The fallen cloud

Chapter four: The fourth day I.

A vér felpezsdül ereimben, attól a játékos, édes hanglejtéstől, amivel nevemet ejti. Megfordulok, hiszen muszáj megbizonyosodnom afelől, hogy nem csak képzelődök.
-Wei Ying?
-Nem hittem volna, hogy ilyen hamar láthatlak ismét!-mondja halkan nevetve, de édes mosolya azonnal eltűnik, ahogy arcomra pillant. Pontosabban homlokomra.
 -Hol van a szalagod? Ellopták? Nem, azt nem hagytad volna...- hamar elkeseredek a tegnap történtek hatására, amit hiába nem mutatok ki, ő valahogy mégis megérzi.
Közelebb lép hozzám és egyik kezét vállamra teszi. Arcáról azonnal erőteljes aggodalmat lehet leolvasni.
-Kényszerültem a klán elhagyására-válaszolom halkan- ezért vissza kellett adnom.
Pár percre csend telepedik ránk, Wei Ying hangtalanul keresi tekintetem. Nem kérdez, nem mond semmit. Nem is nagyon tudna.
-Te is a Wang Taokuan ügy miatt vagy itt?-szólal meg percek múlva, mire én bólintok, ő pedig folytatja- Tehát ha sikerül megoldani és tovább állunk... Akkor ez alkalommal már nem válnak el útjaink? Velem tartasz?

Szívem eddigieknél is hevesebben ver, legszívesebben világgá kiáltanám igenlő válaszom. Mégsem jön ki egy hang sem torkomon, csak állok, parányi résre nyitott ajkakkal és szemeit fürkészem.
Hirtelen a két fiatal fiú esik szinte be az ajtón, homlokukon izzadtság gyöngyözik.
A nagy sietségben elsőre észre sem veszik, hogy nem egyedül vagyok, pedig elég feltűnő a férfi, aki továbbra is vállamon pihenteti kézfejét.
-Hanguang-Jun, találtunk egy túlélőt! Egy kislány az és súlyos sérülései vannak. Wei úrfi...?-lepődik meg Sizhui, majd hatalmas mosollyal nyakába ugrik.
-A-Yuan, most erre nincs idő, hol a gyermek?-mordul fel Wei Ying, de azért ő is átöleli a másikat.
-A nő szertőjének az otthonában. Azon belül lent a pincében bőg.-feleli Jin Ling, közben bácsikáját méregeti. Nehéz leolvasni arcáról, hogy mit érezhet valójában, hiszen már nem a tőle megszokott undor és önelégültség tükröződik, hanem valami teljesen más... Talán zavarodottság, de nem biztos.
-Akkor ne álldogáljunk itt, induljunk!

Azt tesszük, amit lelki társam mond, sietve átmegyünk a közeli házba és szinte lerohanunk a lépcsőn. Az öt év körüli kislány egy sarokban kuporog, halkan pityereg, mindene csupa vér. Wei Ying odarohan és ölébe kapja.
-Hozzatok vizes  kendőt, gyorsan!-néz a két tanítványra, akik azonnal teljesítik a kérést, így hamarosan már a síró gyermek sérüléseit tisztogatja. Szerencsére nem olyan rossz az állapota, mint azt a két fiú lefestette.
-Ki tette ezt veled és mi a neved?-kérdezi az ölében ülő csöppséget, aki halkan válaszol.
-A bácsi, aki megölte apát, mamát és papát is meg fogja.
Vékony hangjában félelem cseng, egyre hangosabban sír. Nagyon kicsi még, attól tartok, hogy nem fog tudni sok információval szolgálni.
-Mondj el nekünk mindent, ami veled történt, rendben? Mi vigyázunk rád, a bácsi már nem bánthat téged-guggol le mellé Sizhui a legkedvesebb, legédesebb mosolyával és megsimogatja a fejét. Még nem igazán volt dolga kicsikkel, mégis nagyon jól bánik velük. A leány könnyei lassan, fokozatosan fogynak, pár pillanat múlva pedig már teljesen el is apadnak. Ki lehet ő és hogy kerül ide? Talán a nő szeretőjének a lánya? Az lenne logikus, hiszen annak a férfinek a házában vagyunk.
-Apa sokat volt távol, én pedig itthon a mamával és a papával. Egyik nap nagyon morcosan jött haza, a ruhája pedig csupa piros foltos volt. Elkezdett velünk kiabálni, hogy meg fognak minket ölni, meg hogy mennünk kell. Aztán az ajtó kicsapódott, sok sok füst jött be és egy piros szemű bácsi. Megölte apát és mamát, én itt bújtam el. A papa  elhagyott engem. Nagyon félek.- átmászik Sizhui karjaiba, aki szorosan tartja, óvatosan ringatja. 
Jin Ling nagy szemekkel nézi, ahogy a vele egyidős gyakorlatlansága ellenére profi módjára, türelmesen, teljesen megnyugtatja és el is altatja a kicsit. 
-Fiúk, vannak lélekcsalogató zászlóitok?-kérdezi Wei Ying, mire tanítványom, aki gyakorlatilag nevelt fiam, hevesen kezd bólogatni és előszedi őket.
-Miért hordasz magadnál ilyeneket mindig? Veszélyes lehet...-mormolja Rulan, mire társam csak elmosolyodik és felváltva nézi a két fiút. Vajon mi járhat a fejében?
-Mert nem tudhatjuk, hogy mikor és kinek lehet rá szüksége. Szeretnék mindig ott segíteni, ahol csak lehetőségem van rá. Én...szeretném, ha a világ egy békésebb hely legyen és kész vagyok tenni is érte.- fiatal kora ellenére nagyon törődő, céltudatos és bátor fiú, ezek mellett pedig aranyból van a szíve. Az ilyen megnyilvánulásainál újra és újra megértem, hogy miért néz rá úgy Jingyi, ahogy. Igazán büszke vagyok rá, örülök, hogy velem tartott és folytathatom a tanítását.

Ahogy leszáll az este, mi is akcióba lendülünk. Ide fogjuk vonzani a bosszúéhes férj lelkét, hogy elpusztíthassuk, ezáltal a falut újra biztonságossá tegyük. Sizhui és Jin Ling a ház tetején vannak, Wei Ying a bejáratnál, én pedig a ház mögött. A kislányra a szomszéd vigyáz. Az idő egyre hűl, a jeges szél hidege szinte csontjaimig hatol. A lakosok bezárkóztak otthonaikba, az utolsó gyertya is eloltásra kerül. Mind a négyen nagyon koncentrálunk, nem hagyjuk, hogy apróságok eltereljék figyelmünket. Az elmém tiszta, egyedül Rulan vérfagyasztó sikolya rántja vissza érzékszerveimet a valóságba. Biztos vagyok benne, hogy én és Wei Ying egyszerre indulunk meg a tetőre, hiába nem látjuk egymást. Nagyon gyorsan reagáltunk...mégis elkéstünk. A szellem megszállta Sizhui testét, most pedig a másik fiatalt fojtogatja. Kedvesem azonnal fuvoláján kezd játszani, működni látszik a dolog.
Remegve, de elereszti a majdnem ájult Jin Linget, ám a szellem nem hajlandó elhagyni a testét. 
-Lan Zhan, játssz qinen, én megpróbálom bezárni egy lélekfogó erszénybe!-hagyja abba egy pillanatra, amíg ezt elmondja, ám ez hatalmas hibának bizonyul. A szellem váratlanul elhagyja a legyengített testet és eltűnik, Sizhui pedig magatehetetlenül hanyatlik le a tetőről. Jin Ling nem tudja fékezni haragját, minden erejét és tehetségét felhasználva csapdába ejti a szellemet, majd még mielőtt bárki kérdezhetne bármit lélekhívással, elpusztítja. Nem tudjuk, hogy hogyan csinálhatta ezt, sokkal erősebb, mint azt bárki is gondolta.
Leugrunk Sizhui mellé, aki körül a vértócsa egyre növekszik. Aggódva karjaimba rántom, az arca sérült, illetve a jobb karján nyílt törést szenvedett, ráadásul spirituális energiája nagyon kevés, egyre csak csökken még mindig. Próbálok neki átadni saját energiámból, de kezdek leblokkolni, nem sikerül kiürítenem az elmém, megtelt Sizhui elvesztésével kapcsolatos gondolatokkal. Jin Ling orvosért siet, én pedig csak reszketve, néma könnyeket hullatva tartom a fiút.
-Lan Zhan! Koncentrálj!-szól rám Wei Ying, hangjából feszültség árad. Félti nagyon a fiút.
Elkezd fölé hajolni, ám nem a légzését ellenőrzi, nem áll meg nála. Állam alá nyúl és megcsókol. Minden eltűnik, csak ő és én létezünk. Csend van.
-Már jobb, igaz? Menni fog, csak te tudsz most igazán segíteni A-Yuanon.-mondja, én pedig bólintok és spirituális energiámat higgadtan, csukott szemekkel kezdem átirányítani a kezemben fekvő szervezetébe.