-Annyira sajnálom,Annie!-fogja kezei közé könnyáztatta arcom.
-Megígérted! Megígérted ,Luke!-fordítom el a fejem,hogy ne kelljen látnom összetört tekintetét.
-Kérlek! Mindent helyre hozok!-könyörög,majd magához szorít. Mintha az élete múlna rajta,ú...
Az élet mindig akkor vág pofán amikor rohadtul nem számítok rá. Ez viszont túl nagy pofon volt. Hat éve,hogy felültem a gépre ,Annieről pedig azóta nem hallottam. Gyűlöltem a helyzetet. Még mindig olyan gyönyörű. Azok az őzike szemek és mogyoró barna haja.
Igyekeztem elterelni a gondolataim ,hiszen Sierrának nem meséltem róla.
Anyukám amióta csak élek egy aranyos kis birtokon lakik a semmi közepén. A bátyáimmal rengeteget jártunk ki az erdőbe vagy biciklizni a földekre. Mikor megérkeztünk anya és egy másik ,szőke hajú nő ültek kinnt a teraszon. Boldogan mosolyogva és könnyes szemmel fogadott. Megölelgettük egymást,majd Sierrának is adott két puszit.
Mikor a másik nő is felállt az asztaltól,tudatosult bennem,honnan is volt ennyire ismerős.
Annie anyja..jó nagy szarban vagyok..
-Luke-biccentett felém
-Mrs. Collins,hogy tetszik lenni?-ez az egész nagyon kínos,így a tarkómat vakargatva pillantok a tájra-Remekül vagyok ,fiam,ahogy látom te is-nagyon is jól ismertem ezt a megsemmisítő pillantását és kimért beszéd stílusát. Én is ezt kaptam ,mikor először vacsoráztunk együtt.-Ne haragudj Liz drágám,de én megyek is. Annie ma később jön haza,én vagyok a sofőr-kacsint anyámra,majd egy ördögi vigyor kíséretében távozik. Őszintén sose voltunk jóba,de akkor Annie miatt elviseltem.
Bementünk a házba ,mi pedig birtokba vettük az én régi szobámat.
-Ki volt ez a hölgy,Luke? Olyan furcsa volt,ismered?
-Csak anya egyik pletykás barátnője..
Nem kérdezett többet,mire kifújhattam az eddig bennt tartott levegőt.
-Luke! Nem vagytok éhesek?-anya hangja visszhangzik az emeleten-Csináltam nektek sült húst!-forgatom a szemem,anya még sosem csinált ehető sült húst-Nem vagyunk éhesek!-kiabálok vissza.
Este hárman ültünk a teraszon és beszélgettünk. Talán két éve már,hogy nem láttam anyát személyesen. Néha jól esik visszatérni az anyai szárnyak alá.
-Sierra drágám van már ruha terved?-a sör megakad a torkomon és kishíján anya blúzan végzi-Ma voltam egy ruha szalonban,de konkrét ötlet még nincs...
Anya eleinte kifejezetten elítélte az esküvőnket. Úgy gondolja nem mellette a helyem és van valaki akinek sokkal nagyobb szüksége van rám.
Másnap reggel be kellett mennem a városba elintézni anya tartozási papírjait. Nem könnyű fenn tartani azt a birtokot. A közeli erdők miatt sokan pályáznak rá és rengetegen kérik,hogy adja el. Ő viszont túl makacs és ragaszkodik apa emlékeihez. Amióta meghalt ,anyának csak ez maradt.
Találtam egy kávézót a közelben és mivel muszáj koffeinhez jutnom,beültem. Miután leadtam a rendelést,kerestem egy szabad helyet. Egy kisfiút láttam egyedül egy bokszban. Szőke haj,kék szemmel. Helyes kis srác.
-Szabad?-mosolygok rá
Nem szólt ,csak bólintott. Furcsa volt a kínos csend ,én pedig úgy éreztem meg kell törnöm.
-Egyedül vagy?-persze Luke ,egy kisgyerek nyilván egyedül lehet
-Az anyukámmal vagyok,csak mosdóban van.
-Értem
-Megnézhetem?-először nem tudtam mit szeretne,majd észrevettem,hogy a kezemen lévő bőrkarkötőket figyeli.
-Persze kölyök-leszedtem a csuklómról és odaadtam
-Anya, nézd milye van a bácsinak!-a kissrác boldogan vigyorogva mutogatja a karkötőket a felénk közeledő ,női alaknak.
Ez nem lehet.
Ez....
-Anya?!-mi a fasz,erre nem gondoltam-Annie...
Vissza nézek a kisfiúra és megfogom a kezét-Azt mondat anya?-szemeimbe könnyek gyűlnek,majd végig folynak az arcomon. A csuklómmal törlöm le.
-Igen,ő az anyukám!-a fiú kissé sértetten,de határozottan védi meg az anyukáját.
-Lukas! Gyere ,anya végzett! Indulhatunk!
-Lukas? Lukasnak hívnak?-kérdezem a kisfiútól.-Igen,Lukas vagyok!-húzza ki magát büszkén
-Hány éves vagy öcskös?-faggatom tovább. Tudnom kell.
-Gyere,kicsikém,induljunk! Elkésünk!-látom,hogy ő is sír
-Hat éves vagyok! Most kezdtem a sulit!-mosolyog,majd felveszi a kabatját.
Kisétálnak az ajtón,de nekem még nem volt elég. Utánuk rohanok.
-Lukas ,szállj be a kocsiba,mindjárt jövök!-Annie felém fordul.
-Hogy titkolhattad el,hogy van egy fiam,Annie?!
-Ő nem a Te fiad,Luke! Mit képzelsz magadról,te szemét?!-mindketten sírunk. -Hat éve ! Hat éve nem láttalak! Vártam rád! Kerestelek! De neked nem kellettem! Semmi sem a tied!
-Lukasnak nevezted el? Miattam?-a hangom elcsuklik a mondatom végére
-Tűnj el! Látni sem akarlak! Számodra ő és én halottak vagyunk! Megértetted! Nem akarlak mégegyszer meglátni a fiam közelében!-kiabált,de úgy,mint még soha. Én csak lehajtott fejjel hallgattam. Megpróbáltam utána nyúlni,de lendült a keze és felpofozott.
Ezt megérdemelted Hemmings..
De legyen bármekkora az akadály,vissza szerezlek ,Annie Collins.
Folytatása következik....
Ups! Ten obraz nie jest zgodny z naszymi wytycznymi. Aby kontynuować, spróbuj go usunąć lub użyć innego.
