𝐈𝐍𝐅𝐈𝐍𝐈𝐓𝐘-megírt végzet 𝐋.𝐇.

10.ғᴇᴊᴇᴢᴇᴛ

Lᴜᴋᴇ Hᴇᴍᴍɪɴɢs

Semmit sem aludtam az éjjel. Folyamatosan gondolkoztam valamin. Nem tudtam mi tévő legyek vagy mit tehetnék,annak érdekében,hogy mindenkinek jó legyen és senkinek se kelljen gyűlölnie senkit. Ilyenkor hiányoznak csak igazán a srácok.Velük mindig mindenféle baromságról lehetett beszélni.Nehéz volt elszakadni tőlük és a saját utamra lelni.Nagyon hosszú időn keresztül voltunk egy csapat,megszoktam,hogy mindig ,mindenhol együtt vagyunk,ám az élet nem egy habos torta. Főleg most nem.Jelenleg egy belülről rothadó almára hasonlít.

Már korán reggel a teraszon ácsorogva telefonálgatok,mert muszáj beszélnem velük.Talán az égieknek köszönhetem vagy csak egy szerencsés hülye vagyok,de a fiúk legalább egy kontinensen tartózkodnak velem. Miután mindegyikőjüket felhívtam,sikerült lebeszélnünk egy találkát estére,egy belvárosi szórakozóhelyre.

Anya minden egyes napot ugyanazzal a fényűző mosollyal indítja,mint a többi 364-et. Ebből a szempontból is csodálom és tisztelem őt.Annyi mindenen átesett ,mégis képes vidáman,őszintén mosolyogni,én meg nem vagyok képes golyókat növeszteni és egy határozott beszélgetést lefolytatni a gyerekem anyjával.A tegnap este csodálatos  volt.Végigfutott az agyamon minden egyes képsor.Vajon milyen lenne minden egyes nap így együtt?

-Mostanában nagyon sokat bambulsz,fiacskám?-mér végig gyanakodva.-Baj van? Tudok segíteni?

-Nem anya,ezt egyedül kell megoldanom.-sóhajtok.

-De nehogy olyan jól oldd meg,mint hét évvel ezelőtt-morogja,elsétálva mellettem.Dühösen fújtatok.

-Életem végéig ezzel fogsz cseszegetni,anya? Szerinted nem észleltem,hogy elbasztam?

-Vigyázz a szádra! És ha már felfogtad volna,mit tettél és mit tehetnél most,már rég nem itt lennél és szánalmas módon a sebeidet nyalogatnád,miközben nem te vagy az áldozat.-halkabbra veszi,mikor hallja  a lépteket az emeletről.-Gondolkozz fiam!Használd egy kicsit az agyadat!Vagy ez az élet és az örök depresszió vagy egy olyan,ahol boldog lehetsz.-suttogja,miközben mutatóujjával a mellkasomat bökdösi.

-Jó reggelt!-köszön reggeli rekedtes hangján,Sierra.

-Neked is!-mosolygok rá és nyomok egy csókot homlokára.

-Van programod mára?-kérdezem.

-Igen,hívtak,hogy nézzem meg a ruhámat és döntsem el,tetszik e.-hirtelen nem tudok mit mondani.Annie és ő ma újra találkoznak.

-Remek.Alig várom,hogy láthassam.

Bűntudatom volt.Igen,mert úgy érzem nem érdemel meg egy akkora hazug seggfejet,mint én.És azért is mert Annie-t  szívesebben látnám esküvői ruhában.De ő gyűlöl,tehát ez sose fog bekövetkezni. Együtt reggeliztünk,közben mindenféle  téma szóba jött,nem volt kedvem semmihez,így csak csendben hallgattam .

Mégjobban gyűlöltem magam,mikor egyenesen megkönnyebbültem,hogy ilyen hamar elmegy.Bevittem a városba,egészen a szalonig,de nem mentem be.Eszembe jutott egy sokkal jobb ötlet. Elrepült az idő a borzalmas forgalomnak köszönhetően,már majdnem dél volt,amikor leparkoltam a kocsimmal Annie háza előtt.Tudom,hogy az anyjával él és nekem most pont vele van dolgom. Gyűlöl.Ő is.Mondjuk sose bírt.

Bekopogok.Nem kell sokat várnom,az ajtó rögtön nyílik.A kíváncsi tekintet azonnal gyilkossá válik. Tuti a képembe vágná,ha nem teszem a lábfejem az ajtó elé.

-Kérem Mrs.Collins.Csak öt perc.

-Felejtsd el.És hagyd békén a lányomat,nincs szüksége több fájdalomra.Húzz vissza az államokba,Hemmings.

-Szeretném megkérni egy szívességre-húzok elő egy borítékot a zsebemből.

-Biztos nem fogadok el tőled pénzt.Meg akarsz vesztegetni?

-Dehogyis.Ezt több,mint 8 éve írtam.Adja oda Neki.El kell olvasnia.Kérem.-nézek rá könyörgően.

-HA odaadom békén hagyod?-vonja föl,egyik őszülő szemöldökét.

-Nem ígérhetek lehetetlent.Ő az én fiam is,Mrs.Collins.

-Oh,nekem úgy tűnt ezt eddig mocskosul leszartad,Luke.Annie nagyon sokat sírt miattad. Fájt látni a lányom szenvedését ,de az mégjobban,hogy nem tudtam neki segíteni.Téged akart.Mindig csak téged.-néz rám lenézően.

-Jóvá akarom tenni.Bármit megtennék érte,értük! -érzem ahogy ég a szemem. A nő arcán átfut jó pár érzelem,amit ilyen rövid idő alatt nem tudok azonosítani.

-Gyere be.Mutatok neked valamit.-odébb áll az útból,így be tudok lépni a lakásba.Isteni illatok szálnak a konyhából.

-Vedd le a cipődet!-morog rám.Engedelmeskedek.Nem akarom ilyenekkel elcseszni az esélyem.

A nappaliba megyünk.A könyvespolcot kémlelve,pár perc keresgélés után,megtalálja amit keresett. Leül a kanapéra,majd megpaskolja a helyet maga mellett.

-Ebben minden benne van. Az utóbbi hét évet emlékgyártással töltöttem.Imádom az unokámat,a lányomnak meg emlékek kellenek. És mivel szánalmasan festesz,nézd meg.Itt van minden. Magadra hagylak,ígyis odaég a levesem.-tudtam ,hogy ez csak kifogás. Csak nem akart itt lenni,de végülis megértem.

Végigsimítok a lilás keményborítós albumon,majd belelapozok. Az első két oldalon ultrahang képek szerepelnek,alatta ezzel a felirattal:Első látásra szerelem. Ezek után egy csomó kép következik Annie nagy hasáról ,amire egy csomó apró szivecske volt rajzolva. Végre megtalálom az első képüket együtt. A fiam Annie karjaiban. A lány haja csatakos és kócos,az arca piros,rajta könnycseppek,de úgy vigyorog rá,akár a világ legnagyobb kincsére.

Legördül egy könnycsebb az arcomon. Végighúzom ujjaim az arcán és egyszerűen nem akarom elhinni,hogy ezt képes voltam kihagyni. Borzalmasan gyűlölöm magam.

Azt hiszem köszönettel tartozom az anyjának,ugyanis még erősebb lett bennem a késztetés,hogy a fiammal legyek és veled,drága Annie Collins.

Folytatása következik...

Na mit gondoltok? Mi következik most?