11.ғᴇᴊᴇᴢᴇᴛ

232 13 19
                                    

ʟᴜᴋᴇ ʜᴇᴍᴍɪɴɢs




-Baszki Luke! Úgy nézel ki,mint egy kupac kimosott fos,amit kiraktak a napra száradni!-vág hátba Calum,mire bemutatok neki. Ő felröhög,majd megölel. Cal volt az első,aki megérkezett. Szereztünk piát és elkezdődött a faggatás. Sablonos szarokkal kezdtük,de utána belerázódtunk,miközben a többiek is megérkeztek.

-Én azt hittem Mikey,hogy így a harminchoz közel ,leszoksz a rózsaszínről!-ordibálja túl a zenét Ash. Valóban. Michael haja rózsaszín,de nem az a cuki rózsaszín,hanem az az irritálóan rikító,retinaszaggató rózsaszín. A szóban forgó srácnak viszont semmi szégyenérzete nincs,ezért is bírom,amikor vele lóghatok,mert tudom akkor sem ítélne el,ha egyszál faszban rohannék végig Sidney főutcáin. Ő is jönne velem.

-Mondja ezt az,akinek két copfba volt kötve a haja-amíg ők oltogatják egymást ,én döntöm magamba a piát,ugyanis ehhez a beszélgetéshez részegnek kell lennem.

-Tudod Mikey,ha egy kisgyerek azt mondja hercegnőset fogtok játszani,lehetsz te akármilyen kemény,kibaszottul fel fogsz venni egy szoknyát és egy tiarát ,majd két órán keresztül Lady Ashton-nak fognak hívni-Ash feje halál komoly,miközben mi szétszakadunk a röhögéstől. Istenem mennyire hiányzott!

-Luke,te nagyon csöndben vagy. Mondcsak miújság a te kis fekete ördögöddel?-érdeklődik Cal,miközben fel-le vonogatja szemöldökét.Oké,most vagy soha...

-Apa vagyok.-mondom,mire olyan halálos csend lesz,hogy talán azt is halottam,ahogy leesik Mike vérnyomása.

-Hogy micsoda vagy tesó? Ezt aztán nem apróztad el!-hitetlenkedik Ash.

-Nem Sierra..Annie..-motyogom.

-Na nem! Tuti nem! Ne vegyél hülyére Robert!-kiabálja Cal. Nem tudom mit van úgy oda.

-A kissrác hét éves...én is csak alig pár hete vagy talán napja tudtam meg...azóta időérzékem sincs. Akkora fasz vagyok. Velük akarok lenni,miközben ott van a menyasszonyom aki imád és tudom, hogyha elhagynám gyűlölne.

-És azt hittem az én családalapítós sztorim a legizgibb..baszódj meg Hemmo!-röhög Ash. Legalább valakinek ez vicces. Nekem tuti nem.

-Szóval feleségül veszel egy lányt akit nem is szeretsz igazán és életed végéig depis leszel,amiatt mert nem Annie-t és az öcsköst választottad.

-Ámen-motyogja Cal.

-Najó. Vagyük komolyra.-húzza ki magát Mike.-Mi a terved pajtás? Kinek a szívét fogod összetörni? Egyebként hogy hivják a klónodat?

-Nem tudom mihez kezdek..ezért hívtalak titeket..de úgy látom veletek se megyek sokra. Majdnem az egész napot Annie anyjánál töltöttem és egy fotóalbum felett bőgtem,mint egy ötéves. Lucas-nak nevezte el.

-Ez de cuki! Mikor találkozhatok vele? -kezd el tapsikolni.

-Soha. Még a végén rászokna a rózsaszínre és bizarr pólókat kezdene hordani..-morgom.

-Szerintem a kékkel kéne kezdenie. Az vagányabb-teljesen lepereg róla a sértésem,ami most nagyon irritál.

-Hol találkoztatok és hogyan tudtad meg?-Cal átment faggatóba..nem kéne többet innia

-Egy esküvői ruhaszalonban dolgozik. De a fiúval véletlenül találkoztunk egy étteremben,szerintem ha Annie-n múlik sose ismerem meg.

-Szerintem Annie legyen.-jelenti ki Ash.

-Mi?-fordul felé Mike.

-Válaszd Annie-t. Lehet ,hogy a csaj most rühell,de valamikor szeretett is ,nem? És te vagy a gyereke apja. Két légy egycsapásra. Játszhattok papás-mamásat életetek végéig. Sierra..nos..ő majdcsak megoldja az életét.

-Akkora egy gyökér vagy haver!-bokszolja vállon a delikvenst Calum.-Szerintem viszont előbb a fiúval kéne foglalkoznod,tuti kell neki egy apafigura..még a végén olyan lesz ,mint Ashton-bök felé.

-Bekaphatod Hood.

Töltenek mégegy adag whiskey-t,majd újra minden figyelmüket nekem szentelik.

-Odaadtam az anyjának a levelet. Ha elolvassa ad egy esélyt?-nézek rájuk.

-Nem tudom mi van a levélben,de ha te írtad és kézzel,akkor nem biztos,hogy bármelyik élő ember el tudja olvasni. Lehet már csak azért ís felkeres,mert neked kell felolvasnod neki. Öregem ne sértődj meg,de a hieroglifákon hamarabb kiigazodok,mint a te betűknek nevezett karcolásaidon-szerintem Micheal lila fejjel zárja a mai estét. Esküszöm meg fogom verni.

-Van egy tervem!-kiált fel Ashton.

-Nem hiszem,hogy hallani akarom-motyogom

-Álljon össze a banda! Újra! Írjunk romcsi dalokat,amiket Rómeósan az ablaka alatt énekelhetsz! Na,milyen ötleteim vannak?!-tárja szét a két karját,minek következtében pofánvágja Calumot,aki emiatt behúz neki egyet. Kisebb tömegverekedés következik,de mindketten részegek,így alig öt perc múlva megveregetik egymás vállát és kibékülnek.

-Szóval..legyen megint 5sos? Hamarabb összeállunk,mint a 1D? Az évszázad poénja!-röhög Mike.

-Én benne vagyok. Egy ideig úgyis itt leszünk.-mondja Cal.

-Ja,majd megdumálom Cat-et-bólogat Ash.

-Luke? Valakinek énekelnie is kell!-vág hátba Mike. Veszek egy mély levegőt,majd bólintok.

-Akkor kezdődjön a Mentsük Meg Luke-ot,Mert Egy Szerencsétlen Hülye Akció!-ordibálja újfent Mike.

-Légyszi ne hagyjátok,hogy többet gondolkozzon. Migrénem lesz.

Folytatása követlezik...

Mit szóltok a fejezethez?😊
Igyekeztem átadni 4 részeg pasi beszélgetését😅😂


Mit szóltok a fejezethez?😊Igyekeztem átadni 4 részeg pasi beszélgetését😅😂

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Feb 10, 2022 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

𝐈𝐍𝐅𝐈𝐍𝐈𝐓𝐘-megírt végzet 𝐋.𝐇.Where stories live. Discover now