Csak egy pillanatra álltam meg, akkor láttam őt; azt a gyengéd párát.
Gyönyörű volt, s már azt hittem nem igaz talán. Futkosott a hátamon a hideg, s reméltem valós. Epekedtem csupán, hogy rám is rám szálljon, de nem mertem közelebb menni hozzá: féltem, hogy álmodom.
Azóta minden nap elmegyek oda és nézem, ahogy repked ágról-ágra, virágról-virágra. Csak figyelem némán, akár talpig állva a sárban. Hisz ő akkor is meseszép.
Édes kis teremtmény, nem árthat senkinek, s én úgy érzem akarom. Szeretném, hogy rám is ugyanúgy szálljon, akár az ágra, akár a levélre vagy a lassan elszáradó virágra. Én is lassan elszáradok itt. Bár én nem tudok védelmet adni cserében, nekem semmim sincs; én csak vágyom rá szüntelen. Mégis miért jövök el mindig? Miért nézem folyton, ahogy repked? Olyan törékenynek tűnik, de mégis sokat szenved; ő is eljön minden nap és keresi az álmát. Ezért nézi meg talán a fának összes ágát. Hiába tudom, hogy lehet csak egy álom, s hiába tudom sosem száll kezemre. Én valahogy mégis eljövök egy kicsit hozzá, hogy a magányomat feledjem.
YOU ARE READING
Egy Pohár Bor
PoetryEgy Pohár Bor mellett, Vígan szűrcsölöd az életet, de neked valamiért mégis ennél több kellett. Valamiért nem volt elég az elkövetkező tegnap, s az elmúlt holnapban keresed magad. Olyanok vagyunk, mint az egerek, rövid életünk alatt minden ember utá...
