek neveltelek téged. Ismét mélységesen csalódtam benned, Wangji.- nagybátyám szavai úgy hasítanak szívembe, akár egy jól megélezett kard. Tudtam, hogy ez lesz, hogy ilyeneket fog mondani, de azért sosem lehet teljesen felkészülni a regulázó, ráadásul igaz szavakra. 
-Hibát követtem el. Akármit is szab ki büntetésül, megérdemlem.
-Igen, megérdemled. A büntetésed háromszázötven botütés- Lan mester pár itt tartózkodó klántag felé fordul- Hozzátok ide Lan Jingyit. Az ő éjszakai szökése sem maradhat büntetlenül.

Nemsokára a két férfi meg is jelenik az említett tanítvánnyal. Mellém térdeltetik, bár sok megbánást nem tanúsít.
-Lan mester, Klánvezér, tudom, hogy szabályt sértettem, de teljesen jogosan tettem! A lelkiismeretem így tiszta.- jelenti ki a fiatal tanonc, első ránézésre magabiztosan, de hangja sokszor megremeg, hallható, hogy valamennyire fél.
-Száz botütés, de ha tovább feleselsz, akkor kaphatsz te is háromszázötvenet!- fenyegeti meg nagybátyám, mire inkább csendben marad.
Xichen egy halk sóhajjal mutatja ki egyet nem értését, de beleszólni nem nagyon tud.

A büntetést hamar végrehajtják, melyet férfiasan viselek, így nagyjából másfél óra múlva már a hideg vizes forrásban állok, háttal a didergő tanoncnak. Törzsem fáj az ütésektől, a térdem a térdeléstől, mégis egyenesen, kihúzott háttal állok.
-Hanuang-Jun, tudom, hogy illetlen kérdés, de... ha kedvelne egy bizonyos valakit, de az a valaki valószínűleg nem kedvelné viszont, legalábbis nem szerelmi értelemben... akkor mit tenne?- hogy mit tennék? Inkább az a kérdés, hogy mit teszek. Elvonultan tőle próbálom újra a megszokott kerékvágásba állítani az életem, de a hiánya miatt meggondolatlanul cselekszem és végül egy bokorban alszok el.
-Én mit tennék, vagy mit lenne célszerű csinálni?-kérdezek vissza, remélem érti, hogy mire gondolok.
-Mindkettő érdekelne-felel lelkesen. Mi okból kérdezhet ilyet? Pontosabban ki lehet az oka?
-Én megpróbálnám kizárni az érzéseimet és a kötelességeimre koncentrálni. A célszerű az lenne, ha megbizonyosodnál afelől, hogy a másik fél mit gondol és érez, az alapján dönteni és intézkedni.
-Nagyon szépen köszönöm a választ, Hanguang-Jun! Igyekszem észben tartani a hallottakat.